„Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.”
Gondban vagyok. Hazaértem az egyetemről 10 és fél óra után, lehuppantam a kanapéba, ölembe vettem a laptopot, és hosszas késlekedés után éppen neki akarok állni a Niagaránál tett kirándulásunk krónikájának, de nem találom a megfelelő szavakat. Azt hittem könnyű lesz, hiszen mindenki hallott már róla, majdnem mindenki látott róla képeket, és mindenki azt hiheti, hogy el tud képzelni egy nagy vízesést. És nem… Itt ülök, velem szemben a falon a beszerzett poszterünk díszeleg rajta a természet eme lenyűgöző alkotásával, és még sem megy igazán… Mert mit mondhatnék, amit nem mondott el még más? Mit mutathatnék, amit nem láttatok már máshol? Semmit… semmit, mert egyszerűen nem lehet visszaadni azt az érzést, amit az ember ott él át. Soha nem voltam ilyen karnyújtásnyi távolságra ilyen döbbenetes és lehengerlő erőtől. Nem éreztem még magam ilyen pindurinak, és őszintén örültem annak, hogy meg tudtam lepődni. A Grand Canyonban tett kiránduláshoz tudnám hasonlítani az élményt. Ott is tudtam, hogy mit fogok látni, tudtam, hogy nagy lesz, de amikor az ember odatámaszkodik a korláthoz, mit odatámaszkodik, amikor kiszáll az autóból, és meglátja a korlátot a felemelkedő pára előterében, akkor nem akar mást, csak szaladni, mint egy kisgyerek, és tátott szájjal csodálkozni! Mert nem tehet mást! Tovább után előzmények, amíg megtalálom a megfelelő hangot!
Utolsó kommentek