„Végre nem kell több meccsre menni!”
-Jaal B. Ghandhi-
Az elmúlt hetekben nem nagyon unatkoztunk, leginkább azért, mert elenyésző időt töltöttünk az egyetem falain kívül. Az időjárás hathatós közbenjárásnak köszönhetően pedig nyugodtan leszögezhetjük: még azt a keveset is legszívesebben odabent töltöttük volna, amit mégis szerény hajlékunkban ütöttünk el a csuromvizes lepedőkön álmatlanul forgolódva. Egyik éjjel hajnali 3 fele, amikor is a nappali padlóján próbáltam kínomban elaludni, már komolyan felmerült bennem: beviszek egy pokrócot, és az egyetemen alszok egy padon... A nyár ugyanis elemi erővel sújtott le Wisconsin-ra – azon belül is a hőt kifogástalanul tároló, cserében szellőztetésre tökéletesen alkalmatlan otthonunkra, amely átlényegült egy még csak nem is hőkeverős sütővé (az ugyanis légmozgást jelentene...) - is, így sorsközösséget vállaltunk akaratunkon kívül is az otthoniakkal. Itt nem csak amolyan szónoki fordulat a „100 fok van odakint” felkiáltás, hanem egyszerű tény. Szerencsére a szél és a pára sem marad el, így a helyi viszonylatban amúgy is drámai 102-103 fokot az időjárásjelentés szerint egyenesen 109-110-nek érezhettük (ez egy hajszállal túl van a 40-en is...). Frusztráltságunkat növelte, hogy bár 2 nagy vízfelület közt élünk, egyikbe sincs gusztusunk megmártózni... A kiváló napsütésben csak úgy burjánzanak az alacsonyabb rendű létformák, mind a víz állagát, mind a vele határos légkör aromáját kedvezőtlen irányba befolyásolva.
Az előző posztban megpengetett nemzeti öntudat húrjain játszunk tovább… az elmúlt hetekben, mit hetekben, amióta tudatosult bennünk, hogy amerikai földön ünnepeljük első közös Szentesténket, rájöttünk, hogy nem tudunk elszakadni gyökereinktől: egyszerűen szükségünk van a betevő kiló mákra Karácsonykor, mert ha nincs mákos bejgli az asztalon, akkor akár vissza is adhatjuk az útlevelünket. Olyan közös pontunk ez, mint a fagyi függőség – a marhahús-szilva vonalon még vannak különbségek, de az olajbogyó elméletnek megfelelünk. A mákot pedig nem olyan egyszerű beszerezni, mint azt gondolná két vidéki gyermek, akiknek a nagyszülei kertjében vidáman ringanak a gubók mint a Gladiátor elején a búzamezők… Tovább után arról, hogy miként lett fánk – 
Ha nem is LA és nem is latino land, de azért itt „északon” is könnyedén meg lehet találni azt a kis földdarabot, amit bizony a spanyol nyelvterület szülöttei uralnak. Nem kell hozzá nagy gondolat, hogy ráeszméljünk: azt a mintegy fél hektáros zöld gyepet kell keresnünk, amit vékony mészcsíkok szegélyeznek karthagoi bikabőr helyett… A hagyományos, európai foci pályákat! Kosaraztam már feketékkel, most pedig volt szerencsém „szambázni” a déliekkel! 
A mozgás és labdajátékok iránti olthatatlan vágy felülkerekedett az emberi méltóságomon, így történt, hogy 2 napja Javier – a velem egy irodában tevékenykedői chilei doktorandusz – társaságá
Utolsó kommentek