"Any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic."

-Arthur C. Clarke-

A tudomány és technika bonyolultságát hangoztatva többször emlegettük már, hogy a mai modern időkben az ember már akkor szerencsésnek és sikeresnek mondhatja magát ezeken a területeken, ha hozzájárult egy apró kis csavar tökéletesítéséhez az egész szerkezetben… Egyszerűen elképzelhetetlen, hogy valaki egymaga képes lenne korszakalkotóan újat létrehozni, vagy egy teljesen új berendezést a 0-ról kifejleszteni. Hosszú évek megfeszített munkája szükségeltetik ahhoz, hogy akár 1%-ot faragjanak valaminek a hatékonyságán, vagy egyetlen centet lecsípjenek a már amúgy is kihegyezett előállítási költségeken. Olyan összetevőkre kell figyelni, és olyan részletekig kell lemenni, hogy nem túlzás azt állítani: az utolsó szeglet, illesztés, anyacsavar is jelentőséggel bír, tudatos tervezés és gondos analízis eredményeként került a helyére! A mai tanszéki szemináriumon egy olyan példát mutattak be a fenti tézisre, amelyet feltétlen meg kell osztanom az olvasókkal, mert elámultam mind a gondolaton, mind a következtetésen!

„Beznicza Márk gondolatban már a Bahamákon jár…”

-Borók tanárnő, irodalom órák visszatérő motívuma-

Szinte hihetetlen, de már több mint 4 hónapja megérkeztünk Kaliforniából. Azóta a dolgos hétköznapok munkáltak, és gondolatainkat lekötötték a lombikok, lézerek, Matlab kódok, kiértékelő programok és leginkább a jövő tervezése. Ha sebtiben átfutom az eseményeket, hamar be kell látnom: bizony pokoli fordulatos, és életünk hátralevő szempontjából meghatározó volt ez a tél, ami wisconsin-i léptékkel mérve elmaradt mint a Real Madrid győzelem Münchenben… Gyakorlatilag észre sem vettük, hogy hova tűnt el ez a 4 hónap, és már azon kaptuk magunkat, hogy hivatalosan is kezdetét veszi a nyár holnap! Ehhez egyelőre repülőre kell ülnünk, de ha a nyár nem jön hozzánk, akkor majd Mohamed megy a hegyhez, vagy legalábbis valami hasonló!

Az elmúlt időszakban a minőség a mennyiség rovására ment, és ennek következtében, noha a Kínáról szóló írás elkészítése elegendő lett volna 6 hagyományos szösszenet bitbe ágyazásához is, kevés új bejegyzéssel ajándékoztuk meg a nagyérdeműt, holott élményeink észben rögzítéséhez már jegyzeteket kell készíteni. Egyre tetemesebb az „erről majd még kell írni a blogon” lista, melynek pontjaira most nagy ívben szórnánk néhány pipát ezzel az egyveleggel, mielőtt elhajóznánk a lemenő nap fényében – de erről majd holnap!  

„Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj, és az a hajós, aki nem veszi figyelembe, hogy milyen szél szerint kell forgatni a vitorláját, az valószínűleg pusztulásra ítéli saját magát és a rakományát is.”

-Orbán Viktor-

Kína az elmúlt években a mindennapi életünk része lett. Eleinte gyanakvóan pislogtunk a 'Made in China' faliratra, majd ugyanez a 3 szó szinte szállóige értékű lett. A kezdeti piacozásokból mára boltok, üzletek, sőt: üzletházak lettek. A „no name” szövet pólókat felváltották a Pamu, Adiads, stb. melegítők, majd a valódi márkás cuccok, vagy azokkal egyenértékű hazai termékek, mára pedig már a saját okos telefonok is ott állnak a kék sarokban az Apple és Androidok kihívóiként. A budapesti utcákat ellepték az ár/érték arányban csak a gyros-osok által megszorongatható kínai éttermek, és velük együtt egyre inkább gyarapodnak a bevándorlók is, akiknek ferde szemét igen gyakran az állampolgárok is ferde szemmel méregetik... A világgazdaság színtere is megváltozott, és hirtelen arra lett figyelmes a világ, hogy az USA államkötvényeinek jelentős részét Kína birtokolja, hogy európai vezetők csúsznak-másznak a kínai delegációk előtt, és saját kormányunk is az ő szelüket szeretné vitorlájába fogni. Ezen a ponton világgazdasági elemzésekbe nem bocsátkoznék, mert nincs meg hozzá a szakmai ismeretem (és mert a rendelkezésre álló, kibocsátott kínai statisztikai adatokat amúgy is csak a sci-fi kategóriába lehet sorolni), de annyi bizonyos: a kínai gazdaság jelenlegi formája számos kihívással küszködik, és lelkes ajnározásuk semmiképpen sem fogadható fenntartások nélkül, még ha valami misztikus okból kifolyólag szeretik is a lelkes USA gyűlölők puffogtatni a szólamokat, mi szerint: „majd a Kínaiak jól megmutatják nekik”, „Végre lejár az USA ideje, Kínára kell figyelni”, stb. Ezen emberek közül nagyon sokan nem tudnak semmit az amerikai átlag polgárról, ténylegesen soha nem jártak az Államok területén... Még annál is kevesebben tették tiszteletüket azonban Kínában... Ráadásul erről a hatalmas és misztikus országról sokkal kevesebb információ jut el hozzánk a médián keresztül is: nem tájékozódhatunk hozzávetőlegesen a filmekből, a hivatalos közlemények tartalma és a valóság közti korreláció minimum kérdéses, kínai ismerőssel pedig elég kevesen büszkélkedhetnek. Felmerül tehát a kérdés: mit is tudunk valójában Kínáról? (Tovább után első kézből szerzett élmények egy több órás beszélgetés kivonata alapján.)

„Let's get, let's get, let's get, let's get rocked
Let's get, let's get, let's get, let's get rocked
Let's go all the way, get it night'n'day
C'mon let's get, let's get, let's get, let's get rocked.”

-Def Leppard-

A tegnapi szakmai világba tett kitérő után ma megint vastagon belecsapunk a szórakozás húrjaiba, mégpedig a nem is olyan közeli jövőbe tekintve. Történt ugyanis, hogy az elmúlt hetekben belebotlottunk pár olyan lehetőségbe a neten, melyek igencsak megpendítették a lelkünk mélyén rejlő, születésünk során archíválásra került 80-as évekbeli énünk akkordjait. Nem is tellett sok időbe, és készen állt a terv a búcsú hosszúhétvégére (ami után még ugyan lesz 2 sima hétvége, de koránt sem adódik hasonló program), avagy egy 3,5 napos Wisconsin államban tett körutazásra, melyet keretbe foglalnak a 80-as, 90-es évek legnagyobb amerikai slágerei! Tovább után elsősorban a testvéreink szívét fájdító 2 program – kár, hogy ezeken nem lesznek itt -, sok zene és videóklipp, melyekkel visszakanyarodunk a rock aranykorába, amikor a fiúk haja hosszabb volt a lányokénál, amikor a falakon még nem Enrique Iglesias posztere lógott, amikor még hangszeren játszottak…

“Főáramlás a nagy örvényt,

Nagy a kisebbet táplálja;

Kis örvény a még kisebbet,

S eljututnk a viszkozitásra.”

Elérkezett a pillanat: most, hogy 7 hónap után már minden olvasó elkönyvelhette, hogy a legmegerőltetőbb tevékenységünk az, hogy lemegyünk az edzőterembe kézben-háton-tömegközlekedve haza hozzuk a havi elemózsiát, illetve a legkomolyabb bosszúság, ha a benzin ára literenkénti 200-ról 203 Ft-ra nő, esetleg hogy a különböző nemzeti parkok tőszomszédságában foglalt hotelunkban nem volt reggel tea filter, első ízben beszámolok a kutatási projektemről! Röviden összefoglalva: particle image velocimetry (PIV) segítségével méréseket végzek egy optikailag hozzáférhető motoron, hogy megvizsgálhassuk a szelepeken található különböző peremezések (aki tud jobb magyar szót a shroudra, az ne habozzon megosztani) hengerben történő turbulens áramlásra gyakorolt hatását. A cél, hogy a mérési adatok alapján meghatározott sebesség mezőkből származtatott fluktuáló sebesség komponensekre illesztett Pope féle modell spektrum segítségével kapott turbulens paraméterek (úgy mint turbulencia intenzitás, turbulens Reynolds-szám, Kolmogorov-hossz, ’integral length scale’) és a motor geometriai méretei illetve a fordulatszám közt összefüggéseket találjunk, vagyis a sebességgel és mérettel skálázó általános törvényszerűségeket derítsünk fel. Tovább után differenciálegyenletek, bonyolult fizikai összefüggések és elméleti optika helyett a fenti elrettentő mondattal – amely jó példa arra, hogyan ne kezdjünk egy nagyközönségnek szóló tudományos jellegű írást – szemben szemléletes, és reményeim szerint közérthető formába próbálom önteni napi teendőim alapjait!

„Ha igazán látni akarsz, ne csupán a szemeidet nyisd ki. Tárd ki szívedet is!”

- Gaston Rébuffat-

Egy blog jellegéből adódóan olvasóink azzal szembesülhettek, hogy mi előbb tárjuk ki szívünket és gondolatainkat, mint sem hogy bármit adnánk a böngészők kíváncsi szemeinek. Tettük mindezt a képek küldésével kapcsolatos rengeteg felkérés ellenére, melyeket már indulás előtt ránk zúdítottak, és melyek számossága már-már elgondolkodtatott: kifestő könyveket, színezőket kellene vinni ajándékba az egy év elteltével. Eme hiányosság részleges pótlása végett a húsvéti verőfényes napsütésben megörökítettük a kampusz főbb darabjait, mert noha párszor be lett linkelve, azt azért még mi sem gondoljuk komolyan, hogy valaki a Google Street View-n végig barangolt az épületek közt. Tovább után séta a nagy-nagy egyetemi központban, szemünk az új Canon volt, színezőnk a tavaszi virágzás, akadályozónk pedig az a rengeteg foton, melyek viháncolva gurgulásztak minden létező felületről – főleg a világos aszfaltról - hunyorgó szemünkbe és eme képességgel nem rendelkező objektívunkba.

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.”

-Széchenyi István-

Volt egy pillanat, amikor már majdnem elhittem… Már majdnem elkezdtem bízni abban, hogy a tudományos-műszaki pálya újra megbecsültté és hangsúlyossá válik majd a felsőoktatásunkban, és országunk esetleg elindul azon az úton, ami például Dél-Koreát felemelte. Lelkesedéssel fogadtam a keretszámok vonatkozó szakokon történő emelését, és látván az amerikai diákokra gyakorolt hatást és a hallgatók többségének otthoni hozzáállását, üdvözöltem a tandíj gondolatának felvetődését is… Bizakodtam. A pozitívnak ítélt alapkoncepciók részleteinek kibontása és kidolgozatlansága láttán már alábbhagyott kicsit ez a pozitív érzés, de az igazi mélyütést a héten kapta meg… Nem önmagában a plágium ténye, és a Schmitt Pál mai lemondását megelőző hercehurca keserített el igazán, mert ez önmagában csak egy állatorvosi ló, egy széles panorámás illusztráció az igazán lehangoló állapotokról, melyek sokkal fontosabbak a közvetlen történéseknél. Ez az ügy számomra nem maga „az esemény”, inkább csak a reflektor, ami rávilágított az igazán mélyen gyökerező értékrendbeli problémákra és a vezetői szinten meglévő kettősbeszédre, őszintétlenségre, inkompetenciára, az utolsó csepp a teljes hitelvesztés régóta telő poharában… Sajnos az árulkodó nyilatkozatok, az elejtett félmondatok igazi, mélyebb tartalmát elnyomta a „Lopott, csalt, hazudott, mondjon le!” könnyen lefordítható, média által kánonban skandált üzenete, mindösszesen egyetlen nagyobb nyilvánosságot kapott jegyzet foglalkozott az ezen túl levonható konzekvenciákkal.

„Ennek a személyes élménynek köszönhetően felismertem, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségeket rejt a technika a gyógyítás és rehabilitáció terén, ez pedig megadta az alaphangot egész tudományos pályámhoz! ”

-Hugh Herr-

A kinti kocogásból hazatérve éppen az edzőteremben tapostam a lépcsőző gépet, készülvén a nyári túrákra, amikor a CNN Next List műsorára lettem figyelmes a sportolókat szórakoztatni hivatott TV készülékre pillantván. A riportalany Hugh Herr volt, aki az MIT Biomechatronika csoportjának vezetőjeként úttörő szerepet tölt be a minél élethűbb művégtagok kifejlesztésében. A kocogás közben éppen azon gondolkoztam, hogy mennyi varázslatos dologról nem hallunk, mennyi mindent nem olvasunk el a világhálón, és mennyi mindenről nem tájékoztatnak minket az egyre inkább elbulvárosodó, szenzációhajhász híroldalak. Szombaton szó szerint a gyomrom fordult fel egy órányi hír és vélemény olvasás után, nem beszélve az azokhoz kapcsolódó kommentekről… Egyre inkább személyes küldetésnek érzem, hogy legalább néhány érdeklődőnek megmutathassak egy apró szeletet a tudomány és technika varázslatos világából, éppen ezért különös örömmel írok most erről a kutatásról. Hugh Herr története nem csak azért figyelemreméltó, mert jól példázza, hogy milyen fantasztikus lehetőségeket nyit meg az emberi tudás tárháza, hanem mert hivatásához személyes tragédiája vezette el… Tovább után egy magával ragadó és megindító emberi történet kitartásról, tudásról és kreativitásról!

"Olaszul mindenki tud, csak még nem mindenki tud róla"

-Varga János-

Csütörtök esti programunk a Taste of Italy (Olaszország íze) volt, amire a múltkori, hanyagul megrendezett brazil est után némi fenntartással, de annál kíváncsibban mentünk el. Kíváncsiak voltunk, vajon mivel rukkolnak elő, ami esetleg számunkra is újdonságként hat. Az igazat megvallva nem sok (új) információval halmoztak el, de az ország bemutatása, illetve az egész program nagyon jól sikerült.  

Ebben a félévben anyagtudományi órára járok, aminek a mai bevezetője nagyon érdekes volt, és úgy érzem, meg kell osztanom. Először is a kurzus követelményeiről volt szó, amit már természetesen év elején tudtunk, de most vált a második feladat időszerűvé. Már egy hónapja minden pénteken valamilyen, az órához tartozó tudományterületről, illetve annak legfrissebb állásáról kell 20 percben beszámolni két embernek. A második feladat pedig egy kutatási terv készítése szintén a jelenlegi irodalmak alapján.

„Your work is going to fill a large part of your life, and the only way to be truly satisfied is to do what you believe is great work. And the only way to do great work is to love what you do. If you haven't found it yet, keep looking. Don't settle. As with all matters of the heart, you'll know when you find it. And, like any great relationship, it just gets better and better as the years roll on. So keep looking. Don’t settle.”

-Steve Jobs-

Be kell hogy valljam: nem szeretem Steve Jobs-ot. Nem azért, mert nem tartom fontosnak és nem ismerem el a cégéhez fűződő vívmányokat, hanem mert nem értek egyet azokkal az elvekkel, amelyeket az Apple képvisel, és nem szeretem azon jelenségek egy részét, melyeket termékeik és reklámjaik generálnak. Ettől függetlenül nekem is tetszett a legendás beszéde, melyet oly sokan hivatkoznak meg, és melyet ezeken a hasábokon is közzétettünk már. Az elmúlt hetekben, hónapokban ismét újjá értékelhettem az idézett mondatokat, melyek tágabb perspektívában szemlélve talán egész életemet végigkísérték, de legalább a felsőoktatáshoz kapcsolódó részét. Most itt ülök a laptoppal az ölemben – igen, egy iPad helyett – a Wingra tó partján egy úszómesteri emelvényen, és a szikrázó tavat nézem az elmúlt pár nap/hét történéseit végiggondolva.

 „Ezzel az objektívvel távoli dolgokat max. akkor fogsz fotózni, ha közel mész hozzá.”

-Hoszi-

Ez a poszt lényegében semmilyen érdemi újdonsággal nem fog szolgálni, leszámítva egy információtechnológiai újítást, ami a szuperlusta olvasók számára is elérhetővé teszi a fényképeket a „Töltsetek fel minél több képet!” kívánalom teljesítése érdekében. (Nem beszélve arról, hogy az Indafotó számos agysejtemet lebontotta, és engem is megkímél ez a váltás.) Tovább után tehát pár fénykép, és az eszköz, ami elkövette őket! 

„Az örök nap még bágyadtan ragyog,

De tavaszosok már a csillagok

S az éjszakában zizzenő neszek,

Egy új világ susogja már: leszek!”

-Juhász Gyula-

Rövid itt tartózkodásunk alatt már megtapasztaltuk, hogy az itteni időjáráshoz képest az OTP részvény árfolyama egy sziklaszilárd, kőbe vésett állandó. Amíg otthon pontosan tudhatjuk, hogy az esetek 90%-ban melyik irányból fúj a szél, honnan jöhet felhő, nagyságrendileg hány fok várható, addig itt ezek a fogalmak teljesen értelmüket vesztik. Az áramlatok teljesen véletlenszerűen hol a sarkvidék felől, hol a Nagy-tavak felől, hol a forró préri irányából süvítenek komoly erővel, és a megvadult nyáj módjára vágtázó bárányfelhők nem győznek átbucskázni egymáson a gyönyörű kék háttér előtt. Kinézve az ablakon szinte semmit nem tudunk meg az időről, maximum azt, hogy esik-e. Két egymást követő nap előfordult, hogy az azonos látkép mintegy 15 Celsius különbséget rejtett el a napsugarak mögé. Tovább után kitavaszodik!

Pénteken ismét kultúrálódni indultunk, ez alkalommal nemzetközi diákestre. A programot látva a „nemzetközi” nagyjából kimerült az ázsiai körrel, amit ugyan kicsit furcsállottunk, de mindenképpen kíváncsian vártunk. Utólag belegondolva azonban nem is olyan meglepő ez az aránytalanság, hiszen az itteni külföldi diákok több mint 80%-a ázsiai, és az eddigi tapasztalataink alapján az ilyen nemzetközi diákok szervezete által tartott rendezvényeken még nagyobb arányban ők az érdeklődők. Miért lenne a fellépők aránya másként?

Arra, hogy nem Ázsiában vagyunk, a szünetek közben azért emlékeztettek, ugyanis a színpadi munkák alatt egy amerikai páros szórakoztatott minket igazi megasztáros stílusban.... vagyis a közönséget, mert minket, konzervatív európaiakat inkább csak felháborítottak, aztán túllépve ezen végülis elérték céljukat, mert magukat a szemünkben nevetségessé téve tulajdonképpen mi is jól szórakoztunk.

„Nem hiszem, hogy túl sokan szeretnénk a valóságot látni, akár színházban, akár moziban. Csak valóságosnak kell látszani, mert a valóságot egyikünk sem tudja túl sokáig elviselni.”

-Alfred Hitchkock-

Lehet van olyan olvasó, akit megzavartunk, de nem, nem a fraktálokról lesz szó! Páratlan gyorsasággal, mindössze 2 nap késéssel fogunk most beszámolni a vasárnap történtekről, így az olvasókat kivételesen megkíméljük attól, hogy kibogarásszák a leírtak koordinátáit a tér-idő kontinuumban. Az idő mellett ugyanis a tér is egyszerű: a városban maradtunk, és a fenti idézet szellemében moziba indultunk, hogy elvarázsoljon minket az IMAX 3D élmény a Disney legújabb, negyed milliárd dollárt kóstáló produkcióját prezentálva. Tovább után arról, hogy miért is preferáljuk a valóságot, valamint 4 karú marsi lovasokról és a nagy igazságról: a kevesebb dimenzió néha több, avagy „mondd el egy pontnak, hogy mi az az egyenes”.

„A ma tudománya a tegnap varázslata, és a ma varázslata könnyen lehet a holnap tudománya.”

-Joanne Harris-

Az elmúlt héten többen lelkesen reagáltak a kis repülő kütyükről szóló videóval kapcsolatban, így ennek szellemiségében következzen ismét pár lélegzetelállító technikai vívmány. Tudom, hogy a legtöbb olvasót elsősorban az amerikai élmények érdeklik, illetve hogy mi történik velünk a víz innenső oldalán, de a blog keretei közé ezek az írások is beleférnek meglátásom szerint. Az elmúlt hónapokban ugyanis ez is történik velünk. Eddig sem voltunk éppenséggel zárkózottak, vagy befele fordulók, de talán a rengeteg interdiszciplináris egyetemi rendezvény hatására a kíváncsiság és érdeklődés lángja soha nem látott magaslatokba csapott! A világ ugyanis telis tele van megdöbbentően érdekes dologgal, csak sajnos ezek a médiában kevesebb figyelmet kapnak. Őszintén hiszem, hogy az emberiség eljutott abba a fázisba, amikor bármit – ez alatt értsd: bármit – meg tud valósítani, amivel kapcsolatban eléggé motivált és ennek következtében az anyagi források sem jelentenek akadályt. Tovább után döbbenetes robotok ismét! /a linkekre kattintva bővebb cikkek elérhetőek/

„A tétlenség gyengít, a gyakorlás erősít, a túlterhelés árt.” 

Ott álltunk hát a sípálya alján a kiszolgáló épület mellett. Előttünk a leglankásabb pályák, de még azokhoz is egy viszonylag tetemesebb méretű, szinte sík terep vezetett el, ami biztosította a kifutási lehetőséget az érkezők számára az épület előtt. A viszonylagos sík jelleg nem tökéletesen vízszintes mivoltára a néha alattunk meglepetésszerűen meginduló lécek emlékeztettek. Ebben a helyzetben egyensúlyozva vártuk az oktatás kezdetét a hozzánk hasonló újoncok társaságában. (Roninak: most nézem, hogy az a sapka ezen a képen már-már kistatai magaslatokban áll a fejemen...:) )

„It's funny to have become an elegant skier now. But my drive is still the same.”

-Hermann Maier-

Azokban az időkben, amikor már ugyan nem voltam „picike babika”, de a sportoláshoz való legkomolyabb közöm az Eurosport bekapcsolása volt (azt is szigorúan ülve, bemelegítés után) vagy a Forma-1 megtekintése, néha téli napokon elidőztem az alpesi sí világkupa közvetítése előtt. Nem tudtam, hogy ki-kicsoda, vagy kinek milyen eredményei vannak, egyszerűen lenyűgözött az, hogy két kis lécen 130 km/h-val valósággal zuhannak egy szinte függőleges pályán a versenyzők, és a végén néhány század másodperc eltéréssel ugyanannyi idő alatt érnek le (ez a pálya vízszintessel bezárt szöge alapján a híres Galilei kísérletet is megidézheti…). A síelés izgalmasnak és veszélyesnek tűnt, de mindenekelőtt drágának. Akkortájt már egyre többen jártak el, köztük unokatestvérek, osztálytársak, én eleinte még ki akartam próbálni, aztán az évek múlásával elvesztettem érdeklődésem. Erikának még ennyi előélete sem volt, egyszerűen nem nagyon gondolt a síelésre. Tovább után sok csetlés-botlásról, ügyes gyerkőcökről és egy felejthetetlen napról!

 „Agile aerial robots like this have many applications. You can send them inside buildings as first responders to look for intruders, maybe look for biochemical leaks … [or they] can be used for transporting cargo.”

-Vijay Kumar- 

Az indexen pár napja megjelent egy cikk egy roppant látványos videóval, amin kicsiny, 4 rotoros helikopterekre emlékeztető repülő robotok egy köteléke pötyögi le a James Bond filmek főcímzenéjét. A roppant érdekesnek tűnő kis eszközökről sokat nem tudtunk meg, de egyből felkeltették az érdeklődésünket. Tovább után egy előadás a projekt vezetőjétől rengeteg látványos videó betéttel (angol felirat)! Ha valakit 15 percen át nem foglalkoztat a kérdés, akkor ide kattintva megnézhet néhány 1 perces Youtube videót arról, hogy milyen elképesztő manőverekre képesek ezek az eszközök. Érdekességük, hogy pozíciójukat és pályájukat saját maguk határozzák meg – akinek volt szerencséje az irányítástechnika terén bármilyen bevezető kurzushoz, az szerintem nem tudja nem leejteni az állát -, nem pedig távirányítással vezérlik a rotorok működtetését másodpercenként 600-szor frissítő eszközöket. 

“Azt hiszem, a modern zene egyik legnagyobb találmánya a Celtic rock!”

-Ronny-

Távol álljon tőlem, hogy megrajzoljam azt a leleplező ívet, amely elvezetett minket öcsémmel DJ Bobo-tól és a Hip Hop Boyz-tól – igen, a múltat be kell vallani… - egészen a Dropkick Murphys-ig és a Tankcsapdáig, legyen elég annyi: a fenti megállapítással semmiképpen nem szállnék vitába. Éppen emiatt nem is lehetett kérdés, hogy péntek este Milwaukee felé vesszük az irányt, ugyanis nevetséges 25$-os áron nem csak a stílus legnagyobb gyöngyszemeként számon tartott DM-et láthattuk és hallhattuk élőben, de mindezt megspékelték egy Rossmann-al is AHL-es jégkorongmérkőzéssel is. Könnybe lábadt szemmel frissítettem az oldalt, amikor először megláttam az ajánlatot! Tovább után emberhátrányos skótduda következik némi ír lóherével megspékelve!

A tudományos élet vérkeringésébe be nem kapcsolódó ismerőseink a cikkekről, publikációkról jobbára csak annyit tudnak, hogy minket azoknak száma, megjelenése és elfogadása roppant mód stresszel, a mások által írtak beszerzése pedig olyan fontos, mint egyszeri sportrajongók számára egy 1932-es baseball kártya kollekció. Éppen ezért valószínűleg kevesen olvasták el a napokban az indexre felkerült írást a tudományos publikációk körüli nézeteltérésekről. Tovább után következik az index cikke az impakt faktor (az adott folyóirat előző két évben megjelent cikkeire a tárgyévben kapott átlagos hivatkozásszám) áráról, avagy ki és mennyit is fizet az áhított tudásért, mely elvileg az emberiség gyarapodását szolgálja!

„Aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot.”

-Wass Albert-  

Nem ez az első írás a különböző általam írt blogokon, ami valaki olyannak a látószögét próbálja legalább érintőlegesen bemutatni, akivel otthon nem beszélgethetünk, akinek személyes benyomásairól csak roppant közvetett módon találkozhatunk, ha egyáltalán... Ott volt az öreg spanyol gitárossal töltött szívszorító esténk egy sötét tucsoni teraszon, vagy az egykori gettó-bandatag a mexikói határon álló tetoválószalonban. Mindezek ellenére sokat gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a cikket, és ha igen, akkor milyen formában tegyem. Manapság érzékeny téma kerül terítékre: egy izraeli katona előadásán jártunk a helyi zsidó közösség szervezésében. Nyelvgyakorlásnak és némi látókör szélesítésnek szántuk az esti programot, de annál sokkal többet kaptunk, és nem a katona tökéletes brit angolsága miatt. Aki úgy érzi, hogy nem tudja szélnekereszteni előítéleteit, beidegződéseit, az ne olvassa tovább és semmiképp se szóljon hozzá a témába nem vágó módon. Aki viszont félre tud tenni mindent, amit eddig hallott, gondolatban hajlandó 5 percre átülni valaki másnak a világába és megpróbálja megérteni az ő válaszait az ő miértjeire, az tovább után a fronton találhatja magát valahol a közel-keleten.  

/Nem célunk állást foglalni, véleményt nyílvánítani se pro, se kontra, csak megosztani azt, amit mi hallottunk. Ha úgy érzitek, hogy másnak is érdemes lehet elolvasnia ezt a sztereotíp képektől kicsit eltérő írást, akkor 2 9GAG poén és 3 youtube videó közt osszátok meg ezt is.../ 

„Atomot! Atomot a bestiáknak!”

-A függetlenség napja-

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IEAE) az elmúlt évtizedben a kelleténél talán többször is reflektorfénybe került. A laikus híradó fogyasztó számára az az átlagos kép alakulhatott ki az intézményről, hogy önkényesen kijelölik, kik is azok a „bestiák”, akik az idézettel szemben nem juthatnak atomfegyverekhez, majd igyekeznek a kívánt fegyvermentes állapotot fenntartani a megjelölt, rendszerint nem éppen nyugat barát hozzáállásukról híres országokban (Irak, Irán, Észak Korea, stb.). A fenti megközelítés egyrészt roppant felszínes, másrészt téves, mint arra Shirley Johnson rámutatott a Nukleáris Technika tanszék által szervezett előadáson. A hölgy egy montanai kisvárosból indulván 25 évet töltött el a szervezet kötelékében, az ő tapasztalatait hallhattuk.  

/Ezekben a hetekben több olyan előadáson jártunk, ahol valamilyen elismert szaktekintély, vagy valamilyen szempontból személyesen érintett illető szólt a hallgatósághoz olyan témákban, amelyekről otthon nehéz első kézből származó információkat szerezni. Néhány ismeretterjesztő írás formájában megosztanánk a hallottakat és az azokkal kapcsolatos benyomásokat az érdeklődőkkel./

Az elmúlt hétvégéken több programon is részt vettünk pusztán szórakozásból, eközben azonban sokat tanultunk is. A második félév beindulásával ismét válogatni lehet az egyetemi rendezvények között, legyen az nemzetközi diákszervezet programja, zene, mozi, tudományos előadás.