Ha nem néztünk volna ma reggel időjáráselőrejelzést, már azt hinném, tényleg elmarad az idei tél. Sajnos jönnek azok a hideg szelek, nem is lassan, de még pár napig élvezhetjük a tavaszias napsütést, és a pluszokat (°C-ban). Jelenleg nem ment még délebbre a kacsák, ludak és egyéb vándormadarak egy része, hiszen tudnak még itt is halászni.

„-Palin?

-Tudod, az olyan mint Los Angelesben Beverly Hills!”

-ismeretlen-

A fenti beszélgetés kapcsán megtudtuk annak idején, hogy Nagykanizsának is megvan a maga Beverly Hills-e – bármilyen jót is lehetett akkor ezen mosolyogni, majdnem olyan jót, mint amikor a fodrásznál tudta meg anyu, hogy mi bizony a Seychelle-szigeteken töltöttük a nyarat (hatalmas buli lehetett, mert senki nem emlékszik sajnos) -, így azt hiszem ennek fényében nincs város, amelyen belül ne aggathatnánk ki egy hasonló címet néhány utcanév táblára közvetlenül a „Tiszta udvar, rendes ház” mellé. Madisonban bizonyára van több szép környék is, de a mi eddigi kedvencünk a Mendota tó partján található az egyetemi szállásoktól északra.

„Ősz húrja zsong,

jajong, busong

a tájon

s ont monoton

bút konokon

és fájón.”

- Verlaine –

Kivéve itt, nálunk! Itt ugyanis a várakozásokkal ellentétben parádésan jól alakul az ősz. Egyrészt még nincs fagy, másrészt pedig az idő nagy részében verőfényes napsütés világítja meg a csodás színekben pompázó fákat. (A helyiek szerint is ez az elmúlt idők legjobb októberi időjárása, amin mi nem is nagyon lepődünk meg, hisz a napocska kézen fogva jár velünk!) Fákból pedig van bőven. Eddig talán kevés képet mutattunk a városról, következzen most némi szombaton készült őszi összeállítás az arborétumról, a lakhelyünktől mintegy 500 méterre található Mendota, és kicsit messzebb lévő Wingra-tó partjáról! Tovább után színkavalkád, ide kattintva pedig még több kép!

„Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.”

-Nicholas Sparks-

Gondban vagyok. Hazaértem az egyetemről 10 és fél óra után, lehuppantam a kanapéba, ölembe vettem a laptopot, és hosszas késlekedés után éppen neki akarok állni a Niagaránál tett kirándulásunk krónikájának, de nem találom a megfelelő szavakat. Azt hittem könnyű lesz, hiszen mindenki hallott már róla, majdnem mindenki látott róla képeket, és mindenki azt hiheti, hogy el tud képzelni egy nagy vízesést. És nem… Itt ülök, velem szemben a falon a beszerzett poszterünk díszeleg rajta a természet eme lenyűgöző alkotásával, és még sem megy igazán… Mert mit mondhatnék, amit nem mondott el még más? Mit mutathatnék, amit nem láttatok már máshol? Semmit… semmit, mert egyszerűen nem lehet visszaadni azt az érzést, amit az ember ott él át. Soha nem voltam ilyen karnyújtásnyi távolságra ilyen döbbenetes és lehengerlő erőtől. Nem éreztem még magam ilyen pindurinak, és őszintén örültem annak, hogy meg tudtam lepődni. A Grand Canyonban tett kiránduláshoz tudnám hasonlítani az élményt. Ott is tudtam, hogy mit fogok látni, tudtam, hogy nagy lesz, de amikor az ember odatámaszkodik a korláthoz, mit odatámaszkodik, amikor kiszáll az autóból, és meglátja a korlátot a felemelkedő pára előterében, akkor nem akar mást, csak szaladni, mint egy kisgyerek, és tátott szájjal csodálkozni! Mert nem tehet mást! Tovább után előzmények, amíg megtalálom a megfelelő hangot!

„Houston, a Sas leszállt”

-Neil Armstrong- 

Rengeteg dolgot lehetne írni az első 3 nap történéseiről, így most megragadom az alkalmat, és egy kicsit faragok a lemaradásból. Ha valaki nem igazán érdeklődik az iránt, hogy miként lehet berendezkedni egy csak bútorokat tartalmazó – azokat is egymás hegyén-hátán a sarokba dobva – lakást 0-ról közel minden igényt kielégítőre nagyságrendileg 100$ befektetésével, és hogy mi köze ennek egy márkás korcsolyához, na meg egy csengetéshez, az semmiképp ne klikkeljen a továbbra! Dióhéjban: ez volt mindkettőnk életének leghosszabb bevásárlása, és mivel egyikünk sem nagy rajongója ennek a tevékenységnek, ellenben nem szeretjük feleslegesen elengedni az elnökök kezét, így elég strapás is volt a megfelelő dolgok megtalálása (a dolgok sorrendje lehet már keveredik, de egyrészt kiégett a memóriám egy idő után, másrészt meg minden megtörtént, így az olvasót ne zavarja össze ez az apróság: a leírtak megtörtént eseményeken alapulnak).

„Hát igen, itt nem a Szűz Mária mozaikja van kint, hanem Jordané...”

-Erika- 

Amint egyszer egyik ismerősünk megjegyezte annak idején egy legendás palini focizás alkalmával: “minden nőnél megvan az a szög, amiből jól néz ki! Vegyük például X barátnőjét... őőő... na itt például nincs...”. Ez a végtelen bölcsesség fokozottan igaz egy ingatlanhirdetésre, legyen az albérlet, nyaraló, vagy bármi más. Kedvencünk egy görögországi eset, amikor a tenger 200 méterre volt: igen, légvonalban. Közte autópálya, vasút, kerítés, lezárt strand. A mi strandunk pedig úgy 1,5 kilóméterre... Mielőtt betoppannánk jövendőbeli lakásunkba, repüljetek velünk Madisonig, avagy itt az ideje az első postnak, ami szombat hajnalban gépelődik, és ki tudja mikor kerül fel a blogra!

„let your parents know they have nothing to worry about!  You're in good hands and Madison is a super friendly town”

-Nicole Zimmer, egy ügyintéző levél végén…- 

48 óra van hátra az indulásig, és még adósak vagyunk két posttal, amelyeket vagy megírok most, vagy hallgatunk mindörökre. Az egyik a jövendőbeli városunkról szólna – hogy némi tényanyaggal is kiegészítsük a már ismert kedvcsináló videót -, a másik pedig az egyetemről. Ismeretanyagunk alighanem szélsebesen fog bővülni mind a két témakörben, gyorsan illusztrálva sok-sok fényképpel is a Google által feldobott ábrák gyűjteményét, de egy rövid ismertetőt azért megosztanánk a történelem és adatok iránt fogékony olvasókkal. Tovább után az USA 81. legnagyobb városáról szólunk!

Amerikában autót bérelni jó! Nem csak azért, mert sok helyen meg lehet tenni relatíve kedvező áron, kellemes kezelőfelületeken, mert egyszerű a felvétel és leadás, olcsó a benzin és mindig lehet parkolni, hanem mert ezzel a művelettel kapcsolatosan rendszeresen érik különböző élmények az embert! Tovább után bomba üzletekről, repterekről és a Ford Mustang kabrió legendájáról!

"When once you have tasted flight, you will forever walk the earth with your eyes turned skyward, for there you have been, and there you will always long to return."

Az egyetemi fogadólevél, a szállás és az odaítélt ösztöndíj birtokában elérkezett az idő egy a korábbiakhoz képest pofonegyszerűnek ígérkező teendő elvégzésére: az utazás megszervezése jött. Pontosabban azt hittük, hogy még jól meg is előztük a majdan elérkező időpontot úgy január közepén, de néhány rááldozott óra  nap után kiderült, hogy bizonyos dolgokat nem lehet elég korán kezdeni! Tovább után belvárosi túra, fantom iroda és hezitáló ügynökök sora!

A ma reggeli elképzelések alapján a héten Wisconsin állam bemutatása következett volna soron, amit azon szerencsétlen körülményből kifolyólag, hogy elfogytak az előre beállított és megírt postok, egy videoval akartam felvezetni, amíg megírom a megálmodott anyagot. A youtube-ból azonban egyelőre nem sikerült kipréselnem egy a célt kellőképp szolgáló audiovizuális segédanyagot, ezért most Madison városára vetünk egy pillantást, mert ez a téma kellőképpen jól illusztrált:

A két nappal ezelőtti írásban már rápillantottunk az épületre, és tekintetünket végigsiklattuk a modern technikának hála a környező utcákon is. A külső megjelenés azonban nem minden – amit ránézve a csodálatos homlokzatra, őszintén remélünk is -, így most egy kicsit beljebb invitáljuk az olvasót. Jelenleg még mi is csak annyi információval rendelkezünk mint akárki más a post végére, így külön érdekes lesz összehasonlítani a valóságot 5 hét és úgy 12 óra múlva a most leírtakkal! Tovább után bútorkölcsönzésről, lomizásról és az Allen House szolgáltatásairól!  

Úgyis olyan lesz a lakásunk, amilyenné mi tesszük!

-Erika-

Amikor elkezdtem írni a blogot, elterveztem miként is közeledünk majd az induláshoz a webes hasábokon, fokozatosan ráközelítve a pontos célpontra. Ehhez képest természetesen tökéletesen másként alakulnak a cikkek. Ennek jegyében ma a jövendőbeli lakásunkról lesz szó, és majd csak ez után ismerkedünk meg magával a várossal és az állammal. Tovább után megteendő yardokról, megvásárolandó holmikról, Zimmer Frei-ről, a pénzügyi folyamatok nehézségeiről és az Internet csodálatos vívmányairól, lehet több poston át is!

Szépen lassan hangolódunk az utazásra, ennek keretében a rovatban még lesz majd néhány video. Kezdenénk egy 54 másodperces montázs sorral, amiben megfér egymás mellett Obama, az amerikai foci és természetesen a hó is…

Mihelyst hivatalosan is ösztöndíjasokká váltunk, azon nyomban 1 hétig ünnepeltük a felfoghatatlan örömünket, valamint meg is kezdődött a partraszállás előkészítése. Ennek két oka van: elsősorban és leginkább a nyughatatlan természetem, aminek köszönhetően ha egy kis gondolatfoszlány befészkeli magát a szürkeállományomba, akkor addig nem hagy enni-lélegezni-aludni és leginkább koncentrálni bármi másra, amíg utána nem nézek. Másodsorban pedig az a tény, hogy célszerű mindent időben megszervezni, mint később látni fogjuk. Az első gondolat pedig – közvetlenül az után, hogy „ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, nem hiszem el, jipijájéééé!!!” – szélsebesen közeledett és a becsapódás után mélyen beékelődött gondolataim fennsíkjába, mély lyukat ütvén minden máson: hol fogunk lakni?