„Minden jókor jön annak, aki várni tud!”

-Kutuzov /Háború és Béke/-

Ha kellene mondanom 10 szót, ami jellemzi az elmúlt évemet, akkor a várakozás feltétlen szerepelne a leosztásban. Várakozni sokféleképpen lehet és sok dologra is. Például az olvasók már várhatják, hogy a pályázási procedúráról áttérjünk a tényleges USA infókra – ez ezzel a posttal meg is történik -, én a gépelés közben várom a közelgő éjszakát, amikor pedig mind a ketten várjuk a felszállás pillanatát, vagy csak simán lehet várni Godot-ra. De várjuk például a Trónok Harcának második évadát is tegnap óta… Mégis, egyvalami közös a várakozás mechanizmusában tárgytól függetlenül: akkor a legrosszabb, ha valamiért már túl vagyunk a remélt beteljesülés előre jelzett időpontján, illetve a téttel egyenesen arányosan exponenciálisan nő a mértéke. Tovább után egy idegőrlő hónapról és a kétszer eljövendő beteljesülésről!

Ott hagytuk abba, hogy 2011. Október 11-én megérkezett a hivatalos értesítés e-mail formájában. A „kreatív inspiráció” által elsütött startpisztoly és a boldog célba csapás közti néhány hossz tempózást viszont még jótékony homály fedi. Bizonyára sokakban felmerült a kérdés – már persze azok közül, akik olvassák a blogot -, hogy mégis miként lehetett akkora irtózatos földöntúli szerencsénk olyan jó lehetőségre bukkannunk és olyan kiválóan végigvinnünk a tervet, hogy együtt, egy helyre mehetünk. Valóban kivételes lehetőség volt ez, amolyan „once in a lifetime”! És fel kellett tenni a kérdést az első sokk után – igen, Eminem-et fogok idézni…:  

„Look, if you had, one shot, or one opportunity,

To seize everything you ever wanted, one moment

Would you capture it?

Or just let it slip, yo” 

Már a kezdet megéneklésének kezdetén kezdődő nehézségekkel nézek szembe: nagyon nehéz meghatározni a kezdet pillanatát… Szinte Damages-t idéző (nagyon kötelező, lebilincselő dráma az FX gondozásában) ide-oda ugrálást folytathatnék az időben, míg szukcesszív approximációval belőnénk egy pillanatot. Nagyon kézenfekvő lenne azt mondani, hogy az egész Madison-ba vezető út alapköve 2010 augusztus közepén, egy szombat délelőttön lett lerakva valahol a Baross utcában egy az általa sugárzott üzenet fontosságáról mit sem sejtő, halkan zümmögve, mélán engedelmeskedő monitor előtt, mikor Erika szájából csilingelve elhangzott a mondat:  

„Kitaláltam, hogy megyünk együtt Amerikába”

De végtelenül leegyszerűsítő lenne ráaggatni erre a pillanatra a „kezdet” magasztos címkéjét. Hajtás után utazás vissza a jövőbe!