A hét fő eseménye, hogy beköszöntött a tél! Két nap is havazott, ami összesen vagy 4-5 inch csapadékot hozott. Ennek eltakarítása zökkenőmentesen és sósan történik, ipari mennyiségben képesek kiszórni a kis kék kristályokat a járdákra, a Breaking Bad rajongók azt hihetnék, hogy meth-ben járnak bokáig. A közlekedésfelügyelet néha túlságosan buzgó is, egyik nap hajnali 3-kor riadtam fel arra, hogy éktelen robajjal tologatja a havat egy monstrum az ablakunk alatt lévő parkolóban(!). Reggel ezt megfejelték némi hólapátos kapirgálással is, ugyanis az eltolt hó néha komoly barikádokat képez a kint hagyott autók körül. A hőmérséklet is drámaian leesett, a már említett „valódi hőérzet” rovatba olyan számok kerültek, mint például a -8… Fahrenheitben! A szél szó szerint arcunkra fagyasztja a mosolyt, de a beszerzett télikabátok és Erika usánkája állják a sarat havat. Ez már az a tartomány, ami egyszerűen fájni tud, főleg az ember arcán… Az időjárás jelentés után tovább után rövid híreink jönnek!

A sportrovatba az idei szezon vége került… Nem csak azért, mert a Real Madrid már megint megfosztotta saját magát minden méltóságától a Barca ellen, hanem mert leginkább kiesett a Green Bay Packers, az állam focicsapata. Ez az esemény önmagában is állami gyászt indukálna, de az a tény, hogy a gárda címvédőként hülyére alázta a mezőnyt egész évben, teljesen váratlan volt a Giants elleni korai búcsú. Sajnálatos módon ez a peches fordulat azzal a következménnyel jár, hogy nem nézhetünk Super bowl-t seregnyi zöldbe öltözött fanatikussal egy fedél alatt.

A sportnál maradva: Beth-el elmentünk korcsolyázni. A tavak múlt hétvégén még nem bújtak el elég mélyen a jégpáncéljuk alá, így egyelőre a lagúna mellett fellocsolt parkoló szolgált megfelelő felülettel az éles pengék számára. Mi egy pingvin ügyességével totyogtunk ki a kis kiszolgáló épületből – ahol a cipőket és táskákat őrizetlenül és teljes nyugalommal lehet otthagyni -  a jégre, és sikerült már a hóban elesni… Bizonyos szempontból nehezebb ott közlekedni, mint magán a jégen. Egyelőre méltatlannak bizonyultunk csoda korcsolyáinkra, de a fejlődés mindenképpen érezhető. Ha másban nem is, legalább abban, hogy az előttem mintegy egy lábra hasra eső kisgyerek fölött sikerült terpeszben átsiklanom és csak utána hanyatt esni a feje fölött átemelve a lábam… Én kissé ijedtem tápászkodtam fel, az anyuka – aki egy piruett keretében termett ott – viszont széles mosollyal közölte, hogy nem érdekes, mindig ezt csinálja… szép mentés volt a részemről.

A súrlódás törvényei mellett a helyi nyersanyagokkal is vívtunk egy újabb asszót. Erika zalakockát készített, a margarinnak azonban egészen más elképzelései voltak arról, hogy milyen állagú krém készíthető belőle. A viszkozitást nem sikerült teljesen beállítani, ami nem kevés bosszúságot okozott, de végül egészen vállalhatóra sikerült a termék…

… ami vasárnap este került tálalásra Prof. West szerény hajlékában, aki meghívta magához az egész csoportot – és a hozzájuk tartozó hozzám hasonló kiegészítőket – egy estére. A zalakocka technikai KO-val győzött, mindenki le volt nyűgözve, dagadhattunk a büszkeségtől – én természetesen a hűlő krém kevergetésénél többel nem tudtam hozzájárulni ehhez azért, de azt klasszis szinten végeztem el!:) 

Prof. West igencsak érdekes ember kalandos élettel. 82 éves kora ellenére is aktívan utazgat különböző konferenciákra, ahogy tette azt egész életében. Néhány izraeli kutatóval ápolt szoros kapcsolata miatt sokszor járt a Közel-Keleten, innen ered gyűjtögető szenvedélye. Rengeteg 2-8000 éves kis cserépedény, szobor, tányér, stb. található az üvegvitrinekben, melyeket szép apránként hozott haza látogatásról-látogatásra. Felderengett Roni kisgyerekként elkövetett klasszikusa Görögországból: 

„Minek megyünk be ide is? Itt is csak cserepek lesznek…”

Ennél is lenyűgözőbb volt azonban túráiról szóló történeteket hallgatni. Sok-sok évvel ezelőtt járta egy hegymászó klub tagjaként főleg British Columbia kietlen tájait (végérvényesen eldőlt, hogy ha töltünk még huzamosabb időt ezen a kontinensen, akkor ez lesz a következő uticél). A vidék annyira nem volt turista központ, hogy a tereptárgyak jelentős része még csak névvel sem rendelkezett. Több mint 50 hegycsúcsot maga Prof. West nevezett el hivatalosan! Volt olyan út, amikor hidroplánnal tették le őket egy tavacskán, majd 1 hétre rá mentek értük a megbeszélt helyre… Se térerő, se lakosok, se infrastruktúra, se semmi…

Végezetül a kulturális magazin: Ági javaslatára – köszönjük - megnéztük az Inside Job című filmet a gazdasági válságot kiváltó okokról és személyekről. A Michael Moore dokumentumfilmekkel ellentétben ez egészen objektívre sikerült, és mentes a nyilvánvaló konspirációs teóriáktól és metsző egyoldalúságtól. Végig feszes tempójú, bizonyos fogalmak értelmezéséhez némi Google-t igénylő, de teljes egészében lekötő a megdöbbentő alkotás… Mindenkinek tudjuk ajánlani – most hogy megtudtam, hogy lelkes olvasóink közt tudhatjuk, így Bélának személyesen külön is:) -, annak ellenére is, hogy ebben aztán lehet bőven muníciót találni az Amerika felé táplált ellenérzésekhez…