120. Olasz ízek

 2012.03.23. 05:14

"Olaszul mindenki tud, csak még nem mindenki tud róla"

-Varga János-

 

Csütörtök esti programunk a Taste of Italy (Olaszország íze) volt, amire a múltkori, hanyagul megrendezett brazil est után némi fenntartással, de annál kíváncsibban mentünk el. Kíváncsiak voltunk, vajon mivel rukkolnak elő, ami esetleg számunkra is újdonságként hat. Az igazat megvallva nem sok (új) információval halmoztak el, de az ország bemutatása, illetve az egész program nagyon jól sikerült.  

 

Címkék: olasz wisconsin blog

116. Tavaszi kikelet

 2012.03.16. 04:18

„Az örök nap még bágyadtan ragyog,

De tavaszosok már a csillagok

S az éjszakában zizzenő neszek,

Egy új világ susogja már: leszek!”

-Juhász Gyula-

Rövid itt tartózkodásunk alatt már megtapasztaltuk, hogy az itteni időjáráshoz képest az OTP részvény árfolyama egy sziklaszilárd, kőbe vésett állandó. Amíg otthon pontosan tudhatjuk, hogy az esetek 90%-ban melyik irányból fúj a szél, honnan jöhet felhő, nagyságrendileg hány fok várható, addig itt ezek a fogalmak teljesen értelmüket vesztik. Az áramlatok teljesen véletlenszerűen hol a sarkvidék felől, hol a Nagy-tavak felől, hol a forró préri irányából süvítenek komoly erővel, és a megvadult nyáj módjára vágtázó bárányfelhők nem győznek átbucskázni egymáson a gyönyörű kék háttér előtt. Kinézve az ablakon szinte semmit nem tudunk meg az időről, maximum azt, hogy esik-e. Két egymást követő nap előfordult, hogy az azonos látkép mintegy 15 Celsius különbséget rejtett el a napsugarak mögé. Tovább után kitavaszodik!

Címkék: tavasz időjárás wisconsin tornádó wisconsin blog

Pénteken ismét kultúrálódni indultunk, ez alkalommal nemzetközi diákestre. A programot látva a „nemzetközi” nagyjából kimerült az ázsiai körrel, amit ugyan kicsit furcsállottunk, de mindenképpen kíváncsian vártunk. Utólag belegondolva azonban nem is olyan meglepő ez az aránytalanság, hiszen az itteni külföldi diákok több mint 80%-a ázsiai, és az eddigi tapasztalataink alapján az ilyen nemzetközi diákok szervezete által tartott rendezvényeken még nagyobb arányban ők az érdeklődők. Miért lenne a fellépők aránya másként?

 

Arra, hogy nem Ázsiában vagyunk, a szünetek közben azért emlékeztettek, ugyanis a színpadi munkák alatt egy amerikai páros szórakoztatott minket igazi megasztáros stílusban.... vagyis a közönséget, mert minket, konzervatív európaiakat inkább csak felháborítottak, aztán túllépve ezen végülis elérték céljukat, mert magukat a szemünkben nevetségessé téve tulajdonképpen mi is jól szórakoztunk.

Címkék: zene kultúra wisconsin blog

„Nem hiszem, hogy túl sokan szeretnénk a valóságot látni, akár színházban, akár moziban. Csak valóságosnak kell látszani, mert a valóságot egyikünk sem tudja túl sokáig elviselni.”

-Alfred Hitchkock-

Lehet van olyan olvasó, akit megzavartunk, de nem, nem a fraktálokról lesz szó! Páratlan gyorsasággal, mindössze 2 nap késéssel fogunk most beszámolni a vasárnap történtekről, így az olvasókat kivételesen megkíméljük attól, hogy kibogarásszák a leírtak koordinátáit a tér-idő kontinuumban. Az idő mellett ugyanis a tér is egyszerű: a városban maradtunk, és a fenti idézet szellemében moziba indultunk, hogy elvarázsoljon minket az IMAX 3D élmény a Disney legújabb, negyed milliárd dollárt kóstáló produkcióját prezentálva. Tovább után arról, hogy miért is preferáljuk a valóságot, valamint 4 karú marsi lovasokról és a nagy igazságról: a kevesebb dimenzió néha több, avagy „mondd el egy pontnak, hogy mi az az egyenes”.

Címkék: mozi imax wisconsin blog

105. Kultúrsokk

 2012.02.13. 14:11

Az elmúlt hétvégéken több programon is részt vettünk pusztán szórakozásból, eközben azonban sokat tanultunk is. A második félév beindulásával ismét válogatni lehet az egyetemi rendezvények között, legyen az nemzetközi diákszervezet programja, zene, mozi, tudományos előadás.

Címkék: tél pakisztán külföldiek jég nadia robert west uow m british columbia wisconsin blog

„…havat hord a szél…”

-Beatrice- 


Az már régóta tudott dolog, hogy a hírforrások egy jelentős része sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy VV Alekosz látta a Fény utcai piacon egy doboz töpörtyű majszolása közben BB Jolánkát, miközben az Kiszel Tünde reggeli zacskós tejének kiszakadásáról olvasott a Bors magazin fölé hajolva egy mérsékleten trendi színű pufidzsekiben, amit ráadásul a sarki halárus pultjának támaszkodva össze is maszatolt egy szatyornyi Norbi update sózott hering kézhezvétele közben, mint mondjuk a világ vezető külföldi híreit, vagy uram bocsánat egy korszakalkotó tudományos eredményt. Azt is tudjuk, hogy sportcsapataink vagy világklasszis teljesítményt nyújtanak, vagy a játékvezető szemet kiszúró módon csalt ellenünk, esetleg “magyaros módon összeomlottak”, vagy a világ szégyenei, akikbe a tepertős pogácsa is kár, nem hogy a pénz… Szociológia szempontból érdekes, morálisan pedig ingoványos volt látni, hogy a kézicsapat kezdeti lendületét a nép fiainak egy tetemes hányada Nagy Laci gyalázásával “ünnepelte” a Facebookon. Mindezek fényében is meglepő azonban, hogy még az időjárás jelentés is lehet bulváros! Tovább után megpróbálunk felnőni a feladathoz, hogy megint szót emeljünk az itteni télről immár megfelelő hangnemben!

 

Címkék: időjárás wisconsin wisconsin blog

 „Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény…”

-Ady Endre-

 


Az elmúlt időszakokban a 11 éves ciklusnak megfelelően felerősödő naptevékenység nem csak a föld légkörét bombázta töltött részecskékkel, hanem a januárban téli álmot alvó kalandvágyunkat is feltöltötte néhány Coulombbal – ebben a még Noé által használt mosógép és az öblítő hiánya nagyban segítette az univerzumot, gyakorlatilag már egy darab nedves fa felé közeledve is ívet húzunk… Madison ugyanis hiába van minden érzetünk ellenére délebbre Budapestnél, nem csak a hideg levegő kúszik le a sarkvidékről, hanem a csodálatos természeti jelenség is tiszteletét teszi különleges esetekben!

 

Címkék: északi fény wisconsin blog

97. 20$? Mit szólnál 10-hez?

 2012.01.16. 05:20

„Nem, nem... csináld normálisan! Alkudozz rendesen!”

-Álszakáll árus, Brian élete-

A héten ismét internet szolgáltatót váltottunk... na nem mintha elégedetlenek lettünk volna, de ismét elköltözött a router tulajdonosa. Sajnos ezúttal is elmaradt az időben történő értesítés, egyszerűen egyik este egy ajtóra tűzött papírfecni tudatta velünk a sávszélesség 0 bit/s-re történő korlátozását, valamint emlékeztetett 30$-nyi köztartozásunkra. Kezdődhetett tehát ismét a szomszéd vadászat, melynek lefolyása az "annyira amerikai" rovatba kívánkozik!

Címkék: internet wisconsin blog

96. Természet a januári télben

 2012.01.11. 01:05

Ha nem néztünk volna ma reggel időjáráselőrejelzést, már azt hinném, tényleg elmarad az idei tél. Sajnos jönnek azok a hideg szelek, nem is lassan, de még pár napig élvezhetjük a tavaszias napsütést, és a pluszokat (°C-ban). Jelenleg nem ment még délebbre a kacsák, ludak és egyéb vándormadarak egy része, hiszen tudnak még itt is halászni.

Címkék: állatvilág madarak wisconsin madison wisconsin blog

91. Amikor a busz vár...

 2011.12.30. 22:04

„A busz vonat nem vár...”

-Demjén Ferenc-

Ezen a blogon már többször intéztünk kirohanást az általánosító negatív sztereotípiák ellen, így most sem szeretnénk elragadtatni magunkat és Berki Krisztiánt meghazudtoló módon átlendülni a ló túlsó oldalára egy pozitív élmény hatása alatt állván, de nem mehetünk el leütés nélkül a ma reggeli apró csoda mellett. Tovább után egy kis nem mindennapi tömegközlekedés!

Címkék: busz wisconsin blog

„Az emlékezés az egyetlen Paradicsom, ahonnan nem lehet kiűzni minket…”

-Jean Paul- 

Odahaza már a legtöbben alighanem túl vannak a nagy ünnepi étkezés maraton első felvonásán, és talán már az anyukákat-nagymamákat tegnap őrületbe kergető bejglik is felvágásra kerültek, de nálunk még csak most kel fel a karácsonyi nap. Tovább után válasz arra a kérdésre, hogy a híres wisconsini tél mennyire ajándékozott meg minket fehér Karácsonnyal.  

Címkék: karácsony wisconsin blog

„Másnap reggel az idő annyira mocskos volt, hogy alig érdemelte meg a nevét, ezért Dirk elhatározta, hogy inkább Stanleynek fogja hívni.”

-Douglas Adams: A kétség lazaca- 

Bizonyára mindenki számára ismerősök az olyan napok, amikor az ember már a felébredés pillanatában tudja: számos agysejtjét megkímélné a stressz fehérjék ostromától, ha inkább fordulna egyet, és még a naptárból is törölné az adott dátumot. Az ilyen napok rendszerint orvul csapnak le – igen gyakran front kíséretében -, és derült égből lesújtó villámcsapásként gyújtják lángra az elképzelt tervek halmazát. Garfield óta mindenki tudja, hogy a statisztikai 1/7-nél sokkal valószínűbb, hogy az ilyen nap hétfő… Az objektivitás kedvéért most tehát megírom nektek az eheti hétfő burleszkbe illő történetét, csak hogy lássátok: nem minden szelet zsíroskenyér esik talpra itt sem. Miközben pedig ezt olvassátok, reményeink szerint valahol Ottawa és Montreal közt szeljük a kilométereket!

Címkék: időjárás pech uow m engine research center wisconsin blog

56. Mindennapok a vegyész karon

 2011.09.27. 07:03

Egy hónap egyetemi tapasztalatait szeretném megosztani veletek. Ennyi idő talán elég volt ahhoz, hogy az eddigi benyomásaim már lényegesen ne változzanak az itteni viszonyokról, ha mégis, majd azt is megírom.

 

Címkék: oktatás kémia fatima nadja uow m kémia labor kerim wisconsin blog

Most angol small talk-ot kezdeményezek, és ejtenék pár szót az itteni időjárásról. Ugyan a jégkorszak még nem köszöntött be, de az már most érezhető, hogy ez itt más, mint otthon. A legnagyobb különbség, hogy pillanatok alatt változhat az égkép, és a Rómaihoz hasonló erős napsütés az állandóan 20°C-ot tartó légkondícionálók közül kilépve csalóka lehet, ugyanis attól, hogy nagyon süt a nap, még lehet hideg. ... ennyi volt a pár szó.

 

Címkék: időjárás állatvilág mókus wisconsin blog

süti beállítások módosítása