„We smell roses!”

-minden létező hírforrás és internetes felület a városban ma reggel-

Kicsit megszakítjuk a Kalifornia beszámolót az amerikai fociért lelkesedő olvasók kedvéért. Tegnap ugyanis egy viszontagságos alapszakasz után a már-már dél-amerikai vallásos foci imádatot is elhomályosító módon szeretett egyetemi csapatunk megnyerte a BIG10 konferencia döntőjét a szívből utált és rettegett Michigan State Spartans ellen a legjobb amerikai foci meccsen, amit valaha volt szerencsém látni. No nem a helyszínen, hanem egy halom pirosba öltözött egyetemista közt a Union South bárjában. Tovább után két kis video, őrületes végjáték és néhány trükkös játék az ellenféltől (közben időzzünk azért el az arcokat pásztázva a fenti képen… a srácok 19-22 évesek)!  

"Climb the mountains and get their good tidings. Nature's peace will flow into you as sunshine flows into trees. The winds will blow their own freshness into you, and the storms their energy, while cares will drop off like autumn leaves."

- John Muir - Our National Parks (1901)-

Képzeljünk el egy csodálatos, mesebeli helyet, ami nem létezik… Képzeljük el, hogy milyen lenne, ha az Őslények országából a Virágzó Völgyet tündérekkel népesítenénk be, majd az egészet átraknánk a Pandóra bolygóra… Képzeljük el, hogy milyen lehet a világ egy aprócska rovar szemszögéből, akire még az útpadka is árnyékot vet. Képzeljük el, hogy egy idealista festő megfestette az általa megálmodott legharmonikusabb, legszínesebb vidéket, amelyet aztán hibátlanul vászonra is vetett… Képzeljük el mindezt, majd felejtsük is el abban a pillanatban, amikor belépünk a Yosemite völgybe, mert ha az élet a legjobb forgatókönyvíró, akkor a természet a legcsodálatosabb díszlettervező! Yosemite leírására nem elég bő a magyar nyelv, illusztrálására pedig nem elég fejlett a digitális technika, így mi is csak hányaveti módon tudjuk érzékeltetni, hogy milyen érzés az óriások földjén járni. Ahogy a későbbi utunk során egy amerikai megjegyezte, első gondolata a völgybe lépve ez volt:  

Csak szórakoztok! Ez nem lehet igazi, tuti mű az egész, úgy építtette valami hollywoodi rendező!

És mégis, megmásztuk, érintettük, láttuk, fáztuk, csodáltuk, belélegeztük és igaznak bizonyult! Tovább után hegycsúcsok, ormok, nem medvék, vízesések, szarvasok és két szekérderéknyi ámulat!

Az első egész napos kaliforniai kirándulás után úgy érzem, mintha egy hetet töltöttünk volna már itt. Annyi új élmény ért egy nap alatt, hogy fel sem lehet azt fogni igazán! Santa Barbara felől észak felé autózva Monterey-ig számtalan helyen tátott szájjal lehet megállni, és még útközben is az autóban csak egyik ámulatból a másikba estünk.

Az első egy óra után eszembe jutott, annak idején mennyire vártam, hogy az Aranyember  első 50 bevezető oldalán, a részletes leíró részen túljussak. De most már teljes mértékben meg tudom érteni, milyen az, amikor valami lenyűgözőt lát az ember, és azt szeretné minél részletesebben elmesélni másoknak, úgy, hogy az is maga elé képzelhesse a tájat, aki nem járt még ott. Sőt, legtöbb helyen előtört belőlem a művészlélek, hogy amit látok úgy lefesteném! Mérhetetlen közléskényszeremet most csak blog-írásban élem ki, de egyszer, majd nyugdíjas koromban lehet, hogy tényleg megfestem utunk történetét.