„Nem tudom fürdettek-e már tyúkot folyékony hidrogénben… még nem??”

-ELTE Fizikus szak (2007) szállóige R.M. munkássága nyomán-                            

A floridai élménybeszámolót teljes egészében fel lehetne építeni olyan dolgok füzéréből, amit most csináltunk először a történelem során, és ehhez még folyékony hidrogént sem kellett használni. Most azonban még nem a többé-kevésbé napsütéses kalandokról lesz szó, hanem néhány válogatott esetről az elmúlt hetekből, amelyeket követően magunkban – vagy néha magunkon kívül is – elmosolyodtunk: „Óóó, hát ilyen se történt még velünk!”. Tovább után bemutatjuk, hogy egy azon írásban megférhet egymás mellett a Száguldó Őrnagy, a sarki drogdíler, egy kémiai Nobel-díjas és egy amerikai vámtiszt is! 

"Chicago is an October sort of city even in spring."

-Nelson Algren-

A Buffalóba vezető utunk során Chicagoban tett rövidke látogatás során a város emlékezetes módon nem hogy nem lopta be magát a szívünkbe, de egyenesen komoly fenntartásokat támasztott azzal kapcsolatban, hogy mennyi időt akarunk ott eltölteni a továbbiakban. Hogy érzékeltessem a blog archívumának méreteit, magunkat fogom idézni:  

„A jármű gond nélkül le is tett minket Chicago belvárosában, ahol aztán hajnali 6-kor a kihalt, büdös, gusztustalanul koszos, és a számtalan látott film miatt akaratlanul is ijesztő utcákon át magunk mögött hurcibálva a kis bőröndöt megkerestük a metrót. Ha a fenti jelzőkkel írtam le az utcát, akkor a magyar nyelv eszközkészletét végtelenül szegényesnek érezném annak érzékeltetésére, hogy mennyire nyomasztó volt a földalatti vasút szolgáltatásait igénybe venni.” 

És hogy egy füst alatt a hitelességünk mellé odabiggyesszek egy kérdőjelet, amelyre aztán rögvest egy felkiáltójel formájában meg is adjuk a feleletet: helyreigazítás következik! Chicago ugyanis a kétségtelenül kevésbé impozáns, és a filmek miatt sztereotip előítéletektől nem mentes környékein túl igazán élhető, sőt: egyenesen szép részekkel is rendelkezik. A látogatásunk azért sikerült igazán jóra, mert elvárásainkat nagyjából a 0 szintre degradáltuk, ehhez képest csupa pozitív élmény ért minket a röpke 30 óra alatt.

“In a sky full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
In a world full of people, only some want to fly, 
Isn't that crazy? 
Crazy... 
In a heaven of people there's only some want to fly, 
Ain't that crazy? “

-Seal-

Először is egy megasztároshoz méltóan “szeretném megköszönni azt a sok-sok szeretetet, amit tőletek kaptam!” Komolyabbra fordítva a szót, tényleg köszönök minden felköszöntést, jókívánságot, I feel so loved! :)

Életem egyik legélménydúsabb szülinapját tölthettem itt, köszönhetően Dávidnak, aki minden kívánságotokat teljesítette, szóval a “sok-sok boldog” megvolt. Mindez természetesen meglepetés formájában, és mindehhez természetesen ragyogó időjárást is mellékelve. (Utóbbi tudtommal genetikailag jár a Jesch családnak – köszönet és hála minden felmenőnek!)

„Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.”

-Nicholas Sparks-

Gondban vagyok. Hazaértem az egyetemről 10 és fél óra után, lehuppantam a kanapéba, ölembe vettem a laptopot, és hosszas késlekedés után éppen neki akarok állni a Niagaránál tett kirándulásunk krónikájának, de nem találom a megfelelő szavakat. Azt hittem könnyű lesz, hiszen mindenki hallott már róla, majdnem mindenki látott róla képeket, és mindenki azt hiheti, hogy el tud képzelni egy nagy vízesést. És nem… Itt ülök, velem szemben a falon a beszerzett poszterünk díszeleg rajta a természet eme lenyűgöző alkotásával, és még sem megy igazán… Mert mit mondhatnék, amit nem mondott el még más? Mit mutathatnék, amit nem láttatok már máshol? Semmit… semmit, mert egyszerűen nem lehet visszaadni azt az érzést, amit az ember ott él át. Soha nem voltam ilyen karnyújtásnyi távolságra ilyen döbbenetes és lehengerlő erőtől. Nem éreztem még magam ilyen pindurinak, és őszintén örültem annak, hogy meg tudtam lepődni. A Grand Canyonban tett kiránduláshoz tudnám hasonlítani az élményt. Ott is tudtam, hogy mit fogok látni, tudtam, hogy nagy lesz, de amikor az ember odatámaszkodik a korláthoz, mit odatámaszkodik, amikor kiszáll az autóból, és meglátja a korlátot a felemelkedő pára előterében, akkor nem akar mást, csak szaladni, mint egy kisgyerek, és tátott szájjal csodálkozni! Mert nem tehet mást! Tovább után előzmények, amíg megtalálom a megfelelő hangot!

Az USA-val kapcsolatban számos sztereotípia él a köztudatban. Ezek jelentős része kisebb vagy nagyobb mértékben felfújt, de valós tényen alapuló közhely, mások viszont teljesen képtelen badarságok, amelyeket valahol az irigység, valahol pedig a mi életszemléletünktől gyökeresen különböző dolgok iránt érzett ellenszenv táplál. Itt most nem is térnék ki a két kedvencre: minden amerikai kövér és/vagy hülye, de legalább unalmas és antiszociális… már épp eleget koptattam a billentyűket a témakörben korábban, és tapasztalatom szerint a vaskalapos USA gyűlölők - akiknek legközvetlenebb kapcsolata az államokkal a Knight Rider volt 86-ban - amúgy is meggyőzhetetlenek. Van viszont egy dolog, ami kétség kívül igaz: autó nélkül pokoli nehéz! Lássuk, miként hidalhatjuk át a 3 gyerek, 5 szoba és 4 kerék hiányát! 

„Houston, a Sas leszállt”

-Neil Armstrong- 

Rengeteg dolgot lehetne írni az első 3 nap történéseiről, így most megragadom az alkalmat, és egy kicsit faragok a lemaradásból. Ha valaki nem igazán érdeklődik az iránt, hogy miként lehet berendezkedni egy csak bútorokat tartalmazó – azokat is egymás hegyén-hátán a sarokba dobva – lakást 0-ról közel minden igényt kielégítőre nagyságrendileg 100$ befektetésével, és hogy mi köze ennek egy márkás korcsolyához, na meg egy csengetéshez, az semmiképp ne klikkeljen a továbbra! Dióhéjban: ez volt mindkettőnk életének leghosszabb bevásárlása, és mivel egyikünk sem nagy rajongója ennek a tevékenységnek, ellenben nem szeretjük feleslegesen elengedni az elnökök kezét, így elég strapás is volt a megfelelő dolgok megtalálása (a dolgok sorrendje lehet már keveredik, de egyrészt kiégett a memóriám egy idő után, másrészt meg minden megtörtént, így az olvasót ne zavarja össze ez az apróság: a leírtak megtörtént eseményeken alapulnak).

„Hát igen, itt nem a Szűz Mária mozaikja van kint, hanem Jordané...”

-Erika- 

Amint egyszer egyik ismerősünk megjegyezte annak idején egy legendás palini focizás alkalmával: “minden nőnél megvan az a szög, amiből jól néz ki! Vegyük például X barátnőjét... őőő... na itt például nincs...”. Ez a végtelen bölcsesség fokozottan igaz egy ingatlanhirdetésre, legyen az albérlet, nyaraló, vagy bármi más. Kedvencünk egy görögországi eset, amikor a tenger 200 méterre volt: igen, légvonalban. Közte autópálya, vasút, kerítés, lezárt strand. A mi strandunk pedig úgy 1,5 kilóméterre... Mielőtt betoppannánk jövendőbeli lakásunkba, repüljetek velünk Madisonig, avagy itt az ideje az első postnak, ami szombat hajnalban gépelődik, és ki tudja mikor kerül fel a blogra!

Amerikában autót bérelni jó! Nem csak azért, mert sok helyen meg lehet tenni relatíve kedvező áron, kellemes kezelőfelületeken, mert egyszerű a felvétel és leadás, olcsó a benzin és mindig lehet parkolni, hanem mert ezzel a művelettel kapcsolatosan rendszeresen érik különböző élmények az embert! Tovább után bomba üzletekről, repterekről és a Ford Mustang kabrió legendájáról!