Egy hónap egyetemi tapasztalatait szeretném megosztani veletek. Ennyi idő talán elég volt ahhoz, hogy az eddigi benyomásaim már lényegesen ne változzanak az itteni viszonyokról, ha mégis, majd azt is megírom.
Kíváncsi voltam a kutatómunkán kívül az oktatásra is, úgyhogy amikor csak tehetem, bejárok szervetlen kémia előadásra. Olyan kurzust választottam, ami graduate studenteknek szól, azaz már Bsc-t végzett Master vagy PhD hallgatóknak (Bsc után közvetlenül ez a két lehetőség van a folytatásra). Ez azt jelenti, hogy ezek a hallgatók már két szervetlen kémia kurzuson részt vettek, nem az alapokat tanulják az itteni fogalmak szerint. Az én fogalmaim szerint pedig néha igen. A látottak és hallottak alapján teljesen más számít itt alapnak, mint nálunk. A sorrend a tanulásban teljesen más, mint az otthoni tantervben, és a végeredményt elnézve csak azt tudom mondani, eredményesebb, mint otthon. Az tény, hogy az érettségizettek tudása elhanyagolható az átlag magyar 18 évesekéhez képest, de onnan ezek a fiatalok behozzák a lemaradást 3-5 év alatt (itt a tandíjnak is nagy a szerepe). Ez meglepőnek hangzik, ha elárulom, a heti óraszámuk nem éri el a 20-at (45 perces órák!) szemben a mi 30-40 órás órarendünkkel. De most jön a költői kérdés: mi ér többet, több előadás, amit meghallgatunk (vagy nem, mert esetenként értékelhetetlen előadói tehetséggel megáldottak tartják), vagy kevesebb előadás és több házi feladat? A házi feladatok itt a jegy felét teszik ki, és ennek megfelelően nem egyszerűek: sok időt, gondolkodást és munkát igényelnek. Végeredményben éjjel-nappal tanulni kell.
Az említett tárgy előadója elég vicces figura, mivel ő is szereti élvezni a munkáját, a diákoknak a félév végén egy „csak” féltudományos stílusban megírt szervetlen kémia témájú dolgozatot kell beadni, ezen kívül hétről hétre kapnak egy szintén témába vágó, nemrég megjelent cikket, aminek nincs abstractja, és azt kell írni hozzá, csak hogy fejlesszék az íráskészségüket. És hogy legyen még több ’fun’, kísérletezünk is órán, így láthattam immár én is életemben először rubídiumot reagálni vízzel, tarthattam a kezemben berilliumot, céziumot, stb. Már alig várom a folytatást!
A hallgatók létszáma az előadásokon itt hasonlóan alakul az évek során, mint nálunk: az első évfolyamoknak nagyelőadóban vannak óráik (különbség azért van a fapados CH és a multiplex mozi minőségű fotelek között), aztán ahogy előrébb tartanak, egyre kisebb csoportokban tanulnak. Általában az órán elhangzottak kellenek a vizsgához, de az ajánlott irodalom, vagy ha van tankönyv, az nagyon jó. A legjobb példa, amit ki is kölcsönöztem, a szerves kémia könyv. Minden előzetes középiskolai kémiai ismeret feltételezését mellőzi, és teljesen az alapoknál kezd, végül pedig eljut oda, ahova mi is annak idején... csak kicsit több logikát magában hordozva. Ami példa értékű, és nálunk a felsőoktatásból teljesen kiveszett, hogy egy-egy lecke végén legyen egy rövid összefoglalás a lényegről, és egy problémafelvetés-válasz rész, ami a gyakorlati hasznát domborítja ki a tanultaknak. Valami hasonlót utóljára a történelem könyvemben láttam...
Ez az óralátogatás csak mellékes az egyetemen töltött időmben. A magyarázat arra, miért írok ritkán blogot, a kutatás. Most már teljes bevetéssel tudok dolgozni, és nagyon élvezem. Kaptam egy diákot is, akivel együtt dolgozunk a témámon, és aki növeli a nőuralom erősségét a laborban. A vártaktól eltérően ugyanis több a lány, mint a fiú. A csoportban van egy németországi, de eredetileg azerbajdzsáni és egy koreai fiú, aztán egy koreai, egy török, egy pakisztáni lány, én és Uzma, aki csak mellékállásban van már itt. A diákok közt több a fiú, de ők kevesebb időt töltenek a laborban. Első ránézésre a labor is olyan, mint az egész ország: nem látod rajta, hogy annyival jobb lenne, mint nálunk, nem csillog-villog, de amire szükséged van, az rendelkezésre áll. Ennek megfelelően annyi analitikát csinálhatok, amennyit jólesik. Akkor használom az NMR készülékeket, spektrométereket, amikor akarom (azaz éjjel-nappal), csak be kell írni magunkat a naptárba. Amit le kell adni, és pár napot kell rá várni, az a tömegspektrum és a röntgendiffrakciós mérés. Szóval van itt, mi szem szájnak ingere! Még ha várni is kell rá, na jó, azt a pár napot nagy duzzogva kivárom. A raktárból is azt viszünk, amit akarunk, van egy regisztráció, és be kell írni, amit kiviszek, mert természetesen fizetni kell mindenért, de ez is kéznél van. Még szombaton is kiszolgálják az embert 11-14-ig, kivéve focimeccs alkalmával. Igen, erről múltkor megfeledkeztem. Tényleg nagyon komoly az egyetemi futball követése itt, mint a szigorú böjt az egyháznak, ha nem is tartja be a ember, legalább lelkiismeretfurdalást okoz.
Visszatérve a munkatársakra: engem meglepett, de a pakisztáni leányzó, Nadja a legjobb fej! Most már láttam egy barátnőjét skype-on, aki éppen Angliában van ugyanazzal az ösztöndíjjal, és ő is éppen olyan csajos, mint ... szóval nagyon. :) Az egész csapatban ő a legéletrevalóbb, és legérdeklődőbb. Amint ez kiderült, jókat beszélgettünk a vallásból származó különbségekről és szokásokról is, és megerősítette azt, amit a médiában mindig is utáltam: csomó téveszmét táplál, általában negatívat. Például Pakisztán hatalmas gyümölcs és zöldség exportőr, a sivatag nem a fő profiljuk. A lányokra vigyáznak, és valóban úgy mennek férjhez, hogy nem is látják előtte a férjüket (ami azt jelenti, hogy a férj sem az aráját), de már nagyon kevesen járnak csadorban, és a többnejűség is nagyon ritka. Még poénkodott is rajta, hogy nem is érti, hogy bírnak egyesek békésen osztozni a férjükön. És az is kiderült, hogy a nekünk kegyetlen diktátorként beállított Musharraf a nép szemében az eddigi legjobb vezető volt. Például azt az ösztöndíjat is ő alapította, amivel ő most itt van, illetve a többi csoporttásra a világ más pontjain. Más formában is rengeteget invesztált az oktatásba, míg azóta ezeket a forrásokat lassan megvonják. A nők elnyomásáról pedig annyit, hogy a kutatócsoportjában a professzoron kívül csak lányok voltak, kb. nyolcan.
A török lány szintén nagyon aranyos, és bár ő is muzulmán, ő teljesen európai, nem hinném, hogy nagyon szigorúan tartanák a vallási előírásokat. Amit láttam, az az étkezési szokások, de igazából az alkoholfogyasztás mellőzése sem tűnt fel ebben a társaságban, mivel mi sem iszunk, és a disznóhúst sem feltűnő itt elkerülni, úgyis mindenhol marha vagy csirke van.
A múlt héten volt Nadja szülinapja, amit hosszas sétálgatás után egy afgán étteremben ünnepeltünk, ott egy kis ízelítőt kaptunk az ő ízvilágukból is, ő legalábbis meg volt elégedve az étellel, legfőképp a rizzsel, amit itt nagyon hiányol, mert az náluk sokkal jobb, a mangóról nem is beszélve. Igen, ezek voltak azok a dolgok, amihez nem tudtam hozzászólni, mert még nem találkoztam életemben friss mangóval, vagy rendes rizzsel. Talán majd egyszer eljutunk olyan helyre is!
