„De ugye eljössz még,
Ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést!”

-Karthago-

Nem az elefánt dübörgést fogjuk hallani, hanem ahogy Európa legnagyobb ultra csoportja a híres Südtribüne-n egyetlen hatalmas sárga falként felmorajlik majd, amint...

 „Blue 92, cross… Hut-hut!” 

Az utóbbi időben a cikkek megjelenési frekvenciája olyannyira lecsökkent, hogy az olvasó azt hihetné: egyre távolodunk otthonról, a Doppler-effektus kiterjedt az információ áramlására is… Valójában csak a blogon eddig nem reprezentált dolgos hétköznapok közvetett hatásai érződnek. Amíg újra feltöltődnek a kis .doc dokumentumok bytejai, megosztanánk az NFL films által készített klipet a szezon legszebb felvételeiből. Noha továbbra sem vagyok hatalmas amerikai foci rajongó, azt azért el kell ismerni, hogy a sportág körítése és technikai háttere lenyűgöző! Tovább után lassítások, amorf módon deformálódó testrészek, ide-oda táncoló bogyók és repülő gladiátorok a tojáslabda birodalmából (annak is érdemes megnéznie, akit hidegen hagy az egész sport)! 

„We smell roses!”

-minden létező hírforrás és internetes felület a városban ma reggel-

Kicsit megszakítjuk a Kalifornia beszámolót az amerikai fociért lelkesedő olvasók kedvéért. Tegnap ugyanis egy viszontagságos alapszakasz után a már-már dél-amerikai vallásos foci imádatot is elhomályosító módon szeretett egyetemi csapatunk megnyerte a BIG10 konferencia döntőjét a szívből utált és rettegett Michigan State Spartans ellen a legjobb amerikai foci meccsen, amit valaha volt szerencsém látni. No nem a helyszínen, hanem egy halom pirosba öltözött egyetemista közt a Union South bárjában. Tovább után két kis video, őrületes végjáték és néhány trükkös játék az ellenféltől (közben időzzünk azért el az arcokat pásztázva a fenti képen… a srácok 19-22 évesek)!  

„Hockey captures the essence of Canadian experience in the New World.  In a land so inescapably and inhospitably cold, hockey is the chance of life, and an affirmation that despite the deathly chill of winter we are alive.”  

-Stephen Leacock-

Sportos napokat élünk, és nem csak azért, mert a fokozatosan hűlő időjárásban egyre szaporábban pedálozunk az egyetem felé, hanem mert a héten háromszor is voltunk futni. Na de nem is ezért kezdtem bele a mondatba, hanem mert eljött az év azon 3 hete, amikor szinte tiszteletbeli kanadaivá avathatjuk magunkat: HOKI időszakot élünk! Pénteken láttuk az első férfi egyetemi meccset, vasárnap következik a Blackhawks-Canucks Chicagoban, jövő pénteken pedig a Minnesota elleni rangadó szerény kis városunkban.

„Floorball! Live to play it!”

-Szlogen, Szingapúri női VB, 2006 2005-

Az a fura érzés lett úrrá rajtam, hogy még a tavalyi elbaltázott szezonunk után is hiányzik a floorball, hiányzik a sport. A kartali edzés talán nem – kivéve persze ha Zsoca mentálisan felkészít az autóban kifelé -, de a hétfői mindenképpen, nem beszélve a hétvégi meccs adrenalinjáról. A társaság, a futkározás, a labdakergetés, az a semmihez sem fogható pillanat, amikor gól után a magasba emeled a kezed. Próbáltam pótolni kosárlabdával, de hát fehér ember ritkán zsákol. A múlt héten egy fekete srác majdnem eltörte mind a két csuklóm… egy passzal… Ettől még jó mozogni, de a játékhoz annyit tudok hozzátenni, mint egy tartalék labdaszedő a Real-Barcához. A fociszezon lezárult, erről majd lesz híradás még – megszégyenítettük Dél-Amerika teljes labdarúgó múltját -, viszont kezdődik a floorhockey jövő héten! Ismét bebizonyosodott: ez az én világom, még ha a labda nem is gömbölyű, meg nem is labda, az ütő meg 1,5 kiló legalább és begörcsöl az alkarom 5 perc alatt.

„Every day is a great day for hockey.”
Mario Lemeiux 

Péntek este meglátogattuk a város sport infrastruktúrájának másik büszkeségét, a hoki meccseken 15000 néző befogadására alkalmas Kohl Centert. Az alkalom az volt, hogy délután a férfi kosárlabda szezon jegyei után kutatva a Badgers honlapon ráakadtam a női jégkorong bilétáira. Kiderült, hogy az alacsony érdeklődés miatt ezek mindösszesen 5$-t kóstálnak, azaz egy akciós Subway szendviccsel vannak egy árban. Őszinte kíváncsisággal felvértezve bicikliztünk végig a városon a metszően hideg, szörfözésre alkalmas szélviszonyok közepette, hogy láthassuk az elmúlt év nemzeti bajnok csapatát – tavalyi szezon videóért katt ide -, mely éppen 31 mérkőzés óta volt veretlen.

„This is LA baby… Latino land…”

-Shane Vendrelle /Shield/ -

Ha nem is LA és nem is latino land, de azért itt „északon” is könnyedén meg lehet találni azt a kis földdarabot, amit bizony a spanyol nyelvterület szülöttei uralnak. Nem kell hozzá nagy gondolat, hogy ráeszméljünk: azt a mintegy fél hektáros zöld gyepet kell keresnünk, amit vékony mészcsíkok szegélyeznek karthagoi bikabőr helyett… A hagyományos, európai foci pályákat! Kosaraztam már feketékkel, most pedig volt szerencsém „szambázni” a déliekkel!  

A kezdeti elfoglaltságok után első írásomhoz az impulzust az elmúlt két hét első komolyabb szellemi tevékenysége adja, nevezetesen életem első amerikai foci élménye. Most már írhatnám úgy is, hogy ez a labdajáték is végtelenül egyszerű, mint a többi. Bizonyos szabályok betartásával küzd két csapat egy bogyóért, aminek igazából semmi haszna… vagy mégis? Az biztos, hogy a jövőben nem fogok ilyet továbbra sem nézni a tv-ben, de ezt most őszinte lelkesedéssel szurkoltam végig.

Előéletemről tudni kell, hogy élőben meccset (nem közvetítést) akkor láttam európai fociból, amikor még édesapám emlékezett arra, hogy a Letenye SE NB2-es csapat volt, és az otthoni pálya szélén, a füvön álló szotyizó bácsik közül alig láttam ki a pályára. További egyetlen -Dáviddal közös időszámításunk előtti -fergeteges hangulatú mérkőzésen pedig még Bécivel vettem részt 2005-ben, amikor a Magyar vízilabda válogatott játszott a japánok ellen a Margit szigeten. Aztán voltunk már együtt Magyarország-Norvégia jégkorong meccsen, ahol mivel nem látni a labdát a játékot éppen tanulni vágyó közönség, ha megfeszül sem képes fejleszteni ismereteit.

„That's football guys, that's all it is!”

-Any given Sunday-

Vannak dolgok, amikhez nagyon értnek az amerikaiak. Ezek közé tartozik a sportesemények lebonyolítása és a megfelelő körítés, hangulat megteremtése, valamint az egyetemeken az együvé tartozás érzésének már-már fanatikus szintre emelése. Beléptél a kampusz területére… ezzel véged van: nem vagy már olasz, magyar, japán, kínai, amerikai… piros vagy fekete póló feszít rajtad, büszkén veszed le a polcról a „W”-s termékeket, mert ide tartozol: borz vagy, Badger, az ország egyik legjobb „a világ legfantasztikusabb” felsőoktatási intézményének építőeleme és az ezt országos szinten reprezentáló bajnokesélyes futballcsapat szurkolója! 83000-s stadion, 77000 néző (ez nem konferencia meccs volt, ezért is lehetett pár üres hely), vörös szőnyegként hömpölygő tömeg, vadászrepülők, egész pályás amerikai zászló, zenekar, speaker, rock’n’roll és egyszer csak azon kapod magad, hogy nem csak illendőségből, hanem őszintén ugrasz fel ordítva Russel Wilson megindulása láttán: menj, menj, menj, óóóóóóóóóóóóóó!:) Ez a foci itt… nem csak egy sport… (emiatt ez a sztori mind a kettőnk szemszögéből megírásra kerül, képek, videók sajátok, kivéve a hivatalos összefoglalót és a jump-ot a diákszektorból)

“Billy, listen to me. White men can't jump.”

- Zsákolj, ha tudsz - 

A mozgás és labdajátékok iránti olthatatlan vágy felülkerekedett az emberi méltóságomon, így történt, hogy 2 napja Javier – a velem egy irodában tevékenykedői chilei doktorandusz – társaságában tiszteletem tettem a SERF már említett épületében némi kosárlabdázás okán. Ezalatt Erika letesztelte a nagymedencét, és mind a ketten megállapítottuk, a már korábban megismert NAT több szemszögből is jobb hely.

„In no way can sport be considered a luxury object.”
-Pierre de Coubertin- 

A vásárlások folyamának taglalását megszakítjuk ismét, mégpedig leghűségesebb kommentelőnk kívánságának teljesítése okán: mivel tegnap csütörtökön tiszteletünket tettük az egyetemi sportkomplexumok egyik épületében – mert van több -, így adunk némi betekintést abba, hogy a sok kövér, lusta, elhízott, egészségtelen:)) amerikai egyetemista hol lelhet örömet a mozgásban!