"Felpüffedt a hasam, a fogam tiszta mák, bájgli függő lettem, nem bír el az ágy!"
-Irigy Hónaljmirigy-
Az előző posztban megpengetett nemzeti öntudat húrjain játszunk tovább… az elmúlt hetekben, mit hetekben, amióta tudatosult bennünk, hogy amerikai földön ünnepeljük első közös Szentesténket, rájöttünk, hogy nem tudunk elszakadni gyökereinktől: egyszerűen szükségünk van a betevő kiló mákra Karácsonykor, mert ha nincs mákos bejgli az asztalon, akkor akár vissza is adhatjuk az útlevelünket. Olyan közös pontunk ez, mint a fagyi függőség – a marhahús-szilva vonalon még vannak különbségek, de az olajbogyó elméletnek megfelelünk. A mákot pedig nem olyan egyszerű beszerezni, mint azt gondolná két vidéki gyermek, akiknek a nagyszülei kertjében vidáman ringanak a gubók mint a Gladiátor elején a búzamezők… Tovább után arról, hogy miként lett fánk – azon túl, hogy 500 g búzaliszt, 200 ml tej (2,8%-os), 40 g élesztő, 50 g porcukor, 60 g olvasztott vaj, 5 db tojássárgája -, és hogyan lehet Torgyán doktor nyomdokain járva chilei közbenjárással cseresznyét mákot importálni a külvárosból.
Kiderült, hogy ez a mák kérdés igencsak magyar dolog, mert némi Google után találtunk egy magyar beszállítót, akitől lehetett rendelni megfelelően magas áron. Nem is a csomag volt a drága, hanem a postaköltség. Nehezítő körülmény, hogy mák hiányában mákdarálót sem tartunk itthon, így szükséges volt a félig feldolgozott verziót fellelni, mert elszántságunk azt a fokot még nem érte el, hogy késsel nekiessünk a kis golyóbisoknak – noha közel álltunk hozzá. Ráadásul egy jelentékenyebb mennyiségre lett volna szükségünk, mert mind a ketten pontosan tudjuk, hogy a bejglihez csak azért kell tészta, hogy összetartsa a mákot…
Szombaton megoldódott országos problémánk, és nem csak ez, hanem számos másik is. Még a BIG10 döntő alkalmából kicsit szorosabbra fűztük az egyetemi hokimeccsen chilei kollégámmal, Javierrel és barátnőjével, Beth-el kötött ismeretségünket. A lányok szerencsére remekül megértették egymást elsőre, így Beth önként jelentkezett mák beszerzésre. Madisoni lakos révén – na meg talán kimondhatatlanul német vezetékneve miatt is, 4-5. generáció ide vagy oda – ismert egy üzletet, a Bavaria Sausage (bajor kolbász) névre hallgatót, ahol mindenféle európai dolgot fel lehet lelni. Miközben én itthon Germanra – nem a bajor, hanem a mexikói fajtára - vártam a Skype előtt, és streamet kerestem a délutáni Sevilla – Madrid meccshez, a két lány alig két óra alatt nem csak félig kész Dr. Oetker mák tölteléket vett - meg is kérték az árát, mint a Siófok-ZTE-nek -, de fenyőfát is! Megismétlem: két lány 2 óra alatt megfordult a város határából, útba ejtette Beth lakását, és még fenyőfát is vett!
A fenyőfa kérdés is kezdett már égető lenni, mint zárlatos égősor esetén, mert állványunk nyilván nincs – és nem állt szándékunkban 30$-t beruházni -, cserepes fenyőt meg nem nagyon találtunk… Beth azonban volt annyira angyali, hogy nem csak kölcsönadott egy fa tartót, de még égősort is kaptunk! Így történt, hogy már 1 héttel Karácsony előtt itt ácsorog a szobánkban a mi kis fenyőnk. A mamutfenyőre méretezett tartó - miért pont ez lenne kicsi ebben az országban -ugyan úgy áll rajta, mint egy 52-es síbakancs állna Erikán, de cserébe nem kell instabil egyensúlyi helyzetek körüli perturbációtól tartani annyi égő jutott rá, hogy otthon bármelyik unatkozó palini háziasszony irigykedve pillantana rá (még a Herkules utcában is)… Szép na! :) Most már jöhet a Karácsony!
