„This is LA baby… Latino land…”
-Shane Vendrelle /Shield/ -
Ha nem is LA és nem is latino land, de azért itt „északon” is könnyedén meg lehet találni azt a kis földdarabot, amit bizony a spanyol nyelvterület szülöttei uralnak. Nem kell hozzá nagy gondolat, hogy ráeszméljünk: azt a mintegy fél hektáros zöld gyepet kell keresnünk, amit vékony mészcsíkok szegélyeznek karthagoi bikabőr helyett… A hagyományos, európai foci pályákat! Kosaraztam már feketékkel, most pedig volt szerencsém „szambázni” a déliekkel!
A kosárlabdázós sztori kezdetén talán már említettem, hogy csoporttársam, Javier mind labdarúgásban, mint kosárlabdában érdekelt, és nagy lelkesedéssel tekintett az elé, hogy engem is bevonjon ezekbe a megmozdulásokba. Múlt szerdán éppen a foci került sorra. Már hét elején szó volt róla, hogy szerdán 6-kor esedékes némi szezon eleji labdahajkurászás, de ez különösen aktuálissá vált, mert a rákövetkező napon kezdődött a regisztráció az egyetemi bajnokságra. Ez a torna szemeszterenként kerül megrendezésre. Egy elég jól megszerkesztett weboldalon kell adminisztrálni a csapatokat. Természetesen a soknemzetiségű közegben nem várható el, hogy mindenki össze tudjon szedni egy csapatot szeptember 7-re, illetve hogy az olyan magányos harcosok, mint én, azonnal találjanak maguknak egy társaságot. Emiatt a szervezők gondoskodnak róla, hogy az érdekek és igények találkozásához felületet biztosítsanak. A regisztrációs oldalon lehetőség van feliratkozni egy listára szabadon igazolható játékosként. A csapatok erről a listáról szemezgethetnek keretük feltöltése végett.
Mikor Javier meglátta, hogy reggel épp ezzel foglalatoskodom, jelezte: eszembe ne jusson, náluk van még hely. Így hát próbajáték nélkül találtam is magamnak csapatot, miután ezt megbeszéltük, jöhetett az első játszadozás. A csapattal megismerkedve szinte Arizonában éreztem magam, és megint úgy éreztem, hogy ha tanultam volna valaha spanyolul, akkor már rég profi szinten beszélném… Az összetétel: 1 mexikói, 1 Costa Rica-i, 5 chilei és jómagam. Ehhez még csapódott 3 uruguayi, majd az európai vonalat erősítendő 1 török is. Néhány dolog kiderült: a labdarúgás védekezésbeli aspektusát kizárólag Európában ismerik. Dél-Amerika szülöttei nem passzolnak hátrafelé, illetve minden helyzet lényegében lövőhelyzetnek minősül. Továbbá a meglévő technikai hiányosságaim jól kompenzálhatóak futómennyiséggel és a játékkal kapcsolatos elméleti tudás pályára való részleges átültetésével. A srácok ugyanis nem akkora spílerek, ránézésre ki se nézné belőlük az ember, de nemzeti okok miatt mégis ügyesnek mondhatók. Mivel én aztán végképp nem vagyok nagy játékos, sőt… így úgy lőttem be, hogy a szint alapjában véve megfelel, a hiányosságaimat itt ki lehet kompenzálni.
Némi labdázgatás után a kosárlabda alkalmával elszórt 3 pontosomnál is abszurdabb élményben volt részem. Amerika a lehetőségek hazája, ahogy Laci reagált erre egy mailben. Javier magasan beívelt egy labdát, én pedig elnézve az alászálló bogyót elkezdtem mérlegelni: ha ezt megpróbálom átvenni, akkor valószínűleg a már említett ügyetlenség okán nem csak simán elrontom, hanem a labdával együtt a belém vetett bizalom is szélsebesen elpattog az oldalvonalon túlra. Mivel még csak 10 perce játszottunk, így a bizonyítási vágytól fűtve az alábbi megoldás született: a balról lehulló 25 méteres átadást kicsit felugorva kapásból elvállalom, ezt azért nyugodtan el lehet rontani az emberi méltóság megőrzése mellett, legfeljebb egy szilveszteri válogatásba való jelenet születik majd. Az eredmény egy – képességeimet figyelembe véve - teljesen irreálisan hatalmas gól lett 10 méterről, a levegőben elfekve, fordulatból. Kétségtelenül feljutottam a labdarúgó pályafutásom csúcsára: elismerő uruguayi pacsik, taps, stb. Hamis dicsőség ez, hiszen én magamban jót mosolyogtam: ezzel kijátszottam az 1/10000 bónusz kártyám erre a szezonra.
A bajnoki előtt volt még egy alkalmi játék, amikor megtapasztaltuk, hogy ebben az országban a lányok tudnak focizni. Ezt nehéz rögzíteni az agyunkban, mert amikor egy labdára együtt rajtoltunk az ellenfélnél szereplő 3 lány egyikével, egyrészt féltettem a lábam a derékból lendülő rúgással szemben, másrészt féltem, hogy nagyon leütközöm. Nos, miután tétovázásom eredményeként nem csak megelőzött, de leütközött, és egy bal-jobb lában csellel csúnyán át is vert a szöszi 160-as leányzó, kissé átgondoltam a dolgot… Főleg mikor még elnézést is kért a keménységért, végképp sárba tiporva európai önbecsülésem. Igen, itt ez alapjában véve női sport, és nem is akárhogy játsszák…
Most csütörtökön eljött a mérkőzés is. A keretünk végül 1 mexikói, 5 chilei, 1 Costa Ricai mellett bővült egy örménnyel is. Nem kis meglepetésemre miután tisztáztuk, hogy ketten nem beszélünk spanyolul, és hogy én magyar vagyok, a hatalmas termetű örmény így felelt: „Örvendek! Egészségedre!”. Kiderült, hogy Gödöllőre járt főiskolára. A második észrevétele az volt, hogy ti srácok aztán tudtok inni! Ez egy örménytől számomra azért elég durvának hangzott!:)
A mérkőzésen 1-0-ra alulmaradtunk, de kifejezetten élvezetes kis összecsapás volt. Gyurka kedvéért: kezdetben DC poszton számítottak rám, ami logikus volt a képességeket mérlegelve, de aztán mivel a pálya úgy 60x30-as volt 6+1 játékosra, így percek alatt DMC lett belőlem, mert a futás azért megy. Újabb 10 perc kellett ahhoz, hogy felismervén a pálya szétszakadt mivoltát, és DMC-ből amolyan box-to-box MC-vé avanzsáljak. Ennek két eredménye lett: egyrészt a 18. percre csak azért nem kapott el a hányinger, mert a folyamatosan beszívott levegő ellentartott, másrészt kifejezetten hasznos tag lettem. Sajnos két nagy helyzetben is kapufát lőttünk, pár perccel a vége előtt pedig egy meglepő cselsor végén én is helyzetbe kerültem, de ahogy a sportközhely szótár első oldalának második bekezdésében megtalálhatjuk: a magyar fiúnak a szóló végén nem maradt ereje a lövésre. Mint említettem, a színvonal finoman fogalmazva nem verte az egeket, a palini srácok elrakták volna mind a két csapatot, nem beszélve mondjuk a Neumannról, de jó móka volt. Kifejezetten jól esett rohanni – csak mindig elfelejtem, hogy itt nem ülhetek le percenként… -, és azért mégiscsak elmondhatom: egy halom dél-amerikai elismerését vívtam ki egy focimeccsen!:) /Teljesen megismételhetetlen produkció amúgy…/
