A kezdeti elfoglaltságok után első írásomhoz az impulzust az elmúlt két hét első komolyabb szellemi tevékenysége adja, nevezetesen életem első amerikai foci élménye. Most már írhatnám úgy is, hogy ez a labdajáték is végtelenül egyszerű, mint a többi. Bizonyos szabályok betartásával küzd két csapat egy bogyóért, aminek igazából semmi haszna… vagy mégis? Az biztos, hogy a jövőben nem fogok ilyet továbbra sem nézni a tv-ben, de ezt most őszinte lelkesedéssel szurkoltam végig.

Előéletemről tudni kell, hogy élőben meccset (nem közvetítést) akkor láttam európai fociból, amikor még édesapám emlékezett arra, hogy a Letenye SE NB2-es csapat volt, és az otthoni pálya szélén, a füvön álló szotyizó bácsik közül alig láttam ki a pályára. További egyetlen -Dáviddal közös időszámításunk előtti -fergeteges hangulatú mérkőzésen pedig még Bécivel vettem részt 2005-ben, amikor a Magyar vízilabda válogatott játszott a japánok ellen a Margit szigeten. Aztán voltunk már együtt Magyarország-Norvégia jégkorong meccsen, ahol mivel nem látni a labdát a játékot éppen tanulni vágyó közönség, ha megfeszül sem képes fejleszteni ismereteit.

„That's football guys, that's all it is!”

-Any given Sunday-

Vannak dolgok, amikhez nagyon értnek az amerikaiak. Ezek közé tartozik a sportesemények lebonyolítása és a megfelelő körítés, hangulat megteremtése, valamint az egyetemeken az együvé tartozás érzésének már-már fanatikus szintre emelése. Beléptél a kampusz területére… ezzel véged van: nem vagy már olasz, magyar, japán, kínai, amerikai… piros vagy fekete póló feszít rajtad, büszkén veszed le a polcról a „W”-s termékeket, mert ide tartozol: borz vagy, Badger, az ország egyik legjobb „a világ legfantasztikusabb” felsőoktatási intézményének építőeleme és az ezt országos szinten reprezentáló bajnokesélyes futballcsapat szurkolója! 83000-s stadion, 77000 néző (ez nem konferencia meccs volt, ezért is lehetett pár üres hely), vörös szőnyegként hömpölygő tömeg, vadászrepülők, egész pályás amerikai zászló, zenekar, speaker, rock’n’roll és egyszer csak azon kapod magad, hogy nem csak illendőségből, hanem őszintén ugrasz fel ordítva Russel Wilson megindulása láttán: menj, menj, menj, óóóóóóóóóóóóóó!:) Ez a foci itt… nem csak egy sport… (emiatt ez a sztori mind a kettőnk szemszögéből megírásra kerül, képek, videók sajátok, kivéve a hivatalos összefoglalót és a jump-ot a diákszektorból)

„In no way can sport be considered a luxury object.”
-Pierre de Coubertin- 

A vásárlások folyamának taglalását megszakítjuk ismét, mégpedig leghűségesebb kommentelőnk kívánságának teljesítése okán: mivel tegnap csütörtökön tiszteletünket tettük az egyetemi sportkomplexumok egyik épületében – mert van több -, így adunk némi betekintést abba, hogy a sok kövér, lusta, elhízott, egészségtelen:)) amerikai egyetemista hol lelhet örömet a mozgásban!