„Az örök nap még bágyadtan ragyog,

De tavaszosok már a csillagok

S az éjszakában zizzenő neszek,

Egy új világ susogja már: leszek!”

-Juhász Gyula-

Rövid itt tartózkodásunk alatt már megtapasztaltuk, hogy az itteni időjáráshoz képest az OTP részvény árfolyama egy sziklaszilárd, kőbe vésett állandó. Amíg otthon pontosan tudhatjuk, hogy az esetek 90%-ban melyik irányból fúj a szél, honnan jöhet felhő, nagyságrendileg hány fok várható, addig itt ezek a fogalmak teljesen értelmüket vesztik. Az áramlatok teljesen véletlenszerűen hol a sarkvidék felől, hol a Nagy-tavak felől, hol a forró préri irányából süvítenek komoly erővel, és a megvadult nyáj módjára vágtázó bárányfelhők nem győznek átbucskázni egymáson a gyönyörű kék háttér előtt. Kinézve az ablakon szinte semmit nem tudunk meg az időről, maximum azt, hogy esik-e. Két egymást követő nap előfordult, hogy az azonos látkép mintegy 15 Celsius különbséget rejtett el a napsugarak mögé. Tovább után kitavaszodik!

Pénteken ismét kultúrálódni indultunk, ez alkalommal nemzetközi diákestre. A programot látva a „nemzetközi” nagyjából kimerült az ázsiai körrel, amit ugyan kicsit furcsállottunk, de mindenképpen kíváncsian vártunk. Utólag belegondolva azonban nem is olyan meglepő ez az aránytalanság, hiszen az itteni külföldi diákok több mint 80%-a ázsiai, és az eddigi tapasztalataink alapján az ilyen nemzetközi diákok szervezete által tartott rendezvényeken még nagyobb arányban ők az érdeklődők. Miért lenne a fellépők aránya másként?

Arra, hogy nem Ázsiában vagyunk, a szünetek közben azért emlékeztettek, ugyanis a színpadi munkák alatt egy amerikai páros szórakoztatott minket igazi megasztáros stílusban.... vagyis a közönséget, mert minket, konzervatív európaiakat inkább csak felháborítottak, aztán túllépve ezen végülis elérték céljukat, mert magukat a szemünkben nevetségessé téve tulajdonképpen mi is jól szórakoztunk.

„Nem hiszem, hogy túl sokan szeretnénk a valóságot látni, akár színházban, akár moziban. Csak valóságosnak kell látszani, mert a valóságot egyikünk sem tudja túl sokáig elviselni.”

-Alfred Hitchkock-

Lehet van olyan olvasó, akit megzavartunk, de nem, nem a fraktálokról lesz szó! Páratlan gyorsasággal, mindössze 2 nap késéssel fogunk most beszámolni a vasárnap történtekről, így az olvasókat kivételesen megkíméljük attól, hogy kibogarásszák a leírtak koordinátáit a tér-idő kontinuumban. Az idő mellett ugyanis a tér is egyszerű: a városban maradtunk, és a fenti idézet szellemében moziba indultunk, hogy elvarázsoljon minket az IMAX 3D élmény a Disney legújabb, negyed milliárd dollárt kóstáló produkcióját prezentálva. Tovább után arról, hogy miért is preferáljuk a valóságot, valamint 4 karú marsi lovasokról és a nagy igazságról: a kevesebb dimenzió néha több, avagy „mondd el egy pontnak, hogy mi az az egyenes”.

„A ma tudománya a tegnap varázslata, és a ma varázslata könnyen lehet a holnap tudománya.”

-Joanne Harris-

Az elmúlt héten többen lelkesen reagáltak a kis repülő kütyükről szóló videóval kapcsolatban, így ennek szellemiségében következzen ismét pár lélegzetelállító technikai vívmány. Tudom, hogy a legtöbb olvasót elsősorban az amerikai élmények érdeklik, illetve hogy mi történik velünk a víz innenső oldalán, de a blog keretei közé ezek az írások is beleférnek meglátásom szerint. Az elmúlt hónapokban ugyanis ez is történik velünk. Eddig sem voltunk éppenséggel zárkózottak, vagy befele fordulók, de talán a rengeteg interdiszciplináris egyetemi rendezvény hatására a kíváncsiság és érdeklődés lángja soha nem látott magaslatokba csapott! A világ ugyanis telis tele van megdöbbentően érdekes dologgal, csak sajnos ezek a médiában kevesebb figyelmet kapnak. Őszintén hiszem, hogy az emberiség eljutott abba a fázisba, amikor bármit – ez alatt értsd: bármit – meg tud valósítani, amivel kapcsolatban eléggé motivált és ennek következtében az anyagi források sem jelentenek akadályt. Tovább után döbbenetes robotok ismét! /a linkekre kattintva bővebb cikkek elérhetőek/

„A tétlenség gyengít, a gyakorlás erősít, a túlterhelés árt.” 

Ott álltunk hát a sípálya alján a kiszolgáló épület mellett. Előttünk a leglankásabb pályák, de még azokhoz is egy viszonylag tetemesebb méretű, szinte sík terep vezetett el, ami biztosította a kifutási lehetőséget az érkezők számára az épület előtt. A viszonylagos sík jelleg nem tökéletesen vízszintes mivoltára a néha alattunk meglepetésszerűen meginduló lécek emlékeztettek. Ebben a helyzetben egyensúlyozva vártuk az oktatás kezdetét a hozzánk hasonló újoncok társaságában. (Roninak: most nézem, hogy az a sapka ezen a képen már-már kistatai magaslatokban áll a fejemen...:) )

„It's funny to have become an elegant skier now. But my drive is still the same.”

-Hermann Maier-

Azokban az időkben, amikor már ugyan nem voltam „picike babika”, de a sportoláshoz való legkomolyabb közöm az Eurosport bekapcsolása volt (azt is szigorúan ülve, bemelegítés után) vagy a Forma-1 megtekintése, néha téli napokon elidőztem az alpesi sí világkupa közvetítése előtt. Nem tudtam, hogy ki-kicsoda, vagy kinek milyen eredményei vannak, egyszerűen lenyűgözött az, hogy két kis lécen 130 km/h-val valósággal zuhannak egy szinte függőleges pályán a versenyzők, és a végén néhány század másodperc eltéréssel ugyanannyi idő alatt érnek le (ez a pálya vízszintessel bezárt szöge alapján a híres Galilei kísérletet is megidézheti…). A síelés izgalmasnak és veszélyesnek tűnt, de mindenekelőtt drágának. Akkortájt már egyre többen jártak el, köztük unokatestvérek, osztálytársak, én eleinte még ki akartam próbálni, aztán az évek múlásával elvesztettem érdeklődésem. Erikának még ennyi előélete sem volt, egyszerűen nem nagyon gondolt a síelésre. Tovább után sok csetlés-botlásról, ügyes gyerkőcökről és egy felejthetetlen napról!

 „Agile aerial robots like this have many applications. You can send them inside buildings as first responders to look for intruders, maybe look for biochemical leaks … [or they] can be used for transporting cargo.”

-Vijay Kumar- 

Az indexen pár napja megjelent egy cikk egy roppant látványos videóval, amin kicsiny, 4 rotoros helikopterekre emlékeztető repülő robotok egy köteléke pötyögi le a James Bond filmek főcímzenéjét. A roppant érdekesnek tűnő kis eszközökről sokat nem tudtunk meg, de egyből felkeltették az érdeklődésünket. Tovább után egy előadás a projekt vezetőjétől rengeteg látványos videó betéttel (angol felirat)! Ha valakit 15 percen át nem foglalkoztat a kérdés, akkor ide kattintva megnézhet néhány 1 perces Youtube videót arról, hogy milyen elképesztő manőverekre képesek ezek az eszközök. Érdekességük, hogy pozíciójukat és pályájukat saját maguk határozzák meg – akinek volt szerencséje az irányítástechnika terén bármilyen bevezető kurzushoz, az szerintem nem tudja nem leejteni az állát -, nem pedig távirányítással vezérlik a rotorok működtetését másodpercenként 600-szor frissítő eszközöket. 

“Azt hiszem, a modern zene egyik legnagyobb találmánya a Celtic rock!”

-Ronny-

Távol álljon tőlem, hogy megrajzoljam azt a leleplező ívet, amely elvezetett minket öcsémmel DJ Bobo-tól és a Hip Hop Boyz-tól – igen, a múltat be kell vallani… - egészen a Dropkick Murphys-ig és a Tankcsapdáig, legyen elég annyi: a fenti megállapítással semmiképpen nem szállnék vitába. Éppen emiatt nem is lehetett kérdés, hogy péntek este Milwaukee felé vesszük az irányt, ugyanis nevetséges 25$-os áron nem csak a stílus legnagyobb gyöngyszemeként számon tartott DM-et láthattuk és hallhattuk élőben, de mindezt megspékelték egy Rossmann-al is AHL-es jégkorongmérkőzéssel is. Könnybe lábadt szemmel frissítettem az oldalt, amikor először megláttam az ajánlatot! Tovább után emberhátrányos skótduda következik némi ír lóherével megspékelve!

A tudományos élet vérkeringésébe be nem kapcsolódó ismerőseink a cikkekről, publikációkról jobbára csak annyit tudnak, hogy minket azoknak száma, megjelenése és elfogadása roppant mód stresszel, a mások által írtak beszerzése pedig olyan fontos, mint egyszeri sportrajongók számára egy 1932-es baseball kártya kollekció. Éppen ezért valószínűleg kevesen olvasták el a napokban az indexre felkerült írást a tudományos publikációk körüli nézeteltérésekről. Tovább után következik az index cikke az impakt faktor (az adott folyóirat előző két évben megjelent cikkeire a tárgyévben kapott átlagos hivatkozásszám) áráról, avagy ki és mennyit is fizet az áhított tudásért, mely elvileg az emberiség gyarapodását szolgálja!

„Aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot.”

-Wass Albert-  

Nem ez az első írás a különböző általam írt blogokon, ami valaki olyannak a látószögét próbálja legalább érintőlegesen bemutatni, akivel otthon nem beszélgethetünk, akinek személyes benyomásairól csak roppant közvetett módon találkozhatunk, ha egyáltalán... Ott volt az öreg spanyol gitárossal töltött szívszorító esténk egy sötét tucsoni teraszon, vagy az egykori gettó-bandatag a mexikói határon álló tetoválószalonban. Mindezek ellenére sokat gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a cikket, és ha igen, akkor milyen formában tegyem. Manapság érzékeny téma kerül terítékre: egy izraeli katona előadásán jártunk a helyi zsidó közösség szervezésében. Nyelvgyakorlásnak és némi látókör szélesítésnek szántuk az esti programot, de annál sokkal többet kaptunk, és nem a katona tökéletes brit angolsága miatt. Aki úgy érzi, hogy nem tudja szélnekereszteni előítéleteit, beidegződéseit, az ne olvassa tovább és semmiképp se szóljon hozzá a témába nem vágó módon. Aki viszont félre tud tenni mindent, amit eddig hallott, gondolatban hajlandó 5 percre átülni valaki másnak a világába és megpróbálja megérteni az ő válaszait az ő miértjeire, az tovább után a fronton találhatja magát valahol a közel-keleten.  

/Nem célunk állást foglalni, véleményt nyílvánítani se pro, se kontra, csak megosztani azt, amit mi hallottunk. Ha úgy érzitek, hogy másnak is érdemes lehet elolvasnia ezt a sztereotíp képektől kicsit eltérő írást, akkor 2 9GAG poén és 3 youtube videó közt osszátok meg ezt is.../ 

„Atomot! Atomot a bestiáknak!”

-A függetlenség napja-

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IEAE) az elmúlt évtizedben a kelleténél talán többször is reflektorfénybe került. A laikus híradó fogyasztó számára az az átlagos kép alakulhatott ki az intézményről, hogy önkényesen kijelölik, kik is azok a „bestiák”, akik az idézettel szemben nem juthatnak atomfegyverekhez, majd igyekeznek a kívánt fegyvermentes állapotot fenntartani a megjelölt, rendszerint nem éppen nyugat barát hozzáállásukról híres országokban (Irak, Irán, Észak Korea, stb.). A fenti megközelítés egyrészt roppant felszínes, másrészt téves, mint arra Shirley Johnson rámutatott a Nukleáris Technika tanszék által szervezett előadáson. A hölgy egy montanai kisvárosból indulván 25 évet töltött el a szervezet kötelékében, az ő tapasztalatait hallhattuk.  

/Ezekben a hetekben több olyan előadáson jártunk, ahol valamilyen elismert szaktekintély, vagy valamilyen szempontból személyesen érintett illető szólt a hallgatósághoz olyan témákban, amelyekről otthon nehéz első kézből származó információkat szerezni. Néhány ismeretterjesztő írás formájában megosztanánk a hallottakat és az azokkal kapcsolatos benyomásokat az érdeklődőkkel./

Az elmúlt hétvégéken több programon is részt vettünk pusztán szórakozásból, eközben azonban sokat tanultunk is. A második félév beindulásával ismét válogatni lehet az egyetemi rendezvények között, legyen az nemzetközi diákszervezet programja, zene, mozi, tudományos előadás.

„Minden háborúnak van egy hőse!”

-Stanley Motss /Amikor a farok csóválja…/-

A fenti idézet jutott eszembe többször is Obama beszédét hallgatva, amelyről még egy poszt erejéig szólnunk kell. Ezúttal nem a tartalomról lesz szó, sokkal inkább a formáról, ami legalább annyira fontos, és bizonyos szempontból még árulkodóbb a szemléletbeli különbségeket illetően! Tovább után példákról, emberi történetekről, Clint Eastwood-ról és a jövő horizontját fürkésző tekintetekről!  

/A poszt alapjául a személyes benyomások mellett Frei Tamás Facebook oldalán olvasott különálló történetek szolgáltak./

 „Minden alkalommal, amikor arra a zászlóra nézek, arra gondolok, hogy a sorsunk és végzetünk össze van fonódva…

[...]

Senki nem egyedül építette ezt az országot! Ez a nemzet azért nagyszerű, mert együtt építjük, mert csapatként dolgoztunk, mert mindig ott állunk a másik mögött. És amíg ehhez tartjuk magunkat, addig nincs túl nagy kihívás, nem létezik túl nehéz feladat. Amíg fenntartjuk ezt az eltökéltséget, addig az utunk előre vezet, és a jövőnk reményteljes…”

-Barack Obama-

A politikai beszédeket, évértékelőket, kampány műsorokat természetüknél fogva a világ minden pontján minimum fenntartásokkal kezeli a kissebségben lévő gondolkodó állampolgár. Az elhangzottakra ráenged egy szűrőt, egy komparátort, ami összeveti a valósággal azt, kicsit kevergeti, érleli a kapott párlatot, majd eldönti, hogy a végterméket egyáltalán el kívánja-e fogyasztani. Még hatványozottabban igaz ez Magyarországon, ahol már csak legyintünk akkor is, ha az általunk éppenséggel támogatott párt képviselője szól a néphez. Emiatt egészséges szkepticizmussal és kritikára készen ültünk le Obama évértékelő beszéde elé. Mivel alig fél éve vagyunk itt, így még annyi alapunk sincs az egyes állítások hitelességi fokának megállapítására, mint odahaza – nem értjük teljesen az államigazgatási rendszert, nem tudunk gyakorlatilag semmit az egészségügyről, az adózásról még annyit sem, stb. -, de a tőlünk oly távoli amerikai gondolkodásmód és életszemlélet megértéséhez hozzá tartozik az ilyen irányú tájékozódás is. 

Természetes, hogy nem vehetjük készpénznek az elhangzottakat, különösen nem választási évben. Nem gondoljuk, hogy akár csak a fele megvalósulna az elnök által felvázolt vízióknak a kitűzött időintervallumokon belül. Nem látunk rá a felemlegetett számokra sem, a statisztika pedig sokszor nagyon sok értelmezési és prezentálási lehetőséget ad. Ennek ellenére szólnunk kell erről az anyagról, mert ha eltekintünk minden zavaró körülménytől, félretesszük az USA elleni előítéleteket, kiszűrjük a nyilvánvalóan marketing és propaganda célokat szolgáló paragrafusokat és leolvasztjuk azt a cukormázat, ami miatt az „annyira amerikai” rovatba is besorolhatnánk ezt a posztot, akkor elgondolkodtató irányelveket hallhatunk. Külön-külön egyik témakör sem falrengető újdonság, de némiképp meglepő volt mindezt egy csokorban Barack szájából hallani. Nem egy olyan is akad köztük, amely akár otthon is megszívlelendő lehetne, amely országtól függetlenül is értékelhető (lásd.: idézet fent – ha azt nem sikerül USA ellenes gúny nélkül elolvasni, és elvonatkoztatni a környezettől, akkor kár is tovább haladni)… Tovább után elemekről, oktatásról, bevándorlásról, hazai termékekről és adókulcsokról!

„…havat hord a szél…”

-Beatrice- 

Az már régóta tudott dolog, hogy a hírforrások egy jelentős része sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy VV Alekosz látta a Fény utcai piacon egy doboz töpörtyű majszolása közben BB Jolánkát, miközben az Kiszel Tünde reggeli zacskós tejének kiszakadásáról olvasott a Bors magazin fölé hajolva egy mérsékleten trendi színű pufidzsekiben, amit ráadásul a sarki halárus pultjának támaszkodva össze is maszatolt egy szatyornyi Norbi update sózott hering kézhezvétele közben, mint mondjuk a világ vezető külföldi híreit, vagy uram bocsánat egy korszakalkotó tudományos eredményt. Azt is tudjuk, hogy sportcsapataink vagy világklasszis teljesítményt nyújtanak, vagy a játékvezető szemet kiszúró módon csalt ellenünk, esetleg “magyaros módon összeomlottak”, vagy a világ szégyenei, akikbe a tepertős pogácsa is kár, nem hogy a pénz… Szociológia szempontból érdekes, morálisan pedig ingoványos volt látni, hogy a kézicsapat kezdeti lendületét a nép fiainak egy tetemes hányada Nagy Laci gyalázásával “ünnepelte” a Facebookon. Mindezek fényében is meglepő azonban, hogy még az időjárás jelentés is lehet bulváros! Tovább után megpróbálunk felnőni a feladathoz, hogy megint szót emeljünk az itteni télről immár megfelelő hangnemben!

 „Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény…”

-Ady Endre-

 

Az elmúlt időszakokban a 11 éves ciklusnak megfelelően felerősödő naptevékenység nem csak a föld légkörét bombázta töltött részecskékkel, hanem a januárban téli álmot alvó kalandvágyunkat is feltöltötte néhány Coulombbal – ebben a még Noé által használt mosógép és az öblítő hiánya nagyban segítette az univerzumot, gyakorlatilag már egy darab nedves fa felé közeledve is ívet húzunk… Madison ugyanis hiába van minden érzetünk ellenére délebbre Budapestnél, nem csak a hideg levegő kúszik le a sarkvidékről, hanem a csodálatos természeti jelenség is tiszteletét teszi különleges esetekben!

„Any of you boys seen an aircraft-carrier around here?”  

-Tom Cruise alias Maverick, Top Gun-

Bármilyen meglepő, az anyahajó megtalálása a levegőből koránt sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek az a monstrumot látván tűnik. Természetesen nem hogy a levegőből, de még a földről sem láttunk soha hasonló szerkezetet, így utolsó programpontként a delfin szafari után megindultunk San Diego felé, hogy a filmhez képest pofonegyszerű módon „megtaláljuk” a kikötőben horgonyzó USS Midway-t, mely a világon egyedülálló élményt biztosít minden technika iránt fogékony érdeklődő számára. Tovább után tömören arról, hogy miért is tökéletes ez a múzeum! 

A hét fő eseménye, hogy beköszöntött a tél! Két nap is havazott, ami összesen vagy 4-5 inch csapadékot hozott. Ennek eltakarítása zökkenőmentesen és sósan történik, ipari mennyiségben képesek kiszórni a kis kék kristályokat a járdákra, a Breaking Bad rajongók azt hihetnék, hogy meth-ben járnak bokáig. A közlekedésfelügyelet néha túlságosan buzgó is, egyik nap hajnali 3-kor riadtam fel arra, hogy éktelen robajjal tologatja a havat egy monstrum az ablakunk alatt lévő parkolóban(!). Reggel ezt megfejelték némi hólapátos kapirgálással is, ugyanis az eltolt hó néha komoly barikádokat képez a kint hagyott autók körül. A hőmérséklet is drámaian leesett, a már említett „valódi hőérzet” rovatba olyan számok kerültek, mint például a -8… Fahrenheitben! A szél szó szerint arcunkra fagyasztja a mosolyt, de a beszerzett télikabátok és Erika usánkája állják a sarat havat. Ez már az a tartomány, ami egyszerűen fájni tud, főleg az ember arcán… Az időjárás jelentés után tovább után rövid híreink jönnek!

 „Blue 92, cross… Hut-hut!” 

Az utóbbi időben a cikkek megjelenési frekvenciája olyannyira lecsökkent, hogy az olvasó azt hihetné: egyre távolodunk otthonról, a Doppler-effektus kiterjedt az információ áramlására is… Valójában csak a blogon eddig nem reprezentált dolgos hétköznapok közvetett hatásai érződnek. Amíg újra feltöltődnek a kis .doc dokumentumok bytejai, megosztanánk az NFL films által készített klipet a szezon legszebb felvételeiből. Noha továbbra sem vagyok hatalmas amerikai foci rajongó, azt azért el kell ismerni, hogy a sportág körítése és technikai háttere lenyűgöző! Tovább után lassítások, amorf módon deformálódó testrészek, ide-oda táncoló bogyók és repülő gladiátorok a tojáslabda birodalmából (annak is érdemes megnéznie, akit hidegen hagy az egész sport)! 

„Nem, nem... csináld normálisan! Alkudozz rendesen!”

-Álszakáll árus, Brian élete-

A héten ismét internet szolgáltatót váltottunk... na nem mintha elégedetlenek lettünk volna, de ismét elköltözött a router tulajdonosa. Sajnos ezúttal is elmaradt az időben történő értesítés, egyszerűen egyik este egy ajtóra tűzött papírfecni tudatta velünk a sávszélesség 0 bit/s-re történő korlátozását, valamint emlékeztetett 30$-nyi köztartozásunkra. Kezdődhetett tehát ismét a szomszéd vadászat, melynek lefolyása az "annyira amerikai" rovatba kívánkozik!

Ha nem néztünk volna ma reggel időjáráselőrejelzést, már azt hinném, tényleg elmarad az idei tél. Sajnos jönnek azok a hideg szelek, nem is lassan, de még pár napig élvezhetjük a tavaszias napsütést, és a pluszokat (°C-ban). Jelenleg nem ment még délebbre a kacsák, ludak és egyéb vándormadarak egy része, hiszen tudnak még itt is halászni.

Nem szokványos módon videó idézettel nyitunk, mert kihagyhatatlan:  

-Down Periscope-

Kaliforniai telelésünk utolsó napjának történetét ketté kell vágnunk, mert sokáig tartana egyben legépelni két jól elkülönült élmény töltötte azt ki. A hegycsúcsok, havasok és sivatag után az utolsó nap – mintegy keretbe foglalván az utat – ismét az óceánról szólt. Pontosabban az óceán lakóiról, ugyanis felkapaszkodtunk egy hajóra, hogy immár ne csak belelépjünk, vagy fölé röpüljünk, hanem testközelből is megérezhessük a Csendes-óceánt annak lakóival együtt… Tovább után egy varázslatos szafari története rengeteg audiovizuális anyaggal!

Heti rövid híreink következnek, szponzoraink az Easton, a SEARS és a UPS lehetnének, de mivel mit sem tudnak erről a posztról, így alighanem a honoráriumot is elfelejtik majd kiutalni… ennek megfelelően nem fizetett termékelhelyezések találhatóak a posztban! 

„I'm riding in the desert and I'm heading into nowhere
The sun is showing me the way, I'm riding alone…”

-Rednex-

3 napot töltöttünk a hegyekben, hatalmas mamutfenyők közt, lélegzetelállító csúcsokat meghódítva, állig beöltözve, fagyos szelek ostromait állva. Kalifornia sokszínűségét mi sem jelzi jobban, hogy ezt követően mindössze 4-5 óra autózás után pólóban pózolhattunk a vakító napfényben virító kaktuszok oldalán a sivatagban. Tovább után a Joshua Tree National Park következik!

Az immár tavalyi karácsony különleges élmény volt nem csak azért, mert külföldön töltöttük, hanem azért is, mert teljesen internacionális környezetben. Mint már írtam, a csoportomban a világ tényleg minden tájáról vannak is diákok, ennek megfelelően mindenféle vallási gyökerekkel.