A kezdetekben már szó esett arról, miért is Madisonba megyünk, és kiktől kértünk, illetve kaptunk meghívót, de talán épp itt az ideje részletesen írni arról, pontosan hova is készülünk, és ott mit fogunk csinálni.

Utóbbit egyelőre én is csak körvonalakban látom, inkább az általam elképzelt jövőt tudom lefesteni.Tovább után mák, szalámi, szilícium-szilícium kettős kötések és Lexusok!

 

Címkék: mák konyhaművészet robert west organosilicon research center wisconsin blog

"Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk!"

-Pelikán-

Az amerikai nagyvárosok igazán kedveznek az autósoknak kényelmi szempontokból: az utak szélesek mint a Margit körút, több sávval rendelkeznek mint egy jól fejlett bohóchal, a modern nyugati városok geometriailag is a T-modell távoli leszármazottainak lettek kitalálva, parkolóhelyből pedig több van fajlagosan, mint amennyi Pesten hiányzik. Egy valami azonban teljességgel érthetetlen – és itt a saját tapasztalat is beszél -: miként lehetett például Los Angelesben tájékozódni a GPS előtti időkben? Ugyan vannak táblák szép számban, de időben eltalálni, hogy a 10 sáv melyik szélére soroljunk, és hányadik is a leagázó a soron következő 5 közül, majd a több emeletes csomópontokban kitalálni a megfelelő kijáratra... a GPS képernyőn néha csak egy nagy tál makarónit lehetett látni...  Chicago pedig nem sokban marad el LA-től, így felettébb indokoltnak tűnt egy GPS beszerzése még az utazás előtt. Tovább után egy kedélyes délelőttről a Magyar Postán!  

Címkék: magyarország gps magyar posta wisconsin blog

Amerikában autót bérelni jó! Nem csak azért, mert sok helyen meg lehet tenni relatíve kedvező áron, kellemes kezelőfelületeken, mert egyszerű a felvétel és leadás, olcsó a benzin és mindig lehet parkolni, hanem mert ezzel a művelettel kapcsolatosan rendszeresen érik különböző élmények az embert! Tovább után bomba üzletekről, repterekről és a Ford Mustang kabrió legendájáról!

Címkék: mustang chicago wisconsin autóbérlés madison wisconsin blog

"When once you have tasted flight, you will forever walk the earth with your eyes turned skyward, for there you have been, and there you will always long to return."

Az egyetemi fogadólevél, a szállás és az odaítélt ösztöndíj birtokában elérkezett az idő egy a korábbiakhoz képest pofonegyszerűnek ígérkező teendő elvégzésére: az utazás megszervezése jött. Pontosabban azt hittük, hogy még jól meg is előztük a majdan elérkező időpontot úgy január közepén, de néhány rááldozott óra  nap után kiderült, hogy bizonyos dolgokat nem lehet elég korán kezdeni! Tovább után belvárosi túra, fantom iroda és hezitáló ügynökök sora!

Címkék: repülés chicago madison morea ohare wisconsin blog

17. Ez az a ház... /T-35 nap/

 2011.07.14. 09:15

A két nappal ezelőtti írásban már rápillantottunk az épületre, és tekintetünket végigsiklattuk a modern technikának hála a környező utcákon is. A külső megjelenés azonban nem minden – amit ránézve a csodálatos homlokzatra, őszintén remélünk is -, így most egy kicsit beljebb invitáljuk az olvasót. Jelenleg még mi is csak annyi információval rendelkezünk mint akárki más a post végére, így külön érdekes lesz összehasonlítani a valóságot 5 hét és úgy 12 óra múlva a most leírtakkal! Tovább után bútorkölcsönzésről, lomizásról és az Allen House szolgáltatásairól!  

 

Címkék: albérlet craigslist bútorok madison wisconsin blog

(folytatás az előző post végétől) nevezetesen pénzt küldeni a tengerentúlra. Valamiért ez a vesszük a bankszámlaszámot és egyszerűen átutaljuk dolog nem igazán működik a kapitalizmus fellegvárában. A szó és az elektron elszáll, a papír úgy látszik megmarad. Noha nem kellett azért a kötegelt dollárokat egy postagalamb lábához gumiznom, de mire sikerült keresztülvinni a dolgot, már hasonlóan éreztem magam!

 

Címkék: nicole pénz feladás western union wisconsin blog

14. Zimmer Frei /T-38 nap/

 2011.07.11. 09:15

Úgyis olyan lesz a lakásunk, amilyenné mi tesszük!

-Erika-

Amikor elkezdtem írni a blogot, elterveztem miként is közeledünk majd az induláshoz a webes hasábokon, fokozatosan ráközelítve a pontos célpontra. Ehhez képest természetesen tökéletesen másként alakulnak a cikkek. Ennek jegyében ma a jövendőbeli lakásunkról lesz szó, és majd csak ez után ismerkedünk meg magával a várossal és az állammal. Tovább után megteendő yardokról, megvásárolandó holmikról, Zimmer Frei-ről, a pénzügyi folyamatok nehézségeiről és az Internet csodálatos vívmányairól, lehet több poston át is!

 

Címkék: nicole albérlet madison wisconsin blog

Mihelyst hivatalosan is ösztöndíjasokká váltunk, azon nyomban 1 hétig ünnepeltük a felfoghatatlan örömünket, valamint meg is kezdődött a partraszállás előkészítése. Ennek két oka van: elsősorban és leginkább a nyughatatlan természetem, aminek köszönhetően ha egy kis gondolatfoszlány befészkeli magát a szürkeállományomba, akkor addig nem hagy enni-lélegezni-aludni és leginkább koncentrálni bármi másra, amíg utána nem nézek. Másodsorban pedig az a tény, hogy célszerű mindent időben megszervezni, mint később látni fogjuk. Az első gondolat pedig – közvetlenül az után, hogy „ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, nem hiszem el, jipijájéééé!!!” – szélsebesen közeledett és a becsapódás után mélyen beékelődött gondolataim fennsíkjába, mély lyukat ütvén minden máson: hol fogunk lakni?

 

Címkék: albérlet madison wisconsin blog

„Minden jókor jön annak, aki várni tud!”

-Kutuzov /Háború és Béke/-

Ha kellene mondanom 10 szót, ami jellemzi az elmúlt évemet, akkor a várakozás feltétlen szerepelne a leosztásban. Várakozni sokféleképpen lehet és sok dologra is. Például az olvasók már várhatják, hogy a pályázási procedúráról áttérjünk a tényleges USA infókra – ez ezzel a posttal meg is történik -, én a gépelés közben várom a közelgő éjszakát, amikor pedig mind a ketten várjuk a felszállás pillanatát, vagy csak simán lehet várni Godot-ra. De várjuk például a Trónok Harcának második évadát is tegnap óta… Mégis, egyvalami közös a várakozás mechanizmusában tárgytól függetlenül: akkor a legrosszabb, ha valamiért már túl vagyunk a remélt beteljesülés előre jelzett időpontján, illetve a téttel egyenesen arányosan exponenciálisan nő a mértéke. Tovább után egy idegőrlő hónapról és a kétszer eljövendő beteljesülésről!

 

Címkék: pályázat várakozás rosztoczy dr stépán wisconsin blog

„Failure is not an option”

- Gene Kranz /Flight Director, Apollo 13/ - 

Kevés dolog ragadott meg annyira gyermekkoromban, mint a Holdra szállás legendája és az Apollo program elképesztő mivolta. Az Apollo 13 mozi minden képkockája az agyamba égett, és bár állítólag minden fiú életében van egy szakasz, amikor űrhajós akar lenni, számomra mégis Gene Kranz karaktere volt a leglenyűgözőbb. „Failure is not an option” hangzott el a NASA egyik legismertebb szállóigéjévé váló mondat az irányítóközpont parancsnokától, mikor számba vették az Apollo 13 bajba jutott küldetésének lehetséges végkimeneteleit. Ez a mondat járt a fejemben azokban a napokban, amikor készültünk a pályázatra, majd amikor Robert West levelének birtokában már csak egy lépés választott el a céltól… És ahogy minden űrrepülés programjában szerepelt a „kötelező” gikszer, úgy nálunk is volt némi ok az ijedtségre, mielőtt képzeletbeli űrhajónk biztonságban landolt volna Wisconsin államban. Tovább után egy emlékezetes kedd délután története következik…  

Címkék: nasa apollo robert west jaal ghandhi wisconsin blog

„Failing to prepare is preparing to fail…”

- John Wooden

Kiválasztottuk tehát az egyetemet, sőt: egyetemeket. Sorrendbe raktuk őket, megálmodtuk a jövőt, és konstans módon hevesebben vert a szívünk már napok óta. Jött a legkritikusabb rész: felvenni a kapcsolatot a kinézett személyekkel. Mint már korábban írtam: van, aki egy egyszerű érdeklődő e-mail-el próbálkozik, de saját tanszékünkön szerzett tapasztalatból tudom, ezek bizony könnyen elkerülhetik a figyelmet. Adott volt tehát a feladat: mintegy 7000 km-ről egyetlen e-mailben úgy prezentálni szándékainkat és képességeinket, hogy az a valóságnak megfeleljen, ugyanakkor határozottan lenyűgöző benyomást tegyen az olvasóra… Megvolt a terv, jöhetett a kivitelezés, amit leginkább az aprólékos és mindenre kiterjedő jelzőkkel illethetnénk, mivel a rossz készülés talaján szökken szárba a bukás... Tovább után juhtenyésztésről és a ráfordított idő elvéről! 

 

Címkék: ajánlás resume wisconsin blog

Az emberek szeretnek magasra menni, messze látni.

-BME, marketing kurzus egyik első mondata-

Az anyagi alapon történő szűkítés – mely lényegében földrajzi határokat szabott – után jött csak a neheze: tengernyi lehetőség közül kiválasztani azt a néhány intézményt, amelyet megpróbálunk kitartó ostrommal bevenni. Fegyverzetünk néhány egy rakás még a gyártósoron rostokoló pdf dokumentum (életrajz, motivációs levél, kísérő levél, publikációk, stb.), irányzékunk a világháló, hírszerzésünk a Google. Szempontjaink pedig… miért pont ezen a téren ne szeretnénk „magasra menni”? És ki ne szeretne magasra menni? Az emberi természet alapvető velejárója alighanem a sikeréhség, a nagyra vágyás, az ég felé kapaszkodás: egy ilyen lehetőségből bizony ki kell hozni a legjobbat! Tovább után rangsorokról, Floridáról, honlapokról és keresési algoritmusról! 

Címkék: wisconsin hova? university ranking wisconsin blog

„I don’t know where I’m going,

But, I sure know where I’ve been”

-Whitesnake-

Meg van tehát a miként. Jön a következő kérdés: „hova?”, hisz ez is rajtunk áll. Miért pont Wisconsin, miért éppen nem Alaszka? A helykeresés során több csípőből történő megközelítés lehetséges:

  • Nem teljesen mindegy? így is, úgy is a tenger túloldaláról van szó…
  • Ha már lúd, legyen kövér: MIT, Stanford, Caltech, stb.
  • A fentiek esélytelenek, szóval valami közepes, kevésbé neves egyetem, ahol biztosabb a siker, mert lasszóval fogják a hallgatókat az 51-es körzetből.
  • Turisztikai és kulturális megfontolások, avagy legyen jó hely síelni (Colorado), szörfözni (San Diego), túrázni (Montana), vagy éppen kiélhessük Nebraskában a végtelen kukoricaföldek iránt táplált gyengéd érzelmeinket.
  • Darts táblának használva a térképet a jószerencsére bízzuk magunkat.

Az elsőben oly kevés igazság van, mint Arizona autóútjain hajtűkanyar. Noha néha a nagyravágyás a siker ellensége, a második nem is olyan álomszerű, mint gondolnánk. Más akadály van, mint a nagy név. A harmadik pedig teljesen racionális, de azért érdemes itt is jobban körbe nézni, akár a negyedik – komoly tervek esetén másodlagos, de azért 10-20%-ban mégis megfontolásra érdemes – szempontot is be lehet építeni. Tovább után más egyéb mellett bostoni heverőkről, iowa-i ördögszekerekről és sok-sok dollárról lesz szó!

 

Címkék: boston san francisco wisconsin megélhetés tucson hova? wisconsin blog

Ott hagytuk abba, hogy 2011. Október 11-én megérkezett a hivatalos értesítés e-mail formájában. A „kreatív inspiráció” által elsütött startpisztoly és a boldog célba csapás közti néhány hossz tempózást viszont még jótékony homály fedi. Bizonyára sokakban felmerült a kérdés – már persze azok közül, akik olvassák a blogot -, hogy mégis miként lehetett akkora irtózatos földöntúli szerencsénk olyan jó lehetőségre bukkannunk és olyan kiválóan végigvinnünk a tervet, hogy együtt, egy helyre mehetünk. Valóban kivételes lehetőség volt ez, amolyan „once in a lifetime”! És fel kellett tenni a kérdést az első sokk után – igen, Eminem-et fogok idézni…:  

„Look, if you had, one shot, or one opportunity,

To seize everything you ever wanted, one moment

Would you capture it?

Or just let it slip, yo” 

Címkék: rosztoczy wisconsin blog

1., Pilot: A kezdet... /T-69 nap/

 2011.06.10. 09:15

Már a kezdet megéneklésének kezdetén kezdődő nehézségekkel nézek szembe: nagyon nehéz meghatározni a kezdet pillanatát… Szinte Damages-t idéző (nagyon kötelező, lebilincselő dráma az FX gondozásában) ide-oda ugrálást folytathatnék az időben, míg szukcesszív approximációval belőnénk egy pillanatot. Nagyon kézenfekvő lenne azt mondani, hogy az egész Madison-ba vezető út alapköve 2010 augusztus közepén, egy szombat délelőttön lett lerakva valahol a Baross utcában egy az általa sugárzott üzenet fontosságáról mit sem sejtő, halkan zümmögve, mélán engedelmeskedő monitor előtt, mikor Erika szájából csilingelve elhangzott a mondat:  

„Kitaláltam, hogy megyünk együtt Amerikába”

De végtelenül leegyszerűsítő lenne ráaggatni erre a pillanatra a „kezdet” magasztos címkéjét. Hajtás után utazás vissza a jövőbe!

 

Címkék: kezdet móni rosztoczy wisconsin blog

süti beállítások módosítása