„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.”

-Széchenyi István-

Volt egy pillanat, amikor már majdnem elhittem… Már majdnem elkezdtem bízni abban, hogy a tudományos-műszaki pálya újra megbecsültté és hangsúlyossá válik majd a felsőoktatásunkban, és országunk esetleg elindul azon az úton, ami például Dél-Koreát felemelte. Lelkesedéssel fogadtam a keretszámok vonatkozó szakokon történő emelését, és látván az amerikai diákokra gyakorolt hatást és a hallgatók többségének otthoni hozzáállását, üdvözöltem a tandíj gondolatának felvetődését is… Bizakodtam. A pozitívnak ítélt alapkoncepciók részleteinek kibontása és kidolgozatlansága láttán már alábbhagyott kicsit ez a pozitív érzés, de az igazi mélyütést a héten kapta meg… Nem önmagában a plágium ténye, és a Schmitt Pál mai lemondását megelőző hercehurca keserített el igazán, mert ez önmagában csak egy állatorvosi ló, egy széles panorámás illusztráció az igazán lehangoló állapotokról, melyek sokkal fontosabbak a közvetlen történéseknél. Ez az ügy számomra nem maga „az esemény”, inkább csak a reflektor, ami rávilágított az igazán mélyen gyökerező értékrendbeli problémákra és a vezetői szinten meglévő kettősbeszédre, őszintétlenségre, inkompetenciára, az utolsó csepp a teljes hitelvesztés régóta telő poharában… Sajnos az árulkodó nyilatkozatok, az elejtett félmondatok igazi, mélyebb tartalmát elnyomta a „Lopott, csalt, hazudott, mondjon le!” könnyen lefordítható, média által kánonban skandált üzenete, mindösszesen egyetlen nagyobb nyilvánosságot kapott jegyzet foglalkozott az ezen túl levonható konzekvenciákkal.

Címkék: oktatás vélemény politika kultúra értékrend wisconsin blog

süti beállítások módosítása