162. Oshkosh: ahol még a helikopter is hurkot repül

„Oh! I have slipped the surly bonds of Earth

And danced the skies on laughter-silvered wings; 

Sunward I have climbed, and joined the tumbling mirth

"Of sun-split clouds - and done a hundred things 

You have not dreamed of –wheeled and soared and swung

High in the sunlit silence. Hov’ring there, 

I’ve chased the shouting wind along, and flung

My eager craft through footless halls of air… 

Up, up the long, delirious burning blue

I’ve topped the wind-swept heights with easy grace 

Where never lark, or even eagle flew-

And, while with silent, lifting mind I’ve trod 

The high, untrespassed sanctity of space,

Put out my hand and touched the face of God.”

-John Gillespie Magee, a brit légicsata egy pilótája-  

Tetemes lemaradásban vagyunk cikkek terén, hiszen nincs idő írott formában feldolgozni minden eseményt, annyira tömött sorban zuhannak ránk. Részben ebből kifolyólag főleg képekre és videókra támaszkodva próbáljuk összefoglalni a hétvégét – aztán mire elkészül az írás, valószínűleg megint konstatálhatom majd annak nem tervezett hosszát… -, de jelen esetben az azért is indokolt, mert nehéz szóban visszaadni a látottakat. 

Oshkosh városa nagyjából 1,5 órányi autóútra található otthonunktól, ennek áthidalása ismét az Enterprise támogatásával történt (ez most szó szerint értendő, mert a Sziklás-hegységben lenyomott 4000 km-ért az előzetes iránymutatással szemben mégis kaptunk egy szekérderéknyi bónusz pontot, amit ingyen bérleti napok formájában nem is voltam rest iziben betakarítani): 4 kerekű paripánk ezúttal egy Jeep Liberty volt. Először vezettem terepjárót, és a réten kialakított parkolókban lehetett is érezni a képességeit, de ezen túlmenően annyira nem voltunk elájulva. Meglepően fapados és annál is szomjasabb a kívülről egyébként roppant tetszetős jószág. 

Oshkosh-ba érve a megjelölt reptér felé vettük az irányt, ahol már 5 napja zajlott a fesztivál. Ennek megfelelően ameddig a szem ellátott kempingezők, lakókocsik, kamionok, és persze kempingszékek sorakoztak. Már itt éreztük néhány vonatkoztatási pont távolságát szemrevételezve, hogy felskálázva az addig látottakat a kezünkben lévő, a rendezvény honlapjáról letöltött térkép alapján, gigantikus területen terül el a fesztivál. A parkolás és a célterület megtalálása zökkenőmentes volt, a szervezés ismét több volt, mint tökéletes. Iszonyú mennyiségű önkéntes segített a tájékozódásban – igen, a mocskos imperialistáknál nagyon nagy divat az önkéntes munka, a hasonló helyeken végzett közösségi tevékenység, ez az egyik legpéldaértékűbb dolog ideát -, a végtelen réteken nem hagyták szabadon kóborolni az árnyékos parkolóhelyeket vagy éppen megfelelő színű pázsitot kereső parkolni vágyókat (minden sofőr tudja, hogy nincs nehezebb, mint egy teljesen üres parkolóban megállni, főleg mert minden kocsiban ülőnek van valami javaslata az ideális helyet illetően), hanem a repterek „Follow me!” feliratos járműveihez hasonlóan az önkéntesek mindig a soron következő helyre navigálták az érkezőket, folyamatosan, szisztematikusan feltöltve a parkolókat. A jármű esti megtalálását nagyban segítették a letűzött sorszámos táblák. Kis dolognak tűnhet ez, de amikor néhány óra alatt 100 ezres nagyságrendben érkeznek egy messze nem erre kitalált helyre, szűk utakon, ideiglenes parkolókba, idegenként tájékozódva, akkor az egyértelmű bójasorok, a mindenhol zászlókat lengető személyzet és a hatalmas táblák nagyon meggyorsítják a folyamatot. A döbbenetes az, hogy az esti távozást is! Az ostoba és céltalan sávok közti cikázásokat eleve kizárják a már említett bójákkal, és valami varázslat segítségével elérik – talán az autósok egymással szembeni udvariassága lehet az ok -, hogy az 1 autó széles parkoló kijáratok, és a mindössze 2 kivezető sáv ellenére a motor beindítása után 15 perccel már az autópályán voltunk, pedig az éjjeli show után mindenki egyszerre indult haza! Rendezvényszervezésből csillagos ötös, mint szinte mindig! 

De ne rohanjunk ennyire előre! Érkezés után már éppen elszontyolodtam a térképre gondolván, mert nem nagyon láttam, miként érhetünk majd át egyik programról a másikra. Természetesen fölösleges volt aggódni, mert az ismert iskolabuszok tulajdonképpen egy összefüggő sort alkotva szállították az embereket ingyen és bérmentve a különböző pavilonok, parkolók, kapuk, kempingek, sőt: a városi bevásárlóközpont közt is. 

From Oshkosh

A légi bemutató csak 3:30-kor kezdődött, mi pedig már 10-kor érkeztünk, de mindezt céllal tettük: reggel 8-tól a show-ig pavilonok sokaságában egymást érték az előadások (a hűtésről minden ilyen ideiglenes csarnokban két hatalmas ventilátor gondoskodott). A több oldalnyi kínálatot már végigbogarászni is nehéz volt, de végül sikerült választani. Kezdésként megnéztük az állandó repüléstörténeti múzeumot – itt már sajnos nem fértünk be az SR-71 Blackbird-ről szóló prezentációra -, majd utána a PT6 sugárhajtóműről szóló bevezető előadásra ültünk be. A kettőt egymástól jó pár kilométer választotta el, a buszozás-séta kombináció során pedig először léptünk a fesztivál tényleges területére. Meglepődtünk… Elképesztő mennyiségű repülőgépet láttunk, és ami érdekes volt: az egész sokkal jobban hasonlított egy nagy autóvásárra, vagy „város napja” rendezvényre, mint mondjuk a taszári repülőnapokra. A gépek nagy része ugyanis igen kicsike, 2-4 személyes repülő volt, de azoknak egy olyan széles tárháza, amelyről már csak azért sem tudunk érdemben beszámolni, mert eddig nem is tudtuk, hogy ekkora… 

Rengeteg gyártó képviseltette magát, akik lényegében bemutatni és eladni akartak. Mi épp csak gyanútlanul benéztünk egy bőrüléses privát gépbe – megpiszkálva a botkormányt, hogy lássuk a lapátokat mozogni -, már el is akarták adni… És a döbbenet: nem is drágán! Ez a látványosan igényes példány 386 ezer dollárt kóstált, de a nap folyamán láttunk nagyon kicsi gépeket – a repülők Daewoo Tico-ját – 25000$-ért is! Visszautalván a lakókocsikra és a pickupokra kijelenthetjük, hogy a drága autókkal egy árban már lehet repülőgépet venni. 

Most bizonyára azt gondoljátok, hogy azért a repülőgép tulajdonos ritka, mint a fehér holló és minimum vezető beosztású bankár. Nem. Mint kiderült, a jelenlévők egy tetemes hányada repülő tulajdonos, sőt: repülővel érkezik ide. A hagyományos kempingek mellett voltak repülős kempingek, ahol a letakart parányi sportgép mellett ott díszelgett a felhúzott sátor. Nem 1, nem 2, hanem végeláthatatlanul sok ilyen kis táborhely volt. Ez megmagyarázta az előadások témáit is. A programot nézegetve nem nagyon értettem, hogy miért van ennyi nyilvános workshop, karbantartásról szóló órák, repülőgép építésről szóló előadások. Nos azért, mert a közönség nagy része érdekelt volt ebben. A PT6 motorról szóló prezentáció végén csak úgy sorjáztak a karbantartásról, só eltávolításról, mosásról szóló kérdések. A kérdezők pedig nem éppen öltönyös tisztségviselők, hanem egyszerű, hétköznapi állampolgárok voltak, legalábbis abszolút ezt a benyomást keltették. A kicsi gépekkel való repülés tehát ténylegesen megengedhető – bár költséges – hobbi! 

A kisgépek elképesztő kavalkádja mellett nagyon nagy erőkkel képviseltette magát a Ford. Olyan klasszikus Mustangokat láttunk, amilyeneket eddig csak apu matchbox-ai formájában: 

From Oshkosh

From Oshkosh

A négykerekűek mellett voltak sokkerekűek is: 3 drabális méretű lakóautóba lehetett bemászkálni, így most a saját szemünkkel láthattuk, az előző íráshoz letöltött képek bizony a valóságot tükrözték. 

From Oshkosh

A harmadik előadás a U2 programról szólt, előtte még elcsíptük az amerikai légierő 2006 előtti időkben titkosként kezelt MiG projektjéről szóló beszámoló végét. A U2-s repülésekről beszélő katona iszonyú sebességgel hadarta és harapta el a szavakat, és a szép képek mellett kicsit kevésnek bizonyult az átadott információ is, de ez volt kb. a legnagyobb bajunk a nappal. A „kicsengetés” hangos motorbőgések és robbanások formájában érkezett: kezdődött az Air Show, mégpedig a Pearl Harbor-t érő japán támadás történetével. A tökéletesen hangosított speaker folyamatosan ontotta a történelmi tényeket, miközben a kifutó felett korabeli japán gépek cikáztak, alattuk pedig a földi pirotechnika hozta létre a robbanásokat. Lenyűgöző látvány volt, pedig ez még csak a bevezetője volt a majd 3,5 órás programnak! 

From Oshkosh

From Oshkosh

A harci gépek történelmi időrendben haladva váltották egymást az égen, míg elértünk a csúcspontra: a fantasztikus munkát végző speaker a felcsendülő AC/DC ritmusokra felkonferálta az F-18-ast, ami aztán igen alacsonyan, látványosan dőlve elhúzott a roppant hálás közönség előtt, majd jó néhány piruettet is bemutatott a neki rendeltetett 10-15 perc alatt, köztük egy anyahajóra való sikertelen leszállás eljátszását is (lásd: videó). 

Azt hittük, hogy ennél jobb már nem jön, pedig dehogynem. Utána vette csak kezdetét a műrepülő bemutató: füstcsíkok, szaltók, hurkok, csavarok, egyedül vagy párban, előre vagy hátra, felfele vagy lefele. Soha nem láttunk még ilyet élőben, így tátott szájjal álmélkodtunk. 

Főleg akkor, amikor a világon egyedülálló módon helikopteres műrepülés következett. Fizikailag nem értem azt, amit láttunk, így inkább felvettem egy részét: 

7 és este 8:30 közt maradt még 1,5 óra időnk körbenézni a kiállítások közt. Az innovációs hangárból sajnos már sokan távoztak, így kérdezni nem tudtunk, csak szemrevételezni néhány érdekes repülő koncepciót (ezekből pár majd helyet kap a Voyager Blogon talán). A „főtéren” megcsodáltunk még egy igazi C-5-ös hordozót, aminek méretei talán még a képről sem jönnek át igazán… 

From Oshkosh

…valamint egy B-17-es repülő erődöt is… 

…illetve a kicsiknek létesített autentikus játszóteret!

From Oshkosh

Közben a kialakított színpadon parádés blues zene szólt a Blues Brothers stílusában megjelenő együttes prezentációjában. 

8 óra körül alaposan megfáradva heveredtünk le a United Airlines-os pokrócunkra (roppant stílusosan), hogy a magunkkal hozott vacsorát elfogyasztva kicsit megpihenjünk a finálé előtt. Az esti műsor erős szürkületben egy kanadai ejtőernyős alakulat előadásával kezdődött, és bár most már ez volt a 4. alkalom, hogy ilyet láttunk: volt új a nap alatt. A csúcs az a formáció volt, amikor a két ernyős lefele nézve (az ernyő élével a föld felé, testük vízszintes helyzetben), lábaikat egymással összekulcsolva, egymás tükörképeiként valósággal  zuhantak a talaj felé, majd nem sokkal a becsapódás előtt szétváltak, és oldalirányba ellibbentek. Később nagyobb magasságban láttunk ilyet 3 emberrel is, amikor az ernyők egy teljes kört, amolyan Mercedes jelet formáltak. Persze nem hiányozhatott a lakás méretű zászló sem (és a szabadságért harcoló csapatok előtti tisztelgés sem...). 

Őket újabb műrepülők követték, akik a sötétben gazdagon operálhattak a különböző optikai és pirotechnikai eszközökkel. A mögöttük húzott füstfelhőt megvilágító lámpák már önmagukban parádés látványt nyújtattak, de ezt később felülmúlták a szárny végekre erősített hatalmas csillagszórókkal, valamint a szikrákat hányva bukfencező gépről indított (!) tűzijáték rakétákkal… A repülés végeztével volt természetesen hagyományos tűzijáték is, a záróakkordot pedig az úgynevezett tűzfal adta. Ekkor a vaksötétben két dragster viharzott végig a kifutópályán hatalmas lángcsóvát húzva, mögöttük pedig jó hosszan felrobbantottak még egy adagot a délutáni bombázást imitáló anyagból. 

Fantasztikus, felejthetetlen nap volt! Tökéletes szervezés, hihetetlen látvány, csodás időjárás. Nagy hiba lett volna kihagyni, mert repülni nem csak jó, de még nézni is lélekemelő!