„Ezzel az objektívvel távoli dolgokat max. akkor fogsz fotózni, ha közel mész hozzá.”

-Hoszi-

Ez a poszt lényegében semmilyen érdemi újdonsággal nem fog szolgálni, leszámítva egy információtechnológiai újítást, ami a szuperlusta olvasók számára is elérhetővé teszi a fényképeket a „Töltsetek fel minél több képet!” kívánalom teljesítése érdekében. (Nem beszélve arról, hogy az Indafotó számos agysejtemet lebontotta, és engem is megkímél ez a váltás.) Tovább után tehát pár fénykép, és az eszköz, ami elkövette őket! 

„Az örök nap még bágyadtan ragyog,

De tavaszosok már a csillagok

S az éjszakában zizzenő neszek,

Egy új világ susogja már: leszek!”

-Juhász Gyula-

Rövid itt tartózkodásunk alatt már megtapasztaltuk, hogy az itteni időjáráshoz képest az OTP részvény árfolyama egy sziklaszilárd, kőbe vésett állandó. Amíg otthon pontosan tudhatjuk, hogy az esetek 90%-ban melyik irányból fúj a szél, honnan jöhet felhő, nagyságrendileg hány fok várható, addig itt ezek a fogalmak teljesen értelmüket vesztik. Az áramlatok teljesen véletlenszerűen hol a sarkvidék felől, hol a Nagy-tavak felől, hol a forró préri irányából süvítenek komoly erővel, és a megvadult nyáj módjára vágtázó bárányfelhők nem győznek átbucskázni egymáson a gyönyörű kék háttér előtt. Kinézve az ablakon szinte semmit nem tudunk meg az időről, maximum azt, hogy esik-e. Két egymást követő nap előfordult, hogy az azonos látkép mintegy 15 Celsius különbséget rejtett el a napsugarak mögé. Tovább után kitavaszodik!

Pénteken ismét kultúrálódni indultunk, ez alkalommal nemzetközi diákestre. A programot látva a „nemzetközi” nagyjából kimerült az ázsiai körrel, amit ugyan kicsit furcsállottunk, de mindenképpen kíváncsian vártunk. Utólag belegondolva azonban nem is olyan meglepő ez az aránytalanság, hiszen az itteni külföldi diákok több mint 80%-a ázsiai, és az eddigi tapasztalataink alapján az ilyen nemzetközi diákok szervezete által tartott rendezvényeken még nagyobb arányban ők az érdeklődők. Miért lenne a fellépők aránya másként?

Arra, hogy nem Ázsiában vagyunk, a szünetek közben azért emlékeztettek, ugyanis a színpadi munkák alatt egy amerikai páros szórakoztatott minket igazi megasztáros stílusban.... vagyis a közönséget, mert minket, konzervatív európaiakat inkább csak felháborítottak, aztán túllépve ezen végülis elérték céljukat, mert magukat a szemünkben nevetségessé téve tulajdonképpen mi is jól szórakoztunk.

„Nem hiszem, hogy túl sokan szeretnénk a valóságot látni, akár színházban, akár moziban. Csak valóságosnak kell látszani, mert a valóságot egyikünk sem tudja túl sokáig elviselni.”

-Alfred Hitchkock-

Lehet van olyan olvasó, akit megzavartunk, de nem, nem a fraktálokról lesz szó! Páratlan gyorsasággal, mindössze 2 nap késéssel fogunk most beszámolni a vasárnap történtekről, így az olvasókat kivételesen megkíméljük attól, hogy kibogarásszák a leírtak koordinátáit a tér-idő kontinuumban. Az idő mellett ugyanis a tér is egyszerű: a városban maradtunk, és a fenti idézet szellemében moziba indultunk, hogy elvarázsoljon minket az IMAX 3D élmény a Disney legújabb, negyed milliárd dollárt kóstáló produkcióját prezentálva. Tovább után arról, hogy miért is preferáljuk a valóságot, valamint 4 karú marsi lovasokról és a nagy igazságról: a kevesebb dimenzió néha több, avagy „mondd el egy pontnak, hogy mi az az egyenes”.