Előbbi megjegyzés legfőbb vezetőnktől származik, míg utóbbi kérdést magam teszem fel.  Először látván ezt a kijelentést csak az jutott eszembe, hogy tehet egy politikailag befolyásos személy manapság egy politikailag ennyire inkorrekt kijelentést - gondolván rengeteg arab orvosunkra, hogy csak egy ma különösen kényes területet érintsek. Aztán persze eszembe jutott, hogy ha a keresztény vallásra, mint értékrendre gondolok, rengeteg pozitívumot tud adni az embereknek, közösségeknek. Ezekhez a normákhoz a vallási hovatartozás ugyan egyáltalán nem kellene, hogy hozzátartozzon, de ha ezt mi így fejezzük ki, ám legyen! Sok kormányzati rendelkezés igyekszik támogatni az egyházat, és ez a kijelentés is azt ösztönzi, hogy újra legyen a vallás fontos és mérvadó az emberek számára, de vajon ezt az ösztönzést a valóságban hogyan kivitelezik? Sajnos ma már bizalmatlansággal fordulok minden újítás felé, de korai lenne még kritikai véleményt alkotni. Inkább csak azt a tévhitet szeretném eloszlatni, ami szerint a „piszkos mocskos kapitalizmus” vezetett oda, hogy nemzeti szinten elvesztettük hitünket nem csak vallási tekintetben, hanem bármilyen szinten.

„Be wise, don’t be brilliant!”

„Légy bölcs, de ne legyél briliáns!”

-Franklin K. Lane-

Némi iróniával mondhatjuk: szerencsés helyzetben vagyunk. Szerencsés helyzetben, mert nem kell mindent elhinnünk, amit politikusaink a szakadék felé tartó vonat mozdonyából felénk kiáltanak. Azt mondják, hogy az ember saját kárán tanul, de a történelem jóvoltából mi most varázsgömb nélkül is az alternatív jövőbe tekinthetünk, és a Görögországban zajló eseményeknek hála tanulhatunk másokéből is, felsőbb magyarázat nélkül magunk is elgondolkodhatunk a látottak kapcsán. Görögország helyzete nem csak az EU jövőjére gyakorolt hatása miatt érdekes, nem csak gazdasági és társadalmi szempontból figyelemreméltó, hanem a hétvégi választások kapcsán felvet egy már-már filozófiai kérdést is: van-e létjogosultsága a demokrácia jelenlegi formájának egy modern világban?

„Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj, és az a hajós, aki nem veszi figyelembe, hogy milyen szél szerint kell forgatni a vitorláját, az valószínűleg pusztulásra ítéli saját magát és a rakományát is.”

-Orbán Viktor-

Kína az elmúlt években a mindennapi életünk része lett. Eleinte gyanakvóan pislogtunk a 'Made in China' faliratra, majd ugyanez a 3 szó szinte szállóige értékű lett. A kezdeti piacozásokból mára boltok, üzletek, sőt: üzletházak lettek. A „no name” szövet pólókat felváltották a Pamu, Adiads, stb. melegítők, majd a valódi márkás cuccok, vagy azokkal egyenértékű hazai termékek, mára pedig már a saját okos telefonok is ott állnak a kék sarokban az Apple és Androidok kihívóiként. A budapesti utcákat ellepték az ár/érték arányban csak a gyros-osok által megszorongatható kínai éttermek, és velük együtt egyre inkább gyarapodnak a bevándorlók is, akiknek ferde szemét igen gyakran az állampolgárok is ferde szemmel méregetik... A világgazdaság színtere is megváltozott, és hirtelen arra lett figyelmes a világ, hogy az USA államkötvényeinek jelentős részét Kína birtokolja, hogy európai vezetők csúsznak-másznak a kínai delegációk előtt, és saját kormányunk is az ő szelüket szeretné vitorlájába fogni. Ezen a ponton világgazdasági elemzésekbe nem bocsátkoznék, mert nincs meg hozzá a szakmai ismeretem (és mert a rendelkezésre álló, kibocsátott kínai statisztikai adatokat amúgy is csak a sci-fi kategóriába lehet sorolni), de annyi bizonyos: a kínai gazdaság jelenlegi formája számos kihívással küszködik, és lelkes ajnározásuk semmiképpen sem fogadható fenntartások nélkül, még ha valami misztikus okból kifolyólag szeretik is a lelkes USA gyűlölők puffogtatni a szólamokat, mi szerint: „majd a Kínaiak jól megmutatják nekik”, „Végre lejár az USA ideje, Kínára kell figyelni”, stb. Ezen emberek közül nagyon sokan nem tudnak semmit az amerikai átlag polgárról, ténylegesen soha nem jártak az Államok területén... Még annál is kevesebben tették tiszteletüket azonban Kínában... Ráadásul erről a hatalmas és misztikus országról sokkal kevesebb információ jut el hozzánk a médián keresztül is: nem tájékozódhatunk hozzávetőlegesen a filmekből, a hivatalos közlemények tartalma és a valóság közti korreláció minimum kérdéses, kínai ismerőssel pedig elég kevesen büszkélkedhetnek. Felmerül tehát a kérdés: mit is tudunk valójában Kínáról? (Tovább után első kézből szerzett élmények egy több órás beszélgetés kivonata alapján.)

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.”

-Széchenyi István-

Volt egy pillanat, amikor már majdnem elhittem… Már majdnem elkezdtem bízni abban, hogy a tudományos-műszaki pálya újra megbecsültté és hangsúlyossá válik majd a felsőoktatásunkban, és országunk esetleg elindul azon az úton, ami például Dél-Koreát felemelte. Lelkesedéssel fogadtam a keretszámok vonatkozó szakokon történő emelését, és látván az amerikai diákokra gyakorolt hatást és a hallgatók többségének otthoni hozzáállását, üdvözöltem a tandíj gondolatának felvetődését is… Bizakodtam. A pozitívnak ítélt alapkoncepciók részleteinek kibontása és kidolgozatlansága láttán már alábbhagyott kicsit ez a pozitív érzés, de az igazi mélyütést a héten kapta meg… Nem önmagában a plágium ténye, és a Schmitt Pál mai lemondását megelőző hercehurca keserített el igazán, mert ez önmagában csak egy állatorvosi ló, egy széles panorámás illusztráció az igazán lehangoló állapotokról, melyek sokkal fontosabbak a közvetlen történéseknél. Ez az ügy számomra nem maga „az esemény”, inkább csak a reflektor, ami rávilágított az igazán mélyen gyökerező értékrendbeli problémákra és a vezetői szinten meglévő kettősbeszédre, őszintétlenségre, inkompetenciára, az utolsó csepp a teljes hitelvesztés régóta telő poharában… Sajnos az árulkodó nyilatkozatok, az elejtett félmondatok igazi, mélyebb tartalmát elnyomta a „Lopott, csalt, hazudott, mondjon le!” könnyen lefordítható, média által kánonban skandált üzenete, mindösszesen egyetlen nagyobb nyilvánosságot kapott jegyzet foglalkozott az ezen túl levonható konzekvenciákkal.

„A középpályás fontos része a csapatnak, alkalmas arra, hogy akár csatárként, akár kapusként is játsszon”

-(Szájerné) Handó Tünde…-

Azokban a napokban, amikor a legtöbben esernyővel a kezükben és viharkabátban kapaszkodnak a tomboló hullámok hátán hánykódó gyorsnaszád korlátjába azon gondolkozván, hogy vajon a kapitány tudja-e, hogy merre viszi a nyikorgó bárkát, nem oly nehéz politikai témát találni egy bejegyzéshez… Könnyen bele lehet bonyolódni eszmefuttatásokba szabadságjogokról, demokráciáról, az ókori görögök óta meglévő elvekről, személyes tragédiákról, a modern gazdasági rendszer bírálatáról, a kizsákmányolásról, globalizációról, és végül, de nem utolsó sorban: a nemzeti öntudatról és szuverenitásról… A mai Magyarországon veszélyes húrokon kezd játszani az, aki megpengeti ezt a két utolsó kérdést, hiszen könnyen kiköthet a „fasiszta neonáci” és a „nyugati propaganda agymosottja” kategóriák valamelyikében… A heti eseményeket követően azonban talán mégis megéri a kockázatot, hogy levetve a frusztráltságot, dühöt, beállítottságtól függő szemellenzőt, egy kicsit elemelkedjünk, és a partról szemléljük a nem ortodox navigáció eredményességét!