Kedves hallgatóink, 12 óra (lett volna, ha időben felrakom ezt a posztot, de így meg 13:45) – földrajzi fekvéstől függően 19, 20, 15, 16, esetleg egyéb csillagidő -, rövid híreinket hallják:

“Billy, listen to me. White men can't jump.”

- Zsákolj, ha tudsz - 

A mozgás és labdajátékok iránti olthatatlan vágy felülkerekedett az emberi méltóságomon, így történt, hogy 2 napja Javier – a velem egy irodában tevékenykedői chilei doktorandusz – társaságában tiszteletem tettem a SERF már említett épületében némi kosárlabdázás okán. Ezalatt Erika letesztelte a nagymedencét, és mind a ketten megállapítottuk, a már korábban megismert NAT több szemszögből is jobb hely.

Hiába jött el az "élet a világmindenség meg minden" sorszámát viselő poszt, idő hiányában ismét néhány kis hiánypótló apróság következik, mert az immár 10 nappal ezelőtti múlt hétvégi beköltözésünk utolsó darabjának lépernyőre vetése továbbra is várat magára. Ezúttal a közlekedés néhány otthonitól eltérő aspektusára világítunk rá.   

Midőn megemlítettük a blogot, számos ismerősünk azonnal jelezte: „Rakjatok fel majd jó sok képet!”. Mivel a vevőnek mindig igaza van, továbbá az olvasó az első, és aki korán kel aranyat lel, így most jön néhány nem túl agyon magyarázott kép.  

Vasárnap délelőtt pihenés gyanánt a Mendota tó felé vettük az irányt, hogy kihasználva a kínálkozó vízfelületet, evezőt ragadjunk. A cél két egyes kajak lett volna, de a kínálat nem megléte okán végül kettes kenu lett belőle. Persze nem versenykenuról beszélünk, hanem egy masszív fémjószágról, de a bemutatott – nem tudok jobb szót használni, legfeljebb csak idézőjelekkel tompítom a burkolt nagyképűség látszatát – „teljesítményünk” alighanem minden alapot megadott volna arra, hogy letagadhassuk származásunk: még hogy kenus nemzet… Megtettünk 1 óra alatt pár száz métert, azt is olyan nyomvonalon, mint egy átlagos évi komplett gyümölcstermés folyékony halmazállapotú manifesztációját egymaga betakarító gazda reggel 8-kor a hegyről hazafele egy dupla 8-assal ellátott Csepel bicikli nyergében, amelynek pedálja maga köré tekerte a bomló csehszlovák szöszmösz-mackó szárát. Kiderült továbbá, hogy Erika bátrabban áll ki egy csúszós kőszikla peremére párszáz méter magasan, mint ahogy egy kenu önálló himbálódzását tűri a csónak orrában.:) Újabb képpel gyarapodott az „amikor nem volt őszinte a mosoly” gyűjteményünk.Rólam nincs kép, mert annyira végképp nem voltunk stabilak, hogy a fényképezőt előre adjam...:)

„In no way can sport be considered a luxury object.”
-Pierre de Coubertin- 

A vásárlások folyamának taglalását megszakítjuk ismét, mégpedig leghűségesebb kommentelőnk kívánságának teljesítése okán: mivel tegnap csütörtökön tiszteletünket tettük az egyetemi sportkomplexumok egyik épületében – mert van több -, így adunk némi betekintést abba, hogy a sok kövér, lusta, elhízott, egészségtelen:)) amerikai egyetemista hol lelhet örömet a mozgásban!