"-Morning, Bob!
-Oh, good morning Gary. One Bahama Mama, please."
-Bob Kelso /Scrubs/-
Nem tudom, hogy az olvasók közül hányan követték figyelemmel a Scrubs sorozatát, de azok kedvéért, akik lemaradtak volna (itt most lehet, hogy Ronin és Ágin kívül mindenkihez szólunk), tovább után mellékeltük a vonatkozó videót. Nem állítjuk, hogy a minden igényt kielégítő szolgáltatások mellett a tengerpart néptelen lett volna, de azért a jelenlevők egy része számára nem volt teljesen idegen a Bob Kelso féle magatartás a bárok, hamburger sütők, éttermek Bermuda-háromszögében.
/A zene minden idők legnagyobb „sunshine-homok-tenger” slágere természetesen./
45 perc buszozás után érkeztünk meg a Viva Wyndham Fortuna Beach komplexumába, amibe gyakorlatilag az első másodpercben beleszerettünk. A várostól messze volt, nagyon nem volt hova menni belőle, de nem is akartunk egy percig sem. Rögvest újabb pozitív csalódást kellett elszenvednünk: az előzetes információkban megjelölt délután 3-as szoba elfoglalás helyett (ami ekkor még 4 órányira volt) mindösszesen 30 percet kellett várni a mágneskártyákra. Ezt az időt bőven ki tudtuk tölteni álmélkodással, illetve a lehetséges programokról való érdeklődéssel a központi teremben felállított asztalnál. Ez a terem egyfajta közösségi helységként funkcionált, a falakon lógó néhány TV-n rendszerint sportközvetítések mentek – természetesen nem a héten esedékes BL elődöntők… -, ingyenes volt a meglehetősen jó Wi-Fi szolgáltatás (tűéles képen, élőben kísérhettem figyelemmel, amint Sergio Ramos ballisztikus pályára állítja a döntő büntetőt…), billiárdasztalok várták a tűző nap elől bemenekülőket, és persze a bárpultnál korlátlan mennyiségben mérték a koktélokat, melyek benne foglaltattak az árban. Nem volt mindenki szomjas a jelenlevők közül, de a masszív alkoholszagot leszámítva egyáltalán nem mondhatnánk, hogy drámai állapotok uralkodtak volna, sőt! A csaposok hihetetlenül szórakoztató figurák voltak, rengeteg nevetést lehetett hallani, miközben megállás nélkül mérték ki a kis poharakban a rendeléseket. A koktélok mellett korlátlanul folyt még a cramberry juice (erről az italról már örökké csak a Tégla fog eszembe jutni) és a 100% narancslé is az automatákból, valamint a kint lévő medence mellett egész álló nap sütögették a különböző húsokat, hamburgereket.
Aki véletlenül soknak érezte volna a parttól mérhető vagy 150 méteres távolságot eddig a létesítményig, annak sem kellett szomjan/éhen halnia két főétkezés közt, mert közvetlenül a víz mellett volt még egy kis boksz, ahol szintén lehetett mind italt, mind elemózsiát igényelni. A végeláthatatlan mennyiségű műanyag pohár nem lepte el az igen tiszta partot, ugyanis fel-alá járkálva folyamatosan szedték össze a kiürült példányokat az erre a célra kihelyezett tartókból.
És hát a part… ó igen, A PART! Nem fogok belefutni cikornyás körmondatokba: egyszerűen csodálatos volt. Az az igazi, filmekből, képeslapokból, Windows hátterekből ismert homokos-pálmafás-türkizkék színű víztükörrel megáldott, lágyan hullámzó, a túlpart helyett horizonttal egybeolvadó típusú… Hogy érzékeltessük elragadtatásunk, egy rövid történetet mesélnénk csak el. Egy német házaspár két tüneményes kislánnyal töltötte itt szabadidejét. Főleg a kisebbik egy csupa mosoly, fodros ruhácskás, kalapos, mosolygós teremtés volt, aki csak egyszer kámpicsorodott el a sport „irodánál”, de erről majd a következő írásban lesz szó... Elnéztük őket többször a napok során, és felmerült a kérdés: vajon egy életre el akarták rontani a gyerekek számára az összes többi nyaralásukat? Vagy ezentúl már csak ilyen helyekre viszik őket a tengerhez?
Európában kicsit nehéz néha igazán homokos partot találni, főleg mert az utazási irodák hajlamosak átdefiniálni a homok fogalmát, kicsit elmosva az apró kavics és a homok közti vékony határvonalat. Ezen felül sokszor fellépnek logisztikai problémák, például a városi infrastruktúra, egy vasúti sín, vagy az autóút jelenléte, mely a partot egy 6 méter széles csíkra korlátozza. Na itt ilyen nem volt: lényegében elfáradtunk, mire a kihelyezett napágyakhoz értünk, na nem mintha messze lettek volna, egyszerűen csak ténylegesen sétálni kellett kicsit, és hát a helyi homok újjáértelmezte az eddigi ismereteinket erről a közegről. Lényegében majdhogynem folyékony anyagról beszélhettünk, olyan finomszemcsés volt a talaj, hogy bokáig merültünk benne. És ami még meglepőbb volt: a hőmérséklet! Árnyékban egyenesen kapkodni kellett a lábunkat, olyan hideg volt a majdnem fehér por, és napon sem volt sokkal melegebb. Nagyon újszerű és kellemes élményben részesültünk.
Az időjárásra nem lehetett panaszunk, noha nagyon sajátosak voltak a körülmények. Nem volt tikkasztó hőség, olyan 26-28 fok körül ingadozhatott, és az óceán felől folyamatosan fújt a szél. Utóbbi hatás eredménye az volt, hogy árnyékban nagyon hamar fázni kezdtünk, viszont azt mégsem hagyhattuk el huzamosabb időre. Ezen a szélességi körön a nap ugyanis olyan erővel sújt le, hogy még tikkadt szöcskenyájak sem legelésznek rajta otthon szükségállapotot hirdetnének a 10+-os érték miatt. Még nem volt ilyen élményben részünk – bár jártam az arizonai sivatagban is. Egyszerűen fájt a napon lenni. Első este mindjárt sikerült megpörkölni magunkat, ami azért volt némiképp meglepő, mert a medence partjára feküdtünk ki este fél 7-kor, amikor már csak éppen kikandikált az épület teteje fölül égi energiaforrásunk. Ez volt az első lépés, aztán ez fokozódott a rákövetkező napokban. Hiába kentük magunkat, a helyzet szépen lassan romlott. Olyan helyeken égtünk le, ahol soha a világtörténelemben: kézfej, lábfej, alkar, fejbőr (kinek a vastag haj elválasztásánál, kinek a ritkásabb területeken)… A leégés mellett pedig a napon tartózkodva is lehetett érezni, hogy valami nem jó… Ezzel azt hiszem az összes kellemetlenséget fel is soroltam, ami ért minket a 4 nap során (leszámítva a Real Madrid kiesését, amit éppen az UV miatt a tető alá menekülve volt szerencsénk a neten élő adásban követni…).
A szobák nagyon kis takarosak voltak: semmi extra, amire ilyenkor számítani lehet, élénk színű, halacskás takaróval és függönnyel karibizálva a hangulatot. A takarítás és szobaszervíz nagyon alapos volt. Már-már túlontúl is. Lényegében folyamatosan zengett a folyosó a „housekeeping” felhívástól és kopogásoktól. Nagyon figyelmes volt a személyzet mind itt, mind a vendéglőkben. (Az emberben azért valahol mélyen egy kellemetlen érzést szült, ahogy a sok helyi fekete lakos körülugrálta a „gazdag amerikai” nyaralókat, és magukban egy általunk gyakorlatilag értelmezhetetlen nyelvet beszéltek… Nem volt semmilyen atrocitás, vagy negatív élmény, egyszerűen csak a történelmi okok miatt elgondolkoztunk, hogy milyen felhangja lehet ennek köztük…)
A vendéglők… ha valaki all-inclusive nyaralásra adja a fejét, akkor jó ha felkészül bizonyos dolgokra: először is hízni fog, másrészt az első következmény minimalizálása érdekében – és a fizikai helyzetváltoztató mozgásra való képesség megőrzése végett – jó ha rendelkezik, vagy útközben felszed némi önfegyelmet. Az első pár étkezés kapcsán egy Showder Klubos sort tudok csak idézni Kőhalmi Zolitól:
„Ismert tunéziai közmondás például, hogy ’Letarolta, mint magyar a svédasztalt!’”
Egyáltalán nem tettünk semmi kirívót, csak felvettük a ritmust… Volt mit enni, jó is volt, és aránylag sokféle is. Napi háromszor… 1,5 nap után éreztük, hogy nem vagyunk éhesek, de hát mit volt mit tenni, kérlelhetetlenül eljött a vacsoraidő megint… Némi koncentráció árán lehetett nagyon egészségesen is enni – lásd: Erika -: gyümölcsök töménytelen mennyiségben, sült banán, hal, zöldségek, tengeri saláták. Valamivel elragadtatottabb esetben – én -, már a reggelivel be lehetett szerezni a napi szükséges kalória mennyiséget: rántotta, zöldséges-sajtos omlett, pirított bacon, sült kolbászkák, némi palacsintával átitatott csoki, és egy cukros juice, kenyér helyett pedig french toast, ami leginkább a bundáskenyérhez hasonlítható. A szokásos menetrendet egy alkalommal megszakíthattuk egy külön kis étteremben felszolgált vacsorára való feliratkozással. Itt asztalhoz jött a rendelés, nem büfé volt, és egészen hangulatos kis atmoszférát is teremtettek. Az eredmény gyakorlatilag ugyanaz volt: telis-tele bendők.
A nagy evéseket a sejthetőnél sokkal aktívabb programok szakították meg, ugyanis bőségesen nyílt alkalmunk mindenféle vízi sport kipróbálására is! Innen folytatjuk.
