Wisconsini élményeink ismét gyarapodtak, ez alkalommal a Schultz Farm meglátogatásával. Az ISS (International Student Service) jóvoltából mindössze 10$-ért kivittek Cottage Grove-ba, ahol egész napos programmal vártak minket. Az első meglepetés maga az utazás volt, mivel sárga iskolabuszokkal szállították a népet a Schultz család házához. A nép nem meglepetésszerűen ismét főleg kínai és egyéb ázsiai diákokat jelentett. Mint megszámoltuk, a törököket is európainak elkönyvelve, összesen heten képviseltük az öreg kontinenst. A sárga busz az itteni BKV-s Ikarusoknak feleltethető meg: műbőr ülések, nincs légkondi, és már 20 éve legalább utasokat szállít. Mindenesetre ez is nagy élmény volt.

„A KRESZ nem az a szabályrendszer, ami a Mestert keretek közé szoríthatja...”

-Laci- 

A Forma-1 gyakorlatilag elképzelhetetlen brazil versenyzők nélkül: Senna, Piquet, Massa, Barrichello, Fittipaldi, hogy csak a legnagyobbakat említsük. A portugál anyanyelvű ország mellé idén Maldonado révén pedig Venezuela is felkerült az autósportok térképére, csatlakozván a Montoya által fémjelzett Kolumbiához és a Fangio által képviselt Argentínához is. Perui versenyzőről azonban még nem hallottam sem ebben a sportban, sem raliban. Az alig több mint 1 hetes kirándulásunk során rengeteg alkalmunk volt különböző gépjárművek utasaiként behatóan tanulmányozni a perui sofőrt természetes életterében, és rögvest meg is világosodtunk a fentiekkel kapcsolatban. A rali egyszerűen unalmas lenne nekik, hiszen noha ott vannak a pálya széléről szétrebbenő nézők, de nincs kit megelőzni külső ívről szerpentinen... A Forma-1 meg szót sem érdemel: belátható kanyarok? Hibátlan útburkolat? Biztonsági korlát? Ne vicceljünk kérem... Tovább után két videó és némi elemzés az utakról! 

Ahogy megérkeztünk a nagy sziklás-hegységbeli kirándulásunkról, átpakoltam a bőröndöm, és másnap reggel utaztam is Kanadába. Pihenésre nem sok idő maradt, de eléggé fel voltam pörögve ahhoz – nem csak a rengeteg kávétól, amit mostanában ittam -, hogy ez ne zavarjon igazán.

„A felfedezés öröme nem abban rejlik, hogy nehéz a hátizsák és tör a bakancs, hanem abban, hogy magam, személyesen élhetem át a befogadható természettel való találkozás pótolhatatlan érzését.”

-Lehoczky János- 

Visszatértünk az utolsó nagy utazásunkról és már csak néhány hét választ el minket az Európába való hazarepüléstől. A felejthetetlen Sziklás-hegység túra után a képek százait szelektáltam, és csak úgy cikáztak az emlékek a fejemben. Az USA annyi különböző dolgot jelenthet valaki számára. Annyi egymástól független gondolatot ébreszthet, annyi megalapozott és megalapozatlan sztereotípiát kapcsolhatunk hozzá a hamburgertől a koszos nagyvárosokon át, Irakon keresztül a bevándorlók kérdéséig. Nekünk is számtalan dolgot fog jelenteni, életünk meghatározó része marad. De ha egy dolgot kell kiemelnünk, akkor azt hiszem most azt mondanánk: számunkra – az itt nem járóknak talán paradox módon – az USA a világ egyik legszebb országaként marad meg, ahol az ember igazán kiszabadulhat a hétköznapokból a csodálatosan gazdag természetbe, és olyan helyeken járhat, amelyek semmi mással össze nem hasonlíthatóak. Tovább után egy képeslap gyűjtemény saját fotókból, mert a képek mindennél beszédesebbek (az első 3 még az arizonai időkből, a többi mind idei)!

„Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.”

-Petőfi Sándor- 

Emlékszem, amikor alig 7-8 évesen lopakodva közeledtünk a lakótelep végi erdő széléhez, hogy minél közelebb juthassunk az ölyv fészkéhez, mielőtt a gyönyörű madár szétterpeszti szárnyait és vijjogva kirepül a fák közül. Emlékszem még, hogy milyen örömmel fedeztük fel a megjelenő gólya fiókák fejeit hazafelé az út mellett. Emlékszem, mennyire nagy élmény volt olyan nagyvadakra lelni, mint egy szarvasbogár, vagy hogy milyen lelkesen vittünk haza egy földön talált őzkoponya darabot az agancsokkal. Emlékszem, dobozból „terráriumot” építettünk a sáskáknak, képesek voltunk csak úgy üldögélni a magaslesen néhány színes madárért, vagy eláztatni a fél lakást csak azért, hogy igazi, élő vízibolhát láthassunk a mikroszkóp alatt. Emlékszem mennyi energiát fektettünk közönséges növények lepréselésébe, színes rovarok hajkurászásába. Emlékszem hány meg hány David Attenborough dokumentumfilmet néztünk végig tátott szájjal, és hogy még hisztiztem is egy akkoriban sokat reklámozott – és drága – videó sorozatért. Aztán mindez szép lassan elmúlt... Az erdei kirándulásokból délutáni sportolás lett, a természetfilmekből előbb gimnáziumi leckék, majd később letöltött sorozatok. A lakás mellett hullámzó mezőből előbb lakótelep, majd később zuglói betondzsungel, a patakhoz való lekerekezésből pesti buszozás, a könyvek és újságok olvasása helyett értelmetlen pötyögés a gép előtt... 

A perui kirándulásunkat sok pozitív jelzővel lehet jellemezni, de kaphat még egy elnevezést is: “tanulmányi kirándulás”. Az általános iskolától eltérően most nem a buszozás jó hangulata maradt meg elsődleges emlékként – bár az az élmény is felejthetetlen marad, hanem tényleg az a rengeteg új információ, amit láttunk és hallottunk. Ez az út ékes példája volt annak, hogy van, amit egyszerűen nem lehet másképp megtudni, mint hogy utazik az ember.

„A sziklás hegyek ma neked díszelegnek,
S az itt lebegő sasok érted keringenek.”

Június másodikán eljött a nap, amikor ismét személyes kontaktusba léphettünk az otthoniakkal: átmeneti országunkba érkeztek testvéreink és az arizonai kalandozás után ismét megtisztel minket a nagy ZS is jelenlétével. Hozzájuk csapódik még German és Priscilla Tucsonból, hogy együtt megtölthessünk egy kisebb vagyonért bérelt kisbuszt, és nekivágjunk a vadnyugatnak, ahol az élővilágot úgy kell kerülgetni, ahol a kanyonoknak nem lehet látni az alját, ahol a Sziklás-hegység az égbe nyúlik, ahol a hőmérséklet 42 és -8 fok közt várható…  

/Előzmények és felkészülés az előző bejegyzésben/

Első szakasz: a könnyű nap (12 km, szintemelkedés: 2600-ról 3100 m) 

Az úgynevezett könnyű nap a szállásunkon indult pirkadatkor. Cuzco-ban összeszedték a csoport tagjait egy közös gyülekezési pontban, ahol aztán buszra szálltunk, és meg sem álltunk Ollantaytambo-ig. A városka főterén lehetőség volt reggeli vételezésére – mi ezzel nem éltünk -, valamint emellett minden egyéb beszerzésére is. Az árusok lényegében egymás kezébe adták a kisbusz tolóajtaját, miközben mi a kiszállással bíbelődtünk: kokalevél (elvileg energiát ad rágcsálás útján, valójában megfájdult csak a gyomrom tőle a második napon), kalap, póló, kulacs, kulacstartó, poncho, bot, minden, amit csak el lehet képzelni. Erika megérzései helyesnek bizonyultak: valószínűleg nem véletlenül javasolják az általunk ezidáig soha nem használt túrabotot. Mindösszesen 5 soles-ért vettünk két, vászon markolattal ellátott egyszerű partfisnyelet, komolyabb terméket a repülőn való hazaszállítás miatt nem éreztünk szükségesnek. Ez a két kis bot viszont életmentőnek bizonyult! A meredek lépcsőkön óriási könnyebbséget jelentett plusz egy földet érintő végtag, a vizes köveken pedig nem egyszer óvott meg minket az eséstől. Elengedhetetlennek érezzük utólag a fejenként legalább egy támaszkodó alkalmatosság beszerzését!

„Az egész Inka Ösvény dolog fejben dől el!”

- túravezetők-  

Több mint 1 hét telt el azóta, hogy visszaérkeztünk az Államokba Peruból, miután Houstonban sikeresen kitaláltuk amolyan szerencsekerék jelleggel – 3 mássalhangzóból és két magánhangzóból – a texasi vámtiszt kérdését. Több mint 1 hét eltelt, de szinte mi sem változott: gyakorlatilag nem múlik el óra anélkül, hogy gondolatban lámák ugrálnának körülöttünk, vagy hogy ismét magunk előtt lássuk az Andok fantasztikus, ködbe vesző, zöldellő vonulatait. Szerencsések vagyunk, hiszen eddig sem szűkölködtünk életre szóló élmények terén, de a déli félgömbön eltöltött 8 nap így is aranybetűkkel kerül majd be a Kalandok Könyvébe! Ott jártunk, ahol a tengerimalac ínyenc éteknek minősül, ahol délben északon jár a nap, ahol az égen annyi csillag van, amennyiről egy európai városban a kozmosz felé tekintve még csak nem is álmodhatunk!  

„Nézd, ha egyedül betévedsz a környékükre éjjel, bajban vagy. Az nem a te vidéked, nincs semmi keresnivalód ott. Az a mi környékünk!”

-Chango- 

Megfáradtan, de boldogan lépdeltünk le a kelő nap fénye mellett a Bahamas Celebration gyönyörű hajójáról a gazdag reggeli elfogyasztása magunkba tuszkolása után West Palm Beach földjére. Mellettünk a beton panelek illesztésein elsuhanó vasúti vagonok hangját idézően kopogó bőröndök, gondolatainkban megannyi ragyogó emlék, körülöttünk a trópusokat szomorúan búcsúztató szemerkélő eső, gyomrunkban még a hajó ringása, kezünkben a térkép a vasútállomás felé vezető úttal, előttünk pedig az utca képe…

„Had mondjak valamit a nyersolajról: soha, soha nem szeretnéd látni, megérinteni, megszagolni, megízlelni. Gusztustalan, undorító dolog!”

-John Hofmeister-

Az egyetemen tartott interdiszciplináris előadások, rendezvények sorából is kiemelkedett a szemeszter során a világ olaj készleteinek jövőjét firtató vitaest nem csak aktualitása és érdekessége, de a beszélők felkészültsége és professzionális előadása miatt is. Napjaink egyik közkedvelt és központi témája a fosszilis energiahordozók folyamatos apadása és ezzel párhuzamosan az alternatív, megújuló energiaforrások fellelése és hatékonyságuk növelése. Sajnálatos módon azonban igen nehéz megbízható és érdemi információkat kiszűrni az összeesküvés elméletek, az olaj kartellek áldozatául váló világmegváltó találmányok, politikai cselszövéseket előtérbe helyező teóriák erdejéből. Nagyon gyakran a valós problémáról folytatott eszmecsere hirtelen elkanyarodik egyfajta világpolitikai elemzés irányába, és a tudományos kérdésektől indulva egyszer csak valahol a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok szidásánál kötünk ki. Ilyen formában is helyt álló Mr. Hofmeister mondata: az olaj gusztustalan, undorító dolog! Éppen emiatt érdekfeszítő volt végighallgatni ezt az eszmecserét, mely ugyan értelemszerűen nagyon amerikai szemszögből vizsgálta a kérdést, de közben rávilágított néhány olyan tényre például az „olajkészletek elfogyásával” kapcsolatban, amely nem teljesen felel meg a közhiedelemben élő általános – és téves – képnek.

„Hajíts egy szerencsés embert a tengerbe, és hallal a szájában fog feljönni.”

-Arab mondás-

A Bahama-szigeteken minket ért élmények sorából még hátravan a legfényesebb gyöngyszem, és bár már bizonyára mindenki ég a vágytól, hogy a perui történeteket olvashassa, de a kronológiai sorrendet szem előtt tartva a tényt, miszerint ami egyszer elmarad, arra már úgysem térünk vissza, így most még visszakuporodunk a pálmafák tövébe. Tovább után a víz alatti varázslatról!

Előbbi megjegyzés legfőbb vezetőnktől származik, míg utóbbi kérdést magam teszem fel.  Először látván ezt a kijelentést csak az jutott eszembe, hogy tehet egy politikailag befolyásos személy manapság egy politikailag ennyire inkorrekt kijelentést - gondolván rengeteg arab orvosunkra, hogy csak egy ma különösen kényes területet érintsek. Aztán persze eszembe jutott, hogy ha a keresztény vallásra, mint értékrendre gondolok, rengeteg pozitívumot tud adni az embereknek, közösségeknek. Ezekhez a normákhoz a vallási hovatartozás ugyan egyáltalán nem kellene, hogy hozzátartozzon, de ha ezt mi így fejezzük ki, ám legyen! Sok kormányzati rendelkezés igyekszik támogatni az egyházat, és ez a kijelentés is azt ösztönzi, hogy újra legyen a vallás fontos és mérvadó az emberek számára, de vajon ezt az ösztönzést a valóságban hogyan kivitelezik? Sajnos ma már bizalmatlansággal fordulok minden újítás felé, de korai lenne még kritikai véleményt alkotni. Inkább csak azt a tévhitet szeretném eloszlatni, ami szerint a „piszkos mocskos kapitalizmus” vezetett oda, hogy nemzeti szinten elvesztettük hitünket nem csak vallási tekintetben, hanem bármilyen szinten.

„Meg kell tanulnotok megfordulni, mert ha elkap a szél, és csak mentek befelé, KJ nem megy utánatok, hogy visszahozzon!”

-KJ-

Az üdülő legnagyobb attrakciója - a fehér homok, a pálmafák és a varázslatos színű óceán mellett – minden kétséget kizáróan a sport „bódé” volt annak alkalmazottjaival. A csomagban benne foglaltatott mindenféle nem motoros alkalmatosság bérleti joga is – első délután fizettünk a jet ski-ért, mert Erika még nem ült ilyen tengeri paripán, de alighanem nem is mostanában jön majd el a következő alkalom -, és mi nem is voltunk restek részt venni minden bevezető oktatáson. Mikor máskor ülnénk fel egy kis vitorlásra, vagy próbálnánk meg szörfözni? Tovább után megszámlálhatatlan mennyiségű vízbe zuhanásról lesz szó!

“In wine there is wisdom, in beer there is Freedom, in water there is bacteria.” 

-Benjamin Franklin-

Épp Charles Bamforth (több mint 150 tudományos cikk szerzője, mind a sörfőzésről) roppant szórakoztató előadásról jövök (az írás maga 1 hete született - a szerk.), amit muszáj megosztanom olvasóinkkal. Az előadás stílusát nehéz lesz visszaadnom, de nagyon sok érdekes információt megtudtam a sörről, melyet ugyan nem szeretek, és sose értettem, hogy lehet –főleg nagyobb mennyiségben- inni, de most legalább azt is megtudtam, miért vált az emberiség kedvelt italává. Erre a válasz a fenti idézetben van, ugyanis párezer évvel ezelőtt vizet inni igencsak veszélyes volt, mint ahogy az ma is az a Föld legtöbb országában. A sört pedig főzni kell, és a forralásnál megszabadul az ember a baktériumoktól.

„Ma este itt lesz a színpadon Magyarország 8 legjobb énekese!”

-Tilla-

Odahaza már rég eljött a pillanat, amikor a tehetségkutató show-k átfordultak önmaguk paródiájába, és a magukkal mit kezdeni nem tudó, feltűnési viszketegségben szenvedő műsorvezetők és zsűritagok éppen csak el nem kezdtek Kossuth-díjakat osztogatni a fentihez hasonló megmosolyogtató ömlengések közepette. Annyit bizonyára megtanultunk az elmúlt 5-6 évben, hogy a 10 millió szövetségi kapitány országa legalább 1 millió TOP10 énekest is kitermel évről-évre, akikre még több forintnyi SMS-t is hajlandóak vagyunk áldozni.  Ezen bőség ellenére mégis őszinte lelkesedéssel tudok bemutatni most valakit, kis túlzással egyszerűen csak az út széléről.

"-Morning, Bob!

-Oh, good morning Gary. One Bahama Mama, please."

-Bob Kelso /Scrubs/-

Nem tudom, hogy az olvasók közül hányan követték figyelemmel a Scrubs sorozatát, de azok kedvéért, akik lemaradtak volna (itt most lehet, hogy Ronin és Ágin kívül mindenkihez szólunk), tovább után mellékeltük a vonatkozó videót. Nem állítjuk, hogy a minden igényt kielégítő szolgáltatások mellett a tengerpart néptelen lett volna, de azért a jelenlevők egy része számára nem volt teljesen idegen a Bob Kelso féle magatartás a bárok, hamburger sütők, éttermek Bermuda-háromszögében.

„Merjünk nagyot álmodni!”

-Orbán Viktor-

Ezekben az időkben talán nem a legszerencsésebb OV idézettel kezdeni egy blogbejegyzést, de annyira ide illik az egykoron szlogenné vált mondat, hogy nem tehetek mást. Az elmúlt 135 írás után aligha kell magyarázni: ebben az évben megtanultunk nagyot álmodni. Mikor ezek a sorok képernyőre kerülnek, már éppen lelkesen csomagolunk majd, hogy másnap reggel felüljünk a Chicago felé tartó buszra, és a közös életünk kezdetén megejtett első kirándulásunk során, a Monte Rondinaio párás lejtőin szinte poén szinten megszülető közös, „elérhetetlen” álomcélpontunk felé vegyük az irányt… Nem csak egy olyan út lesz ez, amire örökké emlékezni fogunk, ami messzebb visz otthonról, mint azt valaha sejtettük, amit elfogadható anyagi ráfordítás mellett csak most ejthetünk meg, hanem egyfajta szimbólum is számunkra. Abban a pillanatban, amikor 10 nap múlva haza érkezve feltölthetjük ide a tovább után látható közismert képet immár saját magunk mosolygós arcával az előtérben, lényegében világgá kiabálhatjuk, és magunknak is bizonyíthatjuk: MINDEN lehetséges!!!

„You're going nowhere, Sanka, and you're thrilled to death about it.”

-Yul Brenner /Jég veled/-

Egészen addig a pillanatig, amíg leléptünk a „hajópallóról”, a legközvetlenebb kapcsolatom a Karib-tengerrel a zseniális „Jég veled” című film volt a Téli Olimpiát megjáró jamaikai bob csapat történetével. (Apropó Olimpia, rémlett még egy statisztika az egy főre jutó érmekkel kapcsolatban: a Bahama-szigetek elsősorban sprintereinek köszönhetően az előkelő 4. helyen tanyázik.) A bohókás zenét hallgató, életet nem túl komolyan vevő atmoszféra már a kezdet-kezdetén tapinthatóvá vált. Az idézettel szemben mi nagyon is tartottunk valahova, de igaz, ami igaz, fel is voltunk villanyozva rendesen. Tovább után egy műemlék értékű buszról és a világ legabszurdabb közlekedési rendszeréről lesz szó!

„Be wise, don’t be brilliant!”

„Légy bölcs, de ne legyél briliáns!”

-Franklin K. Lane-

Némi iróniával mondhatjuk: szerencsés helyzetben vagyunk. Szerencsés helyzetben, mert nem kell mindent elhinnünk, amit politikusaink a szakadék felé tartó vonat mozdonyából felénk kiáltanak. Azt mondják, hogy az ember saját kárán tanul, de a történelem jóvoltából mi most varázsgömb nélkül is az alternatív jövőbe tekinthetünk, és a Görögországban zajló eseményeknek hála tanulhatunk másokéből is, felsőbb magyarázat nélkül magunk is elgondolkodhatunk a látottak kapcsán. Görögország helyzete nem csak az EU jövőjére gyakorolt hatása miatt érdekes, nem csak gazdasági és társadalmi szempontból figyelemreméltó, hanem a hétvégi választások kapcsán felvet egy már-már filozófiai kérdést is: van-e létjogosultsága a demokrácia jelenlegi formájának egy modern világban?

„I’m on a boat *********** don’t you ever forget!”

-Lonely Island-

A Bahama-szigetekre sokféleképpen el lehet jutni, de leginkább repülővel és hajóval. Utóbbi megoldásnak számos alesetét különíthetjük el a Miami Vice-os speedboat-tól kezdve a transzóceános kenuzáson át a Santa Maria-ig. Mi valószínűleg lényegesen kényelmesebb – és mindenképpen tervezhetőbb - megoldást választottunk Kolumbusznál (skorbut nem fenyegetett, annyi szent): West Palm Beach kikötőjében várt ránk a minden földi jóval vastagon megpakolt Bahamas Celebration óceánjárója azzal a céllal, hogy másnap reggel a körülbelül 80 kilométerre 43.2 tengeri mérföldre lévő Freeport kikötőjében engedjen minket utunkra teli bendővel. Tovább után a két hajóút élményeiről - amit aligha felejtünk el - egy poszton belül!  

“And as we let our own light shine, we unconsciously give other people permission to do the same.”

-Nelson Mandela-

Már említettem korábban, hogy egyetértek azzal a szemlélettel, hogy amíg az ember nem tud valamit nem szakavatott embereknek is elmagyarázni, addig maga sem érti igazán. Most megpróbálom meggyőzni olvasóinkat, hogy tudom, mit csinálok, és ennek szellemében szeretném ezt a blogposztot kedves nagymamáinknak szentelni.

„A legjobb, ha békén hagyjuk őket. Az aligátorok legalább annyira távol akarnak lenni tőled, mint te tőlük!”

-Jack Hannah-

Florida meggyőződésem szerint a nemzet játszótere, de legalább ilyen helytálló, ha az ország jómódú nyugdíjas otthonaként aposztrofáljuk a lelógó kis államot – valamelyik idióta vígjátékban az utóbbi tulajdonság is megihlette a szereplőket egy ráaggatott jelző kreálása kapcsán. Valószínűleg nagyon sok minden miatt érdemes meglátogatni, de ha mindent átszűrünk a személyes érdeklődésünk rostáján, akkor két dolog akad fent igazán: a Kennedy Space Center és az Everglades. Előbbi most kimaradt a programból, hiszen jóval északabbra található, illetve már volt szerencsém eltölteni ott két napot, utóbbi viszont vastagon terítékre került egy kalandos nap keretében, amely során megtanultuk: a látóhatárig derült ég csak annyit jelent, hogy abban a percben éppen nem esik az eső, továbbá hogy van, amikor a természet még a mi objektívünkhöz is túl közel jön! Tovább után megint térdig gázolunk az élővilágban! 

 „Nem tudom fürdettek-e már tyúkot folyékony hidrogénben… még nem??”

-ELTE Fizikus szak (2007) szállóige R.M. munkássága nyomán-                            

A floridai élménybeszámolót teljes egészében fel lehetne építeni olyan dolgok füzéréből, amit most csináltunk először a történelem során, és ehhez még folyékony hidrogént sem kellett használni. Most azonban még nem a többé-kevésbé napsütéses kalandokról lesz szó, hanem néhány válogatott esetről az elmúlt hetekből, amelyeket követően magunkban – vagy néha magunkon kívül is – elmosolyodtunk: „Óóó, hát ilyen se történt még velünk!”. Tovább után bemutatjuk, hogy egy azon írásban megférhet egymás mellett a Száguldó Őrnagy, a sarki drogdíler, egy kémiai Nobel-díjas és egy amerikai vámtiszt is!