„Végre nem kell több meccsre menni!”
-Jaal B. Ghandhi-
Az elmúlt hetekben nem nagyon unatkoztunk, leginkább azért, mert elenyésző időt töltöttünk az egyetem falain kívül. Az időjárás hathatós közbenjárásnak köszönhetően pedig nyugodtan leszögezhetjük: még azt a keveset is legszívesebben odabent töltöttük volna, amit mégis szerény hajlékunkban ütöttünk el a csuromvizes lepedőkön álmatlanul forgolódva. Egyik éjjel hajnali 3 fele, amikor is a nappali padlóján próbáltam kínomban elaludni, már komolyan felmerült bennem: beviszek egy pokrócot, és az egyetemen alszok egy padon... A nyár ugyanis elemi erővel sújtott le Wisconsin-ra – azon belül is a hőt kifogástalanul tároló, cserében szellőztetésre tökéletesen alkalmatlan otthonunkra, amely átlényegült egy még csak nem is hőkeverős sütővé (az ugyanis légmozgást jelentene...) - is, így sorsközösséget vállaltunk akaratunkon kívül is az otthoniakkal. Itt nem csak amolyan szónoki fordulat a „100 fok van odakint” felkiáltás, hanem egyszerű tény. Szerencsére a szél és a pára sem marad el, így a helyi viszonylatban amúgy is drámai 102-103 fokot az időjárásjelentés szerint egyenesen 109-110-nek érezhettük (ez egy hajszállal túl van a 40-en is...). Frusztráltságunkat növelte, hogy bár 2 nagy vízfelület közt élünk, egyikbe sincs gusztusunk megmártózni... A kiváló napsütésben csak úgy burjánzanak az alacsonyabb rendű létformák, mind a víz állagát, mind a vele határos légkör aromáját kedvezőtlen irányba befolyásolva.
Utolsó kommentek