„Nem tudom fürdettek-e már tyúkot folyékony hidrogénben… még nem??”
-ELTE Fizikus szak (2007) szállóige R.M. munkássága nyomán-
A floridai élménybeszámolót teljes egészében fel lehetne építeni olyan dolgok füzéréből, amit most csináltunk először a történelem során, és ehhez még folyékony hidrogént sem kellett használni. Most azonban még nem a többé-kevésbé napsütéses kalandokról lesz szó, hanem néhány válogatott esetről az elmúlt hetekből, amelyeket követően magunkban – vagy néha magunkon kívül is – elmosolyodtunk: „Óóó, hát ilyen se történt még velünk!”. Tovább után bemutatjuk, hogy egy azon írásban megférhet egymás mellett a Száguldó Őrnagy, a sarki drogdíler, egy kémiai Nobel-díjas és egy amerikai vámtiszt is!
Először fordult elő velünk, hogy kezet foghattunk és személyesen beszélgethettünk egy Nobel-díjas kutatóval (kicsit vonakodva ugyan, de azóta már mostunk végtagot), nevezetesen Harry Kroto-val, aki 1996-ban részesült a kitüntetésben. Megállapíthattuk, hogy a Nobel-díjas is ember, külsőleg teljesen hasonló szövetekből épül fel, mint mi, hagyományos földlakók. Továbbá fény derült arra is, hogy a Lacival még annak idején empirikus úton felállított elméletünk a tudományos fokozat és mindennapok terén mutatkozó sebesség fordított arányáról (amely alól újabban már számos kivétel mutatkozik) valahol a Nobel-díj környékén érvényét veszti. A megfigyelés lényege az volt, hogy minél feljebb megyünk az egyetemi ranglétrán beszélgetőpartnerünket illetően, annál hosszabb időt vesz igénybe egy diskurzus, vagy egy egyszerű kérdésre való válasz kisajtolása. Bizonyos emberek esetén a válasz meg nem kapásának időtartama rendszeresen elérte a fél órát is, de volt, akinél egy puszta köszönés is eltarthatott eddig. Mr. Kroto esetében erről szó nem volt, sőt: egy hip-hop videoklip rendezőt megszégyenítő előadást tartott az általam csak flash oktatásnak nevezett prezentációs technika alkalmazásával. A módszer esszenciája abban áll, hogy az előadó mintegy 300 fóliával vág neki egy 45 perces fellépésnek, melynek eredményeként a slide-ok gyorsabban villognak a vásznon, mint egy ipari stroboszkóp… A művészi hatás fokozásaként néha meg is scratch-elik a mondandót, amúgy Bödőcsösen: gyere, gyere, gyere, állj, gyere, állj, avagy előre, előre, hátra, előre, hátra ugrunk a slide-ok közt, végképp az epilepszia küszöbére sodorva a célközönséget.
A befogadó fél lényegében semmit nem olvas el, de figyelme megfeszített módon próbál eleget tenni a hármas terhelésnek: ír, fülel, olvas, amelynek következtében felörlődik mint a Napoli a szerda-szombat ritmus eredményeként. Mivel jelen esetben egy interdiszciplináris előadásról beszélünk és nem egy tantermi óráról, így ez kevésbé volt zavaró... sokkal inkább elsöprő lendületűnek mondanám. A több mint 1 órás sprint után a szokásos fogadáson pihentünk meg nagy tál sajt kockák, némi lazac és egy rakás gyümölcs mellett, amikor a meghívott is megérkezett, és beszédbe elegyedett pár diákkal, köztük velünk is – nyilván érdeklődően közelebb helyezkedtünk - teljesen általános dolgokról, vallásról, tudományról, az előadásról, a jelenlevők származásáról, stb.
Így esett meg a második első élmény: szóba került Puskás és az Anglia - Magyarország 3:6… Ez elvileg a legtriviálisabb módon felderengő téma, ha a szittya bakancs külföldi földet kezd taposni, nekem eddig mégis sikerült elkerülni. Ez abban az országban, ahol még az is komoly kérdés a lakosság tetemes hányada számára, hogy mi az a Rea (nem adom fel a magas labdát) Barcelona és ki Messi, annyira azért nem meglepő. Mr. Kroto-val is úgy került elő a történelmi esemény, hogy angol lévén, az előadásban a tudományos tényekkel kapcsolatban felhozta Frank Lampard világbajnokságon lőtt nem megadott gólját a németek ellen, melyről a bizonyítékok ellenére képesek vitatkozni, és egyesek egyenesen állítani, hogy nem volt bent… Miután együttérzésemet fejeztem ki azzal kapcsolatban, hogy a felhozott illusztráció kb. senki számára nem volt ismert a hallgatóságban, beugrott neki, hogy mi elintéztük őket annak idején Londonban és hogy Puskás mit tett a nemzet aranylábúival, holott csak bal lába volt…
Maradjunk is a sportoknál, de immár a technikai jellegűeknél: a családi „műautózás” keretében floridai kirándulásunk alkalmával maximum pontszámot ért el a rendelkezésünkre bocsátott, általam először vezetett Toyota Corolla 2011-es modellje – az Enterprise tenyerén hordoz, mint törzsvásárló, ezúttal egy ajándék kupon jóvoltából 2 kategóriával nagyobb járművet kaptunk. Erika gyermeki rajongással jelezte: ilyenünk lehet! Ez ugyan nem mostanában fog megtörténni, de kétségtelenül szintet ugrott a japán, automataváltós, családi autók iránt érzett plátói szerelmünk.
Ez az autó vitt el minket ahhoz a benzinkúthoz is, mely nem messze volt az Everglades nemzeti park bejáratától, egy teljesen jól szituált főközlekedési útvonal mellett. Mint utóbb megtudtam, amint kiszálltam a csillogó, metál fényű, láthatólag új autóból, a kút mellett álló lesötétített SUV körül tobzódó fekete arcok egyből jól megnézték mind a négykerekűt, mind Erikát benne. Rövid mérlegelés után gazdag, fiatal, szórakozni vágyó fehér csemetéknek minősíthettek minket, mert a pénztártól visszafelé érkezve a bekamerázott benzinkút ajtajában, délután 3 óra magasságában az alábbi kérdést kaptam élő egyenes adásban, szemből, egyenesen a baseball sapka és a raszta frizura alól:
„Hé tesó, fű, kokain, amit csak akarsz! Mi kell?”
Én az üzenet dekódolásától némiképpen még leterhelve, meglepetéssel – aminek következtében majdnem visszakérdeztem teljesen helytelen módon - vegyes szélsebes zavarba jövetel mellett egy udvarias „Köszönöm, semmi!”-t bírtam kinyögni, miközben lendületesen tartottam az autóhoz… Az ügynök hamar felmérte, hogy itt a kereslet és kínálat nem találkozott, és nem lenne értelme akciós kuponok vagy 1-et fizet 2-t kap akciók elővezetésének sem. Kifordulás után benézve a szomszéd utcába a Shield és Wire nagy rajongóiként hamar azonosíthattuk a jól ismert képet: lépcső mellett álló, autókat vizslató arcok, szemétkupacok, stb. Alighanem oda irányítottak volna egyből… Így esett meg tehát, hogy életünk során először kokaint akartak eladni nekünk…
A sorban utolsó megemlítendő szösszenet a törvény másik oldaláról jött: visszatérve a Bahamákról a világ legérdeklődőbb vámtisztje engedett minket be az USA-ba… a belépés során szóba kerültek a kerámia anyagú belső égésű motorok, a benzin árak összehasonlító elemzése Norvégia és Texas közt és a motorban fellépő veszteségek is. A vége az lett, hogy először engedtek be az USA-ba az alábbi mondattal:
„Welcome back!”
