„Minden alkalommal, amikor arra a zászlóra nézek, arra gondolok, hogy a sorsunk és végzetünk össze van fonódva…

[...]

Senki nem egyedül építette ezt az országot! Ez a nemzet azért nagyszerű, mert együtt építjük, mert csapatként dolgoztunk, mert mindig ott állunk a másik mögött. És amíg ehhez tartjuk magunkat, addig nincs túl nagy kihívás, nem létezik túl nehéz feladat. Amíg fenntartjuk ezt az eltökéltséget, addig az utunk előre vezet, és a jövőnk reményteljes…”

-Barack Obama-

A politikai beszédeket, évértékelőket, kampány műsorokat természetüknél fogva a világ minden pontján minimum fenntartásokkal kezeli a kissebségben lévő gondolkodó állampolgár. Az elhangzottakra ráenged egy szűrőt, egy komparátort, ami összeveti a valósággal azt, kicsit kevergeti, érleli a kapott párlatot, majd eldönti, hogy a végterméket egyáltalán el kívánja-e fogyasztani. Még hatványozottabban igaz ez Magyarországon, ahol már csak legyintünk akkor is, ha az általunk éppenséggel támogatott párt képviselője szól a néphez. Emiatt egészséges szkepticizmussal és kritikára készen ültünk le Obama évértékelő beszéde elé. Mivel alig fél éve vagyunk itt, így még annyi alapunk sincs az egyes állítások hitelességi fokának megállapítására, mint odahaza – nem értjük teljesen az államigazgatási rendszert, nem tudunk gyakorlatilag semmit az egészségügyről, az adózásról még annyit sem, stb. -, de a tőlünk oly távoli amerikai gondolkodásmód és életszemlélet megértéséhez hozzá tartozik az ilyen irányú tájékozódás is. 

Természetes, hogy nem vehetjük készpénznek az elhangzottakat, különösen nem választási évben. Nem gondoljuk, hogy akár csak a fele megvalósulna az elnök által felvázolt vízióknak a kitűzött időintervallumokon belül. Nem látunk rá a felemlegetett számokra sem, a statisztika pedig sokszor nagyon sok értelmezési és prezentálási lehetőséget ad. Ennek ellenére szólnunk kell erről az anyagról, mert ha eltekintünk minden zavaró körülménytől, félretesszük az USA elleni előítéleteket, kiszűrjük a nyilvánvalóan marketing és propaganda célokat szolgáló paragrafusokat és leolvasztjuk azt a cukormázat, ami miatt az „annyira amerikai” rovatba is besorolhatnánk ezt a posztot, akkor elgondolkodtató irányelveket hallhatunk. Külön-külön egyik témakör sem falrengető újdonság, de némiképp meglepő volt mindezt egy csokorban Barack szájából hallani. Nem egy olyan is akad köztük, amely akár otthon is megszívlelendő lehetne, amely országtól függetlenül is értékelhető (lásd.: idézet fent – ha azt nem sikerül USA ellenes gúny nélkül elolvasni, és elvonatkoztatni a környezettől, akkor kár is tovább haladni)… Tovább után elemekről, oktatásról, bevándorlásról, hazai termékekről és adókulcsokról!

„A középpályás fontos része a csapatnak, alkalmas arra, hogy akár csatárként, akár kapusként is játsszon”

-(Szájerné) Handó Tünde…-

Azokban a napokban, amikor a legtöbben esernyővel a kezükben és viharkabátban kapaszkodnak a tomboló hullámok hátán hánykódó gyorsnaszád korlátjába azon gondolkozván, hogy vajon a kapitány tudja-e, hogy merre viszi a nyikorgó bárkát, nem oly nehéz politikai témát találni egy bejegyzéshez… Könnyen bele lehet bonyolódni eszmefuttatásokba szabadságjogokról, demokráciáról, az ókori görögök óta meglévő elvekről, személyes tragédiákról, a modern gazdasági rendszer bírálatáról, a kizsákmányolásról, globalizációról, és végül, de nem utolsó sorban: a nemzeti öntudatról és szuverenitásról… A mai Magyarországon veszélyes húrokon kezd játszani az, aki megpengeti ezt a két utolsó kérdést, hiszen könnyen kiköthet a „fasiszta neonáci” és a „nyugati propaganda agymosottja” kategóriák valamelyikében… A heti eseményeket követően azonban talán mégis megéri a kockázatot, hogy levetve a frusztráltságot, dühöt, beállítottságtól függő szemellenzőt, egy kicsit elemelkedjünk, és a partról szemléljük a nem ortodox navigáció eredményességét!