„If you are not fluent as a culture in science, engineering and math, you will fade away so fast that you might just as well march back to the cave!”
-Neil deGrasse Tyson-
2012. május 10-én a senior nap alkalmából tiszteletét tette egyetemünkön, pontosabban helyileg a Mendota-tó partján, Neil deGrasse Tyson. Ha olvasóink ebben a pillanatban nem irigységgel vegyes meglepetéssel olvassák tovább a sorokat, az nem véletlen. Be kell hogy valljam, a műsor kezdete előtt mintegy 2 órával fogalmam sem volt róla, hogy kihez lesz szerencsénk. Ennek tükrében elismerésre méltó teljesítmény Mr. Tyson részéről, hogy alig fordult pár fokot a napóra, és már az ő videóit, cikkeit, könyveit kerestük a neten, miközben próbáltuk összeszedni túlterhelt memóriánkból az összes olyan hallott mondatot, amit később szeretnénk pontosan idézni. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ittlétünk egyik legnagyobb élményében volt részünk a gyorsan lepörgő nagyjából 120 perc alatt! Tovább után szó lesz arról, hogy hány csillag látható Bronx egén, és hogy ez miként kapcsolódik James Cameron-hoz, illetve saját példánkon éreztetjük, hogy akár egy ilyen beszéd is hatást gyakorolhat a világ egy apró, de remélhetőleg az eljövendő időben bővülő mikroközösségére! Jöjjön tehát a rock'n'roll asztrofizikus!
Neil deGrasse Tyson-t – továbbiakban NdT - nyugodt szívvel nevezhetjük a tudomány népszerűsítés élharcosának, amely pozícióra nem csak tudományos munkássága, hanem kommunikációs képességei teszik igazán alkalmassá. Itt most nem csak arra kell gondolni, hogy töltelékszavak nélkül képes megfogalmazni tartalmas gondolatokat, hanem az egész jelenségre: nála sokkal rosszabb stand-up komikusok futottak már be ha nem is ballisztikus ívű, de mindenképp komoly pályát. Meg is választották a People magazin olvasói a legszexisebb asztrofizikusnak. Saját elmondása szerint erre a díjra azért mérsékelten büszke, figyelembe véve a kategóriát...
Gondoljunk azért bele... Kit győztem le? Ezen morfondíroztam... Stephen Hawking-ot például?
De ne rohanjunk ennyire előre, mert már a felkonferálás megér pár sort. A kellemes napsütésben gyakorlatilag lépni nem lehetett a tömegtől a tóparton. A speaker néhány percben méltatta az érkező vendég érdemeit, majd a hangszórókból felcsendült – nem fogjátok kitalálni... - a Born in the USA első taktusa, NdT pedig egy szupersztár boxolót megszégyenítően lazán érkezett meg a színpadra. Széles mosoly, integetés, napszemüveg, pacsi a belógó kezekkel, a diákok pedig valósággal megőrültek, mintha Axl Rose érkezett volna... Ekkor már mi is elkaptuk a fonalat, és éreztük: valami klassz jön! A felütés alaposan felfokozta a hangulatot, és az nem is lankadt az eljövő két órában.
(A videó az előadás utáni kérdéseket leszámítva teljes egészében megtalálható alább.)
Meg kell hogy mondjam, nem ismerem NdT munkásságát, már ami a tudományos eredményeit illeti, de az ő funkciójában ez tulajdonképpen másodlagos is. Mondhatnánk úgy is: a producernek nem kell Oscar-díjas színésznek lennie... A karizmája, poénjai, pörgése és megjelenése olyan tökéletessé teszi az általa betöltött hírvivő, fiatalokat megszólító szerepre, hogy azt nehezen lehetne tovább fokozni. Könyvei nagy népszerűségnek örvendenek, gyakori vendég az esti show műsorokban, Stephen Colbert-tel – az amerikai közéletet alapvetően meghatározó showman és műsorvezető - egész gyakran szerepel (alább látható egy parádésan szórakoztató fellépésük).
De hogy jutott el eddig a Bronxban felnőtt fekete srác, aki ma a New Yorkban található Hayden Planetarium igazgatója? Saját elmondása szerint New York nem éppen az a hely, ahol az ember szerelembe esik az éjszakai égbolttal, hiszen mind a 6-7 látható csillagot viszonylag hamar meg lehet unni. Némiképp ellentmondásos módon azonban pont ez a hiányosság vezette el szenvedélyéhez. Történt ugyanis, hogy 7-8 éves korában tettek egy kirándulást vidékre a családdal, valamelyik környező állam ritkán lakott térségein keresztül. Fölnézve az égre egyből lenyűgözte az elé táruló látvány.
Be kell hogy valljam, első gondolatom az volt: klassz, ez tiszta olyan mint a Planetárium!
Innen már egyenes volt az út: mindent elolvasott, amit csak lehetett, ha módjában állt, akkor előadásokat tartott kortársainak, igyekezte bővíteni saját felszerelését, ami Bronxban bizony komikus/veszélyes helyzeteket is előidézett. Már tinédzser volt, amikor egy este az addigra már egész komollyá váló csillagvizsgáló apparátusával kimászott a tömbház tetejére. A villanyt az ablakon keresztül, külön kábelen vezette fel, a szomszédok pedig nem átallották a gyanúsan mozgó fekete árnyra kihívni a rendőrséget. A tűzlétrán kezében fegyverrel felbaktató rendőr kérdőre vonta a fiatal srácot tevékenységét illetően. NdT félrelépett a távcső elől, és megmutatta: a rendőr belenézett az objektívbe, és megpillantotta az amatőr csillagászok által látható egyik legszebb tüneményt: a gyűrűi közt ringó Szaturnuszt! Elmosolyodott, és fegyverét elrakva távozott. NdT innen datálja saját, bensőséges kapcsolatát a legszebb bolygóval, amelyről most már úgy beszél, mint ami lehet, hogy megmentette az életét. Mindez annak kapcsán került elő, hogy a hallgatóság soraiból feltette valaki a kérdést: melyik a kedvenc égitestje? Felemlegette még a Cassini által készített lenyűgöző fotót is a Naprendszer királynőjéről, melyen a gyűrűs bolygó éppen kitakarja a Nap korongját, egyfajta teljes napfogyatkozás árnyát vetve a visszanéző szondára. A kép különlegessége, hogy a gyűrűk mellett a bal szélen fellelhető kicsiny kis pötty nem más, mint a Föld...
Tovább haladva az időben, NdT egész komoly hírre tett szert már gimnazista korában, amelynek eredményeként egyetemi felvételijével kapcsolatosan nem kisebb személy vezette körbe a Cornell bejárásakor, mint maga Carl Sagan, aki talán a XX. század egyik legnagyobb formátumú személyisége, ha a tudomány és technika népszerűsítése és emberekhez való közelebb vitele terén tett szolgálatokat nézzük. Sagan nem csak személyesen fogadta a 17 éves bronxi srácot, de amikor lekéste a hazafele tartó buszt, akkor vendégül látta otthonában. Mégsem a Cornell-t választotta NdT. Hogy miért? Mert nem akarta magát egyetlen ember miatt elkötelezni, inkább a legsokoldalúbb, legkomplexebb tanszéket és lehetőségeket felvonultató alternatíva után nézett. Egy dolgot azonban megtanult a Sagan-nal töltött nap során: semmit nem ér valakinek a munkássága, ha nem gondoskodik arról, hogy legyenek követői, utódai, akik tovább vihetik a szellemiséget...
Az előadás közben – mely nem éppen egy szigorúan felépített mederben zajlott – sorra jöttek elő ezek az anekdoták, melyek mind-mind kicsit hozzájárultak ahhoz, hogy ott álljon előttünk azon a napon ez a showman. Kedvenc története már a rivaldafényben töltött időkből származik: volt egy azóta sokat emlegetett, legendás „afférja” James Cameron-nal, aki a Titanic kapcsán gyakran hangoztatta, a filmben minden részlet hiteles... Bele is sétált a pofonba ezzel a lendülettel. NdT kedveli a sci-fit, nincs baja a Star Trek-kel, vagy a Csillagok Háborújával csak azért, mert van bennük bőven tudományos szempontból nehezen védhető sületlenség. Bezzeg a Titanic! Történt ugyanis, hogy a süllyedés után, mikor főszereplőink a tengeren hánykolódnak már, és az égre néznek, Cameron a nagy pontosságra törekvés közepette nem a helyi földrajzi viszonyoknak megfelelő eget vetítette hőseink fölé... Fokozva a tévedést, az egyszerűség kedvéért ráadásul az égbolt egyik fele a másik tükörképe volt. Ne kérdezzétek, hogy ezt miként lehet észrevenni – alighanem a szimmetria volt a ludas –, de NdT megtette. Több sem kellett neki: hónapokon át próbálta elérni Cameron-t... Semmi nem történt. Aztán egy napon egy szervezet fogadást rendezett James tiszteletére, és mit tesz Isten: a Hayden Planetáriumban. Eljött Tyson ideje (a sztori megtalálható a Colbert-es videón) és az alkalom a nagy, személyes elszámolásra! Az eredmény végül az lett, hogy egy napon csörgött a telefonja, és a vonal másik végén Cameron egy embere volt, aki az újra dolgozott DVD kiadásra beilleszthető, használható égről érdeklődött...
Mielőtt azt hinnénk, hogy NdT munkássága a TV műsorokban való szereplések egymást követő, néha egyetemi haknikkal megszakított sorozatából áll, meg kell említsük politikai szerepvállalását is. Az idősebb Bush kormányzása idején benne volt az új űrprogramot összeállító bizottságban, később pedig megkapta a NASA civileknek adható legmagasabb kitüntetését is szolgálataiért. NdT-nek ugyanis szívügye az űrprogram! Talán több is annál: úgy gondolja, hogy az emberiség egyik legfontosabb hajtóereje... (Engem lényegében már ezen a ponton kilóra megvett természetesen.)
Az egész előadás központi motívuma volt a 60-as évek űrverseny lázban égő Amerikája felé való visszatekintés, a Kennedy beszéd és az Apollo program lezárása közti időszak példának állítása. A Holdra szállás hősi eposzáért rajongók számára aligha szorul magyarázatra az évtized iránti lelkesedés, de ebben a prezentációban az egész projekt jelentősége egy más megvilágítást kapott. A fő gondolat a tudományos műveltség, a fejlődés iránti érdeklődés kulturális szintre történő emelése volt. Az elsőre talán nehezen értelmezhető szókapcsolat némi magyarázat után gyorsan tartalommal telt meg: ha valami egy adott nemzet kultúrájának része, akkor tulajdonképpen észrevétlenül alakítja mindennapjainkat, nincs szükség az adott tényező tudatos sulykolására. Egyszerű példa a supermarketek kínálata az egyes országokban: Olaszországban senkit nem lep meg, ha 4 polcsoron keresztül csak különböző tésztaféléket lát az ember, ahogy egy pekingi üzletben sem áll meg senki csodálkozni a 148-féle kínált rizsfajta mellett. Mindjárt más a hatás, ha külföldiként lépünk be egy ilyen üzletbe... Brazíliában természetes, ha tehetséges gyermekként valaki a focit választja hivatásul, míg Magyarországon még egy gyenge főiskola elvégzését is többre becsüli a társadalom.
Ha egy nemzet identitásának része – nem is kell leragadni egy országnál, nyugodtan behelyettesíthető akár az egész emberi faj is – a tudomány és technika iránti érdeklődés, a felfedezés iránti vágy, az újdonságok felé mutatott rajongás, akkor ott nincs szükség arra, hogy kormányrendeletek útján machinált keretszámokkal terelgessék a hallgatókat a kívánt szakok felé... Nem kell külön csatákat vívni a politikai vezetéssel az egyes kutatások finanszírozása érdekében, mert maguk a vezetők is az adott közeg termékei. Nincs szükség – adta meg a választ NdT egy feltett kérdésre – a sarlatánok elleni lövészárok harcra, illetve a tudomány eredményeit rendre megkérdőjelezők meggyőzésére, mert egy ilyen közegben ezek az irányok, gondolkodásmódok egy idő után maguk vesznek ki a szükséges táptalaj elvesztése miatt. A motivációt nem tudatos propaganda formálja és tartja életben nagy nehézségek által, hanem a kezdeti lökés után belülről fakad, a társadalom maga termeli ki, ráadásul oly módon, hogy közben saját maga nincs is teljes tudatában ennek. Az élet részévé válik a szemléletmód, csak elfogyasztjuk, mint a kínaiak a rizst. Jó példa erre a 64-es világkiállítás, mely az űrverseny idején másról sem szólt, mint a jövő lehetőségeiről, a technikai forradalom következményeként majd eljövendő hétköznapokról. Azóta sem volt egy ennyire futurisztikus, ennyire előre tekintő rendezvény. Tyson elmondta: azok, akik azt mondják, hogy hozzuk vissza ezeket az időket, és rendezzünk egy újabb ilyen expót, azok bizony éppen a lényeget nem látják. Nem a 64-es világkiállítás teremtette a 60-as évek atmoszféráját, hanem az adott kor szellemisége termelte ki az esemény arculatát...
Mondhatnánk, hogy tankos-romantikus-nosztalgikus ez a gondolatmenet... Amolyan a „múlt megszépül” effektus. Lehetséges, de ez nem változtat a lényegen, sőt: szinte csak megerősíti a mondanivalót. Mert mikor is érzünk nosztalgiát? - teszi fel a költői kérdést NdT: „Ha valami véget ér... Ha valami jó elmúlik, és nincs folytatása.”
„Hány embernek lett fátyolos a tekintete az utolsó űrrepülő küldetés landolása közepette? Jó néhánynak. Nem azért lett könnyes a szemetek, mert véget ért a shuttle korszak. Egy fenét: még a saját érzelmeiteket sem értitek! Azért lett könnyes a szemünk, mert nem állt ott a kilövőálláson egy új jármű, nem indult el egy új program! Hullajtott valaki akár egyetlen könnycseppet a Gemini utolsó küldetése után? Nem! Mert már ott állt a méltóságteljes Saturn rakéta a szerelőcsarnokban, és alig vártuk, hogy szárnyra kelljen az Apollo program!” (szabadon fordítva a lényeget)
Valóban nosztalgikusan lehet tehát visszatekinteni azokra az időkre, mert az űrprogram terén nincs nagyon mire nézni helyette. Ahogy Neil mondta – és a fiatalos image jegyében a mondatot azonnal, a színpadról ki is tette Twitter-re, annyira a saját maga hatása alá került -:
„Ha így folytatjuk, akkor a 2010-es évekre úgy fogunk csak emlékezni, mint a 60-as években történt dolgok 50. évfordulói...”
Sok dolog elhangzott még, amiknek most itt nem jut több hely... Persze volt bőven amolyan szónoki túlzás, kicsit elferdített valóság ebben a fellépésben. Ez azonban nem számít, mert a célját bőven elérte: elgondolkodtatta és fellelkesítette a hallgatóságot, köztük minket is. Órákra szolgáltatott beszédtémát, és utána még pár videót megtekintettünk a Youtube kiapadhatatlan forrásait megcsapolva. Hatására megérett a már régóta lappangó ötlet: nagyságrendileg 600 szórakoztató vagy magán jellegű bejegyzés után egy a kutatás és fejlesztés világának szentelt új blog indítása ezzel párhuzamosan... Mert ahogy Carl Sagan és Neil deGrasse Tyson tesz a fantasztikus dolgokra képes emberi tudás promóciójáért, úgy mindenki másnak is hozzá kell tennie a maga kis részét, akinek és amennyit módjában áll. Mert a világ érdekes, csak meg kell mutatni, észre kell venni!
A Voyager Blog ezzel a poszttal egy időben kerül kilövésre, és a következő megjelenő írásban részleteiben is kitér majd a már itt érintett néhány témára – bizonyos hányadban ismétlés lesz, hiszen nem lesz teljes az átfedés az olvasótáborok terén. Mindez nem érinti majd ezeket a hasábokat, egy ettől teljesen független, válogatott érdekességeket bemutató „magazinnak” szánjuk, melynek saját Facebook oldala, és remélhetőleg idővel a semmiből kinövő szerkesztősége is lesz. Igyekszünk közérthető hangot megütni, mert csak így lesz értelme, egyszersmind jó gyakorlás és tanulás is, hiszen „az ember csak azt érti igazán, amit egy laikusnak is el tud magyarázni”, tarja magát a mondás egyetemi körökben... Tartsatok velünk ott is, csatlakozzatok, szóljatok hozzá és ha valamilyen gondolatotok támad, írjatok cikket is!
