"You're playing worse every day and right now you're playing like the middle of next week."
-Herb Brooks-
A fenti megállapítás a legendás edzőtől maximálisan állt a Blackhawks hokisaira vasárnap este, ugyanis a rézbőrűek csapnivaló napot fogtak ki a bomba formában játszó Vancouver ellen. Na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a 6-2-es vendég sikerig sok minden történt még.
Ha arra gondolok, hogy az elmúlt 4-5 évben milyen töménységben láttam/hallottam játékosokat, csapatokat, zenészeket, akkor gyakorlatilag elakad a szavam… Láttam a kanadai jégkorong válogatottat, a brazil foci válogatottat, Roberto Carlost, Ronaldinhot, A Manchester United-ot, a spanyol válogatottat, a KISS-t, a Metallicát, Bon Jovit, az AC/DC-t, az H-Blockx-ot, a Phoenix Suns-t, az Arizona Cardinals-t, az Indianapolis Colts-ot, a Phoenix Coyotes-t, a Montreal Canadians-t, a Philadelphia Flyers-t… és még ebben a sorban is igazán előkelő helyre kerül majd a Chicago Blackhawks és egyik kedvenc csapatom, a Vancouver Canucks… Majdhogynem meglepő, hogy pont a leginkább rajongott, és talán legelérhetőbb gárda, a Real Madrid hiányzik még a sorból.:) Igazán szerencsés vagyok! Ezekkel a gondolatokkal ültem be az autóba a múzeum előtt, hogy ismét átszeljük Chicago városát a híres United Center irányába (20 km megint).
Remekül ki volt számolva az idő, de egy kisebb torlódás egy pillanatra megijesztett minket, de aztán épp időben érkeztünk a környékre. A stadion zárt parkolói 15-25$-t kóstáltak, de előzetesen volt alkalmam tájékozódni a neten, és kiderült, hogy két háztömbbel arrébb ingyen lehet parkolni az utcán. Természetesen némiképp bizalmatlanul húzódtunk le a kis téglaházak közt, de amire elfogyasztottuk a dobozolt vacsorát, már egész komoly piaci értékkel rendelkező járművek sora kezdte megtölteni a kis utcát, sofőrjeik pedig szigorúan mezben szálltak ki, tehát abszolút bevett eljárásról beszélhettünk. (Zárójelben megjegyezném, hogy a sokak által rettegett Chicago bűnözési statisztikái jobbak Budapesténél… mit tesznek a filmek ugye…) Miután legyalogoltuk az amerikai szinten beláthatatlan 6-800 yardot, megérkeztünk a stadionhoz. Még majd 1 óra volt kezdésig, de indokolt volt kiérni, mert rengetegen voltak, és nekünk csak állójegyünk volt a 3. emeletre. Nem spórolásból, nem smucigságból – a bejáratnál ingyen ajándék baseball sapit kaptunk mind a ketten -, egyszerűen nem volt más jegy már a szezon elején sem… Ez annyit tett, hogy a gigantikus csarnokban a 22000 néző közt a legfelső szinten állhattunk meg a székekhez vezető folyosón, a büfék előtt a pultra támaszkodva. Ez sokkal jobb volt annál, mint amilyennek hangzik, ugyanis épp a felezővonalnál sikerült kiharapnunk pár centit a könyöklőből – már ekkor nehéz volt odaférni -, és leszámítva a közönséget talpraugrasztó jeleneteket, gyakorlatilag maradéktalanul láttunk is, néha egy-egy fej mögül kellett kihajolni…
Láttam már 2 NHL meccset Phoenixben, de miként a prérifarkas is ritkán fut jégre, úgy a sivatagi lakosok sem szaggatták szét a lelátót ott délen. Hát itt minden más volt. Már a bemelegítésre tele volt a korlát és számos szektor, a kezdésre pedig színültig telt a stadion, hogy aztán a gyönyörű előadásmódban felcsendülő himnusz alatt már a tolókocsiból felálló megőszült veteránt ünnepelje őrjöngve. Elképesztő hangorkán és hihetetlen atmoszféra kerekedett (saját videó a tömeg fölé emelt kamerával, ebből mi is csak itthon láttunk bármit…).
Döbbenet, ami itt körülveszi a sereget, és a „haza hőseit”. Ebben az esetben talán kicsit jobban azonosulni tudtam ezzel a dologgal, mert a megőszült bácsi aligha Afganisztánban „védte a hont”, még a világháborús szerepvállalást sem tudom teljesen kizárni, ami azért mát egészen más tészta.
A meccsen a Chicagonak a világon semmi keresnivalója nem volt. A Vancouver tökéletesen uralta a meccset, és miután 6-ból 5 emberelőnyt bevágtak a Sedin ikrek vezetésével, így nem volt kérdés a végkimenetel. Remek akciókat, szép gólokat láttunk, meg egy orbitális Luongo potyát (összefoglaló itt). Ami szemet szúrt, H.Sedin valóban elképesztően briliáns! (Egy gólját pont elkaptam:))
Úgy passzol és úgy lát a pályán, hogy Xavi is elérzékenyülve nézné… Kane pedig tényleg végtelenül gyors és ügyes, fantasztikusan pimasz megoldásokat választ, bár néha kicsit öncélú. Természetesen volt bunyó is, ami Erika számára továbbra is érthetetlen, a közönség viszont teljesen megőrült érte…
Amellett, hogy örültünk a Vancouver sikerének, kicsit kár volt a sima győzelemért, mert a végére a hazaiak feladták, a nézők a 6. gól után elkezdtek haza indulni, és a hangulat kicsit megpecsételődött. A lefújás után lementünk még az első szintre benézni, és összefutottunk egy csoport vancouveri szurkolóval, akik csináltak nekünk képet is és roppant kedvesek voltak. Természetesen meginvitáltak minket egy „igazi” meccsre Vancouverbe is.
Elégedetten indultunk haza, már csak 2,5 óra autózás választott el minket a nyugovóra téréstől, amit relatíve gond nélkül abszolváltunk is. A GPS kicsit megkavart minket, mert egy ízben eltérített az autópályáról, de éjfélre így is otthon voltunk. Remek kis hétvége volt!
