Az Apple 700000 gyári munkást foglalkoztat Kínában, mégpedig azért, mert ezen munkások irányításához ott helyben szükség van 30000 mérnökre is. 'Egyszerűen nem találok ennyit itt az USA-ban' – mondta Jobs [egy Obama-val folytatott beszélgetés során] – 'Ezeknek a gyári mérnököknek nem kell PhD-vel rendelkeznie, nem kell zseniknek lennie, egyszerűen csak a gyártáshoz szükséges alapvető mérnöki ismeretekre van szükségük. Ha majd tudunk ennyi ilyen végzettségű embert képezni, akkor a gyárakat hazahozhatjuk.'
A szemünk előtt kibontakozó XXI. századi népvándorlás napjainkban komoly muníciót szolgáltat számos fejtegetés számára, legyen akár szó egy egyszerű tömegközlekedési eszközön elhangzó beszélgetésről, egy szociológia tanulmányról, egy jövőjét tervező fiatal elhatározásának érlelődéséről vagy éppen egy nacionalista húrokat pengető párt propaganda anyagáról. A ki- és bevándorlás a mindennapok része lett, a hírek állandó témája. Épp a napokban jelent meg, hogy milyen új magaslatokba érkezett a Németországba kitelepülő magyarok száma az elmúlt fél évben. Emellett a hazánkat érintő tény mellett azonban még figyelemreméltóbb az, hogy ez év januárja és júliusa közt, 6 hónap alatt összesen fél millió határon túlról érkezővel – vagyis egy komoly méretű város populációjával - bővült Merkel országának közössége.
Joggal merül hát fel időről-időre a kérdés, mit jelent ez egy ország számára? Mit adhatnak az érkezők? Hogyan érdemes viszonyulni hozzájuk? Milyen szabályok megalkotása szükséges? Milyen változásokat idéz mindez elő a társadalomban? A Haza és Haladás oldalán született egy bejegyzés a témával kapcsolatban, mely számos elgondolkodtató elemet tartalmaz. Elgondolkodtatót, mert több kutatás is a médiában sulykoltakkal ellentétes tendenciákra mutat rá. A válság következtében romló gazdasági helyzet szülte elégedetlenség természetszerű táptalaja a növekvő bevándorlóellenességnek, holott éppen ebben az időszakban az Európába irányuló migráció mértéke csökkent, és egyre inkább az Európán kívüli térségek válnak célországokká. Emellett rámutatnak a legnépszerűbb populista kijelentés, miszerint a bevándorlók elveszik a helyiek munkáját, valótlan mivoltára is. A nagyobb létszámban érkező „szerencsevadászok”, akik tipikusan kvalifikálatlan munkaerőt jelentenek, a közhiedelemben élővel éppen ellenkező hatást gyakorolnak a munkaerőpiacra. Sok esetben a hazai dolgozók bére átlagosan növekszik, ugyanis magasabb beosztásokba kerülnek. Éppen emiatt az újonnan érkezettek rétege sokkal kiszolgáltatottabb a gazdasági nehézségeknek is, körükben nagyobb a munkanélküliek aránya.
A nagy számú alacsonyan kvalifikált dolgozó mellett megtalálható azonban egy másik réteg is a bevándorlók közt, mégpedig éppen a jól képzett, ambiciózus emberek csoportja. És itt juthatunk el a felismerésre: a bevándorlás erőteljes korlátozásával, annak elapadásával egy ország összességében nagyon is sokat veszthet... Mert mi lesz akkor, ha egyszer csak egyik ipari nagyhatalom számára sem áll rendelkezésre a Jobs által hiányolt mérnöksereg, de említhetnénk éppenséggel az otthoni helyzetet is az egészségügyi dolgozók terén.
Egy másik kultúrából érkező dolgozó nem csak társadalmi szempontból hoz sokszínűséget, hanem újfajta szemléletet, más gondolkodásmódot is meghonosíthat egy adott munkahelyen. A legfontosabb viszont, hogy akármilyen végzettséggel is rendelkezik valaki, elmondható: nagy többségben az vált országot, az indul neki az ismeretlennek, aki valamit el szeretne érni, valamit tenni akar, az ilyen emberekre pedig minden országnak szüksége van a származásukra való tekintet nélkül. Ezt a tendenciát kell erősíteni, és folyamatosan redukálni kell az érkezőknek kiutalt szociális segélyek, egyéb támogatások mértékét, ahogy az a tengerentúlon is megfigyelhető. Ezek a pénzek ugyanis éppen az ország – és a bevándorlók – érdekei ellen dolgoznak: a nyomor határán tengődőknek még a semmittevéssel is jobb jövőt ígér költözés esetén, míg a saját állampolgárokban ellenérzést szül minden betelepülővel szemben. Ahogy kicsit sarkosan rámutattak egy hozzászólásban: míg Európában néhány éve volt, akinek a nyugati segélyen élés előrelépést jelentett, addig az USA-ban munkanélküliként egy külföldi akár éhen is halhatott.
De mit is jelent külföldinek lenni egy idegen országban? Lassan 1,5 éve élünk Magyarországtól távol, és ezalatt az idő alatt sok különböző helyről származó emberrel volt alkalmunk beszélgetni. Ennek tükrében a kérdésre nem adható egyetemes válasz, mert nincs olyan, hogy „a külföldi”... Máshonnan érkeztünk, mások vagyunk, más úton és más nehézségek árán jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Megismerkedve mások történetével az ember hajlamos igencsak átértékelni saját egykori és jelenlegi helyzetét. (Nem, nem fogok odáig kanyarodni, hogy a Földön 1 milliárd embernek rendes ivóvize sincs, ezért mi magyarok nem panaszkodhatunk, mert ezek az okfejtések fikarcnyival sem növelik az érintettek elégedettségi szintjét.) Gondoljunk bele, hogy milyen motivációval indul el valaki külföldre otthonról, és milyen lehetőségek kapui állnak nyitva előtte.
Doktorandusz vagyok egy jó nevű német egyetemen, ahol élvonalbeli kutatási projekteken dolgozunk. Az irodában két tárast kaptam: Arash-t, és Roozbeh-et. Mind a ketten Iránból érkeztek, előbbi perzsa, utóbbi kurd, ami a halmozottan hátrányos helyzet egy fokozott szinonimája azon a vidéken. Természetesen ők is doktoranduszok, Arash egyenesen a legjobbak közül való.
Én elégedetlen vagyok Magyarországgal, ők lényegében utálják Iránt... Én átjöhettem a határon egy autóba ülve, ők hónapokat vártak a vízumukra a jövőjükért aggódva, és ezen a procedúrán minden hosszabbítás alkalmával át kell esniük. Nekem le kellett másolnom rengeteg papírt, és mindenféle eszement hitelesítést kellett beszereznem, hogy hivatalosan is felvegyenek, Arash-nak újra kellett kezdeni az egyetemet, mert nem fogadták el az 5 év alatt szerzett teheráni diplomáját. Ezen a ponton azért álljunk meg egy pillanatra, és ízlelgessük a dolgot. Arash el akarta hagyni hazáját, mert például 18 évesen egy korábbi tüntetésen való részvétele miatt egy barátnőjével való séta során gyakorlatilag elrabolták az utcáról a kormányerők „rendfenntartói”. 10 napig tartották fogva őt még vagy 100 másik diákkal együtt, miközben a szülőknek halvány fogalma sem volt arról, hogy hol lehet – a tisztek nem lobogtattak jelvényeket és azonosítókat a „letartóztatás” során. Persze nem bántak kesztyűs kézzel velük, ahogy az ellenzék képviselőivel sem szoktak. Tehát Arash el akart menni, ahogy nagyjából minden egyetemet végzett fiatal el akar. (A kormány meglepő módon nem gördít ez elé akadályt, hiszen minden távozó ellenállóval ”egy gonddal kevesebb marad”.) A tudományos diákolimpiákon rendre dobogón végző Irán egyik jó egyetemén szerzett diplomáját azonban Németországban semmibe vették, és doktori tanulmányai helyett a Bsc-t (!) kezdhette el ismét... de ő még ezt is vállalta. A tanszéken dolgozik Amer, egy bosnyák diák is. Az ő szarajevói 5 éves képzését Bsc-nek minősítették nyár elején a World Education Service New Yorkban székelő irodájában, hisz az csak egy bosnyák egyetem... Én ehhez képest gond nélkül adhattam le az ELTE-n szerzett papírjaimat...
A tanszéken égés modellezéssel foglalkozunk, elsősorban a Rolls-Royce sugárhajtóműveinek fejlesztéséhez kapcsolódó témákban. Aresh és Roozbeh is ilyen témát akart, de felmerült némi akadály: Iránból származnak. Mire eljutottak erre a szintre, már évek óta Németországban éltek, megkapták a vízumot, de mindez nem számított (elmondásuk szerint az sem számítana, ha közben állampolgárokká válnának). Mivel irániak, „az ördög országából” jöttek, így ők nem dolgozhatnak repüléssel kapcsolatos projekten – hiába szolgálná ez kvalitásaik miatt a cég és ország érdekét is egyben -, a Rolls-Royce nem adja ki nekik a kódokat, geometria adatokat. Engem reggel esetleg cukkolnak parlamenti képviselőink hírekbe bekerülő őrültségeivel, vagy gazdasági miniszterünk legújabb unortodox csodájával, őket egy életre terroristákkal veszik egy kalap alá, mert Ahmadenijad időről-időre deklarálja a nyugat és Izrael elpusztítása melletti elkötelezettségét.
Apropó Ahmadenijad és terroristák! A médiának hála él bennünk egy kép a vallási fanatikus iráni emberekről, akik bármire képesek Allah-ért, és akiknek életét teljes egészében a vallás és a zsidók iránti gyűlölet határozza meg (ők odahaza hasonlóan objektív módon a nyugattal kapcsolatban sztrájkokról, rendőri brutalitásról, élelem hiányról szóló híreket látnak csak). Ehhez képest minden külföldi egyetemen találkoztam eddig iráni diákokkal, és mindegyikük amellett hogy szakmájában a legjobbak közül való volt, végtelenül kedves, segítőkész és jámbor jellemmel is rendelkezett. És a talán meglepő: kivétel nélkül ateisták voltak... Egyikük Wisconsin-ban elmondta: szerinte úgy a lakosság fele nem vallásos valójában, de ezt nem lehet felvállalni az egyházi befolyás alatt álló államban. Aresh rámutatott: egy iráninak az iszlám nem ugyanazt jelenti, mint egy arabnak. Utóbbiaknak ez a kultúrája, a kettőt nem lehet elválasztani egymástól, míg Iránnak ott vannak a perzsa hagyományai, és az iszlám nem a gyökerük. Perzsia létezik az iszlám nélkül is, míg a mai arab szellemiség nem. Tőlük tudom azt is, hogy a vezetés és a fanatikusok gyakorlatilag a lakosság egy elenyésző hányadát képviselik, viszont az ország hihetetlen erőforrásai mind az ő kezükben összpontosulnak, így lehetőségük van pénzzel mindent elintézni, valamint Venezuelából és egyéb helyekről importált bűnöző zsoldosokkal fenntartani a „rendet”. Ahogy ő mondta:
Sokkal jobb lenne, ha nem lenne olajunk sem, mert pénz nélkül ezt nem lehetne tartósan csinálni...
Meglátása szerint a mostani az utolsó kormánya Iránnak, mert ha eljő a régóta rebesgetett külföldi támadás, akkor az ország szét fog esni, hiszen rengeteg nemzetiséget csak erővel tudnak összetartani. Mikor felhoztam a sokak által emlegetett érvet, miszerint a várható kemény ellenállás és a hatalmas népesség miatt nem túl valószínű egy amerikai támadás, egymás szavába vágtak tiltakozva:
Nem lenne népfelkelés, vagy ellenállás. Az emberek nagy része félreállna, és a vezetők felé mutatna: csak menjetek, intézzétek el őket...
Történeteik egészen megérintettek. Nem tudom miből fakad, de az általam eddig megismert irániak még az egyetemi környezetben is kirívóan intelligensek és jó képességűek voltak. Országukban rendelkezésre áll elvileg minden: a nyersanyagok, a könnyen megszerezhető bevétel, a kiváló hagyományokkal rendelkező oktatás, az évezredes kultúra, és mégis: fejvesztve kényszerül menekülésre mindenki, aki csak teheti...
Mikor mindezt elmeséltem egy hazai ismerősömnek, rádöbbentett valami igazán egyszerű dologra: a Rolls-Royce-tól való elzárás, a vízumok, a korlátozás, a menekülni akarás, mindez nem sokban különbözik attól, amit a Vasfüggöny idején egy tehetséges magyar érezhetett... És valóban. Alig 30 évvel később szabadon járhatok Európában, és egy német egyetem irodájában gépelhetem le ezeket a sorokat, amelyeket ismerőseim odahaza gond nélkül elolvashatnak néhány perccel később. A holnapot fürkészve hajlamosak vagyunk természetesnek venni mindazt, ami tegnap előtt történt. Nézzünk egy kicsit körül... Gondolkodjunk el egy percre, hogy mi az, ami nem volt 20 éve... és ezek után értékeljük egy kicsit Európát, még ha manapság nem is divat ezt tenni...
