„A felfedezés öröme nem abban rejlik, hogy nehéz a hátizsák és tör a bakancs, hanem abban, hogy magam, személyesen élhetem át a befogadható természettel való találkozás pótolhatatlan érzését.”

-Lehoczky János- 

Visszatértünk az utolsó nagy utazásunkról és már csak néhány hét választ el minket az Európába való hazarepüléstől. A felejthetetlen Sziklás-hegység túra után a képek százait szelektáltam, és csak úgy cikáztak az emlékek a fejemben. Az USA annyi különböző dolgot jelenthet valaki számára. Annyi egymástól független gondolatot ébreszthet, annyi megalapozott és megalapozatlan sztereotípiát kapcsolhatunk hozzá a hamburgertől a koszos nagyvárosokon át, Irakon keresztül a bevándorlók kérdéséig. Nekünk is számtalan dolgot fog jelenteni, életünk meghatározó része marad. De ha egy dolgot kell kiemelnünk, akkor azt hiszem most azt mondanánk: számunkra – az itt nem járóknak talán paradox módon – az USA a világ egyik legszebb országaként marad meg, ahol az ember igazán kiszabadulhat a hétköznapokból a csodálatosan gazdag természetbe, és olyan helyeken járhat, amelyek semmi mással össze nem hasonlíthatóak. Tovább után egy képeslap gyűjtemény saját fotókból, mert a képek mindennél beszédesebbek (az első 3 még az arizonai időkből, a többi mind idei)!

„Any of you boys seen an aircraft-carrier around here?”  

-Tom Cruise alias Maverick, Top Gun-

Bármilyen meglepő, az anyahajó megtalálása a levegőből koránt sem olyan egyszerű feladat, mint amilyennek az a monstrumot látván tűnik. Természetesen nem hogy a levegőből, de még a földről sem láttunk soha hasonló szerkezetet, így utolsó programpontként a delfin szafari után megindultunk San Diego felé, hogy a filmhez képest pofonegyszerű módon „megtaláljuk” a kikötőben horgonyzó USS Midway-t, mely a világon egyedülálló élményt biztosít minden technika iránt fogékony érdeklődő számára. Tovább után tömören arról, hogy miért is tökéletes ez a múzeum! 

Nem szokványos módon videó idézettel nyitunk, mert kihagyhatatlan:  

-Down Periscope-

Kaliforniai telelésünk utolsó napjának történetét ketté kell vágnunk, mert sokáig tartana egyben legépelni két jól elkülönült élmény töltötte azt ki. A hegycsúcsok, havasok és sivatag után az utolsó nap – mintegy keretbe foglalván az utat – ismét az óceánról szólt. Pontosabban az óceán lakóiról, ugyanis felkapaszkodtunk egy hajóra, hogy immár ne csak belelépjünk, vagy fölé röpüljünk, hanem testközelből is megérezhessük a Csendes-óceánt annak lakóival együtt… Tovább után egy varázslatos szafari története rengeteg audiovizuális anyaggal!

„I'm riding in the desert and I'm heading into nowhere
The sun is showing me the way, I'm riding alone…”

-Rednex-

3 napot töltöttünk a hegyekben, hatalmas mamutfenyők közt, lélegzetelállító csúcsokat meghódítva, állig beöltözve, fagyos szelek ostromait állva. Kalifornia sokszínűségét mi sem jelzi jobban, hogy ezt követően mindössze 4-5 óra autózás után pólóban pózolhattunk a vakító napfényben virító kaktuszok oldalán a sivatagban. Tovább után a Joshua Tree National Park következik!

"A fák nem nőnek az égig..."

Karácsony előtt egy nappal - amikor talán a legtöbb ismerősünk Pesten épp a vásárok forgatagában folytat tájékozódási futást magát a kapitalizmus útvesztőin átverekedve a forralt bor mérő ellenőrzési pontok érintésével – fenyőfás írással kedveskedünk az olvasóknak. Akik ott voltak a búcsú bulin – Zsocával az élen -, azok bizonyára már a FAlat kaparják, annyira vágynak rá, hogy néhány FAntörpikus képpel megfűszerezve, képzeletbeli FAnfárok felharsanása közepette bemutassuk a megFAgyott ormok előtt húzódó, FAbulákba illő rengeteget, avagy a FÁKAT, így csupa nagybetűvel… amik az idézettel szemben mégis az égig nőnek néha.

December 9.: verőfényes napsütés Wisconsinban… még mindig. És még így is marad legalább 1 hétig. A hőmérséklet ugyan éjjel már Fahrenheitben is csak egy számjegyű, és hazafele nem annyira jó már biciklizni, de még mindig tudunk fotoszintetizálni, ami a kísérleti eredmények alapján határozottan javítja a kedélyállapotot zöld testecskék nélkül is. És még bőven kitart a kaliforniai élményzuhatag is, amelynek megírásából ugyan még hátravan nem egy fejezet, de a „Képeket tegyetek ám fel majd jó sokat!” kéréseknek eleget téve a jobb gördítőből klikkre elérhető az album rengeteg fotóval.  

Dávid írása a Yosemite Parkról kicsit előreugrott az időben, most bepótolnám a kimaradt hézagot. Az óceánparti autózás ugyanis San Fransisco felé vezetett, ahol majdnem két napot töltöttünk. Aki már járt a városban, mindenki mondta, mennyire szép, mennyire egyedi, és ha városnézést tervezünk ezt az egyet éri meg igazán. És ez valóban igaz. /Itt köszönjük meg a pionír tevékenységet folytató ismerőseink által ránk ruházott tudás anyagot Annamarinak, Zolinak, Mikinek, Adrinak, Gyurkának és Timinek, akik nélkül nem lett volna ilyen zökkenőmentes ez a röpke 40 óra./ 

"Climb the mountains and get their good tidings. Nature's peace will flow into you as sunshine flows into trees. The winds will blow their own freshness into you, and the storms their energy, while cares will drop off like autumn leaves."

- John Muir - Our National Parks (1901)-

Képzeljünk el egy csodálatos, mesebeli helyet, ami nem létezik… Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha az Őslények országából a Virágzó Völgyet tündérekkel népesítenénk be, majd az egészet átraknánk a Pandóra bolygóra… Képzeljük el, hogy milyen lehet a világ egy aprócska rovar szemszögéből, akire még az útpadka is árnyékot vet. Képzeljük el, hogy egy idealista festő megfestette az általa megálmodott legharmonikusabb, legszínesebb vidéket, amelyet aztán hibátlanul vászonra is vetett… Képzeljük el mindezt, majd felejtsük is el abban a pillanatban, amikor belépünk a Yosemite völgybe, mert ha az élet a legjobb forgatókönyvíró, akkor a természet a legcsodálatosabb díszlettervező! Yosemite leírására nem elég bő a magyar nyelv, illusztrálására pedig nem elég fejlett a digitális technika, így mi is csak hányaveti módon tudjuk érzékeltetni, hogy milyen érzés az óriások földjén járni. Ahogy a későbbi utunk során egy amerikai megjegyezte, első gondolata a völgybe lépve ez volt:  

Csak szórakoztok! Ez nem lehet igazi, tuti mű az egész, úgy építtette valami hollywoodi rendező!

És mégis, megmásztuk, érintettük, láttuk, fáztuk, csodáltuk, belélegeztük és igaznak bizonyult! Tovább után hegycsúcsok, ormok, nem medvék, vízesések, szarvasok és két szekérderéknyi ámulat!

Az első egész napos kaliforniai kirándulás után úgy érzem, mintha egy hetet töltöttünk volna már itt. Annyi új élmény ért egy nap alatt, hogy fel sem lehet azt fogni igazán! Santa Barbara felől észak felé autózva Monterey-ig számtalan helyen tátott szájjal lehet megállni, és még útközben is az autóban csak egyik ámulatból a másikba estünk.

Az első egy óra után eszembe jutott, annak idején mennyire vártam, hogy az Aranyember  első 50 bevezető oldalán, a részletes leíró részen túljussak. De most már teljes mértékben meg tudom érteni, milyen az, amikor valami lenyűgözőt lát az ember, és azt szeretné minél részletesebben elmesélni másoknak, úgy, hogy az is maga elé képzelhesse a tájat, aki nem járt még ott. Sőt, legtöbb helyen előtört belőlem a művészlélek, hogy amit látok úgy lefesteném! Mérhetetlen közléskényszeremet most csak blog-írásban élem ki, de egyszer, majd nyugdíjas koromban lehet, hogy tényleg megfestem utunk történetét.

Ugyan az első Kaliforniában töltött napunktól nem sokat vártunk, mivel a látogatás csak estére szorítkozott a hosszú út miatt, már maga a repülés is rengeteg meglepetést hozott. És ez még csak a kezdet volt. Tovább után: mit tesz, ha a nap nem 24, hanem 26 órás.

„Californai Über Alles”

-Dead Kennedys-

Holnap reggeltől utánajárunk 8 napban, hogy mennyire is igaz a fenti megállapítás, vagyis mennyire áll valóban egy állam mind felett. Hatalmas távot kell leküzdenünk, de nincs más megoldás, hiszen semmit nem lehet kihagyni! Lesz óceánpart, hófedte csúcsok, sivatag, kaktuszok és pálmafák, sőt, talán még bálnák is! Egyelőre csak egy térkép, minden más az útról később, remélhetőleg élőben a filmek világából:

View Larger Map