„Rules are rules, remember? If we don't have them, we are savages!”

-Mahone ügynök (Szökés)-

A ma történtek szinte példátlan módon egyből bekerülnek a krónikákba, no nem azért, mert félek, hogy elfelejteném őket, egész egyszerűen csak nem szeretném újból végiggondolni a több szempontból is tanulságos – és még többől idegesítő – események láncolatát, mely oda vezetett, hogy ma délután 5-kor már kimerülten aludtam el egy könyv mellett az ágyikóban ahelyett, hogy lelkesen termeltem volna az adat- és tudásbiteket az egyetemen. Tovább után némileg kielégítjük azon olvasóink igényeit, akik valami rosszat is szeretnének hallani a döglődő-imperialista nyugat világából (a Határátkelő blogot olvasgatva kétségünk nem lehet afelől, hogy ez a fogyasztói kör létezik), illetve elkerüljük azt a Steve Jobs-i „valóságtorzító mezőt” melynek eredményeként mindent kényszeresen pozitívan állítanánk be, ami Hegyeshalom után történhet a világban. Szó lesz egy elbukott vizsgáról, az EU-s szabályozások hiánya okozta kétségekről, állampolgárság váltásról és a német precizitás hangszerén elpengetett hamis dallamokról!

„John: - Mióta számít a tükör és a sárvédő extrának?

Becsületes Ed, használtautó kereskedő: - Ne haragudjon uram, de az ön által megcélzott árfekvésben még a kerék is extrának számít.”

-Garfield képsor-

A lakásbérlésnek úgy indultunk neki, mint életünk első nagy túrájának: majdnem szandálban, vagyis tüneményes naivitással vegyes felkészületlenséggel. Roppant idealista módon úgy gondoltuk, hogy 1 hónap alatt röhögve találunk magunknak egy megfelelő ingatlant, amely minden eddigi lakásunknál jobb lesz, és öröm lesz hazamenni 3 éven keresztül. Optimizmusunk odáig fajult, hogy az első napokban nem is kerestünk akárhol, csak megfelelő földrajzi fekvésű helyeken. Később aztán szépen lassan változtak az igények, a kínálat viszont sajnálatos módon nem. Tovább után némi kép- és helyzetelemzés következik!

"You can tell a lot about a person by what they sell at their garage sale. What kind of books they read, what kind of music they listen to ..."

Tegnap előtt ünnepeltük a 4. itt töltött szombatunkat, méltó módon egy mérsékelten magasztos zarándoklattal a helyi bevásárlóközpontba. E jeles alkalomból – miközben Erika szorgalmasan gyártja a konyhában a ’cookie’-kat - elérkezettnek láttam az időt arra – na jó, valójában elment a net és nem tudok mást csinálni -, hogy adósságunkat törlesztve beszámoljak a legelső hétvégénk első napjáról, avagy a letelepedésünk harmadik akkordjáról. (Egyben jó reggelt kívánunk Katinak most, hogy megint nem hiába ül le reggel a gép elé a munkába érkezve:) )

„Ne dobd ki, jó lesz az még valamire!”

-Nagymamám- 

Elhagytuk az autót – figyelem, visszakanyarodunk ennek a postnak a végére, múlt péntekre -, és vele együtt az adminisztrációs feladatokat is. Jöhetett az igazán nagy fa, mely lesújtó fejszénkre éhezett: lakberendezés. Bútorunk ugyan volt, de szükség volt minden másra, ami elengedhetetlen a lakás civilizált körülmények közt tartásához, valamint a szükséges elemózsia előállításához. Mivel a boltok egészen borsos árakon kínálják az evőeszközöket, lábasokat és egyéb hasonló alkalmatosságokat, így nekivágtunk a garage sales-ek világának, azaz a háztáji garázsvásároknak.

Az USA-val kapcsolatban számos sztereotípia él a köztudatban. Ezek jelentős része kisebb vagy nagyobb mértékben felfújt, de valós tényen alapuló közhely, mások viszont teljesen képtelen badarságok, amelyeket valahol az irigység, valahol pedig a mi életszemléletünktől gyökeresen különböző dolgok iránt érzett ellenszenv táplál. Itt most nem is térnék ki a két kedvencre: minden amerikai kövér és/vagy hülye, de legalább unalmas és antiszociális… már épp eleget koptattam a billentyűket a témakörben korábban, és tapasztalatom szerint a vaskalapos USA gyűlölők - akiknek legközvetlenebb kapcsolata az államokkal a Knight Rider volt 86-ban - amúgy is meggyőzhetetlenek. Van viszont egy dolog, ami kétség kívül igaz: autó nélkül pokoli nehéz! Lássuk, miként hidalhatjuk át a 3 gyerek, 5 szoba és 4 kerék hiányát! 

Gyakorlatilag teljes jogú egyetemi polgárok lettünk mintegy 50 perccel ezelőtt (kicsit kusza lesz a blogon a kauzalitás, de majd egyenesbe jövünk… ez az esemény tehát friss, de majd visszakanyarodunk még a múlt péntekre is) az úgynevezett Wiscard beszerzésével. Az ügyintézés példaértékű volt, ahogy azt már megszokhattuk. Miután a hétfői egyetemi bemutatkozásunk alkalmával leirányítottak minket a gazdasági osztályokra – ez tanszékenként értelemszerűen különböző, mintha több ’A’ épület lenne -, kedd reggel mind a ketten eltöltöttünk 10-10 percet Betty és Angela irodáiban. Az adatainkat felvéve továbbították őket a rendszerbe – mindenki csak a misztikus, már-már Mátrixot idéző ’system’ kifejezést használja. Jelezték, hogy pénteken menjünk be, érdeklődjünk, hogy működik-e már a dolog. Ehhez képest ma – szerda – délelőtt kaptunk e-maileket, hogy már bent is vagyunk. Nem a rendszertől magától, hanem a saját ’payroll coordinator’-unktól. Megörülvén a helyzetnek, benyargaltunk a South Union épületébe, ahol 5 perc alatt kinyomták a fényképes (!), mégnescsíkos azonosítónkat. Örömünkre ’staff’, azaz személyzeti kártyát kaptunk, ez feljogosít az ingyenes tömegközlekedésre, és a sportkomplexumok fél áron történő felhasználására is. Mindez alig 36 óra alatt nyélbe ütve…

„Houston, a Sas leszállt”

-Neil Armstrong- 

Rengeteg dolgot lehetne írni az első 3 nap történéseiről, így most megragadom az alkalmat, és egy kicsit faragok a lemaradásból. Ha valaki nem igazán érdeklődik az iránt, hogy miként lehet berendezkedni egy csak bútorokat tartalmazó – azokat is egymás hegyén-hátán a sarokba dobva – lakást 0-ról közel minden igényt kielégítőre nagyságrendileg 100$ befektetésével, és hogy mi köze ennek egy márkás korcsolyához, na meg egy csengetéshez, az semmiképp ne klikkeljen a továbbra! Dióhéjban: ez volt mindkettőnk életének leghosszabb bevásárlása, és mivel egyikünk sem nagy rajongója ennek a tevékenységnek, ellenben nem szeretjük feleslegesen elengedni az elnökök kezét, így elég strapás is volt a megfelelő dolgok megtalálása (a dolgok sorrendje lehet már keveredik, de egyrészt kiégett a memóriám egy idő után, másrészt meg minden megtörtént, így az olvasót ne zavarja össze ez az apróság: a leírtak megtörtént eseményeken alapulnak).