„De ugye eljössz még,
Ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést!”

-Karthago-

Nem az elefánt dübörgést fogjuk hallani, hanem ahogy Európa legnagyobb ultra csoportja a híres Südtribüne-n egyetlen hatalmas sárga falként felmorajlik majd, amint...

Az elmúlt időszakban a minőség a mennyiség rovására ment, és ennek következtében, noha a Kínáról szóló írás elkészítése elegendő lett volna 6 hagyományos szösszenet bitbe ágyazásához is, kevés új bejegyzéssel ajándékoztuk meg a nagyérdeműt, holott élményeink észben rögzítéséhez már jegyzeteket kell készíteni. Egyre tetemesebb az „erről majd még kell írni a blogon” lista, melynek pontjaira most nagy ívben szórnánk néhány pipát ezzel az egyveleggel, mielőtt elhajóznánk a lemenő nap fényében – de erről majd holnap!  

A hét fő eseménye, hogy beköszöntött a tél! Két nap is havazott, ami összesen vagy 4-5 inch csapadékot hozott. Ennek eltakarítása zökkenőmentesen és sósan történik, ipari mennyiségben képesek kiszórni a kis kék kristályokat a járdákra, a Breaking Bad rajongók azt hihetnék, hogy meth-ben járnak bokáig. A közlekedésfelügyelet néha túlságosan buzgó is, egyik nap hajnali 3-kor riadtam fel arra, hogy éktelen robajjal tologatja a havat egy monstrum az ablakunk alatt lévő parkolóban(!). Reggel ezt megfejelték némi hólapátos kapirgálással is, ugyanis az eltolt hó néha komoly barikádokat képez a kint hagyott autók körül. A hőmérséklet is drámaian leesett, a már említett „valódi hőérzet” rovatba olyan számok kerültek, mint például a -8… Fahrenheitben! A szél szó szerint arcunkra fagyasztja a mosolyt, de a beszerzett télikabátok és Erika usánkája állják a sarat havat. Ez már az a tartomány, ami egyszerűen fájni tud, főleg az ember arcán… Az időjárás jelentés után tovább után rövid híreink jönnek!

Heti rövid híreink következnek, szponzoraink az Easton, a SEARS és a UPS lehetnének, de mivel mit sem tudnak erről a posztról, így alighanem a honoráriumot is elfelejtik majd kiutalni… ennek megfelelően nem fizetett termékelhelyezések találhatóak a posztban! 

“In a sky full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
In a world full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
Crazy... 
In a heaven of people there's only some want to fly, 
Ain't that crazy? “

-Seal-

Először is egy megasztároshoz méltóan “szeretném megköszönni azt a sok-sok szeretetet, amit tőletek kaptam!” Komolyabbra fordítva a szót, tényleg köszönök minden felköszöntést, jókívánságot, I feel so loved! :)

Életem egyik legélménydúsabb szülinapját tölthettem itt, köszönhetően Dávidnak, aki minden kívánságotokat teljesítette, szóval a “sok-sok boldog” megvolt. Mindez természetesen meglepetés formájában, és mindehhez természetesen ragyogó időjárást is mellékelve. (Utóbbi tudtommal genetikailag jár a Jesch családnak – köszönet és hála minden felmenőnek!)

„- Itt Rap-001, hívom a tornyot, tornyom a hívót!
- Tengó papa, szevasztok, hej!
- Itt Bábel-torony, nyugi Rap-001, várni kell PJ-93 miatt, már zuhan! ... Földet ért. Leszállási engedélyt megadom.
- Rendben a látási viszonyok kitűnőek, hol a leszálló pálya? Megkezdjük a süllyedést.
- Zuhan a vérnyomásom!
- Radír ellenőrzést kérek.
- Radír rendben.
- T-Boy enged ki a kerekeket.
- Megtörtént MC, imádom a kerekeket.
- Misel mit csinálsz?
- Repülők!”

-Rapülők-

Vasárnap hajnali fél 7 felé jár az idő. A beígért eső és szél még csak nyomokban sem képviselteti magát, a keleti horizont felé egy habfehér Chevrolet Malibu hasítja a wisconsini pirkadatot. A két utas kellemes fáradtsággal és várakozással teli izgalommal kémleli a pitymallat első fényeit, melyek varázslatos színűre festik az épp megfelelő helyen tartózkodó egyetlen felhőcsíkot. A vidám mosolyok mögött más-más érzések lapulnak. Az egyik tudja, mi következik majd, magában izgalommal vegyülő félelem sikít éles hangon: „megvesztél ember, cserbenhagysz engem, a belső éned? Hát nem együtt rettegtünk 20 éve akár egy lankás domboldalon? Elfelejtetted már amint kitört rajtunk a frász a pesti hullámvasúton? Repülőgép??? Tudod te, hogy milyen magasan van az???”. A másik boldog mosollyal pergeti maga előtt az előző napi megannyi élményt, és várakozással teli kíváncsisággal tekint az elé, vajon mihez kell az útlevél? Vajon milyen meglepetés vár rá? És vajon pontosan milyen szín is az, amire éppen megfesti a gigászi művész az ég aljára kifeszített vízpára vásznat…

„That's football guys, that's all it is!”

-Any given Sunday-

Vannak dolgok, amikhez nagyon értnek az amerikaiak. Ezek közé tartozik a sportesemények lebonyolítása és a megfelelő körítés, hangulat megteremtése, valamint az egyetemeken az együvé tartozás érzésének már-már fanatikus szintre emelése. Beléptél a kampusz területére… ezzel véged van: nem vagy már olasz, magyar, japán, kínai, amerikai… piros vagy fekete póló feszít rajtad, büszkén veszed le a polcról a „W”-s termékeket, mert ide tartozol: borz vagy, Badger, az ország egyik legjobb „a világ legfantasztikusabb” felsőoktatási intézményének építőeleme és az ezt országos szinten reprezentáló bajnokesélyes futballcsapat szurkolója! 83000-s stadion, 77000 néző (ez nem konferencia meccs volt, ezért is lehetett pár üres hely), vörös szőnyegként hömpölygő tömeg, vadászrepülők, egész pályás amerikai zászló, zenekar, speaker, rock’n’roll és egyszer csak azon kapod magad, hogy nem csak illendőségből, hanem őszintén ugrasz fel ordítva Russel Wilson megindulása láttán: menj, menj, menj, óóóóóóóóóóóóóó!:) Ez a foci itt… nem csak egy sport… (emiatt ez a sztori mind a kettőnk szemszögéből megírásra kerül, képek, videók sajátok, kivéve a hivatalos összefoglalót és a jump-ot a diákszektorból)

Midőn megemlítettük a blogot, számos ismerősünk azonnal jelezte: „Rakjatok fel majd jó sok képet!”. Mivel a vevőnek mindig igaza van, továbbá az olvasó az első, és aki korán kel aranyat lel, így most jön néhány nem túl agyon magyarázott kép.  

Vasárnap délelőtt pihenés gyanánt a Mendota tó felé vettük az irányt, hogy kihasználva a kínálkozó vízfelületet, evezőt ragadjunk. A cél két egyes kajak lett volna, de a kínálat nem megléte okán végül kettes kenu lett belőle. Persze nem versenykenuról beszélünk, hanem egy masszív fémjószágról, de a bemutatott – nem tudok jobb szót használni, legfeljebb csak idézőjelekkel tompítom a burkolt nagyképűség látszatát – „teljesítményünk” alighanem minden alapot megadott volna arra, hogy letagadhassuk származásunk: még hogy kenus nemzet… Megtettünk 1 óra alatt pár száz métert, azt is olyan nyomvonalon, mint egy átlagos évi komplett gyümölcstermés folyékony halmazállapotú manifesztációját egymaga betakarító gazda reggel 8-kor a hegyről hazafele egy dupla 8-assal ellátott Csepel bicikli nyergében, amelynek pedálja maga köré tekerte a bomló csehszlovák szöszmösz-mackó szárát. Kiderült továbbá, hogy Erika bátrabban áll ki egy csúszós kőszikla peremére párszáz méter magasan, mint ahogy egy kenu önálló himbálódzását tűri a csónak orrában.:) Újabb képpel gyarapodott az „amikor nem volt őszinte a mosoly” gyűjteményünk.Rólam nincs kép, mert annyira végképp nem voltunk stabilak, hogy a fényképezőt előre adjam...:)