„Végre nem kell több meccsre menni!”
-Jaal B. Ghandhi-
Az elmúlt hetekben nem nagyon unatkoztunk, leginkább azért, mert elenyésző időt töltöttünk az egyetem falain kívül. Az időjárás hathatós közbenjárásnak köszönhetően pedig nyugodtan leszögezhetjük: még azt a keveset is legszívesebben odabent töltöttük volna, amit mégis szerény hajlékunkban ütöttünk el a csuromvizes lepedőkön álmatlanul forgolódva. Egyik éjjel hajnali 3 fele, amikor is a nappali padlóján próbáltam kínomban elaludni, már komolyan felmerült bennem: beviszek egy pokrócot, és az egyetemen alszok egy padon... A nyár ugyanis elemi erővel sújtott le Wisconsin-ra – azon belül is a hőt kifogástalanul tároló, cserében szellőztetésre tökéletesen alkalmatlan otthonunkra, amely átlényegült egy még csak nem is hőkeverős sütővé (az ugyanis légmozgást jelentene...) - is, így sorsközösséget vállaltunk akaratunkon kívül is az otthoniakkal. Itt nem csak amolyan szónoki fordulat a „100 fok van odakint” felkiáltás, hanem egyszerű tény. Szerencsére a szél és a pára sem marad el, így a helyi viszonylatban amúgy is drámai 102-103 fokot az időjárásjelentés szerint egyenesen 109-110-nek érezhettük (ez egy hajszállal túl van a 40-en is...). Frusztráltságunkat növelte, hogy bár 2 nagy vízfelület közt élünk, egyikbe sincs gusztusunk megmártózni... A kiváló napsütésben csak úgy burjánzanak az alacsonyabb rendű létformák, mind a víz állagát, mind a vele határos légkör aromáját kedvezőtlen irányba befolyásolva.
/A nap zenéje Bob Seger-től szól, csak mert a héten végre megtaláltam, hogy ez az itt agyonjátszott klasszikus kihez is köthető./
Ebben az időben köszöntött be az év legnagyobb nemzeti ünnepe, avagy július 4-e. Az igazán nagy megmozdulás már megvolt szombaton, de szerdán sem maradtunk program nélkül. Először is dolgoztunk – már kényesen ügyelek rá, hogy néha le is írjam ezt a szót a beszámolókban, mielőtt rátérnék az utolsó nagy utazás részletezésére – eme jeles napon. Este pedig Javier, Beth, valamint spanyol ismerősük és barátnője társaságában kivonultunk a Capitolium elé, hogy meghallgassuk az ünnepi koncertet. (Erika még erre az esti eseményre is csak késéssel jutott el, ugyanis az NMR készülék nem csak a ferromágneses anyagokat engedi el nehezen, hanem telepatikus erejénél fogva néha a kezelőszemélyzetet is.) Ha valaki netalántán ünnepi zászlófelvonást, vagy díszegyenruhákat vizionálna, akkor bizony nagyot tévedne. Itt a szabadtéri rendezvény egyenlő a piknikezéssel és az evéssel, na meg némi társasjátékkal, labda dobálással. Döbbenetes, hogy mindenki milyen szinten felkészült mind felszerelés, mind gyorsan kézbe kapható élelmiszer terén, ha arról van szó, hogy pár óra erejéig a szabadban kell üldögélni. Ennek megfelelően az elegáns Capitolium egyik sarkában szóló szimfonikus zenekar egy halom földön ücsörgő, nevetgélő, falatozó, kerti punnyadáshoz öltözött emberhez szólt. Tekintettel az akkortájt árnyékban éppen uralkodó vagy 38 Celsiusra, egy cseppet sem bántam, hogy nem az otthon ilyen alkalmakkor minimum megkövetelt hosszú nadrágban, esetleg tengeri szivacs állagúra ázott ingben kellett szobroznom szinte vigyáz állásban. Ehelyett leheveredtünk, snacket fogyasztottunk, majd a zene végeztével megint tanultunk egy új kártyajátékot!
Másnap témavezetőmtől megtudtam, hogy ő sem kerülte el a napot (mármint az égitestet és hatását). Háza környezetében a lakóközösség közös megmozdulást szervezett a nemzet születésnapja alkalmából – értsd: a szomszédok összejönnek piknikezni, grillezni és labdát dobálni -, így ő személy szerint abban a megtiszteltetésben részesült, hogy délelőtt 11 és 12 közt ételt szolgált fel a verőfényes napsütésben. Saját bevallása szerint ez volt a nap jobbik része, délután 1 és 3 közt ugyanis egy baseball stadion lelátóján foglalt helyet, hogy megtekintse nagyobbik fia rájátszásbeli mérkőzését. Saját interpretációjában - az irodában előtört belőle a szülői kötelességek terhe alatt megrogyott ember a szerető apa máza alól – végre valahára veszített, és kiesett a csapat, így nincs több vasár-és ünnepnapi baseball meccs. Megértést kell tanúsítsak, ugyanis a világ egyik legunalmasabb csapatsportját ebben a szezonban 19 alkalommal szemlélhette hétvégi napokon. És persze ne felejtsük el, hogy itt nem a profi ligáról, hanem egy közepes szintű, kb. U12-es iskolai csapatról van szó...
Kicsit én is megkönnyebbültem, hogy véget ért a foci EB, mert az időeltolódás kifejezetten bosszantóvá tette a meccsnézés körülményeit. Nem beszélve az olyan extra ráfordított idő okozta utólagos elégedetlenkedésről, amelyet a maratoni spanyol-portugál borzalom figyelemmel kísérése idézett elő. Az előzetes várakozásokkal ellentétben Torres gólkirály lett a döntőt igazán impozáns körülmények közt nézhettük a Union South bárjában egy mintegy 4x3 méteres kivetítőn. Légkondicionálás mellett. Fogyasztás nélkül. Az NST-n olvasottak alapján pedig az ESPN közvetítése is magasan verte az otthonit, majdnem annyival, mint az általam nagyra becsült spanyol válogatott az olaszokat... Elégedett voltam a fiúk teljesítményével...
...nem úgy mint a magunkéval a nyári labdarúgó bajnokság első fordulójában. A csapat ott folytatta, ahol abbahagyta: a kapu előtti határozatlanságunk csak azért nem jön ki, mert nem jutunk el addig. A meccset a szokásoknak megfelelően 1-0-re vesztettük el egy olyan gárda ellen, amelynél könnyebbel valószínűleg nem találkozunk – mivel nem játszunk magunk ellen. Pedig mélységet adtunk mind a keretnek (gyakorlatilag két sor állt rendelkezésre, és immár 3 játékos nem tud spanyolul), mind a felállásnak (a tavalyi 4 meccs alatt már a mérési hibán kívül is bizonyítottuk a 3-3-as szisztéma életképtelenségét, így ezt felváltottuk egy papíron 2-3-1-el), mind pedig a mutatott teljesítménynek. Magammal különösen nem voltam elégedett, mert a technikai képzetlenséget most már nem tudtam futómennyiséggel pótolni, mivel nem beszélhettünk ilyesmiről.
Nem csak a pályán, de a társasjátékasztal mellett sem termettek babérok a héten. Javier és Beth vasárnap délután – az immár 35 fok alá zuhanó hőmérsékletben – átjött egy nagy rakás számunkra ismeretlen játékkal. Megismerkedtünk a Blokus nevű remekkel, ami ha nem is feltétlenül a világ legjobb játéka, de mindenképpen közel van hozzá! A területfoglalós játék mintegy 2 sorban összefoglalható szabályrendszere végtelen sokféle variációs lehetőséget hordoz magában. Javierrel indirekt úton bizonyítottuk a tételt, miszerint a férfiak jobbak geometriából: a kivétel erősíti a szabályt. Ha rajtunk múlik, akkor ez egy bombabiztos szabály...
Ezek voltak rövid híreink, mindenkinek lehetőség szerint jó hűsölést! (Akinek pedig tetszett szombaton a nagydumás asztrofizikusról szóló cikk, az a másik blogon, ide kattintva olvashar még róla.)
