„A busz vonat nem vár...”

-Demjén Ferenc-

Ezen a blogon már többször intéztünk kirohanást az általánosító negatív sztereotípiák ellen, így most sem szeretnénk elragadtatni magunkat és Berki Krisztiánt meghazudtoló módon átlendülni a ló túlsó oldalára egy pozitív élmény hatása alatt állván, de nem mehetünk el leütés nélkül a ma reggeli apró csoda mellett. Tovább után egy kis nem mindennapi tömegközlekedés!

„Az emlékezés az egyetlen Paradicsom, ahonnan nem lehet kiűzni minket…”

-Jean Paul- 

Odahaza már a legtöbben alighanem túl vannak a nagy ünnepi étkezés maraton első felvonásán, és talán már az anyukákat-nagymamákat tegnap őrületbe kergető bejglik is felvágásra kerültek, de nálunk még csak most kel fel a karácsonyi nap. Tovább után válasz arra a kérdésre, hogy a híres wisconsini tél mennyire ajándékozott meg minket fehér Karácsonnyal.  

"A fák nem nőnek az égig..."

Karácsony előtt egy nappal - amikor talán a legtöbb ismerősünk Pesten épp a vásárok forgatagában folytat tájékozódási futást magát a kapitalizmus útvesztőin átverekedve a forralt bor mérő ellenőrzési pontok érintésével – fenyőfás írással kedveskedünk az olvasóknak. Akik ott voltak a búcsú bulin – Zsocával az élen -, azok bizonyára már a FAlat kaparják, annyira vágynak rá, hogy néhány FAntörpikus képpel megfűszerezve, képzeletbeli FAnfárok felharsanása közepette bemutassuk a megFAgyott ormok előtt húzódó, FAbulákba illő rengeteget, avagy a FÁKAT, így csupa nagybetűvel… amik az idézettel szemben mégis az égig nőnek néha.

Ismét összegyűlt egy csokorra való apróság, amit most szélsebesen UTF-8 karakter kódolásba szedek elalvás előtt, bár részben talán már utána is.  

"Felpüffedt a hasam, a fogam tiszta mák, bájgli függő lettem, nem bír el az ágy!"

-Irigy Hónaljmirigy-

Az előző posztban megpengetett nemzeti öntudat húrjain játszunk tovább… az elmúlt hetekben, mit hetekben, amióta tudatosult bennünk, hogy amerikai földön ünnepeljük első közös Szentesténket, rájöttünk, hogy nem tudunk elszakadni gyökereinktől: egyszerűen szükségünk van a betevő kiló mákra Karácsonykor, mert ha nincs mákos bejgli az asztalon, akkor akár vissza is adhatjuk az útlevelünket. Olyan közös pontunk ez, mint a fagyi függőség – a marhahús-szilva vonalon még vannak különbségek, de az olajbogyó elméletnek megfelelünk. A mákot pedig nem olyan egyszerű beszerezni, mint azt gondolná két vidéki gyermek, akiknek a nagyszülei kertjében vidáman ringanak a gubók mint a Gladiátor elején a búzamezők… Tovább után arról, hogy miként lett fánk – azon túl, hogy 500 g búzaliszt, 200 ml tej (2,8%-os), 40 g élesztő, 50 g porcukor, 60 g olvasztott vaj, 5 db tojássárgája -, és hogyan lehet Torgyán doktor nyomdokain járva chilei közbenjárással cseresznyét mákot importálni a külvárosból.  

„A középpályás fontos része a csapatnak, alkalmas arra, hogy akár csatárként, akár kapusként is játsszon”

-(Szájerné) Handó Tünde…-

Azokban a napokban, amikor a legtöbben esernyővel a kezükben és viharkabátban kapaszkodnak a tomboló hullámok hátán hánykódó gyorsnaszád korlátjába azon gondolkozván, hogy vajon a kapitány tudja-e, hogy merre viszi a nyikorgó bárkát, nem oly nehéz politikai témát találni egy bejegyzéshez… Könnyen bele lehet bonyolódni eszmefuttatásokba szabadságjogokról, demokráciáról, az ókori görögök óta meglévő elvekről, személyes tragédiákról, a modern gazdasági rendszer bírálatáról, a kizsákmányolásról, globalizációról, és végül, de nem utolsó sorban: a nemzeti öntudatról és szuverenitásról… A mai Magyarországon veszélyes húrokon kezd játszani az, aki megpengeti ezt a két utolsó kérdést, hiszen könnyen kiköthet a „fasiszta neonáci” és a „nyugati propaganda agymosottja” kategóriák valamelyikében… A heti eseményeket követően azonban talán mégis megéri a kockázatot, hogy levetve a frusztráltságot, dühöt, beállítottságtól függő szemellenzőt, egy kicsit elemelkedjünk, és a partról szemléljük a nem ortodox navigáció eredményességét!

„Az emberi élet nyomorúságának és zűrzavarainak forrása, abból látszik előadódni, hogy túlértékeljük a különbséget egyik tartós helyzet és egy másik között…”

-Adam Smith- 

A Sequoia Nemzeti Parkban tett emlékezetes látogatásunk történetét még nem fejeztem be, de már majdnem elkezdtem, viszont hűséges olvasóinkat nem szeretnénk magukra hagyni a reggeli kávéval eltöltött romantikus pillanataikban a köztes időben sem, így megragadnánk az alkalmat, hogy egy mintegy 20 perces előadásnak adjunk helyet a hasábokon az egyéni boldogság érzet szubjektív mivoltáról (van magyar felirat). Másként fogalmazva: miként érzi magát kevésbé elégedettnek az, aki úgy érzi, túl sok lehetőség közül választhat. Azt hiszem Laci ha eljut eddig, jót nevet rajtam, mert ékes megtestesítője vagyok az egész gondolatmenet alapjául szolgáló viselkedésformának… talán épp ezért is tartottam érdekesnek a közben elhangzó példákat. 

A tovább után látható videót a Facebook üzenőfalon leltem a mindennapi szemét, vírus marketing, erőltetett photoshop poén, benyelt adathalász vírus és „puszcsi-szercsi-uncsi-szivecske” közt, ékes bizonyítékául, hogy az élet nyomai a legmostohább körülmények közt is megtalálhatóak! Köszönet érte Bandinak.

December 9.: verőfényes napsütés Wisconsinban… még mindig. És még így is marad legalább 1 hétig. A hőmérséklet ugyan éjjel már Fahrenheitben is csak egy számjegyű, és hazafele nem annyira jó már biciklizni, de még mindig tudunk fotoszintetizálni, ami a kísérleti eredmények alapján határozottan javítja a kedélyállapotot zöld testecskék nélkül is. És még bőven kitart a kaliforniai élményzuhatag is, amelynek megírásából ugyan még hátravan nem egy fejezet, de a „Képeket tegyetek ám fel majd jó sokat!” kéréseknek eleget téve a jobb gördítőből klikkre elérhető az album rengeteg fotóval.  

Dávid írása a Yosemite Parkról kicsit előreugrott az időben, most bepótolnám a kimaradt hézagot. Az óceánparti autózás ugyanis San Fransisco felé vezetett, ahol majdnem két napot töltöttünk. Aki már járt a városban, mindenki mondta, mennyire szép, mennyire egyedi, és ha városnézést tervezünk ezt az egyet éri meg igazán. És ez valóban igaz. /Itt köszönjük meg a pionír tevékenységet folytató ismerőseink által ránk ruházott tudás anyagot Annamarinak, Zolinak, Mikinek, Adrinak, Gyurkának és Timinek, akik nélkül nem lett volna ilyen zökkenőmentes ez a röpke 40 óra./ 

„We smell roses!”

-minden létező hírforrás és internetes felület a városban ma reggel-

Kicsit megszakítjuk a Kalifornia beszámolót az amerikai fociért lelkesedő olvasók kedvéért. Tegnap ugyanis egy viszontagságos alapszakasz után a már-már dél-amerikai vallásos foci imádatot is elhomályosító módon szeretett egyetemi csapatunk megnyerte a BIG10 konferencia döntőjét a szívből utált és rettegett Michigan State Spartans ellen a legjobb amerikai foci meccsen, amit valaha volt szerencsém látni. No nem a helyszínen, hanem egy halom pirosba öltözött egyetemista közt a Union South bárjában. Tovább után két kis video, őrületes végjáték és néhány trükkös játék az ellenféltől (közben időzzünk azért el az arcokat pásztázva a fenti képen… a srácok 19-22 évesek)!  

"Climb the mountains and get their good tidings. Nature's peace will flow into you as sunshine flows into trees. The winds will blow their own freshness into you, and the storms their energy, while cares will drop off like autumn leaves."

- John Muir - Our National Parks (1901)-

Képzeljünk el egy csodálatos, mesebeli helyet, ami nem létezik… Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha az Őslények országából a Virágzó Völgyet tündérekkel népesítenénk be, majd az egészet átraknánk a Pandóra bolygóra… Képzeljük el, hogy milyen lehet a világ egy aprócska rovar szemszögéből, akire még az útpadka is árnyékot vet. Képzeljük el, hogy egy idealista festő megfestette az általa megálmodott legharmonikusabb, legszínesebb vidéket, amelyet aztán hibátlanul vászonra is vetett… Képzeljük el mindezt, majd felejtsük is el abban a pillanatban, amikor belépünk a Yosemite völgybe, mert ha az élet a legjobb forgatókönyvíró, akkor a természet a legcsodálatosabb díszlettervező! Yosemite leírására nem elég bő a magyar nyelv, illusztrálására pedig nem elég fejlett a digitális technika, így mi is csak hányaveti módon tudjuk érzékeltetni, hogy milyen érzés az óriások földjén járni. Ahogy a későbbi utunk során egy amerikai megjegyezte, első gondolata a völgybe lépve ez volt:  

Csak szórakoztok! Ez nem lehet igazi, tuti mű az egész, úgy építtette valami hollywoodi rendező!

És mégis, megmásztuk, érintettük, láttuk, fáztuk, csodáltuk, belélegeztük és igaznak bizonyult! Tovább után hegycsúcsok, ormok, nem medvék, vízesések, szarvasok és két szekérderéknyi ámulat!

Az első egész napos kaliforniai kirándulás után úgy érzem, mintha egy hetet töltöttünk volna már itt. Annyi új élmény ért egy nap alatt, hogy fel sem lehet azt fogni igazán! Santa Barbara felől észak felé autózva Monterey-ig számtalan helyen tátott szájjal lehet megállni, és még útközben is az autóban csak egyik ámulatból a másikba estünk.

Az első egy óra után eszembe jutott, annak idején mennyire vártam, hogy az Aranyember  első 50 bevezető oldalán, a részletes leíró részen túljussak. De most már teljes mértékben meg tudom érteni, milyen az, amikor valami lenyűgözőt lát az ember, és azt szeretné minél részletesebben elmesélni másoknak, úgy, hogy az is maga elé képzelhesse a tájat, aki nem járt még ott. Sőt, legtöbb helyen előtört belőlem a művészlélek, hogy amit látok úgy lefesteném! Mérhetetlen közléskényszeremet most csak blog-írásban élem ki, de egyszer, majd nyugdíjas koromban lehet, hogy tényleg megfestem utunk történetét.

Ugyan az első Kaliforniában töltött napunktól nem sokat vártunk, mivel a látogatás csak estére szorítkozott a hosszú út miatt, már maga a repülés is rengeteg meglepetést hozott. És ez még csak a kezdet volt. Tovább után: mit tesz, ha a nap nem 24, hanem 26 órás.

„Californai Über Alles”

-Dead Kennedys-

Holnap reggeltől utánajárunk 8 napban, hogy mennyire is igaz a fenti megállapítás, vagyis mennyire áll valóban egy állam mind felett. Hatalmas távot kell leküzdenünk, de nincs más megoldás, hiszen semmit nem lehet kihagyni! Lesz óceánpart, hófedte csúcsok, sivatag, kaktuszok és pálmafák, sőt, talán még bálnák is! Egyelőre csak egy térkép, minden más az útról később, remélhetőleg élőben a filmek világából:

View Larger Map

„Don't know what you got till it's gone…”

-Cinderella, na nem a Disney féle –

A minap több dologról is megállapítottuk, hogy „óóó, ez hogy fog hiányozni otthon!”. Ezen dolgok közt vannak olyanok, amik nem kapcsolódnak fogalmilag szorosan az USA-hoz, mint szociológiai-társadalmi-gazdasági entitáshoz, egyszerűen csak közigazgatási szempontoktól függetlenül kellemes a létük. Pl.: Mendota-tó a lakástól 500 méterre… Ha éppen Szomáliában lenne egy ilyen ragyogó kis tavunk, annak ugyanúgy örülnénk, pontosabban figyelembe véve a szűkösség-hasznosság rációt, valószínűleg ott még inkább, bár a H2O tartalom háttérbe szorítaná az esztétikai élményt. A rovatban időről-időre valami kis apróságról lesz szó, ami jó, hogy van!

"You're playing worse every day and right now you're playing like the middle of next week."
-Herb Brooks-

A fenti megállapítás a legendás edzőtől maximálisan állt a Blackhawks hokisaira vasárnap este, ugyanis a rézbőrűek csapnivaló napot fogtak ki a bomba formában játszó Vancouver ellen. Na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a 6-2-es vendég sikerig sok minden történt még.

„If it gets around in Chicago that I went to a prayer meeting, no decent person will talk to me!”

-Big Julie /Guys and dolls/-

A szállást elfoglaltuk, majd elfogyasztottuk az előre eldobozolt vacsorát. Mindezt szélsebesen, mert éppen érkezés után már távozhattunk is: a cél a hoteltől mindössze 3 percre lévő színház és a Guys and Dolls musical-vígjáték. A választás szigorúan jegyár alapján történt, mert amellett, hogy nincs minden nap mindenhol előadás, az árak nem ritkán bőven a 3 számjegy tartományba kúsznak… A jegyár mellett a kritériumok közt szerepelt a vígjáték is, és nem is csalatkoztunk!

"Chicago is an October sort of city even in spring."

-Nelson Algren-

A Buffalóba vezető utunk során Chicagoban tett rövidke látogatás során a város emlékezetes módon nem hogy nem lopta be magát a szívünkbe, de egyenesen komoly fenntartásokat támasztott azzal kapcsolatban, hogy mennyi időt akarunk ott eltölteni a továbbiakban. Hogy érzékeltessem a blog archívumának méreteit, magunkat fogom idézni:  

„A jármű gond nélkül le is tett minket Chicago belvárosában, ahol aztán hajnali 6-kor a kihalt, büdös, gusztustalanul koszos, és a számtalan látott film miatt akaratlanul is ijesztő utcákon át magunk mögött hurcibálva a kis bőröndöt megkerestük a metrót. Ha a fenti jelzőkkel írtam le az utcát, akkor a magyar nyelv eszközkészletét végtelenül szegényesnek érezném annak érzékeltetésére, hogy mennyire nyomasztó volt a földalatti vasút szolgáltatásait igénybe venni.” 

És hogy egy füst alatt a hitelességünk mellé odabiggyesszek egy kérdőjelet, amelyre aztán rögvest egy felkiáltójel formájában meg is adjuk a feleletet: helyreigazítás következik! Chicago ugyanis a kétségtelenül kevésbé impozáns, és a filmek miatt sztereotip előítéletektől nem mentes környékein túl igazán élhető, sőt: egyenesen szép részekkel is rendelkezik. A látogatásunk azért sikerült igazán jóra, mert elvárásainkat nagyjából a 0 szintre degradáltuk, ehhez képest csupa pozitív élmény ért minket a röpke 30 óra alatt.

 „Ez egy tető! Beázik és kész!!!”

-felháborodott kivitelező végső érve a még felháborodottab fogyasztó reklamálására-

Hát eljött a pillanat... Ma reggel még csak Stanley üdvözölt minket a buszmegálló felé kapaszkodva a kapucninkba, de mire a 37-es járat bekocogott a rendeltetési helyére – apropó, ez a busz reggel 10 percenként jár, ami helyi viszonylatban olyan, mintha a 7-es buszok lényegében egy összefüggő fémfolyosót létesítenének Budapesten -, addigra már valami jeges-nedves-darás szmötyi áztatta ruhánkat (a szmötyi szó etimológiájára még majd visszatérünk, mert számos árnyalt használat lehetésges az alkalmazott szókapcsolattól függően, pl. jelenelg élelmisszerre is alkalmazzuk. Példamondat: „Fagyi helyett ma túrós szmötyi a desszert!”). A helyzet odáig fajult, hogy immár ünnepélyesen bejelenthetem: november 9-én 10 óra környékén első ízben kezdett havazni! Összefüggő hótakaró nem várható, ellenben eléggé nedvesek a körülmények... A helyzet csak átmeneti, az eljövő napokban ismét beköszönt a napsütés, amit el is várnánk Kaliforniáig lehetőségek szerint.

„Az erőszakra, úgy tűnik, az egyetlen válasz a tudás lehet.”

-Kármán Tódor-

Múlt pénteken Turbulencia előadáson Prof. Rutland éppen a logaritmikus faltörvény tárgyalásánál tartott, amikor is előkerült Kármán Tódor neve, akinek érdemeit a modern áramlástanban nem lehet eltúlozni. Németországban végezte el a doktori képzést, ezért a nyugati világ számára a von Kármán név rögzült (legalábbis fonetikusan) – ehhez a nemesi cím is hozzájárult. Kissé hezitálva Mr. Rutland a „von Karmen” betűsort véste a táblára… Tovább után egy szívmelengető élményről és egy magyar géniuszról!

„-Palin?

-Tudod, az olyan mint Los Angelesben Beverly Hills!”

-ismeretlen-

A fenti beszélgetés kapcsán megtudtuk annak idején, hogy Nagykanizsának is megvan a maga Beverly Hills-e – bármilyen jót is lehetett akkor ezen mosolyogni, majdnem olyan jót, mint amikor a fodrásznál tudta meg anyu, hogy mi bizony a Seychelle-szigeteken töltöttük a nyarat (hatalmas buli lehetett, mert senki nem emlékszik sajnos) -, így azt hiszem ennek fényében nincs város, amelyen belül ne aggathatnánk ki egy hasonló címet néhány utcanév táblára közvetlenül a „Tiszta udvar, rendes ház” mellé. Madisonban bizonyára van több szép környék is, de a mi eddigi kedvencünk a Mendota tó partján található az egyetemi szállásoktól északra.

„Hockey captures the essence of Canadian experience in the New World.  In a land so inescapably and inhospitably cold, hockey is the chance of life, and an affirmation that despite the deathly chill of winter we are alive.”  

-Stephen Leacock-

Sportos napokat élünk, és nem csak azért, mert a fokozatosan hűlő időjárásban egyre szaporábban pedálozunk az egyetem felé, hanem mert a héten háromszor is voltunk futni. Na de nem is ezért kezdtem bele a mondatba, hanem mert eljött az év azon 3 hete, amikor szinte tiszteletbeli kanadaivá avathatjuk magunkat: HOKI időszakot élünk! Pénteken láttuk az első férfi egyetemi meccset, vasárnap következik a Blackhawks-Canucks Chicagoban, jövő pénteken pedig a Minnesota elleni rangadó szerény kis városunkban.

“Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.” 

Az egyik dolog, ami nagyon jó az USA-ban, hogy a világ minden tájáról érkező emberekkel találkozhat az ember, és megtudhat olyan dolgokat első kézből, amelyekről csak halvány sejtése van amúgy a médián keresztül kapott mikor helyes, mikor sugallt, mikor teljesen téves információkból. A híradások rendszerint a külpolitikai eseményekről, az állami vezetőkről szólnak, és melyik magyar lakos szeretné, ha Gyurcsány vagy Orbán nyilatkozataival azonosítanák? Ennek ellenére számunkra az átlag amerikai = George W. Bush és az amerikai hadsereg… Rövid híradásunkban egy kis világjárás következik – kicsit talán Ági történelem poszt igényét is kielégíti:) :

“In a sky full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
In a world full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
Crazy... 
In a heaven of people there's only some want to fly, 
Ain't that crazy? “

-Seal-

Először is egy megasztároshoz méltóan “szeretném megköszönni azt a sok-sok szeretetet, amit tőletek kaptam!” Komolyabbra fordítva a szót, tényleg köszönök minden felköszöntést, jókívánságot, I feel so loved! :)

Életem egyik legélménydúsabb szülinapját tölthettem itt, köszönhetően Dávidnak, aki minden kívánságotokat teljesítette, szóval a “sok-sok boldog” megvolt. Mindez természetesen meglepetés formájában, és mindehhez természetesen ragyogó időjárást is mellékelve. (Utóbbi tudtommal genetikailag jár a Jesch családnak – köszönet és hála minden felmenőnek!)

„Floorball! Live to play it!”

-Szlogen, Szingapúri női VB, 2006 2005-

Az a fura érzés lett úrrá rajtam, hogy még a tavalyi elbaltázott szezonunk után is hiányzik a floorball, hiányzik a sport. A kartali edzés talán nem – kivéve persze ha Zsoca mentálisan felkészít az autóban kifelé -, de a hétfői mindenképpen, nem beszélve a hétvégi meccs adrenalinjáról. A társaság, a futkározás, a labdakergetés, az a semmihez sem fogható pillanat, amikor gól után a magasba emeled a kezed. Próbáltam pótolni kosárlabdával, de hát fehér ember ritkán zsákol. A múlt héten egy fekete srác majdnem eltörte mind a két csuklóm… egy passzal… Ettől még jó mozogni, de a játékhoz annyit tudok hozzátenni, mint egy tartalék labdaszedő a Real-Barcához. A fociszezon lezárult, erről majd lesz híradás még – megszégyenítettük Dél-Amerika teljes labdarúgó múltját -, viszont kezdődik a floorhockey jövő héten! Ismét bebizonyosodott: ez az én világom, még ha a labda nem is gömbölyű, meg nem is labda, az ütő meg 1,5 kiló legalább és begörcsöl az alkarom 5 perc alatt.