„A felfedezés öröme nem abban rejlik, hogy nehéz a hátizsák és tör a bakancs, hanem abban, hogy magam, személyesen élhetem át a befogadható természettel való találkozás pótolhatatlan érzését.”

-Lehoczky János- 

Visszatértünk az utolsó nagy utazásunkról és már csak néhány hét választ el minket az Európába való hazarepüléstől. A felejthetetlen Sziklás-hegység túra után a képek százait szelektáltam, és csak úgy cikáztak az emlékek a fejemben. Az USA annyi különböző dolgot jelenthet valaki számára. Annyi egymástól független gondolatot ébreszthet, annyi megalapozott és megalapozatlan sztereotípiát kapcsolhatunk hozzá a hamburgertől a koszos nagyvárosokon át, Irakon keresztül a bevándorlók kérdéséig. Nekünk is számtalan dolgot fog jelenteni, életünk meghatározó része marad. De ha egy dolgot kell kiemelnünk, akkor azt hiszem most azt mondanánk: számunkra – az itt nem járóknak talán paradox módon – az USA a világ egyik legszebb országaként marad meg, ahol az ember igazán kiszabadulhat a hétköznapokból a csodálatosan gazdag természetbe, és olyan helyeken járhat, amelyek semmi mással össze nem hasonlíthatóak. Tovább után egy képeslap gyűjtemény saját fotókból, mert a képek mindennél beszédesebbek (az első 3 még az arizonai időkből, a többi mind idei)!

Címkék: kalifornia természet grand canyon monument valley joshua tree muir woods Yellowstone Bryce canyon Zion Arches Grand Teton Glacier Antelope wisconsin blog

93. Joshua Tree National Park

 2012.01.05. 06:31

„I'm riding in the desert and I'm heading into nowhere
The sun is showing me the way, I'm riding alone…”

-Rednex-

3 napot töltöttünk a hegyekben, hatalmas mamutfenyők közt, lélegzetelállító csúcsokat meghódítva, állig beöltözve, fagyos szelek ostromait állva. Kalifornia sokszínűségét mi sem jelzi jobban, hogy ezt követően mindössze 4-5 óra autózás után pólóban pózolhattunk a vakító napfényben virító kaktuszok oldalán a sivatagban. Tovább után a Joshua Tree National Park következik!

Címkék: kalifornia sivatag joshua tree wisconsin blog

süti beállítások módosítása