Ha nem néztünk volna ma reggel időjáráselőrejelzést, már azt hinném, tényleg elmarad az idei tél. Sajnos jönnek azok a hideg szelek, nem is lassan, de még pár napig élvezhetjük a tavaszias napsütést, és a pluszokat (°C-ban). Jelenleg nem ment még délebbre a kacsák, ludak és egyéb vándormadarak egy része, hiszen tudnak még itt is halászni.
Az éjszakai hidegnek köszönhetően azért akad jég a tavon az árnyékos helyeken, ami nagyon érdekes lényeknek ad otthont. Tegnap, naplemente előtt egy órával megfigyelhettem, hogy a hidegben több pézsmapockot látni, mint mókust.
Amikor képet kerestem róluk (nekünk még nem sikerült lencsevégre kapni őket), sajnos több kabátfotót találtam, mint állatkát, de szerencsére itt legfeljebb a baglyok irtják őket. Ezek az érdekes kis teremtmények tényleg a jég hátán is megélnek. Láttam párat csatorna közelében, ahol a víz nem fagy meg egy részen, és fel tudtak úszni, majd a jégen vakarászták egymást, de arra is képesek, hogy a vékonyabb jeget feltörjék, így a jégpáncél közepén egy kisebb lyuk körül gyülekeztek. Jellemzően ugrálnak a vízbe, úszkálnak, vagy valami ágat, növényszárat rágcsálva kuporognak. A félsziget mellett egyet a pocokvár mellett is láttam, ugyanis leginkább a parton vájt odukban laknak, vagy a sekélyebb vízben építenek ágakból várat maguknak, ott éldegélnek.
Na, de a mókusok és a pézsmapockok csak elenyésző hányada az itteni állatvilágnak, mert errefelé a madarak viszik a prímet. Észak-Amerika nagy részén megtalálható a közönségesnek mondható pinty, ami számunkra egyáltalán nem közönséges. Errefelé azonban még csak az embertől sem félnek, sőt, inkább valami élelemforrásként jelenünk meg előttük, legalábbis elég sokan állítanak madáretetőket ezen cím kiérdemlésére. Ennek köszönhetően kb. 1 méterre tőlem, illetve a járókelőktől forgalmas úttól zavartalanul ücsörgött ez a gyönyörű piros kismadár egy faágon:
Ami nekünk van, ide pedig a kevésbé látványosabb fajta jutott, az a kékcinege. Itt ennek a szürkébb változatát láthatjuk, de azért mi ebben is gyönyörködünk.
A tavaknak köszönhetően számtalan a vízimadár (sirály, lúd, kacsa), rengetegen találnak itt élelmet.
Nem tudom, melyek védettek, melyek vannak akár túl sokan is, de némelyikhez hasonlót nálunk legfeljebb nemzeti parkokban látni. Ami meglehetősen nagy csapatokban úszkál itt most is, az egyfajta kis vöcsök.
És a természet fantasztikus voltáról tanúskodik a következő kis család, amit már mi fényképeztünk le:
A rút kiskacsa történetére hasonlít a sztori, ugyanis ez a közönséges vadkacsa család már egy hónapja befogadta ezt a kis récét, aki szemmel láthatóan nem fajtársuk. (netes “madárhatározóm”-mal csörgő récének azonosítottam be, illetve annak itteni változatának). Mindenesetre ő nem “duck”, hanem “teal”, az biztos.
A legviccesebb élményt mindenképp a halászó kacsák nyújtják. A parton sétálva sokszor csak lábak és kacsafenekek tucatjait látni. Íme egy kis illusztráció:
