„A videó tönkretette a rock'n'roll lényegét. Azelőtt a zene azt mondta: 'Hallgass meg! Most pedig: 'Nézz meg!''”
-Billy Joel-
Hétvégénk záróakkordját a Def Lepard gitárosa pengette el, ugyanis vasárnap este tiszteletünket tettük a Cadott-ban rendezett 4 napos rock fesztivál utolsó délutánján. Tettük mindezt azért, hogy halljunk néhány bandát a 80-as évek klasszikus érájából, olyanokat, akik aligha ruccannak át Magyarországra. Meg hát mi lehet amerikaibb egy farm szerű környezetben rendezett glam-rock/hair-metal estnél? A zenéért mentünk, de azon messze túlmutató élményekkel gazdagodtunk. Tovább után arról, hogy vajon meghal(t)-e az igazi rock'n'roll, illetve még egy kis kempingszék amerikai kényelemérzettel körítve!
Az elmúlt hetekben nem nagyon unatkoztunk, leginkább azért, mert elenyésző időt töltöttünk az egyetem falain kívül. Az időjárás hathatós közbenjárásnak köszönhetően pedig nyugodtan leszögezhetjük: még azt a keveset is legszívesebben odabent töltöttük volna, amit mégis szerény hajlékunkban ütöttünk el a csuromvizes lepedőkön álmatlanul forgolódva. Egyik éjjel hajnali 3 fele, amikor is a nappali padlóján próbáltam kínomban elaludni, már komolyan felmerült bennem: beviszek egy pokrócot, és az egyetemen alszok egy padon... A nyár ugyanis elemi erővel sújtott le Wisconsin-ra – azon belül is a hőt kifogástalanul tároló, cserében szellőztetésre tökéletesen alkalmatlan otthonunkra, amely átlényegült egy még csak nem is hőkeverős sütővé (az ugyanis légmozgást jelentene...) - is, így sorsközösséget vállaltunk akaratunkon kívül is az otthoniakkal. Itt nem csak amolyan szónoki fordulat a „100 fok van odakint” felkiáltás, hanem egyszerű tény. Szerencsére a szél és a pára sem marad el, így a helyi viszonylatban amúgy is drámai 102-103 fokot az időjárásjelentés szerint egyenesen 109-110-nek érezhettük (ez egy hajszállal túl van a 40-en is...). Frusztráltságunkat növelte, hogy bár 2 nagy vízfelület közt élünk, egyikbe sincs gusztusunk megmártózni... A kiváló napsütésben csak úgy burjánzanak az alacsonyabb rendű létformák, mind a víz állagát, mind a vele határos légkör aromáját kedvezőtlen irányba befolyásolva.
Szombaton – június 30-án – került megrendezésre a Rhytm and Booms nevű rendezvény a város északi szegletében található egyik parkban. Az apropó a szerdára eső július 4-e volt, bármilyen furcsának is tűnhet ez (persze ha belegondolunk, hogy a Karácsony lényegében Hálaadáskor kezdődik november végén...). Megfigyeléseink szerint ugyanis az USA-ban nem nagyon szeretik, ha egy munkaszüneti nap csak úgy elkóborol a naptárban, és holmi pazarló módon a hét közepére esik. A nagy többségüket ezért valamilyen önkényes úton módon lehorgonyozták, mint például az adott hónap első hétfője, vagy utolsó csütörtök-péntekje, stb. A honatyák valószínűleg a Függetlenségi Nyilatkozat kapcsán nem gondolkodtak még el ezen a problémán, még az is elképzelhető, hogy meggondolatlanul szombaton írták alá a jeles dokumentumot. A Függetlenség Napja tehát kivétel ez alól a rendszer alól, de a programok mégis elkalandozhatnak (természetesen azért a szerda sem lesz eseménytelen). Tovább után kevés szöveg, több videó!
Odahaza már rég eljött a pillanat, amikor a tehetségkutató show-k átfordultak önmaguk paródiájába, és a magukkal mit kezdeni nem tudó, feltűnési viszketegségben szenvedő műsorvezetők és zsűritagok éppen csak el nem kezdtek Kossuth-díjakat osztogatni a fentihez hasonló megmosolyogtató ömlengések közepette. Annyit bizonyára megtanultunk az elmúlt 5-6 évben, hogy a 10 millió szövetségi kapitány országa legalább 1 millió TOP10 énekest is kitermel évről-évre, akikre még több forintnyi SMS-t is hajlandóak vagyunk áldozni.
A tegnapi szakmai világba tett kitérő után ma megint vastagon belecsapunk a szórakozás húrjaiba, mégpedig a nem is olyan közeli jövőbe tekintve. Történt ugyanis, hogy az elmúlt hetekben belebotlottunk pár olyan lehetőségbe a neten, melyek igencsak megpendítették a lelkünk mélyén rejlő, születésünk során archíválásra került 80-as évekbeli énünk akkordjait. Nem is tellett sok időbe, és készen állt a terv a búcsú hosszúhétvégére (ami után még ugyan lesz 2 sima hétvége, de koránt sem adódik hasonló program), avagy egy 3,5 napos Wisconsin államban tett körutazásra, melyet keretbe foglalnak a 80-as, 90-es évek legnagyobb amerikai slágerei! Tovább után elsősorban a testvéreink szívét fájdító 2 program – kár, hogy ezeken nem lesznek itt -, sok zene és videóklipp, melyekkel visszakanyarodunk a rock aranykorába, amikor a fiúk haja hosszabb volt a lányokénál, amikor a falakon még nem Enrique Iglesias posztere lógott, amikor még hangszeren játszottak… 
Pénteken ismét kultúrálódni indultunk, ez alkalommal nemzetközi diákestre. A programot látva a „nemzetközi” nagyjából kimerült az ázsiai körrel, amit ugyan kicsit furcsállottunk, de mindenképpen kíváncsian vártunk. Utólag belegondolva azonban nem is olyan meglepő ez az aránytalanság, hiszen az itteni külföldi diákok több mint 80%-a ázsiai, és az eddigi tapasztalataink alapján az ilyen nemzetközi diákok szervezete által tartott rendezvényeken még nagyobb arányban ők az érdeklődők. Miért lenne a fellépők aránya másként?
Távol álljon tőlem, hogy megrajzoljam azt a leleplező ívet, amely elvezetett minket öcsémmel DJ Bobo-tól és a Hip Hop Boyz-tól – 
Utolsó kommentek