"Happiness is a journey, not a destination.
Dance as though no one is watching you.
Love as though you have never been hurt before.
Sing as though no one can hear you.
Live as though heaven is on earth."

- Father Alfred D'Souza -

Flag_icon_GER-USA.jpg2011. június 9-én kezdtük írni a blogot. Azóta a bejegyzések sorszámát tekintve 167-ig jutottunk, és most nyilván a hazaérkezés következtében egyfajta lezárás következhetne. Hosszas gondolkodás – és némi HTML ismeret felfrissítése - után azonban úgy döntöttünk, hogy nem csukjuk be végleg a mindenki számára nyitott könyvet, hogy új címen újat indítsunk – többek közt azért, mert a blog.hu-n nem lehetek admin ennyi oldalon egyszerre –, hiszen már megszoktátok ezt! Viszont kicsit átstrukturáltuk az oldal szerkezetét, hogy a rendszerhez szokott lelkünk is megnyugodjon, és az olvasóknak se kelljen új címeket megjegyeznie, továbbá hogy elkerüljük a wisconsin-i élmények virtuális porral való „belepődését” (és nem húzta alá!). Tovább után jöjjön a „második kötet” bevezetője, és némi technikai jellegű információ!

A történet – szigorúan a blogon zajló része – tehát 2011 júniusában kezdődött, amikor is megkezdtük a visszaszámlálást az 1 éves USA ösztöndíj kezdetéig. Ekkor született a bevezető, melyből máig megtudhatjátok, hogy miként kerültünk az óceán túloldalára, és ott milyen funkciót töltöttünk be. Nem ismételném magamat, ha új olvasók tévednek ide, akkor érdemes oda visszalapozni, a rendszeres böngészők pedig pontosan tudják. A lényeg: 1 évet töltöttünk Madisonban, a városban, amely személyes tapasztalataink alapján bőven rászolgált az USA legélhetőbb városa címre nem is egyszer! Ezeket a sorokat már egy klasszikus európai nagyváros zsúfolt lakótelepéről írom, miután rövid körözés után végre sikerült leparkolni. Nem kellett sok idő, hogy visszasírjuk a gyönyörű tópartot, a rohangáló mókusokat, a nagy füves területeket... De ne rohanjunk ennyire előre!

10 héttel az első bejegyzés után következett a felszállás, amelynek alkalmából született egy egyfajta hangulatjelentés, köszönetnyilvánítás, melyet nem lehet az érzéketlenség vádjával illetni... Ha a monitorom tudna érzelmeket nyilvánítani, akkor alighanem elfolyt volna a képernyő. Hatalmas várakozás volt bennünk, és annál is nagyobb izgatottság. Akkor óvatosan így fogalmaztam:

„Elkezdődik az 1 év, amihez foghatóban még bizonyosan nem volt részünk, és nem is lesz a további életünkben…”

Még akkor sem tudtuk, hogy ez mennyire igaz! Varázslatos 12 hónap volt, melynek minden főbb eseményét megtalálhatjátok az első 167 bejegyzésben! Rengeteget tanultunk, remek projektekben vettünk részt, számos tudományos publikáció megírásához jutottunk közelebb, kivételes emberek előadásait hallgathattuk meg, jártunk NHL meccsen, egyetemi foci bajnokin 80000 nézővel, csápoltunk a Poison és a Def Lepard előtt, tapsoltunk a Rock of Ages musicalen, és olyan helyeket láttunk, amelyek képeit csodálva nézegettük gyermekkorunkban, vagy még akkor sem talán... Kalifornia, Yosemite, Sequoia, Everglades, Bahama-szigetek, Zion, Bryce, Yellowstone, Niagara, Grand Teton, Glacier Park, Kanada a teljesség igénye nélkül... és persze az életre szóló kaland, az év élményeinek koronaékszere és életünk egy nagy pillanata: Peru, az Inka Ösvény! Ez leírva mind fantasztikus, de higgyétek el, még ennél is többet adott ez az év. Másként gondolkozunk, másként látjuk és jobban értjük a világot, magabiztosabbak lettünk és kiegyensúlyozottabbak. Na meg nem mellesleg kalandvágyó párocskából a közös életet tervező jegyespárrá is avanzsáltunk az Andok zöldellő magaslatain.

Nehéz volt búcsút inteni, de az élet nem állt meg. Már tavasz óta tudtuk – és akkor meg is írtuk azonnal -, hogy vár minket az újabb kihívás szeptembertől ha olyan gigantikus közhelyeket akarnék puffogtatni, hogy a fal adja a másikat, akkor azt írnám, hogy voltak passzaink a nagybetűs ÉLET –, és egy újabb ország. Immár egy darmstadt-i albérlet kanapéján ücsörgök német honban a lenyugvó nap fényében, mely dideregve szeli át a kinti 12 fokos levegőt. A helyi egyetemen kezdtem újra doktori tanulmányaimat – ennek következtében legalább 3 évig itt leszünk -, hogy tehessek egy nagy lépést a gyermeki álom: az űrkutatás és repülésfejlesztés irányába. A projekt sugárhajtóművek szimulációjáról szól, és 2 hét után mondhatom: egyelőre nem kellett csalódnom. Együtt érkeztünk ide is, mert ez volt a legfontosabb, és ez az, ami igazán fantasztikussá tette eddig is közös életünket: egy nagy levegőt véve elrugaszkodhattunk az ég felé, hogy együtt hajszoljuk az álmainkat, sőt újakat is kreáljunk, és mindezt úgy tehetjük, hogy közben nem kell a másikat lemondásokra késztetni. Reméljük még nagyon sokáig ebben a szerencsés helyzetben tudhatjuk majd magunkat.

Itt tartunk hát most, és innen folytatódik a történet. Arról már talán sikerült valamilyen halványan derengő képet közvetítenünk, hogy milyen az USA-ban egyetemistának lenni vagy éppen nyaralni, most megpróbálunk elkalauzolni titeket a németországi bevándorlók adminisztrációtól terhes világába! Az már kiderült az elmúlt két hét alapján is, hogy előreláthatólag kevesebb bejegyzés lesz, de igyekszünk nem teljesen elhalkulni mint a Klub Rádió. Tartsatok velünk továbbra is!

<------------------------------------------------------------------------->

És akkor most jöjjenek a technikai részletek: a blog címe megmarad, hiszen azt nem lehet változtatni, meg már mindenki megszokta. A fejlécből azonban sajnos el kell engednünk a csodás madison-i látképet, cserébe egy mégcsodálatosabb fotót kaptok immár felirat nélkül. A háttérben a Grand Teton csúcsai magasodnak a Yellowstone-parkból fényképezve az Oxbow-bend híres kanyarulatánál. A fejléc alá bekerült egy menü – számomra nem volt egyszerű, mert nem értek igazán a weblap szerkesztéshez, ráadásul a blog.hu-s sablonokban is meg kellett találni a megfelelő helyet –, ami a teljes kuszaságot talán kicsit formába önti. Itt el lehet majd különíteni egymástól a wisconsin-i és a darmstadt-i írásokat a megfelelő ikonra klikkelve. Ez azért lesz szükséges, mert még nem mondtunk el mindent az USA-ból, így születnek majd még bejegyzések például a varázslatos Sziklás-hegységben megtett 4000 kilométerről is. Ezen felül helyet kapott még pár ikon: a „Videó” a youtube-csatornánkra mutat, a fotók pedig egy bejegyzésre, amelybe beágyazásra kerültek a kirándulások albumai (ezzel együtt a mini ikonok kikerülnek a jobb oldali hasábból). Beszúrtam még egy „Vélemény” rovatot, mert néha bizonyos dolgok előhozzák belőlem az írási és megszólalási kényszert, és ezek nem mindig kapcsolódnak a blog szerves részéhez. Mostantól itt külön is meglesznek. Továbbá idebiggyesztettem egy az Arizona blogra mutató linket is, amely első amerikai tartózkodásom történetét meséli el, akkor még egyedül, cserediákként. Azt hiszem az a tény, hogy most itt vagyunk, az igen nagy részben annak az 5 hónapnak is köszönhető, így feltétlen helyet érdemel ebben a menüsorban ennek az életformáló időszaknak a krónikája. Végezetül pedig kapott egy linket a nyár elején, Neil deGrasse Tyson zseniális előadásának hatására indított kezdeményezésünk, a tudományos világ érdekességeiről szóló másik blogunk is Voyager címmel. Kellemes böngészést! 

Címkék: darmstadt blog darmstadti bevezető

A bejegyzés trackback címe:

https://wisconsin.blog.hu/api/trackback/id/tr504810283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása