„Minden háborúnak van egy hőse!”
-Stanley Motss /Amikor a farok csóválja…/-
A fenti idézet jutott eszembe többször is Obama beszédét hallgatva, amelyről még egy poszt erejéig szólnunk kell. Ezúttal nem a tartalomról lesz szó, sokkal inkább a formáról, ami legalább annyira fontos, és bizonyos szempontból még árulkodóbb a szemléletbeli különbségeket illetően! Tovább után példákról, emberi történetekről, Clint Eastwood-ról és a jövő horizontját fürkésző tekintetekről!
/A poszt alapjául a személyes benyomások mellett Frei Tamás Facebook oldalán olvasott különálló történetek szolgáltak./
A politikai beszédeket, évértékelőket, kampány műsorokat természetüknél fogva a világ minden pontján minimum fenntartásokkal kezeli a 
Az már régóta tudott dolog, hogy a hírforrások egy jelentős része sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy VV Alekosz látta a Fény utcai piacon egy doboz töpörtyű majszolása közben BB Jolánkát, miközben az Kiszel Tünde reggeli zacskós tejének kiszakadásáról olvasott a Bors magazin fölé hajolva egy mérsékleten trendi színű pufidzsekiben, amit ráadásul a sarki halárus pultjának támaszkodva össze is maszatolt egy szatyornyi Norbi update sózott hering kézhezvétele közben, mint mondjuk a világ vezető külföldi híreit, vagy uram bocsánat egy korszakalkotó tudományos eredményt. Azt is tudjuk, hogy sportcsapataink vagy világklasszis teljesítményt nyújtanak, vagy a játékvezető szemet kiszúró módon csalt ellenünk, esetleg “magyaros módon összeomlottak”, vagy a világ szégyenei, akikbe a tepertős pogácsa is kár, nem hogy a pénz… Szociológia szempontból érdekes, morálisan pedig ingoványos volt látni, hogy a kézicsapat kezdeti lendületét a nép fiainak egy tetemes hányada Nagy Laci gyalázásával “ünnepelte” a Facebookon. Mindezek fényében is meglepő azonban, hogy még az időjárás jelentés is lehet bulváros! Tovább után megpróbálunk felnőni a feladathoz, hogy megint szót emeljünk az itteni télről immár megfelelő hangnemben!
Az 
Bármilyen meglepő, az anyahajó megtalálása a levegőből koránt sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek az a monstrumot látván tűnik. Természetesen nem hogy a levegőből, de még a földről sem láttunk soha hasonló szerkezetet, így utolsó programpontként a delfin szafari után megindultunk San Diego felé, hogy a filmhez képest pofonegyszerű módon „megtaláljuk” a 
A hét fő eseménye, hogy beköszöntött a tél! Két nap is havazott, ami összesen vagy 4-5 inch csapadékot hozott. Ennek eltakarítása zökkenőmentesen és sósan történik, ipari mennyiségben képesek kiszórni a kis kék kristályokat a járdákra, a Breaking Bad rajongók azt hihetnék, hogy meth-ben járnak bokáig. A közlekedésfelügyelet néha túlságosan buzgó is, egyik nap hajnali 3-kor riadtam fel arra, hogy éktelen robajjal tologatja a havat egy monstrum az ablakunk alatt lévő parkolóban(!). Reggel ezt megfejelték némi hólapátos kapirgálással is, ugyanis az eltolt hó néha komoly barikádokat képez a kint hagyott autók körül. A hőmérséklet is drámaian leesett, a már említett „valódi hőérzet” rovatba olyan számok kerültek, mint például a -8… Fahrenheitben! A szél szó szerint arcunkra fagyasztja a mosolyt, de a beszerzett télikabátok és Erika usánkája állják a 
A héten ismét internet szolgáltatót váltottunk... na nem mintha elégedetlenek lettünk volna, de ismét elköltözött a router tulajdonosa. Sajnos ezúttal is elmaradt az időben történő értesítés, egyszerűen egyik este egy ajtóra tűzött papírfecni tudatta velünk a sávszélesség 0 bit/s-re történő korlátozását, valamint emlékeztetett 30$-nyi köztartozásunkra. Kezdődhetett tehát ismét a szomszéd vadászat, melynek lefolyása az "annyira amerikai" rovatba kívánkozik!
Ha nem néztünk volna ma reggel időjáráselőrejelzést, már azt hinném, tényleg elmarad az idei tél. Sajnos jönnek azok a hideg szelek, nem is lassan, de még pár napig élvezhetjük a tavaszias napsütést, és a pluszokat (°C-ban). Jelenleg nem ment még délebbre a kacsák, ludak és egyéb vándormadarak egy része, hiszen tudnak még itt is halászni. 
Kaliforniai telelésünk utolsó napjának történetét ketté kell vágnunk, mert 
3 napot töltöttünk a hegyekben, hatalmas 
Az immár tavalyi karácsony különleges élmény volt nem csak azért, mert külföldön töltöttük, hanem azért is, mert teljesen internacionális környezetben. Mint már írtam, a csoportomban a világ tényleg minden tájáról vannak is diákok, ennek megfelelően mindenféle vallási gyökerekkel. 
Ezen a blogon már többször intéztünk kirohanást az általánosító negatív sztereotípiák ellen, így most sem szeretnénk elragadtatni magunkat és Berki Krisztiánt meghazudtoló módon átlendülni a ló túlsó oldalára egy pozitív élmény hatása alatt állván, de nem mehetünk el leütés nélkül a ma reggeli apró csoda mellett. Tovább után egy kis nem mindennapi tömegközlekedés!
Karácsony előtt egy nappal - amikor talán a legtöbb ismerősünk Pesten épp a vásárok forgatagában folytat tájékozódási futást magát a kapitalizmus útvesztőin átverekedve a forralt bor mérő ellenőrzési pontok érintésével – fenyőfás írással kedveskedünk az olvasóknak. Akik ott voltak a búcsú bulin – Zsocával az élen -, azok bizonyára már a FAlat kaparják, annyira vágynak rá, hogy néhány FAntörpikus képpel megfűszerezve, képzeletbeli FAnfárok felharsanása közepette bemutassuk a megFAgyott ormok előtt húzódó, FAbulákba illő rengeteget, avagy a FÁKAT, így csupa nagybetűvel… amik az idézettel szemben mégis az égig nőnek néha. 
Az előző posztban megpengetett nemzeti öntudat húrjain játszunk tovább… az elmúlt hetekben, mit hetekben, amióta tudatosult bennünk, hogy amerikai földön ünnepeljük első közös Szentesténket, rájöttünk, hogy nem tudunk elszakadni gyökereinktől: egyszerűen szükségünk van a betevő kiló mákra Karácsonykor, mert ha nincs mákos bejgli az asztalon, akkor akár vissza is adhatjuk az útlevelünket. Olyan közös pontunk ez, mint a fagyi függőség – a marhahús-szilva vonalon még vannak különbségek, de az olajbogyó elméletnek megfelelünk. A mákot pedig nem olyan egyszerű beszerezni, mint azt gondolná két vidéki gyermek, akiknek a nagyszülei kertjében vidáman ringanak a gubók mint a Gladiátor elején a búzamezők… Tovább után arról, hogy miként lett fánk – 
Azokban a napokban, amikor a legtöbben esernyővel a kezükben és viharkabátban kapaszkodnak a tomboló hullámok hátán hánykódó gyorsnaszád korlátjába azon gondolkozván, hogy vajon a kapitány tudja-e, hogy merre viszi a nyikorgó bárkát, nem oly nehéz politikai témát találni egy bejegyzéshez… Könnyen bele lehet bonyolódni eszmefuttatásokba szabadságjogokról, demokráciáról, az ókori görögök óta meglévő elvekről, személyes tragédiákról, a modern gazdasági rendszer bírálatáról, a kizsákmányolásról, globalizációról, és végül, de nem utolsó sorban: a nemzeti öntudatról és szuverenitásról… A mai Magyarországon veszélyes húrokon kezd játszani az, aki megpengeti ezt a két utolsó kérdést, hiszen könnyen kiköthet a „fasiszta neonáci” és a „nyugati propaganda agymosottja” kategóriák valamelyikében… A heti eseményeket követően azonban talán mégis megéri a kockázatot, hogy levetve a frusztráltságot, dühöt, beállítottságtól függő szemellenzőt, egy kicsit elemelkedjünk, és a partról szemléljük a nem ortodox navigáció eredményességét!
December 9.: verőfényes napsütés Wisconsinban… még mindig. És még így is marad legalább 1 hétig. A hőmérséklet ugyan éjjel már Fahrenheitben is csak egy számjegyű, és hazafele nem annyira jó már biciklizni, de még mindig tudunk fotoszintetizálni, ami a kísérleti eredmények alapján határozottan javítja a kedélyállapotot zöld testecskék nélkül is. És még bőven kitart a kaliforniai élményzuhatag is, amelynek megírásából ugyan még hátravan nem egy fejezet, de a „Képeket tegyetek ám fel majd jó sokat!” kéréseknek eleget téve a jobb gördítőből klikkre elérhető az album rengeteg fotóval. 
Dávid írása a Yosemite Parkról kicsit előreugrott az időben, most bepótolnám a kimaradt hézagot. Az óceánparti autózás ugyanis San Fransisco felé vezetett, ahol majdnem két napot töltöttünk. Aki már járt a városban, mindenki mondta, mennyire szép, mennyire egyedi, és ha városnézést tervezünk ezt az egyet éri meg igazán. És ez valóban igaz. /Itt köszönjük meg a pionír tevékenységet folytató ismerőseink által ránk ruházott tudás anyagot Annamarinak, Zolinak, Mikinek, Adrinak, Gyurkának és Timinek, akik nélkül nem lett volna ilyen zökkenőmentes ez a röpke 40 óra./ 
Kicsit megszakítjuk a Kalifornia beszámolót az amerikai fociért lelkesedő olvasók kedvéért. Tegnap ugyanis egy viszontagságos alapszakasz után a már-már dél-amerikai vallásos foci imádatot is elhomályosító módon szeretett egyetemi csapatunk megnyerte a BIG10 konferencia döntőjét a szívből utált és rettegett Michigan State Spartans ellen a legjobb amerikai foci meccsen, amit valaha volt szerencsém látni. No nem a helyszínen, hanem egy halom pirosba öltözött egyetemista közt a Union South bárjában. Tovább után két kis video, őrületes végjáték és néhány trükkös játék az ellenféltől (
Képzeljünk el egy csodálatos, mesebeli helyet, ami nem létezik… Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha az Őslények országából a Virágzó Völgyet tündérekkel népesítenénk be, majd az egészet átraknánk a Pandóra bolygóra… Képzeljük el, hogy milyen lehet a világ egy aprócska rovar szemszögéből, akire még az útpadka is árnyékot vet. Képzeljük el, hogy egy idealista festő megfestette az általa megálmodott legharmonikusabb, legszínesebb vidéket, amelyet aztán hibátlanul vászonra is vetett… Képzeljük el mindezt, majd felejtsük is el abban a pillanatban, amikor belépünk a Yosemite völgybe, mert ha az élet a legjobb forgatókönyvíró, akkor a természet a legcsodálatosabb díszlettervező! Yosemite leírására nem elég bő a magyar nyelv, illusztrálására pedig nem elég fejlett a digitális technika, így mi is csak hányaveti módon tudjuk érzékeltetni, hogy milyen érzés az óriások földjén járni. Ahogy a későbbi utunk során egy amerikai megjegyezte, első gondolata a völgybe lépve ez volt: 
Utolsó kommentek