Az immár tavalyi karácsony különleges élmény volt nem csak azért, mert külföldön töltöttük, hanem azért is, mert teljesen internacionális környezetben. Mint már írtam, a csoportomban a világ tényleg minden tájáról vannak is diákok, ennek megfelelően mindenféle vallási gyökerekkel.

„Az emlékezés az egyetlen Paradicsom, ahonnan nem lehet kiűzni minket…”

-Jean Paul- 

Odahaza már a legtöbben alighanem túl vannak a nagy ünnepi étkezés maraton első felvonásán, és talán már az anyukákat-nagymamákat tegnap őrületbe kergető bejglik is felvágásra kerültek, de nálunk még csak most kel fel a karácsonyi nap. Tovább után válasz arra a kérdésre, hogy a híres wisconsini tél mennyire ajándékozott meg minket fehér Karácsonnyal.  

"Felpüffedt a hasam, a fogam tiszta mák, bájgli függő lettem, nem bír el az ágy!"

-Irigy Hónaljmirigy-

Az előző posztban megpengetett nemzeti öntudat húrjain játszunk tovább… az elmúlt hetekben, mit hetekben, amióta tudatosult bennünk, hogy amerikai földön ünnepeljük első közös Szentesténket, rájöttünk, hogy nem tudunk elszakadni gyökereinktől: egyszerűen szükségünk van a betevő kiló mákra Karácsonykor, mert ha nincs mákos bejgli az asztalon, akkor akár vissza is adhatjuk az útlevelünket. Olyan közös pontunk ez, mint a fagyi függőség – a marhahús-szilva vonalon még vannak különbségek, de az olajbogyó elméletnek megfelelünk. A mákot pedig nem olyan egyszerű beszerezni, mint azt gondolná két vidéki gyermek, akiknek a nagyszülei kertjében vidáman ringanak a gubók mint a Gladiátor elején a búzamezők… Tovább után arról, hogy miként lett fánk – azon túl, hogy 500 g búzaliszt, 200 ml tej (2,8%-os), 40 g élesztő, 50 g porcukor, 60 g olvasztott vaj, 5 db tojássárgája -, és hogyan lehet Torgyán doktor nyomdokain járva chilei közbenjárással cseresznyét mákot importálni a külvárosból.