Előbbi megjegyzés legfőbb vezetőnktől származik, míg utóbbi kérdést magam teszem fel. Először látván ezt a kijelentést csak az jutott eszembe, hogy tehet egy politikailag befolyásos személy manapság egy politikailag ennyire inkorrekt kijelentést - gondolván rengeteg arab orvosunkra, hogy csak egy ma különösen kényes területet érintsek. Aztán persze eszembe jutott, hogy ha a keresztény vallásra, mint értékrendre gondolok, rengeteg pozitívumot tud adni az embereknek, közösségeknek. Ezekhez a normákhoz a vallási hovatartozás ugyan egyáltalán nem kellene, hogy hozzátartozzon, de ha ezt mi így fejezzük ki, ám legyen! Sok kormányzati rendelkezés igyekszik támogatni az egyházat, és ez a kijelentés is azt ösztönzi, hogy újra legyen a vallás fontos és mérvadó az emberek számára, de vajon ezt az ösztönzést a valóságban hogyan kivitelezik? Sajnos ma már bizalmatlansággal fordulok minden újítás felé, de korai lenne még kritikai véleményt alkotni. Inkább csak azt a tévhitet szeretném eloszlatni, ami szerint a „piszkos mocskos kapitalizmus” vezetett oda, hogy nemzeti szinten elvesztettük hitünket nem csak vallási tekintetben, hanem bármilyen szinten.
A nyolcvanas-kilencvenes években felnőve gyerekként nem éreztem hatását a kommunizmus tilalmainak, templomba minden vasárnap jártunk, hittant is tanultunk. Azt sose kérdeztem, anyuék miért nem jönnek, és csak később tudtam meg, hogy nekik voltak is ebből kellemetlen helyzeteik, de ennek ellenére minket keresztény eszmék szerint neveltek. Sajnos idővel az egyház, mint intézmény és a vallásom két külön fogalommá vált a szememben, és úgy látom, ezzel rajtam kívül nagyon sokan vannak így. De ez még önmagában nem gondolom, hogy a totális értékrend vesztéshez vezetne. Akkor miért romlott oly nagyon főleg a fiatalabb generációk morálja, az igazi értékek megítélése? Nehéz a válasz erre, hiszen annyi hatás ért minket, amit nehéz átlátni, de mindenképpen egy hosszú folyamatról van szó, ami a nyíltan felvállalt vallási érzést, a tisztességes munka értékét, sőt a TUDÁSt magát is leminősítette. Az az út, ahogy a saját országunk intézte sorsát nem mások hibája, és tévedés külső ellenséget keresni vagy kreálni.
A vallásossággal kapcsolatban az USA-ban lépten-nyomon az volt az érzésem, hogy itt az emberek százszor vallásosabbak, mint nálunk. A misére járók száma valahogy többnek tűnt, de a korosztályunkban házasok száma a leginkább feltűnő számunkra. Ahhoz már hozzá vagyunk szokva, hogy mindenhol férj-feleség-ként kezelnek, ha együtt megyünk, de a bahamai nyaralásunkon megkaptuk a nyílt kérdést, hogy miért is nem vagyunk házasok. Hirtelen nem tudtam a választ, és akkor még Jim zseniális monológját nem ismertük, de valóban elgondolkodtatott, miért is nem hiszünk már igazán a házasság fontosságában.
A statisztikai adatok is azt támasztják alá, hogy egyre kevésbé tartjuk jelentősnek: Magyarországon az ezer főre jutó házasságok száma 2010-ben 3.6 volt erős lefelé szálló ívet húzva a 70’-es évektől, míg az USA-ban 6.8 (2009), emellett nálunk 2.4, az USA-ban 3.4 a válások száma. Arányában tehát sem a házasságok tartósságában, sem a házasságkötésben nem vagyunk példa értékűek. Mindemellett pedig az először házasuló felek életkora is átlagosan majdnem két évvel több nálunk (27.9 nőknek, 30.4 férfiaknak), mint az USA-ban.
Szerencsénk van olyan embert is ismerni itt, aki Biblia-táborban volt nyáron gyerekként. És úgy látszik, megvan az eredménye. A bűnözés valóban az USA nagy problémája, de amint a Wire-ből tudjuk, vasárnap még Baltimore-ban is tűzszünet van. Van ennek az országnak sok baja, mert ugye Isten keze nem bottal ver, hanem rossz egészségbiztosítási rendszerrel, de annyi jótékonysági szervezetet, ami itt van, még nem láttam. Az egyetemen is: ősszel kint volt egy láda, amibe mindenféle nem romlandó ételt vagy háztartási dolgot lehetett adni rászorulóknak, rengeteg egyetemista önkénteskedik és segít kisgyerekeknek a tanulásban. Ezek pedig nem jönnek csak úgy huszonévesen, hanem kisgyerekként legtöbben vagy a közeli templomban vállalnak valamilyen aktív szerepet, sokszor szülőkkel együtt, és/vagy cserkészek. Cserkésznek lenni itt kicsit más, mint nálunk, itt ugyanis rendkívül népszerű, valamint külön van szervezetük a lányoknak és a fiúknak. Utóbbi hasonló az otthonihoz, míg a lányok cserkészete főleg jótékonykodásból áll: sütiket adnak el, limonádé standokat csinálnak, és ezekből próbálnak pénzt gyűjteni.
A vallás mellett, azzal szoros összefüggésben a tisztességes munka becsületét látom sérülni az otthoni köztudatban. Ennek a kezdetét pedig abban, ahogy az iskolarendszerünk a puskázást tolerálja. Ezt tényleg nem tudom, honnan ered, mert a kommunizmus idején sem volt ez a jelenség olyan mértékű, mint manapság, a kapitalizmus pedig végképp nem okolható. Itt az USA-ban ez egyenesen nem létező fogalom, illetve annyit tudnak róla, hogy ha valaki puskázna, illetve nem jelentené, ha valaki más puskázik, akkor kirúgnák a drágán megfizetett egyeteméről. Ezen oknál fogva pedig senki nem is próbálkozik – még egy dolog a listán, amiben az USA példát mutat.
Sokszor kérdeztem magamtól a saját értékrendemmel kapcsolatban, hogy valóban ez a helyes, nem én rendelkezem-e torz világnézettel. Aztán persze mindig találkoztam olyan emberekkel, akik megerősítettek véleményemben. Hozzá kell tenni, ezek az emberek általában nem a 4-6-os villamoson jöttek velem szembe, de főleg az egyetemen lévén, barátok közt, családban jócskán kaptam támogatást. Most, kilenc hónap USA-ban tartózkodás után végképp megerősítve érzem magam hitemben. Volt szerencsénk az elmúlt hónapban két Nobel díjassal is találkozni Harold Kroto és Robert Grubbs személyében. Professzor Krotoval olyan megtiszteltetésben is részesültünk, hogy az előadása után személyes beszélgetésbe is elegyedtünk (a végén még kezet is fogott velünk). Ezen a beszélgetésen intézte a kérdést mindegyikünkhöz: „melyik országból jött?”. A válasz a következő volt sorrendben: Irán, Magyarország, Puerto Rico, USA, Németország. A következő kérdése volt: „Tudunk-e még egy olyan nagyszerű dolgot, mint a tudomány, ami így, nemzeti és vallási hovatartozástól függetlenül, tart össze embereket?” – és hogy ehhez kapcsolódóan még idézzek Neil deGrasse Tyson-tól: „a természettudomány nem hit kérdése, hanem igaz, és kész” . Vajon miért van az, hogy ezekkel az emberekkel, a világ bármely pontjáról érkezve, beszélgetésbe tudok elegyedni, és élvezetes órákat töltök el úgy, hogy a végére az a benyomásom, jobban megtaláltam velük a közös nyelvet, mint sok honfitársammal? Vagy ez talán csak annyit jelent, hogy aki nyitott a világra, érdekli mi miért történik, igyekszik megérteni és hajlandó gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne jobb és szebb a jelen és jövő, azok hasonló értékreddel fognak rendelkezni? Erre a nyitottságra és érdeklődésre talán lehet nevelni, gondolkodásra pedig legalább ösztönözni gyerekeinket.
