Ismét összegyűlt egy csokorra való apróság, amit most szélsebesen UTF-8 karakter kódolásba szedek elalvás előtt, bár részben talán már utána is.  

"You can tell a lot about a person by what they sell at their garage sale. What kind of books they read, what kind of music they listen to ..."

Tegnap előtt ünnepeltük a 4. itt töltött szombatunkat, méltó módon egy mérsékelten magasztos zarándoklattal a helyi bevásárlóközpontba. E jeles alkalomból – miközben Erika szorgalmasan gyártja a konyhában a ’cookie’-kat - elérkezettnek láttam az időt arra – na jó, valójában elment a net és nem tudok mást csinálni -, hogy adósságunkat törlesztve beszámoljak a legelső hétvégénk első napjáról, avagy a letelepedésünk harmadik akkordjáról. (Egyben jó reggelt kívánunk Katinak most, hogy megint nem hiába ül le reggel a gép elé a munkába érkezve:) )

Nem gondolom, hogy ketten együtt túl hülyék lennénk ahhoz, hogy megértsük… de ez egy sz**”

-gondolatok szakadó esőben egy megállóban a menetrendet lapozgatva-

Vasárnap újabb jelentős lépést tettünk afelé, hogy igazán otthon érezzük magunkat a városban. Olyan dologra vetemedtünk, amit amerikai csak különlegesen indokolt esetben tesz: felszálltunk a buszra – nosztalgikus jelleggel a hetesre -, tettük mindezt szakadó esőben és nem azért, mert az autónkat elvontatták egy lejárt parkolóóra mellől, hanem mert így mulat egy magyar! Röviden: a lassacskán a csádi államkassza ürességéhez hasonló hűtőszekrényünk különösen indokolt feltöltése miatt ismét kilátogattunk a helyi oázisba, a Woodman’s üzletébe. Az „ismét” szó jelenléte némi magyarázatra szorul, hiszen első bevásárlásunkról még nem esett szó, így most rossz tanárhoz méltó módon elvárjuk az olvasóktól, hogy egy korábbi időpontról szóló későbbi poszt anyagát ismerjék a mostani előzményeként. Ahogy egyszer egy kedves ismerősünk megjegyezte még egy debreceni matekverseny során elkövetett éjszakai kártyázás alkalmával:  

„Nem eddig kellett volna, hanem most kellett volna előtte.”