If you are not fluent as a culture in science, engineering and math, you will fade away so fast that you might just as well march back to the cave!”

-Neil deGrasse Tyson-

editorial2.jpg2012. május 10-én a senior nap alkalmából tiszteletét tette egyetemünkön, pontosabban helyileg a Mendota-tó partján, Neil deGrasse Tyson. Ha olvasóink ebben a pillanatban nem irigységgel vegyes meglepetéssel olvassák tovább a sorokat, az nem véletlen. Be kell hogy valljam, a műsor kezdete előtt mintegy 2 órával fogalmam sem volt róla, hogy kihez lesz szerencsénk. Ennek tükrében elismerésre méltó teljesítmény Mr. Tyson részéről, hogy alig fordult pár fokot a napóra, és már az ő videóit, cikkeit, könyveit kerestük a neten, miközben próbáltuk összeszedni túlterhelt memóriánkból az összes olyan hallott mondatot, amit később szeretnénk pontosan idézni. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ittlétünk egyik legnagyobb élményében volt részünk a gyorsan lepörgő nagyjából 120 perc alatt! Tovább után szó lesz arról, hogy hány csillag látható Bronx egén, és hogy ez miként kapcsolódik James Cameron-hoz, illetve saját példánkon éreztetjük, hogy akár egy ilyen beszéd is hatást gyakorolhat a világ egy apró, de remélhetőleg az eljövendő időben bővülő mikroközösségére! Jöjjön tehát a rock'n'roll asztrofizikus!

Címkék: előadás tudomány Neil deGrasse Tyson wisconsin blog

153. A farm, ahol élnek...

 2012.06.25. 04:57

colop.JPGWisconsini élményeink ismét gyarapodtak, ez alkalommal a Schultz Farm meglátogatásával. Az ISS (International Student Service) jóvoltából mindössze 10$-ért kivittek Cottage Grove-ba, ahol egész napos programmal vártak minket. Az első meglepetés maga az utazás volt, mivel sárga iskolabuszokkal szállították a népet a Schultz család házához. A nép nem meglepetésszerűen ismét főleg kínai és egyéb ázsiai diákokat jelentett. Mint megszámoltuk, a törököket is európainak elkönyvelve, összesen heten képviseltük az öreg kontinenst. A sárga busz az itteni BKV-s Ikarusoknak feleltethető meg: műbőr ülések, nincs légkondi, és már 20 éve legalább utasokat szállít. Mindenesetre ez is nagy élmény volt.

Címkék: wisconsin farm wisconsin blog

„Had mondjak valamit a nyersolajról: soha, soha nem szeretnéd látni, megérinteni, megszagolni, megízlelni. Gusztustalan, undorító dolog!”

-John Hofmeister-

Az egyetemen tartott interdiszciplináris előadások, rendezvények sorából is kiemelkedett a szemeszter során a világ olaj készleteinek jövőjét firtató vitaest nem csak aktualitása és érdekessége, de a beszélők felkészültsége és professzionális előadása miatt is. Napjaink egyik közkedvelt és központi témája a fosszilis energiahordozók folyamatos apadása és ezzel párhuzamosan az alternatív, megújuló energiaforrások fellelése és hatékonyságuk növelése. Sajnálatos módon azonban igen nehéz megbízható és érdemi információkat kiszűrni az összeesküvés elméletek, az olaj kartellek áldozatául váló világmegváltó találmányok, politikai cselszövéseket előtérbe helyező teóriák erdejéből. Nagyon gyakran a valós problémáról folytatott eszmecsere hirtelen elkanyarodik egyfajta világpolitikai elemzés irányába, és a tudományos kérdésektől indulva egyszer csak valahol a Közel-Keleten állomásozó amerikai csapatok szidásánál kötünk ki. Ilyen formában is helyt álló Mr. Hofmeister mondata: az olaj gusztustalan, undorító dolog! Éppen emiatt érdekfeszítő volt végighallgatni ezt az eszmecserét, mely ugyan értelemszerűen nagyon amerikai szemszögből vizsgálta a kérdést, de közben rávilágított néhány olyan tényre például az „olajkészletek elfogyásával” kapcsolatban, amely nem teljesen felel meg a közhiedelemben élő általános – és téves – képnek.

Címkék: vélemény olaj előadások wisconsin blog

139. A sör tudománya

 2012.05.16. 07:00

“In wine there is wisdom, in beer there is Freedom, in water there is bacteria.” 

-Benjamin Franklin-

Épp Charles Bamforth (több mint 150 tudományos cikk szerzője, mind a sörfőzésről) roppant szórakoztató előadásról jövök (az írás maga 1 hete született - a szerk.), amit muszáj megosztanom olvasóinkkal. Az előadás stílusát nehéz lesz visszaadnom, de nagyon sok érdekes információt megtudtam a sörről, melyet ugyan nem szeretek, és sose értettem, hogy lehet –főleg nagyobb mennyiségben- inni, de most legalább azt is megtudtam, miért vált az emberiség kedvelt italává. Erre a válasz a fenti idézetben van, ugyanis párezer évvel ezelőtt vizet inni igencsak veszélyes volt, mint ahogy az ma is az a Föld legtöbb országában. A sört pedig főzni kell, és a forralásnál megszabadul az ember a baktériumoktól.

 

Címkék: sör előadás wisconsin blog

„Nyugati zászló alatt hajózunk, de a világgazdaságban keleti szél fúj, és az a hajós, aki nem veszi figyelembe, hogy milyen szél szerint kell forgatni a vitorláját, az valószínűleg pusztulásra ítéli saját magát és a rakományát is.”

-Orbán Viktor-

 

Kína az elmúlt években a mindennapi életünk része lett. Eleinte gyanakvóan pislogtunk a 'Made in China' faliratra, majd ugyanez a 3 szó szinte szállóige értékű lett. A kezdeti piacozásokból mára boltok, üzletek, sőt: üzletházak lettek. A „no name” szövet pólókat felváltották a Pamu, Adiads, stb. melegítők, majd a valódi márkás cuccok, vagy azokkal egyenértékű hazai termékek, mára pedig már a saját okos telefonok is ott állnak a kék sarokban az Apple és Androidok kihívóiként. A budapesti utcákat ellepték az ár/érték arányban csak a gyros-osok által megszorongatható kínai éttermek, és velük együtt egyre inkább gyarapodnak a bevándorlók is, akiknek ferde szemét igen gyakran az állampolgárok is ferde szemmel méregetik... A világgazdaság színtere is megváltozott, és hirtelen arra lett figyelmes a világ, hogy az USA államkötvényeinek jelentős részét Kína birtokolja, hogy európai vezetők csúsznak-másznak a kínai delegációk előtt, és saját kormányunk is az ő szelüket szeretné vitorlájába fogni. Ezen a ponton világgazdasági elemzésekbe nem bocsátkoznék, mert nincs meg hozzá a szakmai ismeretem (és mert a rendelkezésre álló, kibocsátott kínai statisztikai adatokat amúgy is csak a sci-fi kategóriába lehet sorolni), de annyi bizonyos: a kínai gazdaság jelenlegi formája számos kihívással küszködik, és lelkes ajnározásuk semmiképpen sem fogadható fenntartások nélkül, még ha valami misztikus okból kifolyólag szeretik is a lelkes USA gyűlölők puffogtatni a szólamokat, mi szerint: „majd a Kínaiak jól megmutatják nekik, „Végre lejár az USA ideje, Kínára kell figyelni”, stb. Ezen emberek közül nagyon sokan nem tudnak semmit az amerikai átlag polgárról, ténylegesen soha nem jártak az Államok területén... Még annál is kevesebben tették tiszteletüket azonban Kínában... Ráadásul erről a hatalmas és misztikus országról sokkal kevesebb információ jut el hozzánk a médián keresztül is: nem tájékozódhatunk hozzávetőlegesen a filmekből, a hivatalos közlemények tartalma és a valóság közti korreláció minimum kérdéses, kínai ismerőssel pedig elég kevesen büszkélkedhetnek. Felmerül tehát a kérdés: mit is tudunk valójában Kínáról? (Tovább után első kézből szerzett élmények egy több órás beszélgetés kivonata alapján.)

Címkék: kína oktatás vélemény politika nagyvilág történelem wisconsin blog

„Aki nem tud országáért küzdeni, az nem érdemel országot.”

-Wass Albert-  

Nem ez az első írás a különböző általam írt blogokon, ami valaki olyannak a látószögét próbálja legalább érintőlegesen bemutatni, akivel otthon nem beszélgethetünk, akinek személyes benyomásairól csak roppant közvetett módon találkozhatunk, ha egyáltalán... Ott volt az öreg spanyol gitárossal töltött szívszorító esténk egy sötét tucsoni teraszon, vagy az egykori gettó-bandatag a mexikói határon álló tetoválószalonban. Mindezek ellenére sokat gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e egyáltalán ezt a cikket, és ha igen, akkor milyen formában tegyem. Manapság érzékeny téma kerül terítékre: egy izraeli katona előadásán jártunk a helyi zsidó közösség szervezésében. Nyelvgyakorlásnak és némi látókör szélesítésnek szántuk az esti programot, de annál sokkal többet kaptunk, és nem a katona tökéletes brit angolsága miatt. Aki úgy érzi, hogy nem tudja szélnekereszteni előítéleteit, beidegződéseit, az ne olvassa tovább és semmiképp se szóljon hozzá a témába nem vágó módon. Aki viszont félre tud tenni mindent, amit eddig hallott, gondolatban hajlandó 5 percre átülni valaki másnak a világába és megpróbálja megérteni az ő válaszait az ő miértjeire, az tovább után a fronton találhatja magát valahol a közel-keleten.  

/Nem célunk állást foglalni, véleményt nyílvánítani se pro, se kontra, csak megosztani azt, amit mi hallottunk. Ha úgy érzitek, hogy másnak is érdemes lehet elolvasnia ezt a sztereotíp képektől kicsit eltérő írást, akkor 2 9GAG poén és 3 youtube videó közt osszátok meg ezt is.../ 

Címkék: vélemény nagyvilág veterán izrael világ hadsereg nemzeti öntudat wisconsin blog

„Atomot! Atomot a bestiáknak!”

-A függetlenség napja-

A bécsi székhelyű Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IEAE) az elmúlt évtizedben a kelleténél talán többször is reflektorfénybe került. A laikus híradó fogyasztó számára az az átlagos kép alakulhatott ki az intézményről, hogy önkényesen kijelölik, kik is azok a „bestiák”, akik az idézettel szemben nem juthatnak atomfegyverekhez, majd igyekeznek a kívánt fegyvermentes állapotot fenntartani a megjelölt, rendszerint nem éppen nyugat barát hozzáállásukról híres országokban (Irak, Irán, Észak Korea, stb.). A fenti megközelítés egyrészt roppant felszínes, másrészt téves, mint arra Shirley Johnson rámutatott a Nukleáris Technika tanszék által szervezett előadáson. A hölgy egy montanai kisvárosból indulván 25 évet töltött el a szervezet kötelékében, az ő tapasztalatait hallhattuk.  

/Ezekben a hetekben több olyan előadáson jártunk, ahol valamilyen elismert szaktekintély, vagy valamilyen szempontból személyesen érintett illető szólt a hallgatósághoz olyan témákban, amelyekről otthon nehéz első kézből származó információkat szerezni. Néhány ismeretterjesztő írás formájában megosztanánk a hallottakat és az azokkal kapcsolatos benyomásokat az érdeklődőkkel./

Címkék: irán előadások atomenergia iaea wisconsin blog

Hiába jött el az "élet a világmindenség meg minden" sorszámát viselő poszt, idő hiányában ismét néhány kis hiánypótló apróság következik, mert az immár 10 nappal ezelőtti múlt hétvégi beköltözésünk utolsó darabjának lépernyőre vetése továbbra is várat magára. Ezúttal a közlekedés néhány otthonitól eltérő aspektusára világítunk rá.   

 

Címkék: közlekedés wisconsin blog

Az ismertető cikkek sorában végére maradt maga az egyetem, a University of Wisconsin-Madison. Született már pár írás, amiben érintőlegesen szó esett a város legfontosabb intézményéről, vagy éppenséggel annak egyetemi rangsorokban elfoglalt helyéről, továbbá a minket fogadó kémiai és mechanikai kutatóintézetekről, de magáról az egységes egészről még nem. 24 órával Kevesebb mint 24 órával a felszállás előtt pótoljuk ezt a hiányosságot!  

Címkék: uow m wisconsin blog

„let your parents know they have nothing to worry about!  You're in good hands and Madison is a super friendly town”

-Nicole Zimmer, egy ügyintéző levél végén…- 

48 óra van hátra az indulásig, és még adósak vagyunk két posttal, amelyeket vagy megírok most, vagy hallgatunk mindörökre. Az egyik a jövendőbeli városunkról szólna – hogy némi tényanyaggal is kiegészítsük a már ismert kedvcsináló videót -, a másik pedig az egyetemről. Ismeretanyagunk alighanem szélsebesen fog bővülni mind a két témakörben, gyorsan illusztrálva sok-sok fényképpel is a Google által feldobott ábrák gyűjteményét, de egy rövid ismertetőt azért megosztanánk a történelem és adatok iránt fogékony olvasókkal. Tovább után az USA 81. legnagyobb városáról szólunk!

Címkék: történelem wisconsin madison uow m wisconsin blog

29. ERC /T-3 nap/

 2011.08.15. 09:15

“And the only way to do great work is to love what you do. If you haven't found it yet, keep looking. Don't settle. As with all matters of the heart, you'll know when you find it. And, like any great relationship, it just gets better and better as the years roll on. So keep looking until you find it. Don't settle.”

- Steve Jobs -


A „Miért éppen Wisconsin?” kérdésre keresvén a választ, már említettem, hogy a jövendőbeli állomáshelyünk kiválasztásához a kiindulást a CFD Online adatbázisában megtalálható kutatóhelyek végigpásztázása jelentette. Ennek fényében mondhatjuk, hogy lényegében a University of Wisconsin-Madison Engine Research Center-e volt az az intézmény, ami legelőször megragadta a figyelmem. Az előző postban bemutatott Organosilicon Research Center pedig mintegy égi jelként azonnali lelkesedést váltott ki Erikából, amit végül teljesen megkoronázott néhány Madisont ábrázoló fénykép (illetve a már ide is feltett video)! Látszólag tehát könnyen ment a választás, de hogy milyen kalandos úton jutottam is el odáig, hogy most ezt a kutatóhelyet válasszam, és mivel is foglalkoznak itt, azt tovább után tudhatjátok meg!  

Címkék: jaal ghandhi dr stépán organosilicon research center engine research center áramlástan tanszék wisconsin blog

Ken Robinson szórakoztató és egyben elgondolkodtató beszédét tálaljuk így hétfő reggel az olvasók elé az iskola és a kreativitás kapcsolatáról. Megéri azt a 19 percet, még ha a munkahelyen nem is lehet lopva végignézni, ráadásul magyar felirat is van hozzá!

 

 

Címkék: oktatás kreativitás wisconsin blog

Az 1848-as állammá válást követően a wisconsini gazdaság komoly változásokon esett át. A borzok letették a csákányt, és a bányászat helyébe a mezőgazdaság lépett elsősorban a déli területeken. Hamarosan vasútvonalak létesültek a szállítás megkönnyítése végett, és számos, földművelésre alapuló cég alapult, mint például a J.I. Case & Company, amely a termeléshez szükséges szerszámokat állított elő. Az állam 1860-ra az ország vezető búza termelőjévé vált.

Címkék: történelem wisconsin uow m wisconsin blog

A remekül hangzó Wisconsin nevet némi meglepetésre egy francia felfedezőnek, Jacques Marquette-nek köszönheti az utókor. Ő játszotta a történelmi postás szerepét, aki megismertette a világgal az indiánok által Meskousing-nek nevezet folyó körüli vidéket 1673-ban. Szerencsénkre az állam neve a későbbi apróbb írásmódbeli változtatásokat is megúszta „eaoux” és egyéb francia végződések nélkül. Az angoloknak persze még a később kialakult Ouisconsin elnevezésben is meghaladta az egészségügyi határértéket az egymásmellé írt magánhangzók száma, így alakult ki a mai név 1845-ben. A megalakuló állam 1848-ban csatlakozott az USA-hoz 30.-ként a sorban. Tovább után történelem az USA előtti időkből!

Címkék: történelem borz wisconsin republikánus párt wisconsin blog

20. Sajt és borz I. /T-28 nap/

 2011.07.21. 09:15

“Washington, DC is to lying what Wisconsin is to cheese.”

-Dennis Miller- 

Wisconsin büszkélkedhet az egyik „legcoolabbul” hangzó névvel az államok sorában, ez nem is lehet kérdés. A tekintélyt parancsoló karakteres „W”, melyet egyetlen magyar sem tud akcentus nélküli tökéletességgel útjára engedni elkerekedő ajkairól már önmagában maga mögé utasít olyan egyszerű betűhalmazokat, mint Florida vagy Buffalo. De mit tud ez a hely a puszta nevén túl, és hol is van egyáltalán? Tovább után sajtos borzokról, Rómáról, Gerald Butlerről és választásokról!  

 

Címkék: történelem németek sajt borz wisconsin wisconsin blog

19. "Wisconsin rules!" /T-29 nap/

 2011.07.20. 09:15

On, Wisconsin! On, Wisconsin!
Grand old badger state!
We, thy loyal sons and daughters,
Hail thee, good and great.
On, Wisconsin! On, Wisconsin!
Champion of the right,
"Forward", our motto
God will give thee might!"

-Wisconsin State Song-

Gondolatban felröppenve az imént bemutatott jövendőbeli lakásunk képzeletbeli erkélyének még csak oda sem gondolt korlátjáról, egyenesen a csillagos eget vesszük célba, és meg sem állunk az emelkedésben addig, amíg alattunk Wisconsin állam zöldellő síksága ki nem tölti a látóhatárt. Nem állíthatjuk, hogy ez a fenséges vidék az USA-ban a kelet-nyugat viszonylatot leszámítva bármilyen más szempontból központi pozícióban lenne – noha előválasztásoknak is helyt ad -, de mivel ez lesz az otthonunk, kicsit itt az ideje barátkozni vele!

 

Címkék: wisconsin spin city wisconsin blog