Nem szokványos módon videó idézettel nyitunk, mert kihagyhatatlan:
-Down Periscope-
Kaliforniai telelésünk utolsó napjának történetét ketté kell vágnunk, mert sokáig tartana egyben legépelni két jól elkülönült élmény töltötte azt ki. A hegycsúcsok, havasok és sivatag után az utolsó nap – mintegy keretbe foglalván az utat – ismét az óceánról szólt. Pontosabban az óceán lakóiról, ugyanis felkapaszkodtunk egy hajóra, hogy immár ne csak belelépjünk, vagy fölé röpüljünk, hanem testközelből is megérezhessük a Csendes-óceánt annak lakóival együtt… Tovább után egy varázslatos szafari története rengeteg audiovizuális anyaggal!
Los Angeles és San Diego közt kb. harmad távnál helyezkedik el Dana Point kikötője, amely egy egészen kivételes szolgáltatásnak nyújt otthont. Nem is tudom, hogy pontosan honnan jött a sugallat, valahonnan a passzív tudástár mélyéből lélegzetért kapkodó ámbráscetként tört felszínre a szó: bálnales! A homo sapiens sapiens legjobb barátja pedig a Google, amely rögvest ki is adta a megfelelő szolgáltató elérhetőségeit: Captain Dave’s Dolphin and Whale Safari.
Számos társaság van a környéken, de toronymagasan kiemelkedik Dave kapitány csapata. Ha valaki eljut ide, ne is gondolkozzon rajta, hogy kit keressen fel… Már a honlap is magával ragadó: egyszerű, mégis informatív és kézzel fogható, hogy mennyire profi gárdával van dolgunk. A csoport nem csak a turistákat szolgálja ki, de gyakorlatilag ez az életük! Tudományos tevékenység mellett természetfilmek is fűződnek a nevükhöz, és a tapasztalatuk valamint felszerelésük ennek megfelelő. Ha pedig mindez nem lenne elég, akkor ott van a kivételes katamarán, mely nem csak mindenféle detektorral van felszerelve, növelvén a sikeres túra esélyeit, de az orr részben üveggel borított aljzat teszi lehetővé a víz alatti fürkészést. Fejenként 55$-t kóstál a 3-4 órás élmény, de egy pillanatig nem bántuk a kiadott összeget, még úgy sem, hogy a nagy attrakciók el is kerültek minket.
A majd 1 hónappal előre lefoglalt út indulási időpontja előző nap módosult, erről e-mailben értesültünk. A korábbi kezdés még jól is jött, ugyanis délután szükségünk volt az ajándékba kapott 1,5 órára. A reggeli napsütésben ismét lengébben öltözve várakoztunk a mólónál felhúzott főhadiszállás teraszán, majd úgy 20-an foglaltunk helyet az impozáns hajó fedélzetén. A személyzet roppant felkészült, kedves, szórakoztató és informatív volt. Természetesen megosztották velünk a biztonsági előírásokat, de emellett felhívták a figyelmet a hajón való közlekedés buktatóira is: nagyobb sebességnél az óceán közel sem sima, a hajó pedig egyáltalán nem imbolygásmentes. Mindeközben lassan elhagytuk a madaraktól hemzsegő kikötőt, és megindultunk a nyílt víz felé.
A környék nevezetességei a nagy szürke bálnák, melyek télen ezen partok mentén vándorolnak délfelé, így az év megfelelő időszakában gyakorlatilag üzembiztosan lehet rájuk számítani. Őket kerestük. (A honlapon megtalálható a találati az észlelési napló, ahol minden nap feljegyzik az aznap látott állatok „típusát” és számát…) Sajnos mi ehhez kicsit korán voltunk, de ez még nem zárta ki egy bálna megpillantásának lehetőségét, az előtte lévő napokban is volt néhány alkalom (és mint a naplóból azóta kiderült, aznap délután is látcsőre akadt egy). Mint a hajón megtudtuk, lényegében a bálnák teljes spektrumát volt szerencséjük már észlelni ezen a helyen munkásságuk során… Ez alatt azt kell érteni, hogy a kékbálnától – a honlapon van egy elképesztő videó, amin a bálna gyakorlatilag felnéz a hajóra - a kardszárnyú delfinen át az ámbrás cetig minden megfordul alkalomadtán a dél-kaliforniai partoknál. Az utóbbi években a tendencia egyre erősödik, ami a környezetvédők munkáját dicséri, ugyanis alig egy évtizede szinte szó sem volt észlelésről, nem hogy ilyen kavalkádról. Mindezt a visszaúton tudtuk meg, amikor az izgalmak után egy kis ismeretterjesztő előadásban volt részünk levezetésképpen.
Majd egy órát hajóztunk a bálnákat keresve, de nem jártunk sikerrel sajnos. Az idő remek volt, bár a parton könnyű tévesen felmérni a majdan ránk váró hőmérsékletet, itt már egyáltalán nem volt melegünk. Szerencsére az óceán kegyes, és itt nem áll elő rendszerint az az eset, ami az erdei leseken megtörténhet, nevezetesen hogy egész éjszaka halálra fagyva még hangyát sem lát az ember. Feladván a hatalmas emlősök kutatását megfordultunk, és a biztos szórakozást jelentő kisebb rokonok raja felé vettük az irányt. Nem kellett csalatkozni, hamar elhangzott a hangosbemondón, hogy figyelő tekintetünket a horizontra vessük. A fénylő víztükör addigra már majdnem kiégette a retinánkat a nagy bálna kutatásban, így nekünk halandóknak még jó pár percbe telt, mire észrevettük a kis fodrokat, fehér ívecskéket valahol a távolban… Mint kiderült, egy nagy csapat delfin ugrált felénk teljes sebességgel. Nem telt bele sok idő, és azon kaptuk magunkat, hogy gyermeki rajongással mutogatunk a víz felé, ahol számlálhatatlan delfin pattog a hajó körül… Az indulásnál elhangzott, hogy a sikeres szafarihoz két dolog kell:
Egy csapat delfin!
Kedv a delfinek részéről a játékhoz!
Mind a kettő megvolt, és innentől hosszú-hosszú időn keresztül a falka tagjává avanzsált a hajó. Ezt elősegítette a mögöttünk húzott jeladó is, mely felvett delfin hangokat sugárzott a társainknak. Delfinek voltak mellettünk, alattunk, körülöttünk. A hajó orrában kifeszített hálón állva a két test közt közvetlenül lábunk alatt láthattuk a vidám jószágokat, az üvegpadlós orrba lekuporodva pedig néha mellettünk is feltűntek… Egészen kivételes élmény volt!
A bámészkodás közepette szóba elegyedtünk az egyik „matrózzal”, aki magyar felmenőkkel rendelkezett, így roppant érdeklődő volt. Elő is kerültek az alap magyar szavak: szalonna, lángos, káposzta. Utóbbi olyan összefüggésben, hogy hálaadáskor töltött káposzta került az asztalra! Sokat beszélgettünk utazásról, Európáról, ételekről, stb. A végén megállapította terveinket hallva, hogy év végére többet látunk az USA-ból, mint ő maga.
Nem csak a delfinek szolgáltattak látnivalót, hanem a madarak őrületes forgataga is. Kiderült ugyanis, hogy a csapat emlős azért szaporázza oly nagyon, mert nem messze hatalmas táplálékfelhő várt rájuk, amely nem csak a tengeri, de a légi állatokat is magához vonzotta. A pelikánok gyakorlatilag egymást érve szelték a levegőt, és stukabombázóként zuhantak rá a túl magasra merészkedő halakra. Néha vicces látványt nyújtott, amint akár 3 madár is egyetlen pontra bukott rá, majd bambán pislogtak egymásra a víz felszínén az ütközés után… (Némó nyomában mindenki előtt ott van ugye?:) ) Igazi zaba őrület folyt a hajó körül, a természet pedig olyan zsúfoltnak és nyüzsgőnek tűnt, mint amilyennek természetes körülmények közt még soha nem láthattuk…
Az állatok seregét a part felé haladva néhány fóka tette teljessé, akik lustán pihengettek az egyik világító bója lábán. Varázslatos 3 órát töltöttünk el a vízen, melyet túlzás nélkül jellemezhetünk életre szóló élményként! Hüledezve, fülig érő mosollyal szálltunk le a hajóról. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a páratlan csodát, magunk számára pedig felkerült a bakancslistára: „Látni egy bálnát!”
