„Jaj, ez annyira amerikai…”
- Tetszőleges filmrajongó általános megnyilvánulása a kellőképpen rózsaszín befejezés, esetleg a patriotizmustól elkocsonyásodó filmszalag anyagával elért túltelített állapot betetőzéseként-
Ismeritek azt az érzést, amikor minden áron, görcsösen el akartok mondani valamit? De csak a lényeget, csak a nehezen megfogható magvat… Egész nap keresitek a szavakat, fogalmazzátok a gondolatokat, hogy a megfelelő pillanatban a dolog igazi lényegét megragadva, ezüst tálon nyújtsátok át a matyó hímzésben boldog táncot lejtő gondolatok kavalkádját a hallgató félnek. Aztán persze ilyenkor sokszor „szó bennszakad, hang fennakad”, a csárdást járó szavak egymás kettőshangzóin bucskáznak keresztül és csak hebegünk-habogunk, vagy éppenséggel magunknak állított verbális csapdákból próbálunk kétségbeesve kimenekülni, mint Fábry Sanyi. Emiatt nagyon meg kell becsülni az olyan pillanatokat, amikor nincs szükség különösebb kommentárra, nincs szükség több bekezdésre, mert tökéletes tömören, kézzelfoghatóan, előre gyártottan kapjuk készhez a mesteri illusztrációt.
Mindenki számára ismert a „Jaj, ez annyira amerikai…” szófordulat pejoratív felhanggal történő alkalmazása. Klasszikus példaként felhozható a Függetlenség napja című örökzöld gyakorlatilag bármelyik momentuma, vagy például a Mel Gibson főszereplésével forgatott Hazafi zászlós jelenete, akár a mi focis beszámolónkból a vadászgépek, esetleg… de kár is folytatni. Már próbálkoztam az Arizona blogon is Amerika lényegének megragadásával, és Erika első itteni posztja is kapott bőven ilyen felhangokat, de mind a két írás roppant terjedelmes ahhoz a neutroncsillag töménységű, 4 szavas kivonathoz képest, amit a napokban leltünk. Pontosabban Erika lelte a laborellátmányok beszerzése során:
Avagy: „Büszkén gyártva az USA-ban”… És itt most nem egy stadionról, repülőgéphordozóról vagy űrhajóról beszélünk.
