„Beznicza Márk gondolatban már a Bahamákon jár…”

-Borók tanárnő, irodalom órák visszatérő motívuma-

Szinte hihetetlen, de már több mint 4 hónapja megérkeztünk Kaliforniából. Azóta a dolgos hétköznapok munkáltak, és gondolatainkat lekötötték a lombikok, lézerek, Matlab kódok, kiértékelő programok és leginkább a jövő tervezése. Ha sebtiben átfutom az eseményeket, hamar be kell látnom: bizony pokoli fordulatos, és életünk hátralevő szempontjából meghatározó volt ez a tél, ami wisconsin-i léptékkel mérve elmaradt mint a Real Madrid győzelem Münchenben… Gyakorlatilag észre sem vettük, hogy hova tűnt el ez a 4 hónap, és már azon kaptuk magunkat, hogy hivatalosan is kezdetét veszi a nyár holnap! Ehhez egyelőre repülőre kell ülnünk, de ha a nyár nem jön hozzánk, akkor majd Mohamed megy a hegyhez, vagy legalábbis valami hasonló!

Az elmúlt időszakban a minőség a mennyiség rovására ment, és ennek következtében, noha a Kínáról szóló írás elkészítése elegendő lett volna 6 hagyományos szösszenet bitbe ágyazásához is, kevés új bejegyzéssel ajándékoztuk meg a nagyérdeműt, holott élményeink észben rögzítéséhez már jegyzeteket kell készíteni. Egyre tetemesebb az „erről majd még kell írni a blogon” lista, melynek pontjaira most nagy ívben szórnánk néhány pipát ezzel az egyveleggel, mielőtt elhajóznánk a lemenő nap fényében – de erről majd holnap!  

„Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj, és az a hajós, aki nem veszi figyelembe, hogy milyen szél szerint kell forgatni a vitorláját, az valószínűleg pusztulásra ítéli saját magát és a rakományát is.”

-Orbán Viktor-

Kína az elmúlt években a mindennapi életünk része lett. Eleinte gyanakvóan pislogtunk a 'Made in China' faliratra, majd ugyanez a 3 szó szinte szállóige értékű lett. A kezdeti piacozásokból mára boltok, üzletek, sőt: üzletházak lettek. A „no name” szövet pólókat felváltották a Pamu, Adiads, stb. melegítők, majd a valódi márkás cuccok, vagy azokkal egyenértékű hazai termékek, mára pedig már a saját okos telefonok is ott állnak a kék sarokban az Apple és Androidok kihívóiként. A budapesti utcákat ellepték az ár/érték arányban csak a gyros-osok által megszorongatható kínai éttermek, és velük együtt egyre inkább gyarapodnak a bevándorlók is, akiknek ferde szemét igen gyakran az állampolgárok is ferde szemmel méregetik... A világgazdaság színtere is megváltozott, és hirtelen arra lett figyelmes a világ, hogy az USA államkötvényeinek jelentős részét Kína birtokolja, hogy európai vezetők csúsznak-másznak a kínai delegációk előtt, és saját kormányunk is az ő szelüket szeretné vitorlájába fogni. Ezen a ponton világgazdasági elemzésekbe nem bocsátkoznék, mert nincs meg hozzá a szakmai ismeretem (és mert a rendelkezésre álló, kibocsátott kínai statisztikai adatokat amúgy is csak a sci-fi kategóriába lehet sorolni), de annyi bizonyos: a kínai gazdaság jelenlegi formája számos kihívással küszködik, és lelkes ajnározásuk semmiképpen sem fogadható fenntartások nélkül, még ha valami misztikus okból kifolyólag szeretik is a lelkes USA gyűlölők puffogtatni a szólamokat, mi szerint: „majd a Kínaiak jól megmutatják nekik”, „Végre lejár az USA ideje, Kínára kell figyelni”, stb. Ezen emberek közül nagyon sokan nem tudnak semmit az amerikai átlag polgárról, ténylegesen soha nem jártak az Államok területén... Még annál is kevesebben tették tiszteletüket azonban Kínában... Ráadásul erről a hatalmas és misztikus országról sokkal kevesebb információ jut el hozzánk a médián keresztül is: nem tájékozódhatunk hozzávetőlegesen a filmekből, a hivatalos közlemények tartalma és a valóság közti korreláció minimum kérdéses, kínai ismerőssel pedig elég kevesen büszkélkedhetnek. Felmerül tehát a kérdés: mit is tudunk valójában Kínáról? (Tovább után első kézből szerzett élmények egy több órás beszélgetés kivonata alapján.)