Ugyan az első Kaliforniában töltött napunktól nem sokat vártunk, mivel a látogatás csak estére szorítkozott a hosszú út miatt, már maga a repülés is rengeteg meglepetést hozott. És ez még csak a kezdet volt. Tovább után: mit tesz, ha a nap nem 24, hanem 26 órás.

„Californai Über Alles”

-Dead Kennedys-

Holnap reggeltől utánajárunk 8 napban, hogy mennyire is igaz a fenti megállapítás, vagyis mennyire áll valóban egy állam mind felett. Hatalmas távot kell leküzdenünk, de nincs más megoldás, hiszen semmit nem lehet kihagyni! Lesz óceánpart, hófedte csúcsok, sivatag, kaktuszok és pálmafák, sőt, talán még bálnák is! Egyelőre csak egy térkép, minden más az útról később, remélhetőleg élőben a filmek világából:

View Larger Map

„Don't know what you got till it's gone…”

-Cinderella, na nem a Disney féle –

A minap több dologról is megállapítottuk, hogy „óóó, ez hogy fog hiányozni otthon!”. Ezen dolgok közt vannak olyanok, amik nem kapcsolódnak fogalmilag szorosan az USA-hoz, mint szociológiai-társadalmi-gazdasági entitáshoz, egyszerűen csak közigazgatási szempontoktól függetlenül kellemes a létük. Pl.: Mendota-tó a lakástól 500 méterre… Ha éppen Szomáliában lenne egy ilyen ragyogó kis tavunk, annak ugyanúgy örülnénk, pontosabban figyelembe véve a szűkösség-hasznosság rációt, valószínűleg ott még inkább, bár a H2O tartalom háttérbe szorítaná az esztétikai élményt. A rovatban időről-időre valami kis apróságról lesz szó, ami jó, hogy van!

"You're playing worse every day and right now you're playing like the middle of next week."
-Herb Brooks-

A fenti megállapítás a legendás edzőtől maximálisan állt a Blackhawks hokisaira vasárnap este, ugyanis a rézbőrűek csapnivaló napot fogtak ki a bomba formában játszó Vancouver ellen. Na de ne rohanjunk ennyire előre, hiszen a 6-2-es vendég sikerig sok minden történt még.

„If it gets around in Chicago that I went to a prayer meeting, no decent person will talk to me!”

-Big Julie /Guys and dolls/-

A szállást elfoglaltuk, majd elfogyasztottuk az előre eldobozolt vacsorát. Mindezt szélsebesen, mert éppen érkezés után már távozhattunk is: a cél a hoteltől mindössze 3 percre lévő színház és a Guys and Dolls musical-vígjáték. A választás szigorúan jegyár alapján történt, mert amellett, hogy nincs minden nap mindenhol előadás, az árak nem ritkán bőven a 3 számjegy tartományba kúsznak… A jegyár mellett a kritériumok közt szerepelt a vígjáték is, és nem is csalatkoztunk!

"Chicago is an October sort of city even in spring."

-Nelson Algren-

A Buffalóba vezető utunk során Chicagoban tett rövidke látogatás során a város emlékezetes módon nem hogy nem lopta be magát a szívünkbe, de egyenesen komoly fenntartásokat támasztott azzal kapcsolatban, hogy mennyi időt akarunk ott eltölteni a továbbiakban. Hogy érzékeltessem a blog archívumának méreteit, magunkat fogom idézni:  

„A jármű gond nélkül le is tett minket Chicago belvárosában, ahol aztán hajnali 6-kor a kihalt, büdös, gusztustalanul koszos, és a számtalan látott film miatt akaratlanul is ijesztő utcákon át magunk mögött hurcibálva a kis bőröndöt megkerestük a metrót. Ha a fenti jelzőkkel írtam le az utcát, akkor a magyar nyelv eszközkészletét végtelenül szegényesnek érezném annak érzékeltetésére, hogy mennyire nyomasztó volt a földalatti vasút szolgáltatásait igénybe venni.” 

És hogy egy füst alatt a hitelességünk mellé odabiggyesszek egy kérdőjelet, amelyre aztán rögvest egy felkiáltójel formájában meg is adjuk a feleletet: helyreigazítás következik! Chicago ugyanis a kétségtelenül kevésbé impozáns, és a filmek miatt sztereotip előítéletektől nem mentes környékein túl igazán élhető, sőt: egyenesen szép részekkel is rendelkezik. A látogatásunk azért sikerült igazán jóra, mert elvárásainkat nagyjából a 0 szintre degradáltuk, ehhez képest csupa pozitív élmény ért minket a röpke 30 óra alatt.

 „Ez egy tető! Beázik és kész!!!”

-felháborodott kivitelező végső érve a még felháborodottab fogyasztó reklamálására-

Hát eljött a pillanat... Ma reggel még csak Stanley üdvözölt minket a buszmegálló felé kapaszkodva a kapucninkba, de mire a 37-es járat bekocogott a rendeltetési helyére – apropó, ez a busz reggel 10 percenként jár, ami helyi viszonylatban olyan, mintha a 7-es buszok lényegében egy összefüggő fémfolyosót létesítenének Budapesten -, addigra már valami jeges-nedves-darás szmötyi áztatta ruhánkat (a szmötyi szó etimológiájára még majd visszatérünk, mert számos árnyalt használat lehetésges az alkalmazott szókapcsolattól függően, pl. jelenelg élelmisszerre is alkalmazzuk. Példamondat: „Fagyi helyett ma túrós szmötyi a desszert!”). A helyzet odáig fajult, hogy immár ünnepélyesen bejelenthetem: november 9-én 10 óra környékén első ízben kezdett havazni! Összefüggő hótakaró nem várható, ellenben eléggé nedvesek a körülmények... A helyzet csak átmeneti, az eljövő napokban ismét beköszönt a napsütés, amit el is várnánk Kaliforniáig lehetőségek szerint.

„Az erőszakra, úgy tűnik, az egyetlen válasz a tudás lehet.”

-Kármán Tódor-

Múlt pénteken Turbulencia előadáson Prof. Rutland éppen a logaritmikus faltörvény tárgyalásánál tartott, amikor is előkerült Kármán Tódor neve, akinek érdemeit a modern áramlástanban nem lehet eltúlozni. Németországban végezte el a doktori képzést, ezért a nyugati világ számára a von Kármán név rögzült (legalábbis fonetikusan) – ehhez a nemesi cím is hozzájárult. Kissé hezitálva Mr. Rutland a „von Karmen” betűsort véste a táblára… Tovább után egy szívmelengető élményről és egy magyar géniuszról!

„-Palin?

-Tudod, az olyan mint Los Angelesben Beverly Hills!”

-ismeretlen-

A fenti beszélgetés kapcsán megtudtuk annak idején, hogy Nagykanizsának is megvan a maga Beverly Hills-e – bármilyen jót is lehetett akkor ezen mosolyogni, majdnem olyan jót, mint amikor a fodrásznál tudta meg anyu, hogy mi bizony a Seychelle-szigeteken töltöttük a nyarat (hatalmas buli lehetett, mert senki nem emlékszik sajnos) -, így azt hiszem ennek fényében nincs város, amelyen belül ne aggathatnánk ki egy hasonló címet néhány utcanév táblára közvetlenül a „Tiszta udvar, rendes ház” mellé. Madisonban bizonyára van több szép környék is, de a mi eddigi kedvencünk a Mendota tó partján található az egyetemi szállásoktól északra.

„Hockey captures the essence of Canadian experience in the New World.  In a land so inescapably and inhospitably cold, hockey is the chance of life, and an affirmation that despite the deathly chill of winter we are alive.”  

-Stephen Leacock-

Sportos napokat élünk, és nem csak azért, mert a fokozatosan hűlő időjárásban egyre szaporábban pedálozunk az egyetem felé, hanem mert a héten háromszor is voltunk futni. Na de nem is ezért kezdtem bele a mondatba, hanem mert eljött az év azon 3 hete, amikor szinte tiszteletbeli kanadaivá avathatjuk magunkat: HOKI időszakot élünk! Pénteken láttuk az első férfi egyetemi meccset, vasárnap következik a Blackhawks-Canucks Chicagoban, jövő pénteken pedig a Minnesota elleni rangadó szerény kis városunkban.

“Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.” 

Az egyik dolog, ami nagyon jó az USA-ban, hogy a világ minden tájáról érkező emberekkel találkozhat az ember, és megtudhat olyan dolgokat első kézből, amelyekről csak halvány sejtése van amúgy a médián keresztül kapott mikor helyes, mikor sugallt, mikor teljesen téves információkból. A híradások rendszerint a külpolitikai eseményekről, az állami vezetőkről szólnak, és melyik magyar lakos szeretné, ha Gyurcsány vagy Orbán nyilatkozataival azonosítanák? Ennek ellenére számunkra az átlag amerikai = George W. Bush és az amerikai hadsereg… Rövid híradásunkban egy kis világjárás következik – kicsit talán Ági történelem poszt igényét is kielégíti:) :

“In a sky full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
In a world full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
Crazy... 
In a heaven of people there's only some want to fly, 
Ain't that crazy? “

-Seal-

Először is egy megasztároshoz méltóan “szeretném megköszönni azt a sok-sok szeretetet, amit tőletek kaptam!” Komolyabbra fordítva a szót, tényleg köszönök minden felköszöntést, jókívánságot, I feel so loved! :)

Életem egyik legélménydúsabb szülinapját tölthettem itt, köszönhetően Dávidnak, aki minden kívánságotokat teljesítette, szóval a “sok-sok boldog” megvolt. Mindez természetesen meglepetés formájában, és mindehhez természetesen ragyogó időjárást is mellékelve. (Utóbbi tudtommal genetikailag jár a Jesch családnak – köszönet és hála minden felmenőnek!)

„Floorball! Live to play it!”

-Szlogen, Szingapúri női VB, 2006 2005-

Az a fura érzés lett úrrá rajtam, hogy még a tavalyi elbaltázott szezonunk után is hiányzik a floorball, hiányzik a sport. A kartali edzés talán nem – kivéve persze ha Zsoca mentálisan felkészít az autóban kifelé -, de a hétfői mindenképpen, nem beszélve a hétvégi meccs adrenalinjáról. A társaság, a futkározás, a labdakergetés, az a semmihez sem fogható pillanat, amikor gól után a magasba emeled a kezed. Próbáltam pótolni kosárlabdával, de hát fehér ember ritkán zsákol. A múlt héten egy fekete srác majdnem eltörte mind a két csuklóm… egy passzal… Ettől még jó mozogni, de a játékhoz annyit tudok hozzátenni, mint egy tartalék labdaszedő a Real-Barcához. A fociszezon lezárult, erről majd lesz híradás még – megszégyenítettük Dél-Amerika teljes labdarúgó múltját -, viszont kezdődik a floorhockey jövő héten! Ismét bebizonyosodott: ez az én világom, még ha a labda nem is gömbölyű, meg nem is labda, az ütő meg 1,5 kiló legalább és begörcsöl az alkarom 5 perc alatt.

„- Itt Rap-001, hívom a tornyot, tornyom a hívót!
- Tengó papa, szevasztok, hej!
- Itt Bábel-torony, nyugi Rap-001, várni kell PJ-93 miatt, már zuhan! ... Földet ért. Leszállási engedélyt megadom.
- Rendben a látási viszonyok kitűnőek, hol a leszálló pálya? Megkezdjük a süllyedést.
- Zuhan a vérnyomásom!
- Radír ellenőrzést kérek.
- Radír rendben.
- T-Boy enged ki a kerekeket.
- Megtörtént MC, imádom a kerekeket.
- Misel mit csinálsz?
- Repülők!”

-Rapülők-

Vasárnap hajnali fél 7 felé jár az idő. A beígért eső és szél még csak nyomokban sem képviselteti magát, a keleti horizont felé egy habfehér Chevrolet Malibu hasítja a wisconsini pirkadatot. A két utas kellemes fáradtsággal és várakozással teli izgalommal kémleli a pitymallat első fényeit, melyek varázslatos színűre festik az épp megfelelő helyen tartózkodó egyetlen felhőcsíkot. A vidám mosolyok mögött más-más érzések lapulnak. Az egyik tudja, mi következik majd, magában izgalommal vegyülő félelem sikít éles hangon: „megvesztél ember, cserbenhagysz engem, a belső éned? Hát nem együtt rettegtünk 20 éve akár egy lankás domboldalon? Elfelejtetted már amint kitört rajtunk a frász a pesti hullámvasúton? Repülőgép??? Tudod te, hogy milyen magasan van az???”. A másik boldog mosollyal pergeti maga előtt az előző napi megannyi élményt, és várakozással teli kíváncsisággal tekint az elé, vajon mihez kell az útlevél? Vajon milyen meglepetés vár rá? És vajon pontosan milyen szín is az, amire éppen megfesti a gigászi művész az ég aljára kifeszített vízpára vásznat…

„Because we can…”

-Howard Wolowitz-

„Ősz húrja zsong,

jajong, busong

a tájon

s ont monoton

bút konokon

és fájón.”

- Verlaine –

Kivéve itt, nálunk! Itt ugyanis a várakozásokkal ellentétben parádésan jól alakul az ősz. Egyrészt még nincs fagy, másrészt pedig az idő nagy részében verőfényes napsütés világítja meg a csodás színekben pompázó fákat. (A helyiek szerint is ez az elmúlt idők legjobb októberi időjárása, amin mi nem is nagyon lepődünk meg, hisz a napocska kézen fogva jár velünk!) Fákból pedig van bőven. Eddig talán kevés képet mutattunk a városról, következzen most némi szombaton készült őszi összeállítás az arborétumról, a lakhelyünktől mintegy 500 méterre található Mendota, és kicsit messzebb lévő Wingra-tó partjáról! Tovább után színkavalkád, ide kattintva pedig még több kép!

„Niagara is… is really something!”

- Jaal B. Ghandhi –

Témavezetőm a fenti mondattal engedett utamra, mikor engedélyt kértem a 3 munkanapnyi eltávozásra az északi „testvérekhez”, kik „oly közel állnak az USA-hoz”. Ennél jobban nem is lehet, és nem is kell kifejezni, hogy mit is jelent a Niagara, és milyen érzés a lábainál állni. Talán ezt érzi egy mezei pocok, amikor életében először lát vizelő elefántot, vagy egy mélán szundikáló pelikán a mellette a levegőbe csapó bálna farokuszony vízpermetének árnyékában prüszkölve. Nagyobb, mint ahogy elképzeled, kékebb, mint ahogy várod, és a megfigyelési távolsághoz mérten nedvesebb is, mint ahogy azt szeretnéd. Ami meglepő, hogy az előzetes képzelgés ellenére is meglepő a dolog, mint egy költségvetési vita, továbbá hogy viszonylag csöndes. Mi valamilyen okból kifolyólag féktelen hangrobajra számítottunk, amelyben beszélni sem tudunk egymással. Ez majdnem teljesült is, viszont az egyszerű elnyomás helyett a képződmény ezt azzal érte el, hogy látványával leejtette az állunk, amúgy olyan volt, mint egy hibrid Mustang lenne: erőteljes és csöndes…

„Every day is a great day for hockey.”
Mario Lemeiux 

Péntek este meglátogattuk a város sport infrastruktúrájának másik büszkeségét, a hoki meccseken 15000 néző befogadására alkalmas Kohl Centert. Az alkalom az volt, hogy délután a férfi kosárlabda szezon jegyei után kutatva a Badgers honlapon ráakadtam a női jégkorong bilétáira. Kiderült, hogy az alacsony érdeklődés miatt ezek mindösszesen 5$-t kóstálnak, azaz egy akciós Subway szendviccsel vannak egy árban. Őszinte kíváncsisággal felvértezve bicikliztünk végig a városon a metszően hideg, szörfözésre alkalmas szélviszonyok közepette, hogy láthassuk az elmúlt év nemzeti bajnok csapatát – tavalyi szezon videóért katt ide -, mely éppen 31 mérkőzés óta volt veretlen.

„Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.”

-Nicholas Sparks-

Gondban vagyok. Hazaértem az egyetemről 10 és fél óra után, lehuppantam a kanapéba, ölembe vettem a laptopot, és hosszas késlekedés után éppen neki akarok állni a Niagaránál tett kirándulásunk krónikájának, de nem találom a megfelelő szavakat. Azt hittem könnyű lesz, hiszen mindenki hallott már róla, majdnem mindenki látott róla képeket, és mindenki azt hiheti, hogy el tud képzelni egy nagy vízesést. És nem… Itt ülök, velem szemben a falon a beszerzett poszterünk díszeleg rajta a természet eme lenyűgöző alkotásával, és még sem megy igazán… Mert mit mondhatnék, amit nem mondott el még más? Mit mutathatnék, amit nem láttatok már máshol? Semmit… semmit, mert egyszerűen nem lehet visszaadni azt az érzést, amit az ember ott él át. Soha nem voltam ilyen karnyújtásnyi távolságra ilyen döbbenetes és lehengerlő erőtől. Nem éreztem még magam ilyen pindurinak, és őszintén örültem annak, hogy meg tudtam lepődni. A Grand Canyonban tett kiránduláshoz tudnám hasonlítani az élményt. Ott is tudtam, hogy mit fogok látni, tudtam, hogy nagy lesz, de amikor az ember odatámaszkodik a korláthoz, mit odatámaszkodik, amikor kiszáll az autóból, és meglátja a korlátot a felemelkedő pára előterében, akkor nem akar mást, csak szaladni, mint egy kisgyerek, és tátott szájjal csodálkozni! Mert nem tehet mást! Tovább után előzmények, amíg megtalálom a megfelelő hangot!

„A meglepett ember végigtapogatja a tárgyakat, vajon valódiak-e, s aztán saját magát, hogy igazán ő-e az?”

-Victor Hugo (kiejtés miatt megadjuk!)- 

Visszatértünk Kanadából szerény hajlékunkba, mint a luxus ÁFA gondolata a közéletbe. Kanada lenyűgözőnek bizonyult, még úgy is, hogy az idő okozta megszorítások eredményeként az 5 napba nem fértek bele az északi nemzeti parkok, vagy a távoli British Columbia. A Niagara mellett állva a fenti idézethez hasonlóan éreztük magunkat: hitetlenkedve. Erika a Maid of the Mist hajó fedélzetén konkrétan tátott szájjal nézte a dübörgő habtengert, miközben arcunkról törölgettük a vízpárát. A fáradtság és időhiány miatt egyelőre nincs részletes poszt, de van egy erőt demonstráló videó tovább után, valamint a jobb oldali hasábból a képekre kattintva elérhető fotóalbum, hiszen már tömött sorokban követeltétek a grafikus számadást. Újítás még az utazásaink során megtett távokat összesítő számláló szintén a jobb oldalon. Amíg megszületik a több kötetes eposz a hoki országáról, addig is jó fénykép nézegetést, a vizuális élményt nem is rombolnám tovább karakterfüzérekkel!

„Másnap reggel az idő annyira mocskos volt, hogy alig érdemelte meg a nevét, ezért Dirk elhatározta, hogy inkább Stanleynek fogja hívni.”

-Douglas Adams: A kétség lazaca- 

Bizonyára mindenki számára ismerősök az olyan napok, amikor az ember már a felébredés pillanatában tudja: számos agysejtjét megkímélné a stressz fehérjék ostromától, ha inkább fordulna egyet, és még a naptárból is törölné az adott dátumot. Az ilyen napok rendszerint orvul csapnak le – igen gyakran front kíséretében -, és derült égből lesújtó villámcsapásként gyújtják lángra az elképzelt tervek halmazát. Garfield óta mindenki tudja, hogy a statisztikai 1/7-nél sokkal valószínűbb, hogy az ilyen nap hétfő… Az objektivitás kedvéért most tehát megírom nektek az eheti hétfő burleszkbe illő történetét, csak hogy lássátok: nem minden szelet zsíroskenyér esik talpra itt sem. Miközben pedig ezt olvassátok, reményeink szerint valahol Ottawa és Montreal közt szeljük a kilométereket!

Nem ismerek olyat közelebbről, aki állásbörzén kapott állást, de azt biztosan tudom, hogy a Műegyetemi Állásbörze elsősorban marketing értékkel rendelkezik, és csak második vonalban kínál munkahelyeket. Például a Procter & Gamble-nél Évi a megmondhatója, hogy lett-e volna esélye kezdőként bejutni, de gyanítom, nem.

“The cool thing about being famous is traveling. I have always wanted to travel across seas, like to Canada and stuff.”

-Britney Spears (USA)- 

A fenti zseniális Britney idézettel vezetném be első nagyobb volumenű kirándulásunk felvezető cikkét. A művésznővel szemben ugyanis számunkra Kanada – minő meglepetés – valóban az óceán túloldalán található, jelenlegi állomáshelyünket tekintve viszont „csak” a Nagy Tavak túloldalán. Mivel Kanadát általában csak a földgömbön látjuk, így ez az alig 2 cm látszólag jelentéktelen táv, de valójában 800km repülésről beszélünk. Mikor ezeket a sorokat olvassátok – már azok, akik ezzel kezdik a napjukat a munkahelyen -, mi éppen itteni idő szerint hajnali 1 fele felkelünk, hogy egy újabb kis szeletkét váltsunk valóra nagy álmainkból! Tovább után rövid program és előkészületek! /Áginak pedig ott a 3 szó, magyarázat a cikk végén/

Egy hónap egyetemi tapasztalatait szeretném megosztani veletek. Ennyi idő talán elég volt ahhoz, hogy az eddigi benyomásaim már lényegesen ne változzanak az itteni viszonyokról, ha mégis, majd azt is megírom.

Most angol small talk-ot kezdeményezek, és ejtenék pár szót az itteni időjárásról. Ugyan a jégkorszak még nem köszöntött be, de az már most érezhető, hogy ez itt más, mint otthon. A legnagyobb különbség, hogy pillanatok alatt változhat az égkép, és a Rómaihoz hasonló erős napsütés az állandóan 20°C-ot tartó légkondícionálók közül kilépve csalóka lehet, ugyanis attól, hogy nagyon süt a nap, még lehet hideg. ... ennyi volt a pár szó.