"Olaszul mindenki tud, csak még nem mindenki tud róla"
-Varga János-
Csütörtök esti programunk a Taste of Italy (Olaszország íze) volt, amire a múltkori, hanyagul megrendezett brazil est után némi fenntartással, de annál kíváncsibban mentünk el. Kíváncsiak voltunk, vajon mivel rukkolnak elő, ami esetleg számunkra is újdonságként hat. Az igazat megvallva nem sok (új) információval halmoztak el, de az ország bemutatása, illetve az egész program nagyon jól sikerült.
Wisconsinról tudni kell, hogy bár az olasz leszármazottak száma az USA-n belül a középmezőnyben helyezkedik el, ez még mindig meglehetősen nagy, és ebből kifolyólag relatív sokan tanulnak olaszul. További olasz érdekeltségű fiatalokat pedig az olasz tanszék is ide vonz, úgyhogy nekik köszönhetően én is gyakorolhatom a nyelvet hetente egyszer egy ingyenes kerekasztalbeszélgetés alkalmával, amit minden héten más tanársegéd vagy doktoráns tart. Nagyon jó tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban, mivel a többségük anyanyelvű olasz, vagy ha amerikai, akkor is szülőktől is tanulta a nyelvet, és (többnyire Fulbright ösztöndíjjal) huzamosabb időt eltöltött Olaszországban is. Ezeken a beszélgetéseken kívül szerveznek mozivetítést olasz filmekkel, illetve egyéb programokat is. A tanszék jócskán kivette a részét ennek az olasz estnek a szervezéséből is, és igyekeztek a sztereotípiákat kikerülve az országot a nem annyira közismert oldaláról bemutatni. Kezdtük először a gyönyörű képekkel, amíg mindenki helyet foglalt, aztán az ország bemutatása következett a filmjeik, zenéjük, főleg az operán keresztül. Bővebben beszéltek Verdiről és az ő szerepéről az egységes Olaszország létrejöttében. Hallhattunk operarészletet is lenyűgöző előadásban, amiről azért megállapítottuk, hogy miként egy rockkoncert sem élvezhető egy fedett térben, az operának sem igazán megfelelő egy kis terem.
A tanszék azért nem hazudtolta meg lényegét, és a hangsúly leginkább a nyelvi érdekességekre terelődött. Szó volt az ebből fakadó problémákról is, de leginkább a poénos oldalát láthattuk, hallhattuk. Azt hiszem a következő filmrészlet lényege átjön annak is, aki nem beszél olaszul: a történet arról szól, hogy egy milánói üzletembernek le kell költözni Nápolyba, és ott elkezdik nápolyi dialektusra tanítani.
A legviccesebbek a végén mégis a gesztikulációk voltak. Kaptunk némi ízelítőt abból, hogy ha nekünk úgy is tűnik néha, hogy folyton össze-vissza hadonásznak, annak komoly rendszere van, és külön illik megtanulni, ha valaki hozzám hasonlóan arra szánja magát, hogy megtanul olaszul. Ennek ugyanis –mint megtudtuk- nem csak komoly hagyománya van, hanem rendkívül praktikus is (!), ha az utca vagy tér másik oldaláról kell a másikkal szót érteni, vagy régen a némafilmekben. Íme egy kis ízelítő, olasz szótár kezdőknek:
Egy valamit kihagytak Dávid szerint: “Hogy a fenében lett volna ez les?!”- kíváncsi vagyok, ki ismeri fel! A válasz a fenti videóban ugyan benne van, csak másképp fordították ;)
Az est szokás szerint egy kis kóstolóval zárult, ami meglepő módon nem tartalmazott tésztát!!!! Már-már felháborító: menü tészta nélkül! Azért éhesek nem maradtunk, ugyanis kis szendvicsfalatkák (stuzzichini), gombás rizottó gorgonzolával, rakott padlizsán és csokiszalámi várt ránk. Dicséretes módon olaszos és mégis sztereotípiáinkat kijátszó ételekkel sikerült meglepni minket.
Talán másnak is adott ez a menü ötletet egy gyors vacsorához! Sok sikert a tanuláshoz!
