179. Belvárosi külváros

 2013.08.05. 04:18

A mai bejegyzésben körbejárjuk a szállásom közvetlen környezetét, és néhány fénykép segítségével jobban megismerhetjük a sok szempontból tipikusnak mondható amerikai városi lakóövezetet.

/A felvétel készítéséhez használt szoftver terén is sikerült némi előrelépést tenni, így azt hiszem az előző részhez képest minőségi ugrás történt./

Címkék: lakás külváros berkeley blog Berkeley

dreamliner2.jpgKicsit később mint gondoltam, de ezennel megszületett az első bejegyzés, egyúttal bemutatkozik az új közlési forma is! A hosszas mondatfüzérek kibogarászásának élményét felváltja az élő beszéd követése, ugyanis a Youtube lehetőségeinek hála audió anyag formájában érkezik a beszámoló, hogy "hallhassátok a hangom hangját". Az első - illetve inkább 0. - rész a repülésről szól, így most még nem lesz sok kép, de a későbbiek során saját felvételekkel szeretném színesebbé tenni a mondanivalót. Remélem, hogy így sikerül majd egy kicsit más szemszögből bemutatni az óceán innenső felét. 

Ez az első felvétel csak kezdeti tapogatózás, remélhetőleg a színvonal emelkedni, a játékidő pedig csökkenni fog. Nem gondoltam volna a mikrofon bekapcsolásakor, hogy ennyi ideig meg sem áll majd az adatrögzítés. Nem gond, ez is a dolog célja: megtanulni jobban előadni, és kicsit rendbeszedni a beszédért felelős áramköröket a szürkeállományomban, valamint alkalmazkodni egy megadott időkerethez (ami most nem volt). Legközelebb igyekszem 10 perc alatt, vagyis még egy egészségügyi határértéken belül maradni. Szintén a gyakorlás érdekében vágatlanul veszem fel az anyagot, hiszen egy előadás közepén sem állhatok meg sajnos, és tekerhetem vissza a mondandóm... Jöjjön tehát a felvéltel!

Címkék: repülés berkeley blog

USA-Flag_02.jpgA nagy filmstúdiók gyakran beleesnek abba a hibába, hogy egy adott témáról addig próbálnak újabb és újabb bőröket lehúzni, ameddig csak lehetséges. A folytatások aztán egyre kevésbé érdekesek, a story egyre erőltetettebb, a bevételi adatok rendszerint csökkennek, ami végül elvezet a lezáráshoz, amelynek időzítéséről egy kacifántos aranyköpés jut eszembe még a gimnáziumi évekből: „nem eddig kellett volna, hanem most kellett volna előtte!”.

Nos, ahogy mondani szokták: az élet a legjobb rendező. Úgy látszik, hogy az elmúlt két alkalommal ért élmények okozta látható sikeren felbuzdulva a „Sors” benyújtott egy vállalhatónak tűnő forgatókönyvet az „USA-ban” sorozat folytatására, így a csillagsávos lobogó alatt töltött idők eposza immáron trilógiává bővül... Tovább után némi háttér és kedvcsináló!

Címkék: darmstadt technische universität darmstadt berkeley blog Berkeley

Nem az események zavarják az embereket, hanem az eseményekről alkotott vélemények"

-Epiktétosz-

news.jpgAz időszámításunk hajnalán élő görög filozófus szavai talán még soha nem csengtek annyira igazan, mint a tömegtájékoztatás mai, egyre gyorsabban frissülő és egyre interaktívabb világában. Elég csak belegondolni, mely hírek kavarták az utóbbi napokban a legnagyobb port az interneten, legyen akár szó különböző blogokról, publicisztikákról, vagy akár a Facebook üzenőfalakon megjelenő hozzászólásokról. Hármat emelnék ki: Bayer Zsolt rasszista húrokat pengető, botrányos írását a Magyar Hírlapban; a FIFA magyar szurkolókra kirótt szankcióját az Izrael elleni barátságos meccsen történt antiszemita megnyilvánulások okán, melynek eredményeképpen zártkapus lesz a Románia elleni kiemelten fontos selejtező mérkőzés; végül pedig a tényt, miszerint ismét Messi nyerte el az Aranylabdát. Önmagában véve mind a 3 hír kiváltott belőlem gondolatokat, saját véleményt, ellenérzést vagy helyeslést, esetleg mellettük vagy ellenük szóló érveket. Ami azonban meglepő: maguk a hírek koránt sem gyakoroltak rám akkora hatást, koránt sem zaklattak fel annyira, mint a velük kapcsolatos megnyilvánulások.

Címkék: vélemény

175. 190/6(5)/R15

 2013.01.08. 23:04

Rules are rules, remember? If we don't have them, we are savages!”

-Mahone ügynök (Szökés)-


Kennzeichen_NEU_dpa_20f4e87403.jpgA ma történtek szinte példátlan módon egyből bekerülnek a krónikákba, no nem azért, mert félek, hogy elfelejteném őket, egész egyszerűen csak nem szeretném újból végiggondolni a több szempontból is tanulságos – és még többől idegesítő – események láncolatát, mely oda vezetett, hogy ma délután 5-kor már kimerülten aludtam el egy könyv mellett az ágyikóban ahelyett, hogy lelkesen termeltem volna az adat- és tudásbiteket az egyetemen. Tovább után némileg kielégítjük azon olvasóink igényeit, akik valami rosszat is szeretnének hallani a döglődő-imperialista nyugat világából (a Határátkelő blogot olvasgatva kétségünk nem lehet afelől, hogy ez a fogyasztói kör létezik), illetve elkerüljük azt a Steve Jobs-i „valóságtorzító mezőt” melynek eredményeként mindent kényszeresen pozitívan állítanánk be, ami Hegyeshalom után történhet a világban. Szó lesz egy elbukott vizsgáról, az EU-s szabályozások hiánya okozta kétségekről, állampolgárság váltásról és a német precizitás hangszerén elpengetett hamis dallamokról!

Címkék: autó kerék biztosítás műszaki vizsga darmstadt darmstadt blog TüV

174. A ló túloldalán...

 2012.12.09. 14:41

Több mindent, kevesebb semmit”

-Kétfarkú Kutya Párt-

Lovas nemzetnek tartja magát a magyar, de valahogy mégsem akaródzik megülni azt a paripát... Valahányszor előáll egy vitás helyzet, egy bizonyos nézeteket sértő szituáció, az ember nekilódul, hogy felháborodásában felpattanjon arra a bizonyos rakoncátlan paripára és kivont karddal nyargaljon a megoldásra váró problémák ellen, de valahogy mindig az lesz a vége a dolognak, hogy a nagy, elégedetlenségből táplálkozó lendülettel Berki Krisztiánt megszégyenítve libbenünk át a jószág felett, és zúgó fejjel csattanunk a betonon a ló túloldalán. Ráadásul ekkor felocsúdva vesszük csak észre rendszerint, hogy az általunk fénylő pegazusnak látott ló valójában egy kivénhedt öszvér csupán...

Az elmúlt napokban ismét elszabadult a nagy tandíj mizéria, és elnézve a híreket, az üzenőfalakat, a blogokat és elsősorban a hallgatói szervezetek megszólalásait nyugodtan kijelenthetjük: ballisztikus röppályára állva süvítünk össztársadalmilag a ló túloldala felé...

Címkék: oktatás vélemény tandíj

Az Apple 700000 gyári munkást foglalkoztat Kínában, mégpedig azért, mert ezen munkások irányításához ott helyben szükség van 30000 mérnökre is. 'Egyszerűen nem találok ennyit itt az USA-ban' – mondta Jobs [egy Obama-val folytatott beszélgetés során] – 'Ezeknek a gyári mérnököknek nem kell PhD-vel rendelkeznie, nem kell zseniknek lennie, egyszerűen csak a gyártáshoz szükséges alapvető mérnöki ismeretekre van szükségük. Ha majd tudunk ennyi ilyen végzettségű embert képezni, akkor a gyárakat hazahozhatjuk.'

-Walter Isaacson: Steve Jobs-

A1.jpgA szemünk előtt kibontakozó XXI. századi népvándorlás napjainkban komoly muníciót szolgáltat számos fejtegetés számára, legyen akár szó egy egyszerű tömegközlekedési eszközön elhangzó beszélgetésről, egy szociológia tanulmányról, egy jövőjét tervező fiatal elhatározásának érlelődéséről vagy éppen egy nacionalista húrokat pengető párt propaganda anyagáról. A ki- és bevándorlás a mindennapok része lett, a hírek állandó témája. Épp a napokban jelent meg, hogy milyen új magaslatokba érkezett a Németországba kitelepülő magyarok száma az elmúlt fél évben. Emellett a hazánkat érintő tény mellett azonban még figyelemreméltóbb az, hogy ez év januárja és júliusa közt, 6 hónap alatt összesen fél millió határon túlról érkezővel – vagyis egy komoly méretű város populációjával - bővült Merkel országának közössége.

Címkék: vélemény bevándorlók Irán darmstadt blog Arash Roozbeh

172. Kunyhó az udvar szélén

 2012.11.26. 08:16

Nézd milyen patinás bizalomgerjesztő objektum...

-Török (Blöff)-


mbcn985l.jpgMielőtt nekiláttam volna megírni a mai bejegyzést, rápillantottam, hogy mikor is született utoljára írás hasábjainkon. Meglepetten tapasztaltam, hogy a blog életében példa nélküli hosszúságú szünet állt be, amivel csak azt akartuk érzékeltetni veletek, hogy a fél világ beutazása után most ténylegesen oda lettünk szögezve íróasztalainkhoz. Apropó íróasztal, még azt sem meséltük el, hogy végül miként tettünk szert egy hajlékra, melyben egyáltalán elhelyezhető egy megfelelő bútordarab! Tovább után a bérlakás udvarán ácsorgó kedves kis kuckónkról, melynek sajátos bája egyre inkább szívünkbe lopja magát, csak a falak ne lopnák ki belőle a belül rekedt gázok belső energiáját!

Címkék: albérlet darmstadt blog

John: - Mióta számít a tükör és a sárvédő extrának?

Becsületes Ed, használtautó kereskedő: - Ne haragudjon uram, de az ön által megcélzott árfekvésben még a kerék is extrának számít.”

-Garfield képsor-

openhouse_small.jpgA lakásbérlésnek úgy indultunk neki, mint életünk első nagy túrájának: majdnem szandálban, vagyis tüneményes naivitással vegyes felkészületlenséggel. Roppant idealista módon úgy gondoltuk, hogy 1 hónap alatt röhögve találunk magunknak egy megfelelő ingatlant, amely minden eddigi lakásunknál jobb lesz, és öröm lesz hazamenni 3 éven keresztül. Optimizmusunk odáig fajult, hogy az első napokban nem is kerestünk akárhol, csak megfelelő földrajzi fekvésű helyeken. Később aztán szépen lassan változtak az igények, a kínálat viszont sajnálatos módon nem. Tovább után némi kép- és helyzetelemzés következik!

Címkék: albérlet bútorok darmstadt blog

170. Ha halljuk a dübörgést...

 2012.10.10. 08:13

De ugye eljössz még,
Ugye eljössz még,
Ha hallod majd az elefánt-dübörgést!”

-Karthago-

Nem az elefánt dübörgést fogjuk hallani, hanem ahogy Európa legnagyobb ultra csoportja a híres Südtribüne-n egyetlen hatalmas sárga falként felmorajlik majd, amint...

bvb.JPG

Címkék: sport Dortmund Real Madrid darmstadt blog

zimmer_frei_726545.jpgMinden idegen országba költözés egyik legelső lépése – amint arra a kifejezés is nagyon találóan utal – maga a „költözés”, amelynek értelemszerű előfeltétele, hogy legyen hova... Az elmúlt pár hónapban nem csak az derült ki számunkra, hogy ez nem egy triviálisan megoldható kérdés Darmstadt és általában Németország esetében, hanem hogy bizony az eljövő egy évben még párszor vissza kell térnünk majd erre a kezdő mezőre. Tovább után falból lógó drótok, pesti bérlakásokat megszégyenítő fürdőszobák és a tendereztető albérlő keresés intézménye következne, ha előbb nem kéne bemutatnunk azt, hogy miként nem találtunk lakást, csak szobát a tenger másik oldaláról!

Címkék: albérlet darmstadt blog mindennapi Németország

"Happiness is a journey, not a destination.
Dance as though no one is watching you.
Love as though you have never been hurt before.
Sing as though no one can hear you.
Live as though heaven is on earth."

- Father Alfred D'Souza -

Flag_icon_GER-USA.jpg2011. június 9-én kezdtük írni a blogot. Azóta a bejegyzések sorszámát tekintve 167-ig jutottunk, és most nyilván a hazaérkezés következtében egyfajta lezárás következhetne. Hosszas gondolkodás – és némi HTML ismeret felfrissítése - után azonban úgy döntöttünk, hogy nem csukjuk be végleg a mindenki számára nyitott könyvet, hogy új címen újat indítsunk – többek közt azért, mert a blog.hu-n nem lehetek admin ennyi oldalon egyszerre –, hiszen már megszoktátok ezt! Viszont kicsit átstrukturáltuk az oldal szerkezetét, hogy a rendszerhez szokott lelkünk is megnyugodjon, és az olvasóknak se kelljen új címeket megjegyeznie, továbbá hogy elkerüljük a wisconsin-i élmények virtuális porral való „belepődését” (és nem húzta alá!). Tovább után jöjjön a „második kötet” bevezetője, és némi technikai jellegű információ!

Címkék: darmstadt blog darmstadti bevezető

Happiness is a journey, not a destination...”

Nem tudok jobb idézetet írni ehhez a bejegyzéshez, mint magának az egész blognak a mottóját. Bizonyos szempontból úgy egy hónapja véget ért az út, de más szemszögből nézve éppen csak elkezdődött. Annyi bizonyos: egy fejezet lezárult az USA elhagyásávalpersze nem a blogon, mert még rengeteg dologról kell majd írnunk –, és ennek alkalmából megosztanánk veletek is azt az élményeinkből összefűzött zenés képsort, mellyel a Rosztóczy házaspárnak mondtuk köszönetet a hihetetlen lehetőségért, mely megváltoztatta életünket! Köszönjük Ferenc és Diane Rosztóczy, varázslatos esztendő volt! 


Címkék: rosztoczy wisconsin blog

goldenblog-2012-a-blogok-nem-halnak-meg-28836.jpgKedves ismerősök - "Béláink az Úrban" -, akik ezidáig olvastatok minket, és jól szórakoztatok köreinkben! Ez úton tájékoztatnánk titeket arról, hogy egyrészt a blog cseppet sem ért véget hazaérkezésünkkel, mert nem csak rengeteg történet vár még rátok azok közül, melyek korábban elmaradtak, de várható a folytatás is egy másik földrészről – csak még némiképp üveges szemekkel keressük az elveszett órákat az életünkből –, másrészt ha úgy érzitek, hogy színvonalában és szórakoztató mivoltában a blog elért egy kritikus szintet nálatok, akkor tiszteljetek meg minket egy szavazattal az alábbi linken:

Kis gyűjteményünk ugyanis kvalifikálta magát a Goldenblog versenyére, azon belül is a Helyi.érték kategóriában bukkantok rá a jól ismert Madison, WI névre. Természetesen olyan esélyekkel állunk oda a rajtvonalra a profi blogokkal szemben, mint egyszeri hobbi autószerelő egy rally futamra a WRC-s csapatok mellé, de számunkra itt aztán tényleg csak a részvétel a fontos!

Hamarosan jelentkezünk új cikkel – a kilométerszámláló közben azért aktualizálásra került –, addig is kellemes nyárutót mindenkinek!  

Címkék: wisconsin blog

Mindenki életében eljön az a pillanat, amikor egy szép napon ráébred, hogy több pénze van, mint ideje.”

- Chris Anderson -

amazon.jpgA fenti pillanat még nem jött el - vagy legalábbis nem vettük észre -, de kétségtelenül van igazságtartalma a mondatnak: a vásárlásra rendszerint csak két dolgot sajnálunk, a ráfordított időt és az elköltött pénzt. Különösen igaz ez rám, aki nagyjából annyira rajong a boltok közti tájékozódási futásért, mint kajakosok az orkán erejű szélért. Éppen ezen okból kifolyólag fog hiányozni odahaza a vásárlás amerikai módja, valamint a remekül működő használt termék adás-vételi piac. Tovább után ajtó elé letett elektronikus cuccokról és a hazautazás okán történő portéka kiárusításról lesz szó.

Címkék: vásárlás amazon craigslist wisconsin blog

164. Mélyhűtve

 2012.08.07. 06:10

A hőmérséklet holnap +40 és -20 Celsius közt várható.” 

-tévedhetetlen időjós /Garfield/-

lg-air-conditioner.jpgA bevezetőidézet ellenére nem az időjárásról lesz szó – annál még jóval több témát kell érintenünk, sem mint hogy legyen időnk holmi üres fecsegésre a napsütötte órák számáról –, legalábbis nem a természetes komponenseiről. Az élet egy olyan összetevőjére szeretnénk rávilágítani, ami merőben eltér az otthonitól, egyszersmind gyökeresen meghatározza a mindennapokat. Ez pedig a mesterséges időjárás, vagyis a légkondicionálás, amire érzésünk szerint a nemzeti össztermék jelentős hányadát költik a nagy víz innenső oldalán.

Címkék: energia légkondicionálás wisconsin blog

Félig Ázsia, de egészen Balkán”

-Kozmosz-

Nem gondoltam volna, hogy éppen az Olimpia kapcsán fogunk újabb mélypontokat elérni a magyar sajtónak és közéletnek hála, de hát amint arra már a Blöffben is rámutattak: „Soha ne becsüljük le az emberi hülyeség hatalmát!”. Én minden tapasztalat ellenére újra és újra elkövetem ezt a hibát, így mindig újra őszintén fel tudok háborodni a magyar internet színvonalától. Különösen olyan esetekben, mint a mostani, amikor tényleg csak annyi lenne a dolgunk, hogy elégedetten hátradőljünk, és örüljünk a TV készülék előtt! De nem, mi nem érjük be ennyivel!

Címkék: vélemény wisconsin blog

„Oh! I have slipped the surly bonds of Earth

And danced the skies on laughter-silvered wings; 

Sunward I have climbed, and joined the tumbling mirth

"Of sun-split clouds - and done a hundred things 

You have not dreamed of –wheeled and soared and swung

High in the sunlit silence. Hov’ring there, 

I’ve chased the shouting wind along, and flung

My eager craft through footless halls of air… 

Up, up the long, delirious burning blue

I’ve topped the wind-swept heights with easy grace 

Where never lark, or even eagle flew-

And, while with silent, lifting mind I’ve trod 

The high, untrespassed sanctity of space,

Put out my hand and touched the face of God.”

-John Gillespie Magee, a brit légicsata egy pilótája-  

IMG_1797.jpgHa a Wisconsin állammal kapcsolatos nevezetességek, említésre méltó tények kerülnek szóba, akkor a tehén-tej-sajt szentháromságon viszonylag ritkán sikerül túllépni. A farmerek állama azonban büszkélkedhet azért néhány jelentősebb rendezvénnyel, ezek közé sorolható a múlt heti Rock Fest Cadott-ban, vagy például a Winebago-tó partján egyre nagyobb népszerűségnek örvendő country fesztivál is. Mind eltörpül azonban az egyetlen igazi országos jelentőségű megmozdulás, az Oshkosh-ban évente megrendezésre kerülő repülő fesztivál mellett, mely 1 héten keresztül hozza lázba a repülés szerelmeseit óceántól óceánig majd fél millió látogatót vonzva! Nem hagyhattuk ki ezt az élményt, még úgy sem, hogy előzetesen borzasztóan alábecsültük mind a méretét, mind szórakoztató mivoltát! 

Címkék: wisconsin Oshkosh Airshow wisconsin blog

A videó tönkretette a rock'n'roll lényegét. Azelőtt a zene azt mondta: 'Hallgass meg! Most pedig: 'Nézz meg!''”

-Billy Joel-

ikon.jpgHétvégénk záróakkordját a Def Lepard gitárosa pengette el, ugyanis vasárnap este tiszteletünket tettük a Cadott-ban rendezett 4 napos rock fesztivál utolsó délutánján. Tettük mindezt azért, hogy halljunk néhány bandát a 80-as évek klasszikus érájából, olyanokat, akik aligha ruccannak át Magyarországra. Meg hát mi lehet amerikaibb egy farm szerű környezetben rendezett glam-rock/hair-metal estnél? A zenéért mentünk, de azon messze túlmutató élményekkel gazdagodtunk. Tovább után arról, hogy vajon meghal(t)-e az igazi rock'n'roll, illetve még egy kis kempingszék amerikai kényelemérzettel körítve!

Címkék: zene wisconsin annyira amerikai wisconsin blog

Nézd már Tommy, milyen patinás, bizalomgerjesztő objektum!”

-Török /Blöff/-

IMG_1675.JPGA hétvégét Beth és Javier társaságában Wisconsin északi felében töltöttük, ahol számos program mellett a szállással kapcsolatosan egy új élménnyel is gyarapodtunk. Nevezetesen először életünkben kempingezésre adtuk fejünket. Pontosabban először kellett magunknak gondoskodnunk a saját ellátásunkról egy kempingezés alkalmával, hiszen Peruban már volt szerencsénk a teljes kiszolgálás melletti táborozáshoz. Tovább után a sok sztereotípia rombolás mellett most úgymond kreálunk egyet az itteni emberek szokásairól!

Címkék: természet piknik camping annyira amerikai wisconsin blog

Felírva minden a világon,

nyilván ezen nem múlik már,

hanem csupán az olvasáson...

Ki mit talál, mit nem talál.”

-Lászlóffy Aladár-

WHS_Reading_Room10_0117.jpgA hazaérkezés közeledtével meg kell még emlékeznünk néhány olyan dologról, amiről eddig kevesebb szó esett. Úgy is mondhatnám, hogy gondolatban fél agyféltekével már Európában járva, egyre gyakrabban ugrik be valamiről, hogy ez mennyire fog hiányozni. Ma például az elmúlt hónapokban rám tört olvasási kedv kapcsán szembesültem vele: hiányozni fog ez az egyetemi könyvtárrendszer! Tovább után mágnescsíkról, elektromos forrásokról és sok-sok papírról lesz szó!

Címkék: könyvtár uow m wisconsin blog

Végre nem kell több meccsre menni!”

-Jaal B. Ghandhi-

almond-butter-tea-cookie-400-12.jpgAz elmúlt hetekben nem nagyon unatkoztunk, leginkább azért, mert elenyésző időt töltöttünk az egyetem falain kívül. Az időjárás hathatós közbenjárásnak köszönhetően pedig nyugodtan leszögezhetjük: még azt a keveset is legszívesebben odabent töltöttük volna, amit mégis szerény hajlékunkban ütöttünk el a csuromvizes lepedőkön álmatlanul forgolódva. Egyik éjjel hajnali 3 fele, amikor is a nappali padlóján próbáltam kínomban elaludni, már komolyan felmerült bennem: beviszek egy pokrócot, és az egyetemen alszok egy padon... A nyár ugyanis elemi erővel sújtott le Wisconsin-ra – azon belül is a hőt kifogástalanul tároló, cserében szellőztetésre tökéletesen alkalmatlan otthonunkra, amely átlényegült egy még csak nem is hőkeverős sütővé (az ugyanis légmozgást jelentene...) - is, így sorsközösséget vállaltunk akaratunkon kívül is az otthoniakkal. Itt nem csak amolyan szónoki fordulat a „100 fok van odakint” felkiáltás, hanem egyszerű tény. Szerencsére a szél és a pára sem marad el, így a helyi viszonylatban amúgy is drámai 102-103 fokot az időjárásjelentés szerint egyenesen 109-110-nek érezhettük (ez egy hajszállal túl van a 40-en is...). Frusztráltságunkat növelte, hogy bár 2 nagy vízfelület közt élünk, egyikbe sincs gusztusunk megmártózni... A kiváló napsütésben csak úgy burjánzanak az alacsonyabb rendű létformák, mind a víz állagát, mind a vele határos légkör aromáját kedvezőtlen irányba befolyásolva.

Címkék: zene játék sport foci baseball javier Július 4 wisconsin blog

If you are not fluent as a culture in science, engineering and math, you will fade away so fast that you might just as well march back to the cave!”

-Neil deGrasse Tyson-

editorial2.jpg2012. május 10-én a senior nap alkalmából tiszteletét tette egyetemünkön, pontosabban helyileg a Mendota-tó partján, Neil deGrasse Tyson. Ha olvasóink ebben a pillanatban nem irigységgel vegyes meglepetéssel olvassák tovább a sorokat, az nem véletlen. Be kell hogy valljam, a műsor kezdete előtt mintegy 2 órával fogalmam sem volt róla, hogy kihez lesz szerencsénk. Ennek tükrében elismerésre méltó teljesítmény Mr. Tyson részéről, hogy alig fordult pár fokot a napóra, és már az ő videóit, cikkeit, könyveit kerestük a neten, miközben próbáltuk összeszedni túlterhelt memóriánkból az összes olyan hallott mondatot, amit később szeretnénk pontosan idézni. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ittlétünk egyik legnagyobb élményében volt részünk a gyorsan lepörgő nagyjából 120 perc alatt! Tovább után szó lesz arról, hogy hány csillag látható Bronx egén, és hogy ez miként kapcsolódik James Cameron-hoz, illetve saját példánkon éreztetjük, hogy akár egy ilyen beszéd is hatást gyakorolhat a világ egy apró, de remélhetőleg az eljövendő időben bővülő mikroközösségére! Jöjjön tehát a rock'n'roll asztrofizikus!

Címkék: előadás tudomány Neil deGrasse Tyson wisconsin blog

boleny.jpgA Télapóról már régen kiderült, hogy nem olyan a formában létezik, mint a mesékben. A mesebeli állatokról viszont egész mostanáig tévhitben éltem. A gonosz farkas, az aranyos maci, a “csodaszarvas” mind-mind átverés, már ami a rájuk ruházott tulajdonságokat illeti. A chipmunk kivétel: az tényleg aranyos, így róluk szól a nap zenéje. Hála az USA fantasztikus állatvilágának, olyan vadon élő tömeget láthattunk, amiről nem is álmodhattunk.

Címkék: wisconsin blog

155. Július 4 június 30-án

 2012.07.03. 06:49

4thofjuly.jpgSzombaton – június 30-án – került megrendezésre a Rhytm and Booms nevű rendezvény a város északi szegletében található egyik parkban. Az apropó a szerdára eső július 4-e volt, bármilyen furcsának is tűnhet ez (persze ha belegondolunk, hogy a Karácsony lényegében Hálaadáskor kezdődik november végén...). Megfigyeléseink szerint ugyanis az USA-ban nem nagyon szeretik, ha egy munkaszüneti nap csak úgy elkóborol a naptárban, és holmi pazarló módon a hét közepére esik. A nagy többségüket ezért valamilyen önkényes úton módon lehorgonyozták, mint például az adott hónap első hétfője, vagy utolsó csütörtök-péntekje, stb. A honatyák valószínűleg a Függetlenségi Nyilatkozat kapcsán nem gondolkodtak még el ezen a problémán, még az is elképzelhető, hogy meggondolatlanul szombaton írták alá a jeles dokumentumot. A Függetlenség Napja tehát kivétel ez alól a rendszer alól, de a programok mégis elkalandozhatnak (természetesen azért a szerda sem lesz eseménytelen). Tovább után kevés szöveg, több videó!

Címkék: zene hadsereg Július 4 wisconsin blog