Wisconsini élményeink ismét gyarapodtak, ez alkalommal a Schultz Farm meglátogatásával. Az ISS (International Student Service) jóvoltából mindössze 10$-ért kivittek Cottage Grove-ba, ahol egész napos programmal vártak minket. Az első meglepetés maga az utazás volt, mivel sárga iskolabuszokkal szállították a népet a Schultz család házához. A nép nem meglepetésszerűen ismét főleg kínai és egyéb ázsiai diákokat jelentett. Mint megszámoltuk, a törököket is európainak elkönyvelve, összesen heten képviseltük az öreg kontinenst. A sárga busz az itteni BKV-s Ikarusoknak feleltethető meg: műbőr ülések, nincs légkondi, és már 20 éve legalább utasokat szállít. Mindenesetre ez is nagy élmény volt.
A farmra érkezve kaptunk egy kis eligazítást a programokról , és némileg csalódottan vettük tudomásul, hogy a sajtkészítéses bemutató tényleg csak a kedvünkért kihozott demonstráció, ugyanis a környéken már nem sokan tartanak teheneket, vagy bármilyen jószágot. A legtöbb farmer a szülők által vásárolt földön született, nevelkedett, alapított családot, és műveli ma is, de nem főállásban. A legtöbben teljes állásban dolgoznak valahol, és az adott időszaknak megfelelően hétvégén, esténként, vagy szabadságaik rovására dolgoznak a földeken. Főleg kukoricát és szójababot termesztenek, amiket aztán elsősorban az állattartóknak adnak el. Sokan foglalkoznak a környéken bio növények termesztésével, illetve egyéb bio termékek előállításával, de mi nem ilyen farmon voltunk. A kedvünkért volt azért állatsimogatás: kecske, ló, tyúkok, kiskacsák. Egy család hozott birkákat, megmutatták, hogyan készül a fonál a nyers gyapjúból. Mint kiderült, ők britek, hat éve költöztek Wisconsinba, mivel ide helyezték a férjet a cégnél. Ahogy ideköltöztek, az angliai ikerházas lakásuk árán vettek egy házat nagy telekkel, és elkezdtek birkát tenyészteni, jelenleg 44 nőstényük van, illetve a kis juhok minden évben. A birkákat nem ők nyírják, mivel ami nekik egy óráig tartana, az a profi birkanyírójuknak 5 perc – róla fényképet láthattunk, sajnos az élő bemutatónak májusban lett volna itt az ideje.
Volt gyerekeknek arcfestés, és mindenkit megkértek, hogy tervezzen egy részletet az idei ISS Quilt-hez, ami az irodában lesz kiállítva, amint elkészül. Remélem, még látni fogjuk, mi is igyekeztünk valami magyarosat rajzolgatni. Néhány nagyobb darabot felfüggesztettek számunkra. Kettő különösen érdekes volt, mivel még történelmi leckével is szolgált: minden állam kapott egy kis négyzetet, amin az állam területe, neve és csatlakozási éve szerepelt. Volt egy virágmintás, amin a virágos anyagdarabokat valahogy úgy illesztették össze, hogy térbelinek hatottak. Sose gondoltam a quilt-re úgy, mint nagyanyáim hímzéseire, vagy szőtteseire, de tényleg ezt is lehet felsőfokon művelni.
Ebédre hotdog-ot kaptunk, amit azért lényeges megemlíteni, mert enélkül úgy mentünk volna haza, hogy nem ettünk az USA-ban hotdog-ot, de így ez is kipipálva.
Elvittek minket gyönyörű lovasfogattal egy kis körre, és volt lehetőség szénásszekéren is utazni. A program vége pedig a „Squaredance” volt, ami annyit takar, hogy négy pár formál mindig egy négyzetet, és mindenféle dolgot művel country zenére - megtartva a négyzetet - úgy, ahogy a főnök diktálja. A bemutatóra néhány idősebb pár be is öltözött, ami különösen szórakoztató volt.
Egész nap a legjobban mégis a patkódobálást élveztük. Ezt a játékot vidéki körökben itt tényleg komolyan űzik, de mi még csak filmekben láttuk. Hangulatában a bowlinghoz lehet hasonlítani, de szerintem még annál is jobb. Két rudat szúrnak le kb 12 méterre egymástól, ami körül egy kb 1 négyzetméteres négyzetet jelölnek ki. Ebbe a négyzetbe kell a másik négyzettől dobálni a patkót úgy, hogy az legfeljebb egy patkónyira legyen a rúdtól – ez egy pont. Ha pont a rúd köré esik a patkó, az három pont, és ha nekidőlve áll, az kettő pont. Felváltva kell dobni kettő-kettő patkót a versenyzőknek, és 21 pontig megy a játszma. További nehezítő körülmény, hogy az ellenfél ki is ütheti a már eldobott patkókat, szóval az sem mindegy, ki kezd. Első megállapításunk az volt, hogy a lovaknak nagy a lábuk, és ennek megfelelően a patkó nagy és nehéz! Aztán a második, hogy gyakorlással fejlődőképesek vagyunk. Ugyan pár óra után nem tudnánk leigazolni a helyi ligába, de a kedvünk gyorsan megjött a játékhoz, és a kezdeti látványos mellédobálásokból gyorsan eljutottunk arra a szintre, mikor hárompontos dobásomat Dávid egy következő hárompontossal semlegesítette. Ezek után még egy dolog felkerült a listára, amit majd be kell idővel szerezni, jobban mondva négy: négy patkó. Nem szeretnénk patkódobálási pályafutásunkat a csúcs előtt abbahagyni.
